Érdekes, elgondolkodtató filmet láttam tegnap. Kivételesen nem a hegymászás, hanem a serpák életének megismerése végett utazott egy német hegymászó filmes csapatával Nepálba. Különös - vagy a mi európai szemünknek különös körülmények között élnek ők, már a gyerekek is szinte beleszületnek ebbe a szakmába, hiszen 6-7 éves koruktól rendszeresen vesznek részt kemény – persze számukra azért elviselhető – túrákon.
Még ma is olyan egyszerű körülmények között élnek, hogy az európai elkényeztetett szemmel nézve már már hihetetlen, mégis vidámak és egészségesek. Habár biztos rengeteg minden változott ott is az elmúlt 50 esztendőben.
Megkeresték azt az egy, még élő serpát, aki 1953-ban Sir Edmund Hillary Everest-hódító csapatának tagja volt, habár nem ő, hanem a híressé vált Tendzing Norgaj volt az újzélandi hegymászó kísérője a csúcsig.
Az öreg – bár kissé süket, de amúgy magas korához mérten jó egészségnek örvend – elmondta, hogy az európaiak nekik /a serpáknak/ SOSE! adtak oxigénpalackot, azt a csak a hegymászó külföldiek használtak. Ez nem csak akkor, ötvenvalahány évvel ezelőtt, hanem nagyon sokáig így volt.
Mára jelentősen változott a helyzet. Nem csak az oxigénmaszk terén - melynek palackjai szanaszét hevernek a hegy pihenőpontjain. A Himalájára és a környező csúcsokra annyian akarnak feljutni, hogy szinte alig győzik a helybéliek a munkát.
Mégis valahogy megmaradtak a maguk egyszerű életmódjában. Nem ők használják a GPS-t, hanem az idegenek. Nem az ő lábukon van többtízezres túracipő, hanem a vendégekén. És sorolhatnám. 
Ugyanakkor a valóságos és a virtuális szemét ott marad. Azt mondta ez a serpa, aki főszereplője volt ennek a filmnek, hogy ha nem vigyáznak, 30 éven belül a helyiek nyelve eltűnik, mert már a kisgyerekek is beszélnek angolul, sőt, mivel a pénzhozó idegenekkel csak ezen a nyelven tudnak kommunikálni, tehát okkal az az érzésük, hogy ez fontosabb, mint a sajátjuk.
Hát ennyit a globalizációról a tegnapi film kapcsán.
Nem tudom, sajnálkozzam-e, vagy megértő legyek ?
De úgy érzem, ha a sokszínűség ha szürkébe megy át, az valahogy mindenkinek veszteség.
Lehet ezt sokféleképp ragozni, de valahogy mindig ide lyukadok ki. Legyen szó a technikáról, vagy az élelmiszerekről, új szokásokról vagy a kultúráról.
Ugyanakkor a valóságos és a virtuális szemét ott marad. Azt mondta ez a serpa, aki főszereplője volt ennek a filmnek, hogy ha nem vigyáznak, 30 éven belül a helyiek nyelve eltűnik, mert már a kisgyerekek is beszélnek angolul, sőt, mivel a pénzhozó idegenekkel csak ezen a nyelven tudnak kommunikálni, tehát okkal az az érzésük, hogy ez fontosabb, mint a sajátjuk.
Hát ennyit a globalizációról a tegnapi film kapcsán.
Nem tudom, sajnálkozzam-e, vagy megértő legyek ?
De úgy érzem, ha a sokszínűség ha szürkébe megy át, az valahogy mindenkinek veszteség.
Lehet ezt sokféleképp ragozni, de valahogy mindig ide lyukadok ki. Legyen szó a technikáról, vagy az élelmiszerekről, új szokásokról vagy a kultúráról. 
Akármelyik ujjam harapom, mindegyik fáj.
Kép:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése