Fehérhegy

A tegnapi „tavaszias” nyárban délelőtt Fehérhegyre mentünk sétálni. Részben azért, mert kíváncsi voltam a @x által jelzett „Bányaló emlékműre” másrészt mert már régen tervbe vettem, hogy a meszesi lakótelep fölső végével is megismerkedem, amit lehet, hogy már Szabolcs-nak hívnak. / Sose fogom tudni, hogy a két terület hol kezdődik-végződik pontosan./A fehér márványba faragott bányaló egész jó, bár valami miatt én egy bányalovat inkább el tudtam volna képzelni fekete márványból - de ez már csak a ló emléke - tán azért fehér.

Kicsit ücsörögtem az előtte álló, NEM lefújt, NEM mocskos-saras, NEM szétvert padon, közben, mit ád az ég, elém libbent egy bogáncslepke. Épp tegnapelőtt beszéltem elragadtatva az idei lepke-forgalomról, de akkor nem volt velem a fényképező, most viszont igen, lett is belőle kép: Aztán körbejártuk a víztorony szomszédságában lévő házakat – s újfent ámulva nyugtáztam, hogy 2009-ben Pécsett van még ”élhető” lakótelep. A fák már hatalmasak, tele vannak madárdallal, a fű rendben tartott, nyírt, NEM SZEMES, újra mondom, MINDEN pad ép, használható. A játszótér homokja egy nylonnal lefedve /jó, mondjuk ez egészen biztos egyéni akció – de akkor is az ott élők felelősségérzetét mutatja/. Sok ház előtt az ilyen helyeken „szokásos” kicsi virágoskert.

Vasárnap délelőtt lévén a nyitott konyhaablakokon kiáramló pompás illatok is megigéztek. Valahol írtam már, hogy mennyire a „szagok-illatok” rabja vagyok – olyan értelemben, hogy azonnal emlékek hadát indítják el bennem. Szóval itt sétáltam és nagyon jól éreztem magam. Akárkinek ajánlhatom, sétáljon ott egyet, nem hinném, hogy megbánná.