Borús, ködös, hideg délután. Elmenni nincs kedvem, a gépezésből elegem van – jut eszembe: a most már nagyon ritkán használt, vendég-pohárkészletes szekrényt kéne rendezgetnem, az itt tárolt cuccokat áttörölni, esetleg „selejtezni” (mostanában sokszor teszem) amit már nem nagyon használok, stb… Régebben, amikor még jártak hozzám vendégek, akkor volt szükség 12 pohárra – most csak helyet foglal…
Ahogy kézbe veszem egyiket-másikat, emlékek jutnak eszembe, szerencsére nem érzem, hogy bőgnöm kéne – pedig tán jót tenne …
Mindegy…
Teszek-veszek és az egyik teásbögréből kikukucskál a jerikói rózsa ...
...a nagyobbik – és tudom, a másik csészében ott lapul a kicsi !
Az én kettőmnek meséje van – vagyis inkább az egyiknek, a kicsinek. Most képzeljétek el, ez biztos több, mint 100 éves ! És miképp az alább csatolt képeken láthatjátok, EZ IS kinyílt még – pedig nagyon rég nem látott vizet. Egészen el is feledkeztem róla, hogy ezek itt lapulnak a szekrényemben. Állítólag, néha-néha kellene őket „itatni” – de hát mostanában nem jutott eszembe. Még a szekrénybe nyúlni se…
Szóval a kicsit régóta őrizgetem. Csak ránézek és visszarepülök a gyerekkoromba, oda, abba a házba, ahol boldog voltam, még úgy is, hogy nem volt az tökéletes boldogság. De az idő – ugye – minden emléket megszépít. Pontosan tudom, hol volt a „helye” a régi házunk ebédlőjének komódjában, ugyancsak vendég-poharas/csészés részében. És valamiképp olyan monda fűződött hozzá, hogy nagyapám az első világháborúból hozta magával. Hogy honnan ? Nem tudom. Hogy miért, kinek ? Azt se tudom és már nincs kitől megkérdezni... De az biztos, hogy ahányszor – még kisgyerek koromban - kézbe-vettem, valamiféle varázs-erőt gondoltam bele. Az, hogy a víz hatására miféle változáson megy keresztül szinte megmagyarázhatatlan volt számomra.
Most itt állok vén fejjel és tudom a dolog „fizikáját” és mégis csodának látom, ami a szemem előtt történik. A semmiből valami lesz, a száraz gazféléből – ha nem is zöld, vagy színes – de mégiscsak valami virág forma. Az „öreg” már messze nem olyan pompázatos, mint a nagyobb, ami fiatal, talán pár évtizedes csak – nem is emlékszem pontosan mikor vettem a vásárban. Hogy kerülhetett oda – fogalmam nincs, nem volt egyedül, száraz virágokat, csokrokat, ajtódíszeket, koszorúkat is lehetett ott még vásárolni. Aztán betettem az „öreg” mellé, tán 2-3 alkalommal vettem elő és szépen megfeledkeztem róla…
Milyen jó, hogy vannak borús napok és milyen jó, hogy vannak nekem még ilyen kincseim !
 |
| Ezt én 80 éve jerikói rózsának tudtam...és csak most derült ki: tévesen... |
De jaj, a végére maradt a költői kérdés: mi lesz veletek jerikói rózsáim ? Szemétre kerültök. Az efféle haszontalan ócskaságok valószínű, hogy csak nekem jelentenek valamit.
Kár.
**************************
http://www.kislexikon.hu/jerikoi_rozsa.html
http://lexikon.katolikus.hu/%C3%96/%C3%B6rd%C3%B6gszek%C3%A9r.html
Most lett egyértelmű számomra is, mert alaposabban utána néztem, hogy az én növényemnek a botanikailag helyes neve: csipkeharaszt, de jerikói rózsának is hívják. Az alábbi linken olvasható róla/róluk ismertető:
 |
| Csipkeharaszt |
és akkor az Anastatica, az igazi jerikói rózsa meg így néz ki 👇...Valóban egy picikét hasonlítanak egymásra (kiszáradva barnák, élő állapotukban zöldek...) :
 |
Jerikói rózsa |
"Az ördögszekér (Anastatica hierochuntica) és a jerikói rózsa (Selaginella lepidophylla) szinonimák, vagy legalábbis nagyon hasonló, felcserélhető növények, melyek a szárazságban összeszáradó, "tetszhalott" állapotból vízzel feltámasztható sivatagi növények, a feltámadás, az örök élet szimbólumai, melyek víz hatására kinyílnak és zöldülnek, gyakran használják emléktárgyként."
De hogy tovább bonyolítsam a dolgot: a jerikói rózsa NEM egyenlő ám az ördögszekérrel !
Az „Ördögszekér” az a homoki ballagófű (egyes helyeken ballangófű, ballagófű, másutt csak ballangó). Itt van két kép róla is:
 |
| Ördögszekér |
Összezavarodtál? Na most képzeld el, hogy az én fejemben is mi volt... mire összehoztam ezt a bejegyzést 😊...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése