2012. július 2., hétfő

Egy Gebauer festmény érdekességei

Első látogatásom alkalmával a Gebauer kiállításon lefényképeztem egy festményt, melynek pontos helyét képtelen voltam itthon beazonosítani. (Még a blogban kértem is, hogy aki felismeri, írja már meg nekem. Persze -  nem lep meg – senki sem jelentkezett, Tiffanyldin kívül. Így vált ő „áldozattá”, vele osztottam meg minden kis felfedezésemet. Köszönet ezúton is a türelméért !)
Napokon keresztül törtem a fejemet,  hol lehet ez a helyszín ? Olyan ismerősnek tűnik, de nem tudom pontosan… A szó szoros értelmében őrületes nyomozásba kezdtem. Először a fejemben, és ott bukkantak fel sorjában a következő gondolatok: 

Tudtam én, hogy  ezt a kis tornyos épületet, mely a kép jobb szélén áll,  láttam valahol, de elsőre nem ugrott be. Meg az a nagy, emeletes ház a kép középső részén, a 3 csúcsos dísszel…. Az is szörnyen ismerős volt.
Első gondolatom az Ágoston, vagy a Flórián tér környéke volt, de hamar rájöttem, hogy semmiképp nem lehet az, hiszen egyrészt az Ágoston téri  templom örök életében csúcsos tetejű volt,  másrészt az Ágoston téri iskolának  sincsenek  kiugró timpanonjai.  Az, hogy a kép közepén  valami épp elbontani kezdett rom állt, szintén bezavart a képbe, mert semmi ilyesféle emlékem nem volt, hiszen azon a környéken anno meglehetősen szűk, kicsi utcácskák futottak le a Havi hegyről. …

Aztán talán a harmadik napon egyszer csak bevillant, hogy mintha a tornyos épület a Janus Pannonius Tudományegyetem Jogi Karának Rákóczi úti bejárata lenne…(Lehet, hogy most épp nem így hívják, -  bocs, de nem érdekel, valószínű így is beazonosítható annak, aki olvas. Képtelen vagyok követni az állandó névváltoztatásokat.)
Innen  kezdve felgyorsultak az események. A három timpanonos pedig a (volt Szent Mór) egyetemi kollégium, ami a 48-as tér déli oldalán áll.
Itt aztán azonnal el is bizonytalanodtam, mert hát hogy kerül a két egymás mellett álló, K-NY-i tájolású épület most hirtelen egymásra merőleges helyzetbe ? A Kollégium NEM É-D-i tájolású !
A legnagyobb - és megoldatlanul maradt - gond végül is a kép központi helyén álló „rom”, (melynek elbontása a kép fő témája)….

A következő adatokat szedtem össze:
A 48-as tér 1920-ban épült.
Az Egyetem  1923 óta folyamatosan működik.
(Csak zárójelben jegyzek meg egy apró, de érdekes eseményt, ugyanis ez az egyetem  bejárata fölötti tornyocska az,  melyről leugorva, 1924. november 9-én Korányi Leonard Zoltán "halálugrásokat" végzett ejtőernyővel nagyszámú nézőközönség előtt. )
Szent Mór kollégium (Maurinium)1928-30-ban  épült  (Ekkor már állt és működött mögötte a Dohánygyár)
A Zipernovszky az első tanévét  Pécsi M. Királyi Állami Fémipari Szakiskola néven 1912/13-ban kezdte.
A Felsőmalom u. Rákóczi út sarkon 1937-ben épült fel az u.n. Ügyvédek Nyugdíjpénztárnak bérháza, tervezője Forbát Alfréd volt
A Rákóczi u. 71-ben eredetileg egy szeszfeldolgozó üzem működött, ennek helyére épült 1996-ban az Aqua üzletház
Emellett állt a Rákóczi u. 73/a déli homlokzatán az  építésztervezőnek /Nendtvich Andornak/ egész alakos domborműve látható
A Rákóczi u.73/b épületben volt a DÉDÁSZ székháza
A Rákóczi út 73/c  ugyancsak a déli homlokzaton az  építtető feleségének /Marsay Andornak/ egészalakos domborműve van.
(Mint érdekességet említem meg, hogy
Rákóczi u.73/c bent az épületben, a kapu mellett található a 2 dombormű.
Városépítés I.-en a Pálos templom látható
Városépítés II.-n a Városháza /Polgármesteri Hivatal a Széchenyi téren/
Kivitelező: Tóth Gyula 1942 Tervező: Lakatos Artúr
A két domborművet Marsay Andor építőmester állította saját bérházának előterében.)
Ez utóbbi adatokat a http://www.szoborlap.hu oldalról másoltam be.

Még két számadat:
Gebauer Ernő 1882. január 17. - 1962. március 24. között élt.

A kép megfestésének ideje ismeretlen előttem.

Elmentem a feltételezett helyszínre fotózni. Az egyetem tornyos épületét véve fix kiindulási pontként, azt gondoltam, a festőművész valahol a mostani Aqua üzletház   táján ülhetett. És egy festőművész megengedheti magának, hogy egy épületet a festményén – valamilyen művészi indokok alapján – „áthelyezzen” (gondoltam én). Hát így került át a kollégium a fent említett É-D-i irányba ezen a képen.

De mi a csoda az, amit épp elbontanak a munkások ???
Hát erre bizony semmiféle magyarázatot nem találtam.
Megtévesztett először a torony tetején az a kis „izé” – ami végülis egyáltalán nem biztos, hogy kettős kereszt, lehet az egy díszesebb villámhárító, vagy csak valamiféle dísz maradéka is.
Ez a rész a Felsőmalom utcához igen közel van, s ebben az utcában hajdanában nagy valószínűséggel  malmok álltak – mint azt a neve is bizonyítja. Talán valami ilyesféle ősrégi malom romjai vannak a kép  középpontjában ?  Nos, ezt nem tudom.

És itt vége is szakadhatna a történetnek, ha nem lennék olyan kis „alapos”. Bosszantott, hogy nem emlékszem a kép címére, tehát másodszor is elmentem a kiállításra. Nos, mit gondoltok mi a cím?

„Pécsi emlékek”

Így aztán semmiféle magyarázatra nincs szükség !! A festőművész nem ült sehol sem, vagyis otthon ült a vászna előtt és fejből festette a képet, régi  helyszínekre emlékezve… Így került tájolás szempontjából fura helyzetbe a két épület.
De hogy mi az az elbontott „izé” – azt talán már sosem fogom megtudni, kinyomozni. (Sajnos használható múltszázad eleji pécsi térképet a neten nem találtam…)
 
Az egyetem épülete a festményen, egy régebbi és egy mai képen: 

 A kollégium épülete ugyancsak a fenti sorrendben:


Mindenesetre én pompásan elszórakoztattam magam ezzel a kis nyomozással. 

                     ****************************** 


A rejtélyt lezáró/megoldó képet, anyagom közlése után kaptam:

A festményen a „Bildstock” (=útmenti kereszt) elbontása látható, ami a Rákóczi u. - Felsőmalom u. sarkán állt.
Az alábbi fotó  Mendöl Zsuzsa archívumából való:
http://www.pecskep.hu/logic/pages/showdoc.php?id=431  (alul a képek között  látható, Forbát-Ügyvédi bérház...)
Ezúton is köszönöm szépen az információt !




4 megjegyzés:

  1. Az a kis izé a mai napig izgat, gondoltam megkérdezem anyumat, hátha tud valamit róla, de elmaradt... Ami késik,nem múlik! Ne adjuk fel!:)

    VálaszTörlés
  2. Megvan a megfejtés, egyelőre az engedélyre várok, hogy közzétehessem a blogban !! :-) :-) :-)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon ízgalmas nyomozás :-) És még a Happy End hátra van. Köszönöm és várom a folytatást.

    VálaszTörlés
  4. Tudom "becsülni" a "kutakodást" ... jelen esetben Pécs múltjával kapcsolatosan. Én továbbra is csak azt tudom "hozzáfűzni," hogy : (- nem akarnálak én semmire sem "rábeszélni!" - mert oly' maximálisan elzárkózol sok mindentől... - amiket ne soroljak ! ) - esetleg hamarabb / kevesebb munkával is megállapítható lett volna (?) - ha a facebookon pl. a Pécs-Története közösségi"oldalt megnéznéd... (vagy pl. a Pécs-Képalbumot ) - na, de hagyjam !- nem is tudom, hol írtam én ?...hogy már több mint 1000 régi fotó Pécsről ?... Így aztán,csak annyit, hogy "jó nyomozást" mindannyiotoknak !

    VálaszTörlés