Kő-szobrok és egyéb gondolatok

Egész véletlenül bukkantam erre az oldalra:

http://napielemozsia.hu/cikkek/a-kovek-egyensulyozasanak-titka-te-rajonnel-magadtol-galeria#.U_oZHaOfhvE

Sok dolog van, amit irigykedve csodálok, ez egy ezek közül. Évtizedeken át próbálkoztam valami kavics-szobor–állítással, de igazából sose sikerült. Vagy a kövek nem voltak igazán jók, vagy én, vagyis az én tudásom/türelmem.

Legtöbbet az orfűi patakban kísérleteztem, nem is rég, pár napja egy fényképet láthattatok erről a (igaz megárad) patakról.  Legeredményesebb azt hiszem Pulában voltam, ott olyan strandra jártunk, ahol a fürdésre kijelölt partrész kisebb-nagyobb kavicsokkal volt feltöltve, felszórva – itt próbáltam építgetni, de hamar abbahagytam, sokkal nagyobb örömet találtam a rákok etetésében. Először csak véletlenül pottyant a vízbe a nápolyi morzsa, de amikor felfedeztem, hogy a  kis rákok élvezettel megeszik, másnap már nekik is vittem…. Szóval igazából ott a tengerparton se volt sikerem.

Aztán próbálkoztam Szlovéniában –  túl nagyra ott se tudtam felrakni.

Viszont mindenhonnan elhoztam néhány zsebnyi-maroknyi kavicsot, követ, melyek itt pihennek az előszobai kőgyűjteményemben. A világ különböző tájáról származnak, mégis békésen megférnek egymás mellett. Bár még nem hallgattam ki őket, lehet, hogy éjszaka mesélnek egymásnak.

 

Ezt a dal pedig azért került be ide, mert ahányszor Pulára gondolok azonnal ez a zene csendül fel a fejemben.  Akkor volt nagy siker, amikor én először (még)Jugoszláviában voltam, s nagyon gyakran, ha valamilyen tengeri képet látok, elindul ez a dal az emlékezetemben.... meg hát fordítva is igaz, a dalról mindig a tenger jut eszembe.

Megtörténhet, amire nem is gondolsz…

Néztem a hirosimai képeket – a legutóbbi természeti katasztrófáról.

És magam se tudom miért, de az jutott eszembe, hogy ilyesmi előfordulhatna-e a Mecsek lábánál fekvő Pécs városában is ?

A képen egy hegy aljában lévő, elmosott település látható – hasonló az én városom is.

http://www.boston.com/bigpicture/2014/08/landslides_hit_japan.html

http://www.toldiapartmanpecs.hu/images/stories/toldiapartman16.jpg

Még sosem fordult meg a fejemben, hogy mi is történhetne egy hosszan tartó, intenzív esőzés után nálunk? A nagy viharok vize gyakran elönti a város alacsonyabban lévő részeit, de hogy lesodorja/mossa a talajt, az nem fordult még meg a fejemben. Nem ismerem ugyan annyira geológiailag a helyszíneket, de talán a mi szerencsénk az, hogy valószínű kevesebb föld-takaró van a Mecsek mészkövein, ellentétben a japán heggyel, ahonnan volt mit lemosni.

De akkor is ! Él az ember egy biztonságosnak érzett/tudott helyen és egyszer csak valami történik. Egy eső, „csak” egy eső… és elpusztul mindened…

A napokban megint kitört egy izlandi vulkán….

Él a Föld – mi pedig hangyák vagyunk…

Pazarló társadalom

Nemrég arról volt szó egy riportban a TV-ben, hogy a németek (is) milyen rengeteg - még használható - élelmiszert dobálnak a kukákba. Éves szinten, a riportban átnézett helyszínek és ebből általánosítottak szerint is több száz – 500-800 - Eurónyit ! (Szorozd csak 300.- Ft-tal…) Megdöbbentő…

Bizonyára vannak ilyen adatok itthon is, csak én nem ismerem.

Nem szoktam ugyan kutatni a szemetesekben, de az ember néha akaratlanul is látja, hogy mások mit dobálnak ki. Bár őszintén meg kell mondjam, pl. épp a közelmúltban láttam Kertvárosban, hogy a kuka mellé, arra  „kukát takaró-falra” (fogalmam nincs, mi ennek a neve) szóval erre a falra egy teljesen tiszta üvegben, egy nagy adag gulyásleves-féle volt kitéve. Kérdeztem a nagynénimet, aki a házban lakik, mi az ? Azt mondta, hogy járnak oda ’”szegény emberek” – és akinek a házban van még ehető étel-maradéka, néha oda kiteszi… Ezt mindenki tudja és aki kiteszi, meg aki elviszi nem szégyenkezik emiatt…Hát mindenesetre furcsa világban élünk – és most hadd ne menjek el politikai irányba a szövegemmel….

Azt azonban elmondhatom, hogy az én kukámat hiba túrja fel hetente kétszer a kukás-asszony (aki rendszeresen járja a környéket, egy bottal kikurkászva a kukákból a hasznosíthatót) - szóval az én kukámba nem kerül soha semmi, ami még használható. És meg vagyok győződve arról, hogy neveltetésem, a gyermekkoromban látott példa vezérel engem elsősorban ebben.

Írtam már a blogban többféle „újra, ill. tovább-hasznosításáról” egyes ételmaradékoknak, arról, hogy kenyeret sosem dobtam/dobok ki, vagy felkockázom, megpirítva levesbetét lesz (nem ám vegyszeres levesgolyót eszem!!!), vagy ledarálom prézlinek. A húsleves megmaradt zöldségéből készült vega-fasírtot is leírtam már. A maradék pörköltből csodálatos húskrémet tudok csinálni a  Nagymama receptje szerint. Sorolhatnám….

Nem akarok itt most „szegények szakácskönyvét” írni – de volt sok dolog, amire nem csak a szegénység, hanem a józan, takarékos életszemlélet vitte rá az embereket. Egy biztos, én a mai napig a gyerekkoromban tapasztaltak alapján élek, legyen szó a havi egyszeri bevásárlásról, vagy a takarítás „rendszeréről” vagy bármi más, az otthonnal, a háztartással kapcsolatos teendőről.

Nem tudom, valami olyan tantárgy, hogy „Miképp lehet kevésből élni/megélni ?” – van-e  manapság az iskolákban ? (Hej de nagy szükség lenne rá sok helyen !!) Felkészítik-e és ha igen, ki/k a gyerekeket arra, hogy esetleg nem lesz minden mindig így, ahogy most/ma van ? Esetleg jöhetnek az ő életükben nehéz/kemény/szűkös napok.

Mesélte a szomszédasszonyom, aki iskolai konyhán dolgozott, hogy elkeserítő, amit a gyerekek az étellel csináltak. Pl. sütöttek egyszer magos-mazsolás-tejes kiflit (ő is csinált ilyen itthon, megkínált – csodajó volt!)-  szóval az ilyen kifli volt egyik nap uzsonnára. A gyerekek nagy része megkóstolás után eldobta, nem tudni miért ? Mert kifli formájú volt és nem sós ? Egyszerűen nem értjük mi lehetett az oka. És ez nem egyszeri példa, a menzán rengeteg csak megkóstolt és úgy hagyott étel kerül a kukákba, de oda potyog a felvágottas vajas-zsemle is.

Én is voltam menzás. Elmondhatom, hogy azokban a régi időkben – amikor azért nagyon más volt a menzai étel-követelmény/előírás, mint manapság – a napok nagy többségében elfogyott az ebéd, mert éhesek voltunk. Nem volt persze büfé az iskolában, ahol méregdrága süteményeket, extra szendvicseket, energia-italokat és egyebeket árultak. Volt otthon reggeli (már akinek), jó esetben volt tízórai (megint csak már akinek) és délre megéheztünk.(Csak zárójelben: Néha ma is eszem vajaskenyeret almával. Sokszor kaptam ezt uzsonnára. Az íze, az illata visszaidézi a gyerekkoromat.)

Hát ez csak úgy a tévériport kapcsán eszembe jutott. Leírtam – nem mintha ezzel bármin is változtatni tudnék…..

Kép: http://www.erdekesvilag.hu/wp-content/uploads/2013/06/eldobott-elelmiszer3.jpg

Függő lettem ?

Valószínű…

Fényképezés-függő.

Sajnos kilehelte lelkét a másfél éves fényképezőgépem…Javítani nem lehet, és perpill valahogy úgy néz ki, hogy egy újra összekaparni a pénzt se lesz könnyű…

Ma ültem  magamba mélyedve a csendes-muzsikás szobámban – és valahogy nem tudtam, hogyan tovább. Voltak terveim, hogy ide-oda-amoda megyek. No de fényképező nélkül ? Hogy a meséhez ne tudjak "dokumentumot" csatolni ? Hogy ne tudjam megmutatni, amit láttam, ami tetszett, vagy nem tetszett ?

És akkor az jutott eszembe, hogy tán „függő” vagyok/lettem. Nagyon nehezen tudom elképzelni az életemet, a blogot meg egyáltalán nem, a gép nélkül.

Szóval lehet, hogy egy darabig ritkulni fognak a bejegyzéseim, vagy nem is tudom…

Mi vár rám még ebben az évben ?  Legyen már vége !

Kép: http://fotoplus.hu/public/upload/fenykepezogepek/kompakt/canon/a810_b.jpg

Szép város Kaposvár - vagyis az, amit láttam belőle...

Hírt kaptam, hogy Dr. Nagy Miklósnak (http://nagymiklos.hu/index.html) Kaposváron „Belső utak” címmel kiállítása nyílik műgyűjteményéből. Blogjában láttam már bizonyos darabokat, de kíváncsi voltam, mik kerültek most bemutatásra.

Be kell valljam, egyben kalandnak is tekintettem az utazást, mert életemben Kaposvárra még busszal nem mentem. Vonattal se. Csak és kizárólag autóval jártam itt. Mivel a vonatozás most kissé komplikált – mert vágányfelújítás miatt Dombóvártól buszra kellett volna szállni, így hát a Pécs-Kaposvár gyorsjáratú buszt választottam, ami légkondis, és 1 óra alatt, megállás nélkül megteszi ezt az utat. Nem elhanyagolható tényező, hogy ingyen utazom…

Tele volt a busz, de ülőhely mindenkinek jutott,  nekem szerencsére egy tünemény hölgy mellett – akivel az indulás percétől a leszállásig végigbeszéltük az egész utat. (Ez a járat valójában a Balatont érintve Veszprémbe megy.) Megtudtam, hogy Balatonalmádiban lakik, Pécsett járt a fiánál és mivel itt szép és olcsó az őszibarack, mindjárt vásárolt is 10 kg-ot belőle. Gondban is volt, hogy miképp viszi majd haza … ugyanis a kedves útitársam és csodás beszélgetőpartnerem 90 éves volt !!! (Nem mondtam volna tán még 80-nak se!)

Egyszóval az út elrepült, szinte észre sem vettem. Itthon készültem, megnéztem pontosan a térképen, hol is van a Vaszary Képtár – és valami halvány emlékem volt is Kaposvár belvárosáról, kb. tudtam, merrefelé kell mennem.

Aztán nagyon kellemes meglepetésként ért – mert valahogy ez nem maradt meg ilyen élesen az emlékezetemben - hogy a városban, legalábbis amerre én mentem, igen sok a zöld terület. Hogy pontos legyek, sok fás park van. (Vagy ennyire megnőttek volna a fák, mióta nem jártam itt ? Ez se lehetetlen, mert vagy 20 éve nem voltam Kaposváron…) Nem volt döglesztő kánikula, mégis melegen sütött a nap és nagyon kellemes volt a fák hűsében sétálni. Szemem szám tátva maradt, mert azon a kis útszakaszon, amin végigmentem, egymást követték a szobrok, már már azt mondanám hogy én kicsit sokalltam is. Főleg, hogy olyan „nemszeretem” szobrokat is találtam, melyek manapság olyan őrült módon divatosak, olyan „majdnem-életrekelő” bronzok….Valahogy undorodom tőlük, de nem tudnám megmondani az okát. (Bocsássa meg nekem mindenki ezt a véleményt, de én már csak így vagyok ezekkel…) Van, persze hogy van, amelyik tetszik, pedig az is új, vagy modern…  No majd mindjárt mutatom a képeket…

Egyszóval eljutottam a kiállításra, és nagy nagy örömömre olyan egyedül voltam, amilyen egyedül én lenni szeretek ha kiállításra megyek. Volt időm és alkalmam alaposan szemrevételezni a képeket. Zömében festmények, de a falra került néhány különös hangulatú fotó is.

Váli Dezső, Vojnich Erzsébet, Szüts Miklós, El Kazovszky,  fe Lugossy László, Szotyory László, Országh Lili, neve nem volt ismeretlen számomra, s nem csak azért, mert rendszeres olvasója vagyok NM. blogjának. Onnan „ismertem” a művészeket, de már több pécsi kiállításon is találkoztam festményeikkel, s nevükkel.

Dr. Nagy Miklós fotóit se idegenek nekem, a blogjában sokszor megcsodálom – a most kiállítottak között is volt egy, ami nagyon tetszett.

Egytől egyig modern, sőt zömében absztrakt művek ezek, szabadon lehet engedni a fantáziát, ki mit lát be a képekbe. Én nem is szeretem elolvasni a címeket, teljes egészében hagyom, hogy a fantáziám játsszon a látvánnyal. Bevallom, engem az alkotók neve se érdekel annyira, egy kép vagy tetszik, vagy nem. Én már csak ilyen primitív – de őszinte – módon osztályozok.

Nagyon örülök, hogy rászántam magam erre az útra. Pár kellemes órát töltöttem el egy szép városban, érdekes alkotások között.

Akkor következzenek a képek: 

A városról:

Szökőkutak...

...csobogók

Árnyas parkok

Nagyboldogasszony templom

Ebben a házban írta Csokonai a Dorottyát

Egy szép épület a Fő utcában és a Városháza

Fő utca

Szobrok: 

A régi stílus...

Egy vidám bohóc

Modernek

Jópofa...

És a "nemszeretem" szobrok

Végül, de nem utolsó sorban, néhány kép a kiállításról:

Aki nem hiszi, járjon utána

Ez kérem nem trükkfelvétel, a Samu főtt kukoricát eszik, a lehető legnagyobb élvezettel, mondhatnám falja... Vagy két hete jöttem rá, hogy szereti, csak kíváncsiságból tettem a tányérjára a rendes étele mellé és láss csodát, a macskakonzerv ott maradt, a kukorica az utolsó szemig elfogyott. Hát azóta  kap kukoricát is - most van a szezonja, de fogok neki eltenni télre. Zsenge, tejes, édes - megértem, én is szeretem...

Ilyen csak a mesében.... ?

"A koncentráció és a belső béke által egy harmonikus világot tudnánk teremteni, amelyben szinte bármire képesek lehetnénk. Azonban létezik egy csomó hétköznapi akadály, a gond, félelem, aggodalom, önmarcangolás, amely megakadályozza, hogy bármit is véghez tudjunk vinni."

http://www.tudasfaja.com/o-az-egyetlen-no-a-vilagon-aki-erre-kepes-video/

 

 

Ha kigyönyörködted magad, elolvasásra ajánlom ezt is: 
http://www.tudasfaja.com/tudatalatti-hazugsagok-7-gondolat-ami-negativan-befolyasolja-eletunket/ 

Ebből csak egy gondolat-morzsa: 
"...Ahhoz, hogy az életed a maximumon éld, a legfontosabb dolog az, hogy szeresd és elfogadd önmagad. Légy magabiztosabb, gyógyítsd be a múlt okozta sebeket, tárd ki a gondolatait horizontját, és ápold a kapcsolataid embertársaiddal! Mert bármire képes vagy, csak ki kell nyitnod a szárnyaid!"

(P.s. ezt a bejegyzést, ezeket az idézeteket nekem naponta kétszer el kellene olvasnom...)

Akarsz szépet látni ? Katt ide !

Én már csak így barangolok...

Egy kedves ismerősömtől kaptam az alábbi linket: http://www.koszalo.hu/

Nosza, pár napja egy esős délutánon elkezdtem nézegetni és bizony alig bírtam abbahagyni – mert számtalan, régi, boldog időm emlékét láttam viszont a képeken.

Én ezekről a helyekről nem rendelkezem saját fotóval – amikor én arra jártam nem volt nekem fényképezőm (se). De most látom: az agyamnál jobb fényképező nem létezik, mert emlékszem helyekre, felismerek tájakat – növényekről, állatokról nem is beszélek, hiszen velük a Gyükésben naponta találkoztam később is.

Ha van kedve valakinek és ideje és szereti mások szép természet-fotóit nézegetni, kattintson erre a fenti címre.
Én kimásoltam most belőle néhány képet, ízelítőnek,  és nem is véletlen, hogy pont ezek kerültek ide:

Kőlyuk

Melegmányi völgy

Sárkány szakadék

Az orfűi és a Hermann Ottó tó

Orfű barlangbejárat - árvízkor

Orfű vízműház

Panem et circenses

Hátborzongva néztem. Őszintén mondom, nem vágyom "élőben" ilyent látni - holott szeretek repülni, és szívesen repültem is eddig mindenféle gépen. (Heli, Pilatus, TU-k)  Viszont sose voltam efféle repülősón s gyanítom soha nem is leszek.
Ráadásul nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy mibe került ez nekem. (Átvitt értelemben és valósan.)
Tényleg erre van most a legnagyobb szükség ebben az országban ? Vagy azt fitogtatjuk, hogy beee nekünk ez is van és beee ilyent IS tudunk ? Mégis kinek akarjuk "megmutatni" ? 


(Csak zárójelben: minden elismerésem ezeké az "őrült" pilótáké.)

b