Már sok sok évvel ezelőtt, a Tettye patak föld alá kényszerítésekor is szóvá tettük, hogy a tervezett víznyelők nem lesznek elegendőek az ott nagy esőzéskor levonuló vizek elvezetésére. /Volt egy nyilvános megbeszélése a terveknek, csak azt nem tudom, miért, ha nem vették figyelembe az ott lakók véleményét. Hiszen ha valaki, mi nagyon jól tudtuk, miképp viselkedik nagy esőzések után a patak.../
Természetesen az eredeti tervek kerültek kivitelezésre. Sajnos, nincs olyan fotóm, melyen látszana az utca torkolatban MINDEN esőzéskor keletkező tó - amit a kisméretű és hamar eltömődő nyelők nem képesek levezetni. A tegnapi jeges felhőszakadás után ma reggel arra jártam, fotómasinámmal a táskámban, lefényképeztem azt a lehetetlen helyzetet, ami ma ott látható, ami a bajok oka.
Persze nem tudom, hogy ér-e ez valamit, azon kívül, hogy az én fejemből kiengedek ennek közzétételével egy is gőzt...
És akkor itt láthatjátok, azokat a tényleg néhány centis kis rácsokat és nyelőket, illetve a kb. 80 cm átmérőjű kör alakú, állandóan szeméttel teli és eldugult víznyelő képét, amit panaszlok:
Aztán egyszer csak feláll, és elindul az autó felé. Akkor hazajövünk. A Gyükésbe ritkán megyek már – magam se értem, miért. De tegnap ott voltunk. Vittem egy plédet, könyvet, és egy árnyas helyen letelepedtünk. Több mint egy órát voltunk ott, pompás volt. Fényképeztem is, és a könyvet letéve csak „úgy bámultam ki magamból” . Ilyenkor mindig Szabó Lőrinc Fűben c. verse jut eszembe, már volt a blogban, csak az elejét írom be:
„Fekszem hanyatt;
fejem alatt
megszólal a
vén föld szava:
No, ugye, kár volt?.....”
Az ég mese-kék volt, tejszínhabos felhőkkel, csend volt, csak a rét „zsongása” hallatszott, ember /hálisten/ sehol. Visszagondoltam, hogy húsz év alatt hány ilyen csodaszép csendes órát is kaptam én ettől a réttől ? Hányszor pihentünk ugyanígy kutyáimmal a nyári melegben egy árnyékos akácfa védelmében ? Hányszor csodáltam a felhők formáit, hányszor hallottam a tücskök ciripelését és egy-egy elsuhanó fecskeraj csivitelését ?
Sokszor, nagyon sokszor voltam azon a réten boldog.
Kellőképp hálás is vagyok érte.
Aki nem ismeri az ilyen rétek lélekgyógyító szépségét, ajánlom, menjen sürgősen és keressen magának egyet, hogy része legyen ebben a csodában.
És mintha ez az ajándék nem lett volna elég, ma hajnali ötkor ébredve olyan intenzív hársillatot éreztem, mintha a fa ágai közt állt volna az ágyam.
Az év 52 hetéből van egy, amikor szeretek itt lakni. Ez az az idő, amikor a szomszéd óriási hárs virágzik. El nem tudom mondani, milyen pompás egy ilyen nyíló hárs közelében tartózkodni naphosszat. Nem csak a kert, a lakás is tele van az illatával. Kora reggeli Lili-séta kapcsán próbáltam készíteni néhány fotót, mivel azonban a felkelő nappal szemben kellett fényképeznem, nem igazán sikerültek a képek. Egyet azért megmutatok.
Szavam se lesz, ha most napokig semmi „különös jó” nem történik velem.
Rossz perceimben elgondolkodom: megérdemlek ennyit is ? 
