2014. december 9., kedd

Végre, végre egy örömhír !



Ne csak mindig a negatívumaimmal etesselek benneteket !


 Szóval az én egyik igen nagy értékű karácsonyi ajándékom az lett, hogy nem csak megkerült, de végleges helyén már fel is állították Farkas László (elveszettnek hitt) Napóráját!!! (Tudjátok, ami a Vidámparkban állt, s amit olyan kétségbeesve kerestem- de jó ideig nem tudtam kideríteni a titkos helyét…) Aztán kaptam a „fülest", hogy a szobrot felállították – gondolhatjátok, rohantam a helyszínre !

Ha már arrafelé jártam, egyúttal megnéztem, hogy a hajdani Művészeti Kar udvarán álló diplomamunkákkal mi a helyzet – majd betértem a Szakközépiskolába, hogy lefotózzam az én kedves  napórámat új helyén.
Hivatalos avatója dec.21-én 12 órakor lesz, melyre ezúton is szeretettel meghívnak minden érdeklődőt az Iskola vezetői.
Cím: Pécs, Radnics u.9
Ha nem esik le a hó én biztos ott leszek !!


5 megjegyzés:

  1. A Köpönyeg szerint 21-én felhős lesz az ég Pécs felett, de addig még sok idő van. Szurkolok, hogy kisüssön a Nap.

    VálaszTörlés
  2. De jó, örömteli jó érzés, hogy vannak még normális emberek közöttünk akik nem hagyták sorsára ezt a remekművet!

    VálaszTörlés
  3. Őszintén mondom, nagy öröm és sikerélmény volt számomra ez az ügy.....

    VálaszTörlés
  4. Úgy emlékszem, dec.21-én ha besütne a nap... akkor a Zsolnay mauzóleumban is lenne "misztikus jelenség." Nem mintha elmennék, ill. semmi friss anyagot nem olvastam erről, csak a régieket.
    Olvasom : az Angster-emlékmű felállításával kapcsolatosan pedig holnap (csüt.) tárgyal az önkormányzat - vagy valami ilyesmi. ( majd az "állattartók" is figyeljenek - változni fog az állattartási rendelet ? - és a temetésekkel kapcsolatban is lesz változás ?)

    VálaszTörlés
  5. Na, igen - Nap-ot írtam volna...

    VálaszTörlés