Függő vagyok ?

Be kell vallanom, azt hiszem, igen. Amikor ugyanis péntek este már kikapcsolás után valami eszembe jutott és a világ legtermészetesebb dolgaként bekapcsoltam a gépet, hogy „majd ott megnézem” konstatáltam, hogy valami óriási zűr van, semmi se műxik…

Aztán gondoltam, hagyom kicsit pihenni a masinát, és majd szombat reggel…sajnos szombat reggel ugyanez volt a helyzet. Hát magam számára is furcsa volt, hogy szinte pánik jött rám. A reggeli utáni kávéval a kezemben (amit ezer éve a gép előtt szoktam meginni) álltam itt a szoba közepén és percről percre szomorúbb és idegesebb  lettem. Hát hol nézem meg a mai napra várható időjárást ? És az esti tévé műsort ? És dolgozni akartam a kálváriáimon és a blog és a leveleim…aztán másnap olyan jutott szembe, hogy egy receptet kéne megnézni, aztán valakinek azt mondtam, várj, megnézem a busz indulást a neten…és kiderült, hogy semmi, se de semmi nincs, ha net nincs.

Na jó, ez túlzás, de komolyan mondom megszenvedtem a 3 gép-nélküli napot.

Szombaton, hogy a keserűségemet kissé oldjam, beültem a kocsiba, közel 300 km-t autóztam, 6 kálváriát megjártam, készítettem vagy 250 fotót, majd hullafáradtan este az ágyba zuhantam. Az útról, az élményeimről majd tán holnap írok, most igyekszem a postaládámat kipucolni… rengeteg levél jött.

Tehát viszlát - talán holnap estére lesz itt új olvasnivaló….

Kép:  http://img09.aprod.hu/images_aprodhu/22470963_1_1000x700_tft-17-es-monitor-elado-fot.jpg  

Élet 3 gyerekkel

Gondolkodtam kicsit, hogy erről írjak-e ? De írok, mert napokig foglalkoztatott a téma. Nem is kicsit. És azok a dolgok viselnek meg leginkább, melyeken szeretnék, de nem tudok segíteni.

Pár órára beleláttam egy 3 gyerekes család életébe. Mert meghívtak, mert tettem pár szívességet és annyira akarták már valamiképp „viszonozni”… Pedig ezerszer elmondtam, hogy ez én elméletem  úgy szól, hogy a jóság "körbejár". Én jót teszek veled, s nem tőled várok/kapom vissza a jót, hanem egészen váratlanul/kéretlenül valaki mástól. Szerintem ez a dolog így működik.

Mindegy, nem lehetett a kedves ebéd-meghívást lemondani. Az aranylón gyöngyöző húsleves mennyei volt, a rántott-pipi szintén, sült krumpli, finom friss saláták – majd az egészet túrós-meggyes házi rétes koronázta meg…

A gyerekek aranyosak voltak, a háziasszony ügyes, de arra a kis időre beleláttam az életükbe, és őszintén mondom, kissé összeszorult a szívem.

A két szülő – szerencsére pillanatnyilag mindegyiknek van állása – dolgozik, de középvégzettségűek lévén a fizetési határ lehetőség szerinti legalján foglalnak helyet.  Három gyereket nevelnek. (Magamnak azért feltettem a kérdést, hogy KELL 3 gyerek egy eléggé kilátástalan helyzetben lévő családban/világban manapság ? - De hát a gyerekek már itt vannak, vissza nem fognak bújni – fel kell őket nevelni…. )

A nagyobb kislány panaszkodik: hogy sehová nem „engedi el” anya nyaralni…a kicsi panaszkodik, hogy az anya nem vesz nekik fagyit. Pedig – fűzi hozzá az 5 éves – annyit segítünk ám! Nézd, én húztam le a sok paradicsomot ebben a ládában a kertből…

A ház a tulajdonuk, nemrég szigetelték, rendben van a tető is. De az udvar, a környezet… Nagyanyám azt mondaná: „Fut a ház…” Látszik mindenen, hogy a 24 óra nem elég a feladatok elvégzésére. A várostól kb. 15 km-re laknak, minden nap bejárni, előtte a gyerekeket szétszórni iskolába, oviba, a munkát becsülettel elvégezni, minden nap este főzni – mert a férjnek nincs lehetősége meleg ételre napközben, meg valójában olcsóbban is jönnek  ki, ha a maguk megtermeltéből főz az anya. Aztán a gyerekeket összeszedni, és a napi 8 óra + hazautazás után nekiállni az otthoni robotnak… 
Mert vannak állatok, mert van kert, hiszen csak abból lehet „ingyen” saját termés. Csakhogy magától semmi sem lesz. Nem terem a kert „csak úgy”… Ültetni, kapálni, gondozni, leszedni kell. Ebben a pokoli nyárban még öntözni is. A nyájnyi kecskét naponta fejni, baromfit etetni, a falu másik felében lévő gyümölcsöskertből hazahozni a termést, befőzni. Hogy egy kis pluszpénz jöjjön, a tejből sajtot készíteni…. 

A 24 órából jó, ha 3-4 óra alvásra jut ideje….

Nehezen, nagyon nehezen élnek és végülis nem elég a mindennapi gond, állandóan ott lebeg felettük Damoklész kardjaként, hogy bármelyikük állása egyik napról a másikra megszűnhet….. Rágondolni is rettenet.

Tudom, ez egyetlen egy ici-pici példa, mert ezrek élnek ma így, (meg még ígyebbül) mondhatnám napról napra, a régi jó mondás szerint kezükkel a szájuk előtt, látástól vakulásig a szó szoros értelmében robotolva….

Napokig azzal a gondolattal aludtam el, hogy nagyon nem jó az öregség, de most fiatal se szeretnék lenni. És persze másra is gondoltam. Valami olyasmire, hogy "hol a boldogság mostanában"? Lehet, hogy minden nehézség ellenére mégis (inkább) itt ??

Mária napra

Ha ma idetévedne egy „Mária” nevű olvasó, őt az alábbi videóval köszöntöm, s mellékelem hozzá kedvenc virágom – véletlenül – tűrhetően sikerült fotóját is.

(A videót érdemes kinagyítva nézni!)

Mindmegettem…húúúúúú

De úgy megettem, hogy fényképet sem tudok mutatni róla. Az őszi befőzés a végéhez közeledik, eltettem a szilvalekvárt, lereszeltem egy halom almát  a mélyhűtőbe, és (mert nekem a fügefámon még csak mutatóban van egy-két szem) a szomszédtól kapott fügéből – szokás szerint dzsemet főztem. Egy kevéske kimaradt, amit belekotortam egy kis tányérba.

Aztán holnapra elkészítettem az ebédet, kínai édes-savanyút, amihez ugye ananász is kell. Gondoltam egy merészet és szétnyomkodtam pár kocka ananászt és hozzákevertem a megmaradt kevéske fügelekvárhoz.

No ez volt az, amit azonnal befaltam. Nagyon finom volt. Jövőre „rendes” lekvárnak ilyent fogok eltenni. 

Próbáljátok ki !

Kép: http://izbolygo.hu/galeria/2009-10/fugelekvar.jpg

Celofán

Nem lep  meg, csak (önmagam számára) dokumentálom, hogy már a celofán is…

Nem illik ugye a rossz minőségre általánosságban alkalmazott szót leírni, de mondjuk azt, hogy kritikán aluli minőségű, azt azért igenis leírom. Mert az. A befőttesüvegre való gumigyűrűk már évek óta nem bírnak ki egy szezont, de a celofán eddig egész jól tartott. Hát amit most legutóbb vettem, mire a lekvárok (24 óra múltán!) előjöttek a száraz dunsztból, már elszakadt. A 7 üvegből kettőnek a tetején lyukas volt a celofán. Pedig sem én, sem a macskák nem ugráltunk a melegen-tartó párnák/pokrócok tetején. Mostantól tehát nem csak a gumikat, hanem jövő tavaszig, úgy látszik majd a celofánokat is cserélgetni/pótolni kell.

Már a celofán se a régi…

Popper idézet

Ezt is egy E-mail mellékleteként kaptam. El lehet kicsit gondolkodni rajta…

"A buddhistáknak van egy jó kis gyakorlatuk: hétvégenként egy füzetbe felírják, hogy a héten mi hozta ki őket a sodrukból.
Mitől féltek, miért haragudtak, min háborodtak fel - csak röviden,
emlékeztető szavakban.
Egy hónap múltán aztán végignézik a listát, és figyelik magukat,
mi az, ami még mindig bántja, felháborítja őket, és mi az,
aminek már nincs jelentősége számukra.
Azokat kihúzzák. Ilyenkor néha döbbenten látja az ember,hogy milyen marhaságokon izgatta fel magát.
Olyasmiken, amiknek napok, hetek elmúltával már semmi jelentőségük sincs.
Ilyenformán idővel kirajzolódnak az érzelmileg valóban fontos dolgok."
 
Popper Péter: Lélekrágcsálók

(A kép helyét nem tudom, ezer éve őrizgetem…)

25 éve...

A 25, az egy olyan szép szám. Nem tudom miért, de én annak érzem – ellentétben mondjuk, a 9-cel…  És ennek semmi köze semmihez…csak az én fejemben vannak ilyen gondolatok.

De azért ez a 25  nem egészen véletlenül jutott eszembe…

Már napok óta mocorog bennem valami és persze tudom is nagyon jó, hogy micsoda.

Tegnap aztán egészen konkréttá vált a zsongás, nem is kellett az órára néznem - de vagy tízszer jutott szembe, hogy mi is volt azon a tegnapihoz hasonlóan csodaszép, szeptemberi napon, pont 25 évvel ezelőtt. 

Reggel 6: most indultam. Ó milyen nagy harmat ült a bábakalácsokon, hegyi harangvirágokon... délelőtt 9 : caplatok felfelé a hágó oldalában, vad ciklámenek és törpefenyők között.   11 óra: elérem a Tosc derekán futó utat.  13: megérkezem a  Vodnikov turistaházhoz 15 : ülök kint egy félreeső sarokban, gyönyörködöm a tájban, a hegyi varjakban, a fura hálót szövő pókokban és nézem, nézem a csúcsot, az én csúcsomat, ahová holnap fel FOGOK menni.  Egyedül. 43 évesen. Este 7: ilyenkor már lefeküdtem, készülve a korai kelésre....

És így ment ez tegnap egész nap....

Szeptemberben – mint a fecskék  - kényszert érzek, hogy nekiinduljak imádott Szlovéniámnak.  Oly mértékben meghatározó volt az a 10 alkalom, amikor ott jártam, (ezen belül persze a 25 évvel ezelőtti különösen) – hogy a nyár múltával a lelkem készülni kezd: menni kéne… Várnak a hegyeim. Az üdezöld füvű rétek, a szálkás-szürke sziklák, a csobogó patakok és fátylas vízesések. Szinte minden nap oda-álmodom magam mostanában. Elalvás, felébredés előtt  ezek a szívemnek oly kedves képek lebegnek a szemem előtt. Minden nap megköszönöm, hogy megélhettem azt a napot, hiszen az életem meghatározó pontja volt és minden alkalommal titokban, sóvárogva, szíven-szúró fájdalommal gondolok arra: valószínű soha többé már nem jutok el én oda. Nem, nem a csúcsra kívánkozom, megelégednék csak a közelével is...

Egy ici-pici helyet a reménysugárnak azért mindig hagyok.

Hátha….

Lehet egy ilyen helyet elfeledni, nem szeretni, oda vissza nem vágyódni ????????????

 A Triglav Srednja Vas-ból

 Kaporetto

 Kilátás Uskovnicától

A Tudorski Preval felé

 

 Kilátás a Vogel felvonójából a Bohinji tóra

Pericnik vízesés

Vintgar völgy

♥

  Imádlak Szlovénia !

♥

Osli és egyebek…

 

Kép:  http://www.bucsujaras.hu/osli

Kemény munka, ám egyben hihetetlen öröm és szórakozás nekem ez a kálváriázás…

Állandóan tanulok és minden új ismeretnek rettentően tudok örülni. A minap levelet kaptam, melyben Osli  kálváriájáról készült képeket küldött feladója. 
A levél tárgyának elolvasása után azt hittem, megint valami (volt már ilyen) határon túli hajdani magyar településről van szó. Ugyanis életemben ezt a szót én még nem hallottam. Sőt, ha valaki csak úgy megkérdezi, meg nem tudtam volna mondani, hogy ez egy étel/ital/növény, vagy minek a neve… Fogalmam nincs, hogy csak én vagyok ilyen tájékozatlan, vagy vannak még páran, akik most olvassák ezt a szót először… de én alaposan rákerestem a neten. Itt a leírás róla:   http://hu.wikipedia.org/wiki/Osli   s ebből kiderül, hogy igencsak régről ismert a neve. Aztán továbbolvasva kiderült, hogy ráadásul évszázadok óta neves búcsújáró hely is.

Küldőjük különös „hobbinak” hódol, gyalog járja be az ország településeit - közben fényképezve, ezt-azt. Virágokat ezrével, tűzoltó autókat, vagy házszámtáblákat. No meg házakat, érdekes helyszíneket, kálváriákat – s mindezt felteszi a netre…. Másvalaki nekilát templomokat fényképezni, a harmadik sosem-csinálta kézimunkázásba kezd hihetetlen lendülettel…. Elgondolkodásra ad (számomra) okot az is, hogy mennyi ötlettel, energiával teli idős  ember  van – akikre amúgy senki nem tart már igényt.

Kár….

Sok szempontból fantasztikus ez az Internet. Jó meg rossz oldalát tekintve is…. Nagyapám korában kinek jutott volna eszébe ilyesmi ? Egyszerűen lehetetlen volt, már csak fizikailag is, meg hát őrült nagy megszállottság kellett volna ahhoz, hogy valaki „csak úgy” fényképeket gyűjtögessen mindenféléről. Szerintem idejük se nagyon volt ilyesmire – még ha esetleg kíváncsiságuk és igényük lett volna rá. No meg digitális fényképezőgépük és a többi nyalánkság  sem volt, ami annyira megkönnyíti  (sok esetben megnehezíti) a mi életünket.

Szóval Osli Magyarországon van.

Meg a sok, még valamire használható nyugdíjas is.

Gévagomba

Ezt a fenti képet csak azért tettem ide, hogy aki nem ismeri, lássa, miként nő… (http://www.zge.hu/fajlista/laetiporus_sulphureus/fotok/gomba3.jpg )

Ez meg az én gévagombám: (volt)

Ha valaki evett már, akkor annak nem nagyon kell dicsérgetnem….

Tegnap a fülem három felé állt, mire ezt a hatalmas, jó 2 tenyérnyi darabot, kirántva beburkoltam – de annyira régen ettem már, hogy nem bírtam ellenállni….

Az úgy volt, hogy a Novróba mentem hús ügyben körülnézni, aztán miután kellőképp meglepődtem az áraikon, vásárlás nélkül jöttem ki. A bejárat mellett állt egy öregember, egy púposan megrakott , piaci-kosárnyi gévagombával. Aki olvasta az én (vad)gombákkal foglalkozó szövegeimet, tudhatja, óvatos duhaj vagyok – a gombák zömét elviszem a gombavizsgálóhoz. Vannak azonban kivételek, ilyen pl. a gévagomba is (meg a kucsmagomba, meg a tintagomba és a fenyővargánya). Szóval ezt nem vittem sehová, csak haza. A hóeleji nagybevásárlás cuccai elpakoltam, de közben már nyeltem a nyálamat rendesen - nagyon  vártam, hogy asztalhoz/gombához ülhessek.

Ki is rántottam az egészet (persze nem egyben, hanem kisebb darabokban) és – bár a vége már nehezen ment - de egy ültőben befaltam… Mennyei volt !!!

Ha még nem ettetek, ha valahol rábukkantok, ott ne hagyjátok, próbáljátok ki ! Pörköltnek is jó, de szerintem rántva az igazi. 

Vicces

Valamelyik tévéműsorban nemrég arról volt szó, hogy nem mindig könnyű megállapítani az égtájakat. Nekem azonnal beugrott az „Előttem van észak, hátam mögött dél, balra a nap nyugszik, jobbra a nap kél” – mondóka, de még igazán végig sem gondoltam, máris mondja a riporter, hogy ugye ismerik (a kedves nézők) a gyerekmondókát:  „Nie Ohne Seife Waschen”  (kb. sose moss szappan nélkül)

Első pillanatban nem is értettem, aztán leesett a tantusz  :- )

A mondóka szavainak első betűi kiadják a 4 égtáj kezdőbetűit:  Nord, Ost, Süd, West  - vagyis a német gyerekeknek is van egy mondókájuk, ami segít megjegyezni legalább az égtájak nevét. A miénk – szerintem - annyival jobb, hogy ha tudod, merre van észak, akkor a mondóka alapján azonnal a többi 3 égtájat is tudod, míg a német mondóka alapján ez nem derül ki. 
(Nem tudok róla, hogy a rovásírók is ismerték-e ezt a mondást......... bocs, ezt nem tudtam kihagyni...) 

Nem, nem kezdek nyomozni az után, más nemzetek miféle mondókákat alkalmaznak….pedig talán érdekes lenne….

Kép: http://pistike.hu/viccek/egtajak-3