2013. január 21., hétfő

Eszem megáll


Hogy egy megvadult, őrült világban élünk, azzal én nagyon is tisztában vagyok. Hogy minden a feje tetején áll – lassan hozzászokom. Hogy ami 30 évvel ezelőtt erény volt, az most bűn és fordítva – megesett már a történelem során számtalanszor, nem újság. Hogy akit istenítettünk évtizedekig, azt most sárba tapossuk – ez sem új, a magyar már csak ilyen, belepiszkít saját múltjába – ezáltal összemocskolva jelenét is.
De ilyent, hogy egy hivatalos szerv, egy „közhivatal”  dolgozójával munkaidőben telefonon ne lehessen beszélni – hát én ilyent még életemben nem hallottam. Most teljesen mindegy, hogy randevút akartam volna kérni tőle, avagy tanácsot folyamatban lévő ügyemmel kapcsolatban. Le akartam mocskoskurvázni, avagy meg akartam dicsérni, hogy milyen gyorsan intézte el ügyemet.

X-et keresve tegnap ugyanis a  telefonközpontos közölte velem (és mindenkivel, aki felhívja ezt a számot: 72-567-100)  hogy az ügyintézőkkel telefonon NEM lehet beszélni.

Hát ez  csúcs  ! Nem hittem volna, hogy ilyesmit valaha is megélek.

Én sajnos már öreg vagyok, nem nagyon van lehetőségem menekülni, de fiatalok menjetek ! Menjetek el innen – egy ilyen rabigába hajtott, éhbéréért rettegő, megalázott, nyomorult rabszolga társdalomba ne szolgáljatok beszari zsarnokokat ! Valószínű jobb Nigériában utcasöprőnek lenni, mint a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség és a hozzá hasonló cégeknél rabszolgának. Talán már rabláncuk is van – csak titkolják, hiszen őreik már vannak…..

Meddig ? Meddig fogjuk ezt még tűrni ?


Gondolkodom, hogy van/volna-e lehetőségem nekem ez ügyben az Európai Uniónál panaszt tenni ? Van valakinek erre nézve javaslata, ötlete, tapasztalata ?
 

8 megjegyzés:

  1. Nem vagyok ennek a témának sem a szakértője. Amit "tudok," az kb. az, hogy több olyan (szolgáltató) telefonközpont is van, melynek a helye nem Pécsett van ! Én pl. beszéltem egy ügyintézővel, aki a helyi(!) problémámra nem tudott választ adni, mert területileg "máshonnan beszélt." (stb.)
    A legtöbb helyen a beszélgetésekről már hangfelvétel is készül ! ( mellesleg helyeslem ! )Minden bizonnyal pl. e-mailben te is meg tudtad volna küldeni a "problémádat." stb. Szerintem minden "dolognak" megvan a maga oka !- kár,hogy azt nem tudakoltad meg és nem osztottad meg velünk. [ Már csak annyit, "hirtelen harag sosem jó..." ]

    VálaszTörlés
  2. Kedves Aranyoska !
    Megértem a felháborodásodat .
    Sok ilyen és hasonló vagy még olyanabb dolog foglyai vagyunk sajnos.
    Kitörni egyedül lehetetlenség .
    Bizonyára megérted a decemberi döntésemet amit nem bántam meg.
    Teljesen beszüremlett ez a mocskos külvilág az én kis elszeparált életembe. Kizártam saját magam, mert nem akartam hogy mások tegyék ezt velem egy esetleges keményebb kritikai hangvétel után.
    ( az egy kreatív blog volt)
    Mert lakatot tenni egyre inkább nem tudok, így most szabadon pofázok
    szóban.
    Sajnos van miért :-(

    Továbbra is érdeklődéssel olvaslak !

    VálaszTörlés
  3. @x: nem akarom itt és most részletesen megírni az esetet, csak nagyon röviden: egy ügyben felvilágosítást szerettem volna kérni egy ügyintézőtől. Erre volt a válasz, hogy telefonon nem kapcsolhatják. Ezt én igenis minősíthetetlen esetnek, emberi jogaim korlátozásának tartom. És sem ma, sem holnap nem fogom azt érezni, hogy egy "szabad országban" élek, holott naponta ezt harsogják a fülembe, belehányva még a pirosfehérzöldet, vassistván,hortimiklóst, turulmadarat,édeserdélyt és tudomisén még mit.
    Gyűlölöm ezt, ami most itt van, szégyellem magam, hogy ilyen helyen kell élnem. Tele a puttonyom ezzel a mocsokkal, ami itt van - és őszintén mondom, elmennék, ha nem lennék ilyen öreg. De sajnos most már késő valahol új életet kezdeni.

    mmama: én egyelőre "blogilag" még "vagyok" - bár, ha rendszeresen olvasol, láthatod, hogy egyre rosszabb hangulatban. Nagyon, de tényleg nagyon kell erőlködnöm, hogy valami pozitívat tudjak írni.
    S egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy hamarosan én is besokallok - s majd hagyom folyni a .......dolgokat a saját véleményem kinyilvánítása nélkül.
    Mellesleg, láthatod, az efféle témájú postokra szinte SOHA nincs komment. Az olvasók vagy nem mernek, vagy nem akarnak hozzászólást írni. Persze ez se érdekel.
    Igen és abban is igazad van, hogy egyedül kitörni, (hozzáteszem, öregen és egyedül) lehetetlenség. Amíg a birkáknak jó így, addig kénytelenek vagyunk mi "feketék" is sodródni a tömegekkel. De én legalább néha "bégetek".

    VálaszTörlés
  4. Azt írod, nem kommentelnek az ilyesmikre. Mi a túrót lehet erre írni? Csak azt, amit te és mmama is leírtatok... A magyar egy birka fajta, tudjuk régóta. Egyedül, hárman, tízen, százan hiába bégetnénk! Úgy vélem, a többségnek mégis csak jó ez a világ, hogy nem szólal meg, illetve léteznek okos, jóindulatú, ámde állásukat, családjukat féltő emberek. Ezt is meg lehet érteni. Bonyolult ez a világ! Én is elmennék, de már késő...

    VálaszTörlés
  5. vannak fontoffice/backoffice elven szervezett cégek, ahol rendes, támogatott ügyfélszolgálatnak kell működnie. Ugyanakkor az integritás elve alapján/miatt a backoffice nem végez ügyféltájékoztatási tevékenységet, holott az ügyek érdemi intézése nála van.
    Et egyzserűen azt jelenti, hogy Neked tényleges és érdemi információhoz jogod van, ugyanakkkor elzár a tényleges ögyed, tényleges ügyintézőjétől, hogy ne befojásolhad, illetve, hogy szabályozott eljárások mellett dolgozhasson.
    Nem tudodm, a szóbanforgó cég így van-e szervezve, a miénk gyakorlatilag igen.

    VálaszTörlés
  6. frontot akartam írni..

    VálaszTörlés
  7. Tiffanylda:Hát ez a baj, hogy ilyenek az arányok....

    Kedves névtelen, nem tudom, nem ismerem a frontoffice/backoffice kifejezéseket, ezek "az én időmben" valószínű - legalábbis ilyen formában - ismeretlen fogalmak voltak.
    Akárminek hívják ezt a postban írt dolgot, én nemes egyszerűséggel mocsokságnak, szemétségnek tartom.

    VálaszTörlés
  8. Nekem nincs vezetékes telefonom, két havonta engedek meg magamnak 3.000.- Ft-os feltöltést a mobilra. Így én személyesen vagy interneten próbálok ügyintézni. Több-kevesebb sikerrel!
    Azt tapasztalom, bizony elveszett a segítségnyújtási készség.

    VálaszTörlés