2008. január 29., kedd

Még van negyed órám

2008.01.29.kedd
  
Még van negyed órám...
.Negyed óra múlva egy olyan nagy méretű aszteroida (kisbolygó) zúg el a Föld mellett, hogy amatőr csillagászok is megfigyelhetik - jelentette be szerdán a párizsi székhelyű Nemzetközi Csillagászati Szövetség. A 2007 TU24 elnevezésű kisbolygó kedden magyar idő szerint reggel 9,34 órakor száguld majd el bolygónk mellett, fél millió (534 ezer) kilométerre, vagyis másfélszer messzebb, mint a Hold kering a Föld körül.

A NASA amerikai űrhivatal szerint a kisbolygót rövid időre amatőr csillagászok is megláthatják 7,5 centis vagy nagyobb teleszkóppal olyan helyről, ahol éppen sötét van, de felhőtlen az idő. Az aszteroida 600 méter hosszú, 150 méter vastag. Ha összeütközne a Földdel, akkor nagy pusztítást okozna, de ennek semmi valószínűsége sincs, mondják a szakemberek. A NASA szerint hasonló méretű kisbolygók átlagosan 5 évente közelítik meg a Földet. Ilyen találkozásra 2027-ig nem kell számítani.  

A párizsi Nemzetközi Csillagászati Szövetség szerint 2004. március 31-én suhant el mellettünk az előző közeli aszteroida, a 2004 FU162. Az tőlünk csupán 6,500 kilométerre száguldott el. Alighogy elhalad ez az aszteroida a Föld mellett, holnap egy másik, 50 méteres átmérőjű kisbolygó a Marsot fogja megközelíteni. A 2007 WD5 26 ezer kilométerrel a Mars mellett fog elrepülni. A 2007 WD5-öt tavaly októberben fedezték fel, és egy ideig nagy izgalom volt körülötte, mert az első számítások alapján a csillagászok azt jósolták, hogy 1:25 az esélye az összeütközésnek. 

Egy hasonló méretű sziklatömb csapódhatott a Földbe 1908-ban a szibériai Tunguszka folyónál, akkora robbanást okozva, hogy 2,200 négyzetkilométernyi területen a tajga 80 millió fája dőlt ki. Az újabb számítások szerint azonban már csak 1:10 ezer az esélye annak, hogy a 2007WD5 aszteroida nekiütközik a Marsnak.

Ezt most ide kimásoltam egy cikkből…s közben majdnem elmúlt a negyed óra… holott azon akartam gondolkodni, mit is tennék, ha „történne valami”.
Persze talán azért másoltam csak a szöveget, mert fogalmam sincs, mit tennék, ha biztosan tudnám, 15 perc van vissza az életemből…. Te tudod mit tennél ?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése