Amerre sétálok… Csak megyek és mesélek….

Több mint 20 éve rovom a köröket, mint a Föld a Nap körül – nagyjából azonos pályán… A közelben van az u.n. „budai kertváros” – szép, kertes családi házakkal. Ebben a negyedben teszek többnyire azonos útvonalon, vagy csak kisebb kitérőkkel, egy kört reggel, vagy este. Sokat jártunk ezeken az utcákon Lilivel is, tán becsukott szemmel se tévednék el errefelé.

Persze nem becsukott szemmel sétálok, hanem nagyon is nyitott szemmel…

És épp erről szeretnék mesélni. A napokban gondolkodtam el azon, hogy bár személyesen senkit se ismerek ezen a környéken, mégis milyen sok emberről/házról van információm csak azért, mert rendszeresen eljárok előtte. (És tegyem hozzá, nem csak nyitott szemmel, hanem gondolkodásra kész aggyal, fantáziával.)

Próbáltam összeszámolni tegnap, hány ház cserélt gazdát. Húsznál abbahagytam. És milyen beszédesek a házak. Mennyi mindent elárulnak a gazdájukról. Hirtelen az jutott eszembe, hogy nem is olyan régen azt számoltam meg,  a közvetlen környezetemben, szomszédságomban 26 év alatt, mióta itt lakom, hányan haltak meg. Döbbenetes, de pár tíz-méteren belül a keresztutcában 27 halottat tudtam felsorolni magamban. Majdnem átlagosan évi egy fő…

Nagyon sok ház áll üresen erre mifelénk, még többön ott az „Eladó” tábla,  de a kertes negyedben is vannak elhagyott, üres családi házak. Van, amelyik „feltámad” – épp most újítanak fel egyet, ahol régen egy igen barátságos fekete spániel lakott. Ott először a gazda, majd a kutya, végül a néni ment el. Annak az utcának a másik sarkán pl. tudtam, hogy az öregurat (aki egyik napról a másikra „eltűnt”) a nagy fenyő alá temették (nyilván urnában) mert amíg a néni élt, ott azon a pici halmon állandóan volt friss virág. Azt nem tudom, mi lett később az urna sorsa, mert meghalt a néni is, a fát meg kivágták. Új lakók laknak a házban. Tudják-e ezt a történetet ? 

Az a ház, amit 26 évvel ezelőtt is – mint esélyes jövőbeli otthonomat – nézegettem, ez idő alatt háromszor cserélt gazdát. Jelenlegi tulajdonosa – (két szomszéd véletlenül meghallott beszélgetéséből tudom) jelenleg Angliában dolgozik. Épp úgy, mint annak a háznak a gazdája, ahol az alagsori ablakban egy  virágzó leanderbokor állt. Tényleg nagyon szép volt, első ránézésre azt is hittem, "igazi" - aztán csak jóval később derült ki róla az igazság. Hogy nem itthon vették, az biztos. Az elmúlt – legalább 6-8 év alatt – a nap annyira megfakította, hogy ma már csak szemétre való – dísznek semmi esetre sem. A ház előtt évek óta nem tisztítják se télen, se nyáron a járdát. Egy szomszédot ismerek, ő mesélte, a család kiköltözött Skóciába, de a ház még a tulajdonuk.

Volt egy ház – ahol eredetileg egy idős házaspár lakott. Ott is a bácsi ment el először, aztán a skót juhász kutya, aki nagyon, nagyon öreg volt. A néni – valami félreértés miatt a kukoricaleveles cserepeket (ami legszívesebben templomok árnyas hűvösében él) minden nyáron kitette a tűző napra – ott kornyadozott, sárgult éveken át. Szabályos lelki fájdalom volt nekem látni a szenvedését, de hát csak nem szólhattam be a néninek, hogy rossz helyen van a virágja ?! Most a napokban láttam: se virág, se néni. Szorosra zárt szemmel (=redőnyökkel) alszik a ház, nyilvánvaló, hogy a néni is elment a bácsi meg a kutya után. 

Csak hárommal e ház után egy hatalmas, két szintes két generációs családi ház áll. Földszintjén a terasz mindig dugig volt virággal – először ott láttam azt az őszi kikericshez hasonló, szépséges lila virágot, ami azóta már nekem is van – szégyenszemre nem tudom a nevét… Szóval ez a gondozott, virágokkal dús kert is eltűnt. Fokozatok voltak. Először az emeletről elköltöztek a fiatalok, elvitték a vizsla kutyát. Aztán lett egy ronda kis mopsz, aztán egy valamiféle törpekutya, aztán eltűntek a virágok a kertből és ki kellett vágni az egyik hatalmas, kiszáradt fenyőt. Most idén pedig látom a terasz is üres. Sehol egy cserép virág. Ebben a házban valószínű a néni volt aki elment,  s a férje nem vacakol a cserepesekkel. Mert ott lakik, legalábbis ezt mutatják a felhúzott redőnyök, kinyitott ablakok és egy újabb törpekutya.

Persze vannak pozitív változások is. Magányos néni éldegélt egy icipici házikóban. Hatalmas fák, sűrű bokrok vették körül, se be, se ki nem lehetett látni. De a néni gyakran ácsorgott a kapuban, vékonyka csuparánc ujjaival a kapurácsba kapaszkodva. Nézte a szomszéd kertet – mert mást onnan nem nagyon láthatott. Aztán egyszer csak már nem láttam többé…. Az amúgy is elvadult kert dzsungellé vált, az utat is felverte a gaz. És akkor megjelent a kerítésen egy cédula: Eladó… Megdobban a szívem, ha most lenne pénzem…. Megvenném ezt a kis mesebeli házikót… Persze ez csak az álmodozások szintje volt…  Ám valakinek volt pénze. Megvette. Kivágatta az öreg fákat, megritkíttatta a bokrokat, felújíttatta a picike házat. Most a csepp terasz előtt ott áll egy műanyag vizes medence, mellette egy babakocsi. Nem tudom miért az az érzésem, hogy itt csak egy nő lakik a gyerekével. Valahogy semmi nyoma a férfi-kéznek. Persze lehet, hogy csak nekem túl vad a fantáziám. Mindegy. Ja, van egy minikutyája is. (Valójában igen jó játék ám történeteket kitalálni csak a látottak alapján....)

Aztán van a makacs eladó háza…Ismerőseim és rokonaim is kerestek a környéken eladó házat. Ennek az ablakában legalább 10 éve kint a cédula, hogy eladó. Lakatlanul áll, vagyis inkább szép csendesen pusztul a ház, de  nemrégiben – csak kíváncsiságból – felhívtam a tulajt, még most is azt hiszi, hogy ezt a lassan romossá váló épületet 10 millióért el lehet adni.

Az árak tekintetében hihetetlen számok bukkannak fel emlékezetemből. Én az 50 m2-es lakásomat 1987-ban 450 ezer Ft-ért vettem. Tudom, tudom, az „más” világ volt. De most is valahogy eszement számok keringenek. A  Cicó elhalt gazdájának házrészét 2 éve 6 millióért kezdték árulni, ma odaadnák 3 millióért is, ha elvinné valaki. Ugyancsak szembe-szomszéd 4 szobás házáért 13 milliót remél az eladó. SOHA az életben, soha ezt az összeget  nem fogja megkapni, habár nagy ház, rendben is van – de hát  ezen a környéken nem lehet szinte eladni semmit. Vagy ha igen, akkor pinka pénzért.

Jó, be is fejezem lassan. Pedig  vannak még a szemem előtt, fejemben képek: a kertről, mely valamikor telistele volt virágokkal, most pedig a füvet se kaszálja le róla senki és mégis, így is van valami romantikája. Vagy arról a házról, ami nekem nagyon tetszett, egész jó állapotban is volt – valaki megvette, földig lerombolta és egy újat épített a helyén. Miért ? vajon miért ? És persze látom újgazdagék házait is. Ahol tutti, hogy nem a ház asszonya ülteti tele tavasszal a kertet drágánál drágább virágokkal. Mindegyik ház mellett garázs, a garázs előtt autó (nem Suzuki) több házon napelem… Igen  vannak nagyon szépek is errefelé. Újak, és bizonyára nem a ….gyár….segédmunkása a tulajdonos.

Mindentől függetlenül szeretek ebben a negyedben sétálni. Eltöprengek a házak gazdáinak sorsán, visszaidézem a régi képeket és néha csodálkozom az újakon.

 

Én már semmin se lepődöm meg…

Megjelent egy érdekes térkép itt:   http://www.vasarnapihirek.hu/friss/ezt_a_filmet_mar_lattuk

 

 Al-Bagdadi nevével a Twitteren jelent meg egy térkép, amely a kalifátus befolyását kiterjesztené mindazokra a területekre, ahol a történelem folyamán iszlám uralom érvényesült, így aztán Magyarország is helyett kapott itt.

Ez a hír érdekes módon alátámasztani látszik az én azon (nem mai) elméletemet, mely szerint a „törökök már a kamrában vannak”...

Vagyis az iszlám térhódítása nagyon nagyon ravasz módon történik – hogy véletlenül-e, vagy készakarva, azt én nem tudom. De nézz körül Európában ! Ha csak a „kinézetük” alapján ítéled meg, ki muszlim, (habár ez rossz-szájízű szöveg, de jobb híján ezt használom) szóval igenis látom kik az arab férfiak és hát a beburkolózott nő meg ugye…. egyértelmű hová tartoznak. Megengedem, lehet, hogy nem minden „arab kinézetű” iszlamista és fordítva, az iszlamisták sem mind arab kinézetűek.

Szóval nézz körül: akár csak Magyarországon ! (Bár hát mondhatom Európa más országait is.) És szaporodnak, mint a másik „nemzetiség”. Beburkolózott anyukák sétálnak, előttük szalad egy nagyobb gyerek, egynek fogják a kezét, egyet meg kocsiban tolnak.

Semmi bajom velük, amíg békességgel és csendben megvannak. Levegő jut itt mindenkinek. Akár még kenyér is. De ha egy országba valaki betelepül, akkor (szerintem) el kellene fogadnia és tiszteltben kell tartani annak az országnak a normáit– és ettől saját vallását még nyugodtan gyakorolhatja. Csak ne akarja, hogy én is naponta ötször térdepeljek – még ha szőnyegen is….

Arról pedig ne beszéljünk, hogy esetleg felrobbantják az otthonomat/életemet, lelövöldözik a családtagjaimat, mert a két (vagy több)féle vallási nézet elkezd harcászkodni egymással. Mert hát mi van a közel-keleten ? Ez.

És vannak dolgok - nem csak a sárgaság, meg a tífusz - amik fertőzéssel „terjednek”. Tartok tőle, hogy a bacilusok valahol itt lappanganak már a közelünkben.

Hovatovább azon kell gondolkodni, hogy a jövő nemzedéket kínaiul, vagy arabul kell-e elkezdeni tanítani ? 
***********

Már megírtam a mondandómat idáig, amikor rábukkantam a Népszabadság hétvégi mellékletében  Csaplár Vilmos: Mikor lesz újra igazi háború ? című írására. Ez nincs fent a neten, pedig igencsak érdekes fejtegetése a témának. (Nem is értem, miért nem jelenik meg – legalább utólag – ez a pár oldal, hiszen annyira jó írások olvashatók itt !?) Ide másolok a júl.5.-i számban megjelent cikkből egy bekezdést:

„…A világunkat akár tudjuk, akár nem, akár elhisszük, akár nem, áthatja egy nagy várakozás. Mikor lehet már végre megint nagy, mindent megmozgató „eldöntő” háborút vívni ? Pusztítani az ellenséget anélkül, hogy az ugyanezt megtegye velünk és a végeredmény ne érje meg ! Jöjjön létre olyan helyzet, amelyben az egyik fél biztonságosan megtévesztheti, megbéníthatja a másik felet ! Mivel minden számottevő hadigépezet, minden közösségi szolgáltatás számítógép-vezérlésű, az érdekeltek a számítógép-technika jövőbeli eredményeiben reménykednek. Erre látszik a járható út, kombinálva természeti katasztrófáknak álcázott események előidézésével, valamint az ellenség lakosságának pszichológiai táveszközökkel való káoszba-taszításával.

Lankadatlan a vágy, hogy kitaláljunk valamit,  amivel előbb megbénítjuk a másik felet, mint az minket. Hogy mire az rájönne, miről van szó, és egyéb lehetősége nem lévén, kézi vezérléssel bevetné a nukleáris fegyvereit,  addigra már késő legyen. Újabban felvillanyozó előrehaladás mutatkozik (persze a kihangsúlyozott cél a gyógyítás)  a nanotechnika területén. Esetleg szabad szemmel nem látható, mikroba méretű eszközök  juttathatók észrevétlenül az ellenségnek számító biológiai szervezetek agyába, egyéb testrészeibe,  amitől cselekvőképtelenekké válnak, nem tudják, sőt nem is akarják a megfelelő indítógombokat  az ujjukkal elérni….”

Nos ehhez én már csak annyit fűznék hozzá, hála az égnek 70 éves vagyok, remélem megúszom, s előbb halok meg...Node a gyerekek ??? A Marsra még nem mehetnek, hova meneküljenek az őrület elől ? 

Istenem, Istenem, nagyon elrontottál valamit, amikor az "ember" nevű hibás szériát kiengedted a kezed közül...

Lelőtték

Lelőtték. És letagadják. És elkenik. És elhallgatják. És egymásra mutogatnak. És mentegetőznek. És magyarázkodnak. És megértést kérnek. És támogatást akarnak. És fenyegetőznek. És megteszik. Újra. És újra.

Az ENSZ majd azt mondja „Ejnye ,ejnye”.

Soha se lesz ennek vége ?

Soha se lesz ennek vége.

Kép: http://nol.hu/kulfold/hatalmas-repulogep-szerencsetlenseg-ukrajnaban-1474793

Egy csendes emlékmű

Pár napja adtak át Pécsett egy újabb, a holokauszt áldozataira emlékező kicsiny alkotást. Mondom kicsiny, mert formájában az, nem a tényt illetően.

Július 4-én volt 70 éve, hogy Pécsről elhurcolták a zsidókat. A témához itt olvashatsz és láthatsz képeket: http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2013/11/pecsi-botlokovek-stolpersteine.html

Ez a kis emléktábla arra emlékeztet, hogy ebben a városban volt anno zsidó iskola – és voltak iskolás gyerekek akik soha többé nem ülhettek semmilyen iskolapadba. Pécsibe már csak azért se, mert a háború után nem volt Pécsett ilyen iskola.

„Avatóbeszédet dr. Krassó Sándor, az iskola egykori tanulója mondott. Ő mondhatni “csodával határos módon”  elkerülte a deportálást.  A közönség soraiban iskola diákjai közül még hárman voltak jelen.”   http://pecsizsidosag.wordpress.com/category/zsido-iskola

(Az iskola történetéről további részletek is olvashatók itt.)

Az iskola egyébként 1852  óta működött:

„…A hitközség első, de még sikertelen iskolaalapítási kísérlete 1845-ben történt. 1851-ig magániskolákban, chéderekben tanultak a gyerekek. Ebben az évben a hitközség az egyik chédert saját kezelésbe vette. Ennek működése 1852-ben nyert biztosabb alapot, amikor a király előző évi pécsi látogatása emlékére gyűjtést indítanak az iskola céljára, amely kiegészítette az országos iskolaalap Pécsre jutó összegét. Így nyílt meg a Francz Josef Lehranstalt, a hitközség első hivatalos tanintézménye, amely az első tanévben négy tanítóval működött….”

Vagyis majdnem 100 évig volt Pécsett zsidó iskola – mígnem a világégés és az utána következő változások miatt meg nem szűnt.

„A Gellér B. István Munkácsy-díjas pécsi szobrászművész által tervezett fekete gránit emléktábla figurális dísze egy jobb kéz, amely egy jádot tart.” (Jád:  "...Használatkor a (tóra)tekercset kiteszik a zsinagóga közepén található márványasztalra, majd kigöngyölik a keresett írásrészlethez. A hasábokba csoportosított szöveget jobbról balra olvassák, majd a már elolvasott részeket a jobb oldali botra tekerik. A törvény szigorúan tiltotta a Tóra betűinek kézzel való illetését, ezért felolvasáskor a jád (kéz) nevű pálcát alkalmazták, amely kinyújtott mutatóujjú jobb kezet formázott, ez óvta a pergament a bőrrel való érintkezéstől..." Forrás: vasarhely.ro )

Nem csak időseknek ajánlom

Százezerféle időseknek szóló jó tanácsot olvastam már – aztán a felit se tartom be…Pedig néha tényleg jók ezek a tanácsok és nyilván nem válna káromra, ha mindenben úgy és azt cselekedném, amit okos emberek ajánlanak. De legalább elmeditálok rajtuk néha. A semminél ez is több.

Most is találtam egy ilyen „listát” – kedves idősödő olvasóim (bár nem árt, ha a fiatalok is olvasnák, hiszen ti se maradtok örökre azok) – szóval esetleg szánjatok rá 10 percet.

(Nehezen álltam meg, hogy vastag betűkkel ne emeljek ki belőle néhány igen hasznos és fontos gondolatot, illetve, hogy ne fűzzek némelyikhez kommentárt, mert bizony tudtam volna. Ám akkor regény kerekedett volna belőle…  Azt hiszem, minden korombéli talál benne önmagára különösen érvényes mondatot….)

  

 

   

 AZ EGÉSZSÉGES ÖREGEDÉS 30 PONTJA

Prof. Dr. Iván László

1. Nem a naptári évek, hanem saját személyes életünk szerint öregszünk, ezért ismerkedjünk meg magunkkal, kössünk békét magunkkal, és tudatosan törekedjünk arra, hogy vágyaink, képességeink, és lehetőségeink között egyensúlyt teremtsünk.

2. Vegyük tudomásul, hogy a JÓ ÖREGEDÉST megszabják: az egészség, tevékenység, érzelmi-hangulati állapotunk, ön- és közbizalmunk, társas kapcsolódásunk, valakihez- valamihez- valahová- tartozásunk, anyagi biztonságunk, hasznosságunk tudata és a folyamatos érdeklődéssel kísért tanulás, kíváncsiság, ezért ezek karbantartása SAJÁT FELADAT is.

3. Figyeljünk megszokott napirendünkre, és szükség szerint módosítsuk, napi feladataink, teherbírásunk és igényeink figyelembevételével.

4. Testi- lelki változásaink és panaszaink egészséges idősödésünkkel is velejárhatnak, ezért ne essünk pánikba, kérjünk orvosunktól tanácsot, lehetőleg ne "diagnosztizáljuk magunkat".

5. Az egészségre, betegségre, öregedésre vonatkozó rengeteg reklám és ajánlás szolgai alkalmazását kerüljük, orvosunk tanácsa nélkül ne alkalmazzuk.

6. Lehetőség szerint kerüljük a több órás passzív TV nézést, a közbeni nassolgatást, sörözgetést, vagy egyéb iddogálást, félóránkként áldjunk fel, mozgassuk meg végtagjainkat.

7. Hallgassunk naponta kellemes és megnyugtató zenét, ha tudunk, énekelgessünk, dudorásszunk, adjuk át magunkat a muzsika csodálatos hatásának,- vegyünk részt ilyen rendezvényeken, akár mi magunk is muzsikáljunk.

8. Ne dohányozzunk, kerüljük a dohányfüstöt.

9. Többször és kevesebbet együnk, étkezésünk ne gépies legyen, hagyjuk meg a kellemes feltételeit, örömmel együnk, még csekélységeket is. Figyeljünk arra, hogy csökkentsük a KALÓRIA bevitelt, az állati zsírokat tartalmazó ételeket, a puffasztó és gázosító tápanyagokat és italokat, (szénsavas üdítők), étkezéseink lehetőleg megszokott ritmusban legyenek és problémák esetén különösen, de egyébként is MERJÜNK VÁLTOZTATNI TÁPLÁLKOZÁSI SZOKÁSAINKON a KORSZERŰ IRÁNYELVEK FELÉ (gyümölcs, zöldség, saláta).

10. Oldjuk a görcsösséget, a szorongató aggályosságot, az előítéletek nyomasztó hatásait, a rajtunk kívülálló és ható események befolyását és ne szégyenkezzünk kopásaink, korosodásunk velejáró jellemzői miatt, oldjuk fel ezeket derűs bizakodással.

11. A vizeletet, székletet erőltetetten ne tartogassuk (eltekintve kivételes, helyzetektől), ilyen gondok esetén napi folyadékbevételüket ne szorítsuk vissza tudatosan.

12. Naponta legalább fél órát tempósan gyalogoljunk és  ha orvosi külön tiltás nincs, lépcsőzzünk óvatosan,  ahová csak lehet, gyalogoljunk,  kerülve lehetőleg a kifejezetten kockázatos helyeket, átkelőket, szennyezett környezeti hatásokat,  de legalább heti háromszor másfél óra testgyakorlás kell.

13. Az általánosan ajánlott "ideális testsúlyt" 10%-nál többel ne haladjuk túl.

14. Naponta, hacsak nincs orvosi ellenjavallat, legalább 6-8 pohár (2 dl-s) vizet fogyasszunk el, akár teával, levessel, rostos itallal.

15. Fogyasszunk rendszeresen magvakat: gabona, szezám, szája, kukorica, napraforgó, tökmag, grépfrút-mag és  amennyiben nincs rá allergiánk virágport, naponta néhány dióbelet, mézzel, esetleg mazsolával ugyancsak fogyasszunk, valamint durvaőrlésű barna kenyeret.

16. Nincs szükség alkoholos italra, kábító hatású szerekre, izgató és szószerekre, mesterséges nyugtatókra és altatókra, kivéve az orvosi javaslatot.

17. Ne csak testünket, hanem szellemünket is tartsuk frissen, edzésben! Lehetőségek: ismétlődő tanulás, új tanulás (nyelvek, számítógép, aktív tevékenységek), társasjátékok, sakk, kártya, dominó, keresztrejtvény, tudáserősítés, tudásfejlesztés, beszélgetések, tanácsadó tevékenység, klubtevékenység, munkavállalás, korrepetálás, egyéb szellemi tréningek, írás, önéletírás, naplóírás.

18. Hetente legalább egyszer gondoljuk át, hogyan tudtunk megküzdeni a gondokkal, problémákkal, feladatokkal, terhelésekkel, milyen tanulságokat tudunk levonni, miként használhatjuk fel tapasztalatainkat a jövőben, elmélkedjünk.

19.Legyünk érdeklődőek szeretteink, barátaink, ismerőseink, rokonaink lakó- és szomszédsági társaink iránt, figyeljük meg a környezetünk életét, eseményeit, fogalmazzuk meg, mit, hogyan tettünk volna, vagy mit szeretnénk.

20.Vegyünk részt gondolatban, akár napi tevékenységgel is a közösséget, társadalmat érintő ügyekben, segítő magatartással, tanácsadással és segítségnyújtással, ne zárkózzunk el jobbító politikai, társadalmi, intézményes kezdeményezésektől. Jelöljük meg önmagunkkal világunkat.

21. Este azzal feküdjünk le, hogy holnap mindent újra kezdhetünk, és hittel, bizakodással vágunk bele a holnapba.

22. Mások bajait és gondjait ne "átvegyük", hanem szükség szerint álljunk segítségükre.

23. Kerüljük a közvetlen napozást, a déli órákban különösen és inkább tartózkodjunk lombárnyékban.

24. Ugyan divatos mostanában az idősek "világlátó utaztatása",  mégis meggondolás ajánlható, mivel az idősödéssel gyengülő szervezeti védőműködések miatt idegen fertőzéssel szemben fogékonyabbak lehetünk (hasonlóképpen környezeti ártalmakkal, klímahatásokkal, táplálkozási különbözőségekkel szemben is).

25. A "lelki mérgekkel" szemben is érzékenyebb az idősödő ember, ezért az élet dolgait kissé "kívülről" kell szemlélnünk.

26. Éljük bele magunkat abba az öntudatba, hogy voltunk és vagyunk valakik, hogy szerves részesei és meghatározó láncszemei voltunk és vagyunk történelmünknek, nemzedékek kapcsolat-hálózatában. A magány nem törvényszerű, magunk társai is vagyunk.

27. A hívő ember előnyben van a hitével, mert végső kérdésekre válaszai vannak, bizonyossága és biztonsága segíti a végső elbúcsúzáshoz.

28. Megoldatlan dolgainkat az "idő" is mérsékli, bízzuk azokat az időre.

29. Célkitűzéseinket, programjainkat mindig mérjük önmagunk lehetőségeihez,  mert a csalódások, kudarcok rontják életkilátásainkat.

30. Ne kiszolgálói legyünk szeretteinknek, hanem együtt érző és segítő társaik.

(http://polczer.hu/gondolatok_egeszsegesoregedes.htm    Kép: http://www.napiaszonline.hu/pictures/kepek/oregedes_1.jpg  )

Csak ültem és néztem…

Életemben egyetlen egyszer sem voltam focimeccsen. A tévében nem láttam még soha meccset. Nem érdekel a foci.

Ma délután azonban két órán át néztem – szájtátva – azt az ünneplést, amiben részesült a VB győztes csapat. 500 ezer ember állt Berlin utcáin órákon át a 30 fokos hőségben. (Szerintem tizedét nem látták annak, amit én itthon a fotelból…)

De tény, volt az egésznek valami fantasztikus hangulata, ezt viszont itthon én sosem fogom tudni igazán átérezni…

Nem én lennék, ha e nagy, boldog ünnep, örömmámoros ordításai közepette nem rémlettek volna fel bennem a „heilhitleres” német nagy-gyűlések. És ahogy ez eszembe jutott, már annyira felhőtlenül nem tudtam élvezni az egész mókát, mert végig az járt a fejemben, hogy „a tömeg” – az rettenetes veszélyes valami. Begerjeszthető  és irányítható, ha van, aki „előkiabál” nekik – azonnal, mint a visszhang, ismételnek mindent. Gondolkodás nélkül. Ha még egy kis szeszfok is hozzájön a dologhoz akkor akár elszabadulhat a pokol. Bizony mondom, nem szeretnék egy lenni, egy ilyen sokaságban.

Azt hiszem, én továbbra is maradok itthon, és a felesleges gőzt max. a blogon keresztül eresztem le a fejemből…hacsak…hacsak úgy fel nem húznak, hogy elveszítve a türelmemet én is kimegyek az utcára.

Nem, nem szeretném megélni.

Csak képek...

Vasárnap, jó idő, vásár...
Imádom a bolha-piacot - csak ott csavarogtam most is, íme a képek: 
Séta közben meditáció: mitől vásár-fia a vásárfia és miért sám-fa  sámfa ? Tudja valaki ?

Cipellők

Tudod-e mik ezek ? (borotvaélező, régi fodrászbolti hajmosó)

Bányászlámpa hurkatöltőkkel

"Csuklós csacsi" helyett csuklós "akármiállat" és egy vidám télapó

Sok..... labda, könyv....

Szamovár és hozzá illő pohárkészletek

A képen látható állatok mind mozognak....

...ámbár fogalmam nincs, mi hajtja őket....

...és a sast a levegőben ?   Mini-napelem ?

Fából tehénke...(vagy inkább ökörke )

Madarak, de ezek sose repülnek...

Öreg cicus...

..meg a picik

Hinta-maci (vagy maci-hinta)

Kutya-tár

Őzgida a kacsákkal

 

"Színarany" izék és...

 

...színarany királyi étkészlet.

Ez viszont tényleg igazi borostyán...

100 forintosok, melyek már 200-at érnek...

Söröskrigli gyűjtemény

Múzeumi darabok

Sámfák, kicsik, nagyok....(miért sám a fa ???)

Sosem láttam, de praktikus:  tuskó-hasogató.

Itt a vége - fuss el véle...

Körök

Elgondolkodom néha, hogy kik és miért csinálnak ilyesmit ? Valami miatt nem tartom valószínűnek, hogy „a földönkívüliek” efféle pitiáner dolgokkal játszanak, de ettől még érdekes a dolog. Kik, miért veszik a fáradságot (mert azért egy ilyen „kép” elkészítése bizonyára nem fél óra - ámbár hát ki tudja?...) – szóval  miért csinálja, aki csinálja ? Ahogy a légifotókat elnéztem ott a közelben emberlakta település nem nagyon van, tehát nem tudom ki „profitálhat” abból, hogy esetleg többen elmennek oda ilyen-olyan okok miatt. Ki kíváncsiságból, ki ezotériás célzattal, vagy mit tudom én miért.

Tény – mint látszik is a fenti képen - ennek a gabonakörnek a közelében van egy nagyon régi vaskori földvár http://en.wikipedia.org/wiki/Badbury_Rings – de hát nem hinném én, hogy ezzel valamiképp összhangban vannak ezek a mostani gabonakörök.

Tudom, nem egyedül vagyok, akiben ott sokasodnak a kérdőjelek, mert ugye nem csak most és nem csak ez, amire nem találunk (egyelőre) magyarázatot. Sokszor az jut eszembe, hogy mintha valami „felsőbb hatalom” efféle kis csodákkal akarná elterelni a figyelmünket bizonyos „nagyobb csodákról” – és nem feltétlenül pozitív értelemben gondolom a csodát.

Hány olyan ókori, vagy még régebbi és máig megmaradt „csodának” rájöttünk már a nyitjára, megfejtettük a turpisságot – amit anno az akkor élt kis „poremberkék” csodának hittek. A papok/tudósok/hatalmasok akkor is játszottak emberekkel/érzelmekkel/hiedelmekkel – az a gyanúm, hogy ma sincs ez másképp.

Kép innen: http://www.cropcircleconnector.com/2014/banburyrings/banburyrings2014a.html

A holokauszt 4 pécsi festőművész áldozata

Meghívót kaptam, s bár nem a megnyitóra, de el is mentem a Káptalan utcába, megnézni a négy tragikus halált halt festőművész kiállítását a Múzeum Galériában. Az alábbi ismertető részlet innen: http://pecsimuzeumok.hu/index.php?m=1&s=1&id=354

„1944. július 4-én kezdődött meg a pécsi zsidóság deportálása. A Janus Pannonius Múzeum a Pécsi Zsidó Hitközséggel együttműködve rendezi meg a Négy festőművész című kiállítást, mely 2014. július 4-én 16 órakor nyílik a JPM Múzeum Galériában (Pécs, Káptalan u. 4.). A tárlat a „Pécs 1944-2014, megemlékezés a pécsi és baranyai zsidóság deportálásának 70. évfordulójáról” című rendezvénysorozat egyik központi eseménye.

A kiállítás négy – a Holokauszt idején áldozattá lett – a nagyközönség számára ismeretlen zsidó származású pécsi képzőművész megmaradt alkotásait mutatja be egy kamara-kiállítás keretében. A közönség Károly Ernő, Kellermann Emil, Király Lajos és Roder Judit festményeit és grafikáit ismerheti meg a tárlaton, mely részben az 1946-ban ugyanezen művészek alkotásaiból rendezett emlékkiállítás rekonstrukciója, mely egykor Martyn Ferenc kezdeményezésére jött létre. Martyn mind a négy művésszel személyes, baráti, illetve tanítványi kapcsolatban volt. A műtárgyakat sokirányú kutatómunka és szerencsés véletlenek segítségével – sikerült megmenteni a feledésből.

A művészek közül Király Lajos és Roder Judit – mindketten fiatalon, 23 évesen vesztették életüket – baráti kapcsolatban voltak egymással. Ennek egyedülálló emléke az a két alkotás, melyeken mindkét művész ugyanazt a modellt örökíti meg egyidejűleg mintegy a holokauszt pécsi tekintetévé vált valamikori közös pillantásuk dokumentumaként. Ugyanígy Roder Judit számos pécsi polgárt, rokonokat, barátokat és ismerősöket megjelenítő szénrajzainak (melyek nemrég bukkantak elő a Pécsi Zsidó Hitközség levéltárából) sem elsősorban képzőművészeti jelentősége, hanem különleges dokumentumértéke révén fontos történeti emléke egy eltűnt pécsi és zsidó közösségnek. Ezek a portrérajzok tablószerűen, sűrűn egymás mellé rakva kerülnek bemutatásra a kiállítás központi részén, mint a tárlat „emlékfala”.

Míg a tervezett kiállításon Király Lajos és Roder Judit tragikusan töredékes életműve a művészi kiteljesedésnek tehetséges lehetőségét ábrázolhatja, Károly Ernő néhány festménye pedig egy kismester művészetéről árulkodik, addig Kellermann Emil életműve túllép a tragikus életrajzi, történelmi-szociológiai esemény pusztán közvetett képzőművészeti illusztrálásán. A művész a két háború közti időszakban kiállító volt a rangos Tamás Galériában, mely a korszak mérvadó kulturális intézménye volt, azonban a háború után munkássága teljesen feledésbe merült….”
(Csak zárójelben jegyzem meg, Király Lajos önálló kiállításáról egyszer már írtam: http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2010/07/kiraly-lajos-et-23-evet.html)

Négy ember, akik  zsidóságuk miatt váltak áldozattá, két egész fiatal és két középkorú ember – akik előtt ott lehetett volna a lehetőség további képek megfestésére – de nem csak az ecsetet, hanem az életüket is elveszítették abban a mocskos háborúban.

A képek  sajnos mind üveg alatt vannak – így nagyon nehéz volt fotót készíteni, nem is erőltettem a dolgot – ha valakit érdekel, sokkal jobb, ha elmegy és megnézi az egész kiállítást. Külön megemlítenék két dolgot, az egyik a fentebb is írt Roder Judit szénrajzaiból készült „portréfal” a másik Kellermann Emil különös, a betegek-orvosok-kórházak titokzatos/rettenetes világát bemutató pasztelljei. Ezek előtt ácsorogtam legtovább.

Ez csak azért került ide, mert -szerintem - érdekes a vaku véletlen felvillanása a képen...