2018. szeptember 29., szombat

Tudod-e hol van Pyramiden ?


Az időskori alvás-zavarnak, vagy kevés alvás-igénynek néha van előnyös oldala… Mert természetesen bekapcsolom a tévét és néha fantasztikus szerencsém van. El is szoktam gondolkodni, hogy ugyan, miért hajnalban adnak bizonyos csodajó filmeket és mondjuk napközben, vagy fő műsoridőben meg a sok értéktelen marhaságot ???

Történt ugyanis ma hajnali   ¼ 4-kor, hogy valami fantasztikus filmet láttam….

Tudod-e hol van Pyramiden ? Nem ? Hát én se tudtam, s meggyőződésem, hogy nagyon sokan még csak a nevét se hallották.
Nos itt a leírás róla: https://hu.wikipedia.org/wiki/Pyramiden

Pyramiden (norvégül „a piramis”; oroszul: Пирамида) egykori orosz szénbányász-település a Norvégiához tartozó Svalbardon. A svédek alapították 1910-ben, majd 1927-ben eladták a Szovjetuniónak. Nevét a mellette emelkedő piramis alakú hegyről kapta. A bánya 1931 és 1998 között működött, 1998-ban azonban végleg elhagyták lakói a várost.







Ha beírod a gugli keresőbe, hogy  „Pyramiden szellemváros” elég sok találatot ad ki.
Pyramiden nem teljesen lakatlan: általában öt-hat fős személyzet állomásozik a telepen, akik az épületek minimális karbantartására és a turistákra ügyelnek.
Képek láthatók a „szellemvárosról” itt:

Kicsit tágabb környezetéről pedig itt: https://hu.wikipedia.org/wiki/Spitzberg%C3%A1k
Ebben van egy érdekes kis mondatocska:
„…Ezen különleges egyezmény mellett más országok – egészen pontosan a szerződést megkötő, vagy ahhoz csatlakozó országok – is (többek között Magyarország is) jogosultak a természeti kincsek és erőforrások kitermelésére a teljes egyenlőség elve alapján. Jogosult a többi állam a szigeteket hajózási, halászati célból is használni, hírközlési állomásokat és kereskedelmi vállalkozásokat is létrehozhatnak ott….”  (Nem is értem, miért nincs még ott egy magyar focipálya…)


Egyébként már 2007-ben írtam egyszer a Spitzbergákra tervezett „világvége széf”-ről  http://aranyosfodorka.blogspot.com/2007/09/vilagvege-szef.html
ami akkoriban még csak terv volt, ám ma már működik


Ez is egy érdekes cikk, erről a különös világról, érdemes elolvasni:





2018. szeptember 27., csütörtök

Csokis céklalekvár


Nem mondhatom, hogy nagy barátja vagyok a céklának, habár százszor is olvastam már, hogy ilyenolyanmilyen egészséges.
Most kaptam egy érdekesnek tűnő céklalekvár receptet, gondoltam, kipróbálom legalább. Aztán ha nem ízlik, nem főzök ilyent többet. Ám be kell valljam kellemes csalódás ért.
A recept egyszerű:
1 kg. céklát meg kell főzni, majd hámozás után feldarabolni és turmixolni, vagy valahogy pépesíteni. Megolvasztani egy tábla étcsokit, ezt és  1 narancs levét, 1-2 ek. cukrot, 1-2 ek. citromlevet (ízlés szerint) belekeverni.
Felforralni, üvegekbe tenni, száraz dunsztban hűlni hagyni.

Készítettem a családtagjaimnak kóstolót pici üvegekbe, azokat dunsztoltam, de a saját üvegemet nem, mert tudom, nem fog sokáig tartani. Nem gondoltam, hogy ilyen kellemes csemege lesz belőle.


2018. szeptember 25., kedd

Regénybe-illő élet: Isadora Duncan /1877-1927/



Kicsit elkéstem ezzel a „megemlékezéssel”, ugyanis szeptember 14-én volt halálának évfordulója – de bevallom én Isadora Duncan-ról eddig nem sokat tudtam. Na jó, legyek őszinte szinte  semmit…


Isadora Duncan Dora Angela Duncan néven látta meg a napvilágot San Fransiscóban,  egy költő és egy zongoraleckéket adó zongorista lányaként. Édesapja egy lottózót, művészeti galériát tartott fent, három újságot adott ki, egy aukciós üzletet irányított, valamint egy bank tulajdonosa volt. Mikor a bank csődbe ment, elhagyta Isadora családját, Los Angelesbe költözött és elvált.

Isadora későbbi életére mindez hatással volt: nem hitt a házasságban. Szerelmi viszonyt folytatott Gordon Craig designerrel és a francia milliomos, varrógép és fegyvergyáros Eugene Singerrel. Mindkettőjüktől gyermeke született, akik azonban egy tragikus autóbaleset során vízbe fúltak.
Később férjhez ment Szergej Jeszenyin, orosz költőhöz, akinél 18 évvel volt idősebb. Házassága nem tartott sokáig. Búcsú nélkül visszautazik Párizsba, s a depressziós Jeszenyin hamarosan megöli magát.

Gyermekként tanulta meg, hogy a zenét konvencióktól mentesen, a lelkével hallgassa. Édesanyja csepegtette belé a tánc, a színház, Shakespeare és az olvasás iránti szeretet. Hat évesen már pénzt keresett táncolással, illetve más gyerekeket tanított táncolni. A táncórák elsőbbséget élveztek a hagyományos órákkal szemben, ugyanakkor falta Walt Whitman és Nitzsche műveit, amelyek nagy hatással voltak rá.

Isadorát a „modern tánc anyjaként” ismerik, aki megalapította az interpretáló tánc új rendszerét, amely vegyítette a költészetet, a zenét és a természet ritmusát. Az emberi test természetes mozgására és az ógörög művészet hagyományaira alapozott új mozdulatrendszert munkál ki.

Támadják és csodálják…
Isadora korszakának leghíresebb táncosává vált. 1895-ben családjával a keleti partokra költözött. New Yorkban August Daly társulatával lépett fel először az A Midsummer Night’s Dreamben. Gazdag New yorkiak is támogatták, privát fellépésekért fizettek neki. 1898-ban családjával Londonba utazott egy gőzössel. 1900-ban lépett fel először Európában, Londonban. Számos fontos ajánlatot utasított vissza, hogy Loie Fuller társulatához csatlakozhasson, akikkel Budapesten, Bécsben, Münchenben és Berlinben turnézott.

Izadorát Nizzában éri a halál 1927-ben: egy megvásárlásra kínált sportkocsit próbál ki, hosszú selyemsála a kerékre tekeredik és megfojtja.

Meg kellene néznem, bent van-e élet-regénye a könyvtárban.... ?


kép: https://www.antikvarium.hu/konyv/maurice-lever-isadora-duncan-220212)


PZS kommentjében ajánlott egy szenzációs cikket, (amit itt is köszönök!) most itt én is "tovább-ajánlom" - valóban nagyon különös dolgok olvashatók benne:
http://www.csontvary.com/csontvary-muzsaja-isadora-duncan 
 

2018. szeptember 23., vasárnap

Mindeféle gondolat a hócipő kapcsán....


A forró nyárban – töredelmesen bevallom, elmaradtak bizonyos betervezett itthoni munkák. Kb. két hete fejeztem be a könyvtáram (kb.1000 könyv) takarítását, ami azt jelenti, hogy 20 polc-sornyi könyvet szedtem le, vittem ki az udvarba, kettesével poroltam ki, majd leseprűztem…. és visszaraktam a helyére. Hát napi 2-2,5 óránál tovább nem bírtam ezt csinálni…. El is tartott egy hétig mire végeztem – de bevallom irgalmatlanul jó most tudni (mert ugye, nem látszik), hogy a könyvek mögül eltűntek a pókhálók és a polcok is mind le vannak törölve.



  
A múlt héten tettem rendet a cipős szekrényemben és selejteztem ki néhány olyan cipőt, ami már évek óta nem volt a lábamon. (Nem dobtam ám ki ! Továbbadtam a karitászosoknak - mert biztos lesz, aki örül ezeknek....) Kétségtelen, nem ok nélkül nem használtam ezeket (magas sarok, szűk, stb…). Azt azonban megállapítottam, hogy a szükségesnél több cipőm van…

Magam se értem, miért is vettem meg némelyiket. „Csak”… afféle női válaszként ezt tudom mondani. Tetszett. Úgy gondoltam, ehhez, vagy ahhoz a ruhához épp ez kellene. Jó vételnek kínálkozott (megfizethető volt). Nem akarok dicsekedni a számmal, de (feleslegesen) sok cipőm van….
Vannak téli bakancsok, van hótaposó, sportcipők.... Ennek kapcsán eszembe jutott, hogy milyen is volt a gyerekkorom cipőállománya, ill. milyenek voltak annak a kornak a cipő-vásárlási-hordási-kezelési szokásai. 

Nyáron – már ha nem mezítláb voltunk – akkor bőr sarunk volt. Szerettem, nem nyomott, szellőzött benne a láb, és különben is minden gyereknek ilyen volt. Aztán volt 1 db. bőr félcipő és jó esetben 1 db. bőrbakancs. A cipőket – kinövés esetén – a testvérek örökölték. A cipészeknek akkoriban jól ment a dolguk, talpalás-sarkalás, mindenféle rendes javítási munkájuk volt, mert a drága cipőt óvni illett/kellett.  


 
Aztán a cipőpucolás ceremóniája. Nálunk valami miatt Édesapám vasárnap reggeli „szórakozása” (vagy feladata?) volt. Ült a konyhában, vagy jobb időben az előtérben a kis sámlin, előtte egy halom cipő. Szép sorban mindegyiket bekrémezte, (= suvickolta, mert a cipőkrémet suvicknak hívtuk - eredete a német Schuwichse = cipőkrém szó), majd fényesre kefélte. Közben mesélt, ha akartuk, vagy beszélgetett velünk, de valahogy mindig arra terelődött a szó, hogy a cipőt gondosan kell ápolni, ha azt akarod, hogy sokáig tartson. 

Sokszor hallhattam ezt a figyelmeztetést, mert ma is „rendesen” tartom a cipőimet, sárosan sose rakom el, a télieket nyáron kitömöm újságpapírral, stb. 
Emlékszem, hogy mindig mosolyognom kellett, ha ott láttam a cipők közt a „bilgeri”-t  (a férfiak téli bőrcsizmáját hívták így). Valami miatt olyan mulatságosnak találtam ezt a szót. Nem tetszett, mert bricseszt (buggyos, térd alatt beszűkülő szárú nadrágot) hordtak hozzá, és ez az egész így egyben, valahogy mindig a katonákra emlékeztetett engem. A katonákat meg sose szerettem.

És hát igen, a hócipő. Ezt addig hordtuk, míg kisebb gyerekek voltunk. Az enyém vastag fehér gumiból volt, két szép fényes patenttal lehetett bekapcsolni. Jól megvédte a lábamat/cipőmet a hideg latyakos/havas időben. Akkor ugyanis nagy gond volt, ha valami miatt elázott az egyetlen cipőnk. Nehéz feladat volt, hogy másnapra hogyan is szárítsuk meg...
A felnőttek meg kalucsnit hordtak. Istenem, van-e gyerek, akinek ma ezt a két szó mondom (hócipő, kalucsni) és tudja, mit jelent ? Nem hiszem….

Hát mindegy, végül is, az egész „csak úgy” eszembe jutott. Nekem meg a permalink meg az url és hasonló varázsszavak jelentéséről nincs halvány fogalmam se… Amit vélhetőleg minden 10 éves ismer….(Nem kezdenék bele felsorolásukba, mert irdatlan listát tudnék összeállítani.) Élni lehet ezek ismerete nélkül is….
Lehet, hogy 50 év múlva a mai fiatalok épp az enyémhez hasonló nosztalgiával fognak a gyerekeiknek mesélni ezekről a „régmúlt” fogalmakról.

Tempora mutantur et nos mutamur in illis. /Változnak az idők és benne változunk mi is./