2016. január 6., szerda

Ónos eső a hóra




Tudtam, hogy ez lesz a vége. Már tegnap este is, mégis jól feltornáztam a vérnyomásom ….hogy finoman mondjam.
30 éve élek egy közös, vagy feles tulajdonú házban. A ház körül kb.40 m járda van, mert sarokház és kertes. Lehet havat lapátolni rendesen. 30 évig, még amikor hatra jártam dolgozni, akkor is én lapátoltam. Ha számarányt kellene írnom, azt mondhatnám 80 %-ban én voltam aki letisztította a havat, jeget és 100 %-ban én, aki lesöpörte a járdát. Lehet, hogy nem hiszitek, de a szomszéd SOHA egyszer nem söpört az utcán az elmúlt három évtizedben.
Nagyon elegem van. Abból, hogy ma reggel is nekem kellett  vakarnom, sós-homokoznom. Nekem, 70 évesen.
Tudom, most rögtön azt mondjátok, hát miért nem beszélitek ezt meg a szomszéddal ?
Könyörgöm, ezt meg kell beszélni ? Nem az lenne a természetes, vagy nem az lett volna már eleve, hogy egyszer ők, egyszer én ? Jó, amíg tudtam megcsináltam. De most, most, hogy megvénültem, most se jut eszükbe, hogy no a szomszédnéninek ne kelljen má’ hajnalban lapátolni, meg sózni/homokozni ?
Nem. Nekik ez meg nem fordul a fejükben – amilyen hülye vagyok, én meg eddig nem szóltam. Mindenesetre várok egy napot, hogy lecsillapuljak és most már aztán tényleg szóvá teszem, hogy itt az ideje, vegyék át tőlem a hólapátot !


 

12 megjegyzés:

  1. Tényleg itt az ideje, én már szóltam volna. Ne hagyd magad.

    VálaszTörlés
  2. Laikus : kérdés már csak az, ha valaki elesik a ház előtt, és esetleg feljelent... a kártérítést (?) - és egyebeket milyen arányban viselik az illetékesek. ( a tulajdonosok)
    "Gondolataidat" megértem... igaz, talán mára már nem is a hó, inkább a jég a nagyobb gond. (2) Kipróbáltam volna ( anno) - egy-egy reggel nem söpörni,nem lapátolni... lehet,később megcsinálta volna. (?) -

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Talán igen, mert volt rá példa, hogy "csakazértse" csináltam meg. Évek óta bosszant engem ez a dolog. És akkor valamikor délután megcsinálta....

      Törlés
  3. Szólni kell, mert sajnos a tökfejeknek eszébe se jut,hogy ők is résztvegyenek a lapátolásból.
    Igen,jobb lecsillapodni, bár én magam a munkahelyen húztam fel magam: nincsen fűtés az irodámban.:( 12 fok. És megy a szélmalomharc , amiben persze én maradok alul,de nem vagyok hajlandó hagyni magam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is az az érzésem, hogy egyrészt a világ legtermészetesebb dolgának veszik, hogy mióta itt lakom, mindig le lett takarítva - bár tény, hogy ha egyszer-egyszer nem csináltam meg (dühömben) - akkor azért délután megcsinálták. Csak én állandóan attól félek, hogy itt az óvoda mellettünk, ami 6-kor nyit és hozzák a gyerekeket, s ha valaki előttünk elesik, abból lehet, hogy baj lesz. Szerintem reggel kell letisztítani a járdákat, nem délután. Hja, viszont ehhez fel kell kelni időben....(Kétségtelen, hogy utcabeli szomszédaim legalább fele szintén nem takarít járdát....)
      Kénytelen leszek beszélni velük.

      Törlés
  4. Ónos esőben csúszkál a fél ország
    A beígért újabb hóesésről meg szót sem...

    VálaszTörlés
  5. Elkényeztetted őket, rég szólnod kellett volna. Mivel állandóan azt látták, hogy mire ők kikecmeregnek az ágyból, Te már letakarítottad a járdát, így nem is strapálták magukat, természetesnek vették.

    Egyébként meg megértem azt is, hogy miért söpröd le Te a korán reggel a járdát...mert később annyira letapossák a havat, hogy sokkal rosszabb, nehezebb levakarni a járdáról. Aztán meg ha odafagy, csúszik...

    Most már tegyél úgy, mintha nem is hozzád tartozna az a járda...előbb-utóbb csak észreveszik.

    Én (még...most...) nagyon szeretem söpörni-lapátolni a havat, mindig is szerettem, nem is tudom miért :) örömmel segítek az öreg szomszédéknak is, még este 10-11-kor is kimegyek, ha nagy havazás van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van abban, hogy korán könnyebb letakarítani, de miképp fentebb is írtam, közelünkben egy óvoda, ami 6-kor nyit ez nem egy teljesen elhagyatott, járatlan utca, ahol nem kell járókelőkre számítani kora reggel.
      És valamikor nekem sem volt kifogásom a hólapátolás ellen, de valahogy "kiöregedtem" ebből (is).
      Ahogy magam ismerem, előbb utóbb meg fogom velük (szomszéd) beszélni a dolgot, legyen mihez tartani magukat.

      Törlés
  6. ... látom (akaratlanul) a nálam X évvel fiatalabb szomszédnál a tv. már bekapcsolva ...és egyéb fények... én meg igyekszem halkan havat lapátolni ?... (ne karistoljon annyira a lapát a (beton) járdán...) - majd később a szomszédok távoznak. ( autókkal) - ennyi. Igaz, magam is vallom, könnyebb a havat letaposás előtt eltávolítani. (kimaradt ) - Ma már - nem szabálysértés a sózás... ( ki-ki láthatja a hírekben is ) - igaz, még egy kis homokot belekeverek... (1/3 rész csak a só) - de már nem sokáig. (Igaz, utcánkban nincs semmilyen "zöld"- stb. Gondolom a ti utcátokban sem ) 1 kg só 75 Ft ( valami durva,étkezési) - kimérve meg 70 Ft (útsó) - a mi kis boltunkban.Hát... vettem útsót. (vagy mi a neve)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg a BIOKOM-tól kértem homokos sót, (2 éve is hoztak) és most is kihozták tegnap. Azzal szórtam le a járdát, meg a járdák közt egy egy sávot, hogy a gyalogosok, ha átmennek a túloldalra, legalább ott ne csúszkáljanak.
      Ma viszont: bár jó 5-6 (ha nem több) cm esett NEM fogok kimenni lapátolni. Van egy fogadásom, nem is lesz lelapátolva délelőtt. Majd ha valaki délután hazajön és látja, hogy a hülye vénasszony még mindig nem csinálta meg, akkor talán.....

      Törlés