2013. szeptember 21., szombat

Szabad szombat – hosszan elmesélve, képekkel illusztrálva.



Nos be kell valljam, igenis szeretek autókázni. Menni, majdhogynem még akkor is, ha célom nincs. De mivel ezt a luxust nem engedhetem meg magamnak, akkor megyek, amikor igenis van célom. Célt ugyebár, meg  magam találtam magamnak – nem is kicsit, ezzel a kálvária-megszállottsággal…  Már a családom is ingatja a fejét – de nem nagyon érdekel. Az se, amit a hátam mögött mondanak, vagy gondolnak.
Tény, hogy jóleső érzés fog el, amikor látom a számokat, hogy az országban fellelhető kálváriáknak majd  a fele már megvan. Jó, van néhány hiányos, de majd csak rendeződnek azok is. Baranya megyére még egy napot kell szánnom és akkor KÉSZ !!! Nem semmi ám, pláne ha hozzáteszem, hogy a hátralévő Somogy-ot is egy nap alatt el tudnám végezni. Gyakorlatilag az eredeti cél (=3 megye kálváriáinak összegyűjtése) a Tolna megyeiek  kivételével egy év alatt megvalósult. (Tolnából 15 hiányzik – igenám, de 14 meg már megvan !!)

Szóval a gépem meghibásodása után gondoltam, akkor most egy napot rászánok és az egyik baranyai utamat bejárom. Nem kis táv, főképp mert ide-oda kell cikázni, először Sásdra mentem, onnan le a világvégi Szágyba, majd vissza Sásdra, fel Gödrébe, újra vissza Sásdra, innen aztán már „egyenesebb” volt a körutam, mert  Vásárosdombó-Csikóstöttös-Mágocs-Alsómocsolád-Ófalu-Pécsvárad voltak a megálló helyeim.

"Kedvenc" Sásd előtti bukkanóim: 


Az időjárás igen kedvező volt, nem tűzött a nap, és nem szakadt az eső. Voltak felhők, egyszer-egyszer szemerkélni is kezdett az eső, ám mire kiszálltam, abbamaradt. Előrelátóan vittem magammal gumicsizmát, ha esetleg sáros úton kellene járnom – és kevésbé előrelátóan nem vittem semmi enni-innivalót, mitöbb, a pénztárcámba elfelejtettem pénzt tenni, s 500 Ft-tal mentem el (és jöttem haza). Még szerencse, hogy a gödrei kálváriadomb széle tele van szilvafával és hogy érdekes módon, ezen a fent említett úton rengeteg helyen diófák szegélyezik az utat, melyekről épp most kezd potyogni a dió. Amúgy Vásárosdombó környékén kezdtem éhes lenni, de szombat délután lévén MINDEN kisbolt zárva volt, a kocsmákban étel nincs, és egyetlen „pizzériát” meg egyetlen útmenti éttermet találtam, ahol a legolcsóbb étel is 700.- Ft - lett volna.
 
Simításra csábító dombok Szágy felé: 

 
Az 1870-ben épült  szágyi templom  - kicsi, de nekem tetszett. Kár, hogy zárva volt, ugyanis Gebauer Ernő freskói láthatók benne: 

Egy kálváriás kép, ami indokolja, hogy miért is foglalkozom én evvel a témával: 



Szágy volt az első cél: habár Baranyát-Somogyot 40 éven át számtalanszor bejártam, ebben a zsákfaluban sosem voltam. Érdemes (már akit persze érdekel) a térképen megnézni, hol van ez a csöppnyi kis falu. Jól eldugva Baranya megye északi szélén, hegyek, völgyek, szántók – végtelenül békés táj közepette. Nem sokkal a falu előtt van egy halastó Baranyaszentgyörgy és Tormás között. Itt megálltam, de egyébként sem siettem, mert tudtam, amit elterveztem, az normális tempóban belefér egy napba.

A baranyaszentgyörgyi halastó: 

  
Ez itten egy kis szénalepke:


Olyan hihetetlenül jó, „kézzelfogható”  csend volt ! Autó sehol, s bár ennél az első megállónál még nem, de a másodiknál, a falu közelében megállva, megtaláltam az idei első őszi kikericseket.


Ez a másik kedvencem, a gyujtoványfű:  



Ahogy átautóztam falvakon valahogy olyan rossz érzés uralkodott  bennem – pedig hát nem újdonság, láttam én ezeket a dolgokat máskor is, máshol is. Szóval ezek a falvak, falusi házak (főképp a régiek) olyan borzasztóan elhanyagoltak ! „Ordít róluk” a szegénység. A hajdani gazdag-paraszt  házak (ahol még néhány helyen ma is megvan a régi, díszes, kovácsoltvas kerítés), méter-magasan vizesek, málló vakolatúak, roggyant tetejűek, kopottak, egyértelműen lesír róluk a szegénység. Nagyon kevés olyant láttam, melynek új gazdája lehet, vagy meggazdagodott az örökös és felújította ősei otthonát. Valahol Gödre környékén – csak nem álltam meg lefotózni – egy hajdani kúria hatalmas elhagyatott épülete áll, dzsungel veszi körül, ablakai szétesve, vakolata hullik – ki tudja minek használták, tán szoc.otthon, vagy gyerekotthon volt – ilyesmit raktak régen az efféle épületekbe - de mára már gazdátlanul várja sorsa beteljesülését.

                                                                  Ófalu domboldal: 


Kétségtelen van két másik kategória, melyek elkülönülnek ezektől. Az egyik csoport az u.n. sátortetős, a hatvanas években épült egyen-házakból áll – ezek egy része középszerű állapotban van. És akkor vannak újgazdagék. Többnyire a falu szélén, jó távol a többitől, talán távol a disznótrágya szagtól, de mindenesetre elkülönülten.
És ha már házakról írok, akkor a legmeglepőbbet Ófaluban láttam, mivel nem lakik ott senki ismerősöm, nem tudom kideríteni, hogy miféle  épületek, vagy kinek a tulajdonai ezek, de van egy domboldal – csodaszépen gondozott, nyírt-füvű, aszfaltos úttal ellátott, s ezen a domboldalon szétszórtan, egymástól jó nagy távolságra, (nehogy a horkolás áthallatsszon a szomszédhoz) – szép kis házikók állnak. Hogy ez most valami falusi-turizmus-központ, vagy magánpanzió – nem tudom. Mindenesetre el tudnék itt tölteni pár csendes napot….

A csikóstöttösi érthetetlenség: 






Aztán találkoztam Csikóstöttösön egy jó kis példával arra, hogy miként lehet közel 9 millió Ft-ot  kidobni az ablakon, s közben hirdetni magunkat, mint valami csodatévő nagyokost a test és lélek jótevőjét…. Épült itt egy kilátó, melyből pompás kilátás nyílik egy sertéstelepre, egy vízmű épületére, a falu templomtornyának egy darabjára, meg úgy általánosságban a nagy semmibe. A lépcsője olyan meredek, hogy meggondoltam kétszer is, nekiinduljak-e ?? Egészen új dolog, még nincs kész a parkosítás, akarom mondani a kavicsosítás, (ökolábnyom ???) mert valami ilyesféle készül…. Nos, szerintem nevetséges…az ilyesmitől tud felforrni a vérem…. Ámde mivel kellemes szellő fújdogált, lehűtöttem magam, s mentem tovább.

 Az alsómocsoládi halastavak a nem kicsit meredek kálvária hegyről:


Mágocson - a temetőben - nem lopnak. Legalábbis öntözőkannát nem... 




Őszül az erdő, pirul a kecskerágó: 
  
 Amúgy meg a kálváriák rendesen megdolgoztattak. Némelyikre felmászni majdnem akkora teljesítmény, mint hajdan a Triglav volt…. Épp a szágyit keresve, valami abszolút vad, elhagyatott, piszok meredek úton felfelé lihegve, jutott eszembe, hogy ha összeadnám a bejárt  kálvária-hegyeim méterét, tán tényleg kijönne a Triglav magassága…

Látod ott középen azt a kis lyukat ? Kb. ott van a kálvária. Jobbról. A dzsungelben.


Ez meg itt az ófalui lihegtető:


És hogy a negyedik, meredek  hegyre épült se maradjon ki, a lómentás rét aljában az a picuri matchbox az autóm....


Mindent egybevetve jó nap volt. 8 kálvária  bejárása egy napra, nem kis teljesítmény…Most aztán eldolgozgathatok velük egy ideig.

A Zengő hátulról is szép: 

Ezeket Pécsvárad és Hird között találtam. Bió szotyi ???


Jó hazafelé jönni.....





@x ajánlására ezen a linken  http://bmek.bekesmegye.com/hirek-aktualitasok/mezitlabon-egeszsegunkert-kneipp-osvenyek-nyomaban olvashattok arról az izéről, amit én fentebb „öko-lábnyomnak” tituláltam. Legvadabb álmomban nem fordult meg a fejemben, hogy ez egy „Kneip-ösvény”. Láttam én ilyeneket Ausztriában, Németországban – no de mecsoda különbség !!! Azok igazán mondom, nem így néztek ki.
Na jó. Ez „Magyar-Kneip-ösvény”…

 

2013. szeptember 20., péntek

Nézegess !



Találtam egy weboldalat – amin érdekes nézni ill. olvasnivalók vannak. Mivel pár napja egy kiállításon hasonló „élethű” alkotás volt látható, figyelmetekbe ajánlom az itt http://haerdekel.hu/elethu-rajzok-marcello-barenghi látható képeket is.
A jobb oldalon érdemes tovább keresgélni a címek között, pl:
(A cikkek közepe táján mindenféle nagy méretű reklámok vannak, ne zavarjon ! Alatta folytatódik az eredeti szöveg.) 


 

2013. szeptember 19., csütörtök

Költői kérdés





Van itt valaki álomfejtő, vagy
Ψhológus ?
Ki tudná megmondani, miért álmodom mostanában folyton olyasmit, hogy igen  nehéz/fárasztó/veszélyes feladatokba kezdek bele és NEM tudom befejezni ??
Van pár válaszom nekem is erre, de valahogy semmiképp nem biztató, reményt-keltő válaszok.
Én nem tudom, miért kaptam ajándékba ezt az álmokra-visszaemlékező-memóriát, miközben azt, hogy az előbb hol tettem le a szemüvegemet, meg elfelejtem…



2013. szeptember 17., kedd

Zsolnay Galéria – 2013 augusztus

Mivel a különféle befőzési munkálatok elhatalmasodtak rajtam, megmutatom a múltkor írt és fényképezett anyagot, a Zsolnay galériából: 
  
A nyári tárlatot az elviselhetetlen hőségre tekintettel kihagytam – de gondoltam, most már kibírható lesz egy látogatás.
Hálistennek (megint) senki nem volt amíg először végigjártam a termeket, később (a fotózás utáni, második köröm megtételekor) jött be egy fiatal pár, akik a tárlatnál jobban élvezték a pihenő/ülőhelyeken a csókolózást… Ill. jött egy hozzám hasonló korú öregúr – s úgy rohanta végig az egészet, mint akit üldöznek…

Nos, akkor ezeket a képeket „hoztam” megmutatni. (Kivételesen 1-2 helyen kicsi kommentárt is fűzök hozzá.)
Kezdem a csúcs-alkotással, nevezetesen két hatalmas üvegkaviccsal. Nem teszem be ide az összes képet, melyeket erről a kettőről készítettem, de elhihetitek minden szögből más képet mutatott. Varázslatos !!!
Rettentő boldog lennék, ha ezek itthon lennének most nálam – naponta többször simogatnám őket. Az egyik fekete/fehér ill. átlátszó, a másik fekete-kék-zöld színekben pompázott, akárhonnan néztem, mindenünnen csodás volt és másmilyen. Ki a csoda és hogyan képes ilyen gyönyörűségeket készíteni??? Ez a két alkotás magasan az első helyre került nálam…
(Mellesleg Gáspár György öntött üveg-kavicsai.)
 

Ez után Vojnich Erzsébet egyszerűen csak „Festmény” címet viselő képe következik a rangsoromban. Fogalmam nincs, valójában ki az, aki ott az ágyban fekszik, de én kitaláltam azonnal, első ránézésre hozzá egy történetet. És az ilyen képeket szeretem igazán. Ami azonnal belopózik a szívembe/agyamba. Nagyon tetszett ez is.
 


A harmadik helyezett nálam egy „sorozat” - nem tudom meghatározni, hogy milyen műfaj. Mondhatnám „naturális könyvnek” – vagy a csoda tudja minek. Fakeretben – mint egy könyv lapjain - látszanak képek, melyek a madarakról szólnak – a posztamensen sehol egy szerző, sehol egy cím… Fogalmam nincs, kit kell(ene) dicsérgetnem.

  









A szobrok közül egyet mutatok most itt, nem csak a címe miatt. Ezt (is) elfogadnám: 
(Fischer György: Hülye)


 Ezt a nagyonzöldet nem azért emelem ki, mert annyira tetszett. Épp a napokban láttam a zsirai fogyatékos otthon lakóinak stációképeit. Különösek. A színeik szinte „világítanak/égetnek”. S bár tudom, ez a kép zöld, de ez nem „hűvös zöld” – amit az ember egy magashegyi füves mezőtől várna -  hanem valamilyen más… Nem, azt nem mondanám, hogy ez teszik, de mégiscsak eszembe jutott róla valami.



Ez sem azért került ide, mert tetszik. Csak azt nem értem, hogy mi a csodának kell 3 hónapon belül ismét kiállítani ugyanazt képet ? Utána lehet nézni, az április 22-i bejegyzésemben már láthattátok…


Ez viszont tetszett, mert  tisztára 3 dimenziós hatása volt,  oda is mentem és megfogtam. Tökéletesen  sima papír !! (Mellesleg titokban elárulom, - biztos vagyok benne, hogy az illetékesek közül senki sem olvassa a blogomat - néha bizony egyes alkotásokat megfogok/megérintek/megsimítok. Szerintem ennek is szerepe van abban, hogy miképp ítélkezem később róla.) Érdekelne erről egy pszichológus véleménye....


Ezt is megfogtam, és rájöttem, hogy nem más, mint egy régi keretes üveglapra/tükörre kiöntött és megszilárdult festék... Elgondolkodtató. Ilyent kellene csinálnom, hátha megveszi valaki ? 

Ez pedig nem más mint egy hatalmas, összefércelt, festékkel össze-vissza leöntött rongydarab (szerintem):


   Na, a többihez nem írok szöveget. Nézegessétek:




 

                                                          (El Kazovszkij)


                                                         (A 2 fenti kép Váli Dezső)




                                                  (A két fenti kép Martyn Ferenc)


Végezetül még néhány szobor: 







2013. augusztus 23 – október 6.  között van nyitva, a kiállítás címe:  Geometria és figurativitás
A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum gyűjteménye  http://www.pecskep.hu/logic/pages/showdoc.php?id=1398