Boldog napok

Nagyon szép délutánom volt tegnap. Az idő is elviselhetően volt csak meleg. A takarítással végeztem délre, picit szundítottam ebéd után, aztán a kertben ücsörögve olvastam, s amikor „eljött az ideje” Lili megjelent, jelezve, hogy akkor ilyenkor szoktunk sétálni menni, indulhatunk….. Pedig már hónapok óta nem megyünk mi „igazán” sétálni, néha csak a környező utcákban körözünk egyet, vagy többször beülünk az autóba, kimegyünk valahová, és ott 10 perc séta után ő lefekszik, én meg – ha eléggé előrelátó vagyok, s viszem magammal a kis összecsukható horgász-székemet - leülök mellé és várok. Várom, hogy elteljen a fű, a föld, a friss levegő illatával, hogy – talán – felidézze a régi emlékeit, amikor ezeken a helyeken még vígan futkározott.

Aztán egyszer csak feláll, és elindul az autó felé. Akkor hazajövünk. A Gyükésbe ritkán megyek már – magam se értem, miért. De tegnap ott voltunk. Vittem egy plédet, könyvet, és egy árnyas helyen letelepedtünk. Több mint egy órát voltunk ott, pompás volt. Fényképeztem is, és a könyvet letéve csak „úgy bámultam ki magamból” . Ilyenkor mindig Szabó Lőrinc Fűben c. verse jut eszembe, már volt a blogban, csak az elejét írom be: „Fekszem hanyatt; fejem alatt megszólal a vén föld szava: No, ugye, kár volt?.....” Az ég mese-kék volt, tejszínhabos felhőkkel, csend volt, csak a rét „zsongása” hallatszott, ember /hálisten/ sehol. Visszagondoltam, hogy húsz év alatt hány ilyen csodaszép csendes órát is kaptam én ettől a réttől ? Hányszor pihentünk ugyanígy kutyáimmal a nyári melegben egy árnyékos akácfa védelmében ? Hányszor csodáltam a felhők formáit, hányszor hallottam a tücskök ciripelését és egy-egy elsuhanó fecskeraj csivitelését ? Sokszor, nagyon sokszor voltam azon a réten boldog. Kellőképp hálás is vagyok érte. Aki nem ismeri az ilyen rétek lélekgyógyító szépségét, ajánlom, menjen sürgősen és keressen magának egyet, hogy része legyen ebben a csodában.

És mintha ez az ajándék nem lett volna elég, ma hajnali ötkor ébredve olyan intenzív hársillatot éreztem, mintha a fa ágai közt állt volna az ágyam. Az év 52 hetéből van egy, amikor szeretek itt lakni. Ez az az idő, amikor a szomszéd óriási hárs virágzik. El nem tudom mondani, milyen pompás egy ilyen nyíló hárs közelében tartózkodni naphosszat. Nem csak a kert, a lakás is tele van az illatával. Kora reggeli Lili-séta kapcsán próbáltam készíteni néhány fotót, mivel azonban a felkelő nappal szemben kellett fényképeznem, nem igazán sikerültek a képek. Egyet azért megmutatok. Szavam se lesz, ha most napokig semmi „különös jó” nem történik velem. Rossz perceimben elgondolkodom: megérdemlek ennyit is ?