Egész véletlenül találtam egy (számomra) érdekes és nagyon tanulságos anyagot, melyet most bemásolok, dacára, hogy világ-politikai (és hazai) helyzettel nem akarok itt foglalkozni. Ezen a cikken azonban érdemes elgondolkodni...
Tarjányi Péter - író és biztonságpolitikai szakértő írása
Miért nem akarnak harcolni a hazájukért a fiatalok?
Sokat gondolkodtam ezen és pl. ma olvastam, hogy Németországban bevezetik a „szükségalapú” sorkatonai szolgálatot…
Hallom a vitákat, látom a rendeleteket, és olvasom az indulatokat: „Bezzeg régen…” „Gyávák lettek…” „Nem érdekli őket a haza…”
Szerintem ez a kép hamis.
A helyzet mélyebb és tanulságosabb.
A mai fiatalok nem azért nem akarnak fegyvert fogni, mert puhák vagy gyávák.
Hanem azért, mert egy olyan világba születtek, ahol a „haza” fogalma nem háborús sebeken keresztül ivódott beléjük.
A béke és a szabadság nekik természetes közeg.
Nem élték át, hogy milyen elveszíteni ezeket és ezért nem érzik a fenyegetést sem.
És van még valami, ami ennél is fontosabb.
A legtöbb fiatal nem a hazát utasítja el.
Hanem a vezetőit…
Ők azt látják, hogy döntéshozók jönnek-mennek, hatalomrendszerek épülnek-omlanak, közben korrupcióról, cinizmusról, csalódásokról beszél az ország.
És felteszik a kérdést:
„Biztos, hogy értetek harcoljak? Biztos, hogy tiszta a cél?”
Ez nem lázadás.
Ez erkölcsi reflex.
Ma a fiatalok célja nem a zászló lengetése, nem a dicsőség, hanem az, hogy túléljék ezt a zavaros korszakot. Hogy biztos otthonuk, tiszta levegőjük, szabad jövőképük legyen. Megtanultak felelősen gondolkodni a saját életükről.
És van benne igazság.
Mert a harci akarat ott erős, ahol a társadalom érzi: tisztességes vezetés, kölcsönös felelősség és igaz ügy áll mögötte.
A történelem tele van példával arra, hogy az emberek mindent odaadtak, ha hittek a célban.
És arra is, hogy hátraarcot fordítottak, ha nem.
A mai európai bizalmi válság közepén ez a generáció csak annyit kérdez:
„Van-e olyan ország, amelyet jó szívvel védenék?
Van-e olyan vezetés, amely mögé odaállnék?
Van-e olyan jövő, amiért érdemes kockáztatni az életem?”
Amíg ezekre nincs tiszta válasz,
amíg a „haza” csak zászlóra nyomott mondat, amíg a rendszer nem tiszteli a saját állampolgárait, addig a fiatalok nem mennek magától értetődően a hadseregbe.
És nem hibáztathatjuk őket ezért.
Nem azt kell tőlük kérni, hogy harcoljanak.
Hanem azt, hogy építsünk együtt olyan országot, amelyért jó érzéssel lehet kiállni.
Ahol a „haza” nem párt, nem propaganda, nem alkalmi ünnepszónoklat.
Hanem tisztesség, rend, kölcsönös felelősség, igaz ügy és átlátható vezetés.
Ha ilyen lesz Magyarország, nem kell sorozni senkit.
Menni fognak az emberek.
És büszkék lesznek rá, hogy ott állnak az első sorban.
(Csak halkan és zárójelben: bár a leírásban Németország és Magyarország említődik konkrétan, de mindenütt ez/ilyen a helyzet... 80 éve élek, látok, gondolkodom. Sajnos nem tudok hinni abban, hogy "a világ (=értsd:az emberek) megváltozik" - legalábbis addig nem, míg majd jön valahonnan egy hatalmas pofon.... Na, az aztán majd észhez téríti......a megmaradtakat.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése