 |
Kosztolányi Dezső: A kis mécs
Az este bús cselédje
Álmosan virraszt az asztalon.
S az olajfoltos ernyőre nézve
Sercegésit búsan hallgatom.
A szobánk kis napja. Álom.
Az arany olaj az árnyon
És a fény folyó arany
Szerteömlő, szótalan.
És a tülke csodapalota.
Távol árnyak lengenek tova.
Csendesen vetik az ágyat
És a párna
Barna árnya
A fehér ajtóra bágyadt.
Félszeg árnyék-figurák.
Mind kevélyek és furák
Egyik a felhőkbe nyargal,
Másik hadonáz a karddal
És a párnát egyre rakjuk,
Ferdül, fordul az alakjuk,
Mit a szorgos fény kimintáz.
Panoráma, esti szinház.
Hordjuk a fehér petrencét
S nő a vánkos furcsa tornya
A kis ajtón - messze emlék -
Hullámozva, ringatózva.
Égig ér már
A kevély vár
Száz alak omol le s újra felkel
És mi szivdobogva nézzük,
Félve sanditunk feléjük
Az éjben rubinpiros fülekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése