Ma....

...csak  magamnak, magamtól, mert emlékezni jó, még ha fáj is....

(1. A ház képe 1950 körül, amikor még mi laktunk benne - sajnos semmilyen más képem sincs ebből az időből. 2-3. A másik kettő már az új tulajdonosok idejében, a kibővítés után készült...)

Minden fűszál, kavics pontos  helyét, a fákat, a virágokat... ma is el tudnám sorolni....

....Álmomban néha felködlik még

gyerekkorom dzsungel-kertje.

A fű övig ért, a fák csúcsa messze,

s a japánbirs lakható palota.

Évek kellettek, hogy  bejárjam

csillagvirág szegte útjait és

megismerjem ezer rejtekét....

(A kis piros x jelzi a költözésünk utáni "toldást".)

Kun Magdolna - Ha megtehetném...

Ha megtehetném, én mindig gyermek lennék.

Mikor felkel, a Nap, elindulnék, este hazamennék.

Aztán elmesélném szüleimnek hol és merre jártam,

és utam során mi volt az, amit megcsodáltam.

Elmesélném nekik, hogy akkor még voltak emberek,

akik utam során megkérdezték merre is megyek,

és megkérdezték, nem fázom-e, nem vagyok-e, éhes,

mert Ők szívesen adnak nekem segítséget.

Elmesélném azt is, hogy nekem sosem kellett félnem,

akárhol is jártam, bármerre vitt léptem,

mert az emberek mind ismerték, tisztelték egymást,

és egymás családját is nagyon vigyázták.

Ma már felnőttként álmodom gyermekkoromról,

és arról, hogy az a régi élet, akkor milyen volt,

hogy mennyivel másabb volt a világ, és az emberek,

és hogy mily sokat ért a tisztelet és szeretet.

Hiányzik a régi világ, az otthonom, a házunk,

a gyermekkori pajtások, kikkel, erre-arra jártunk,

és hiányzik az egész utca, és minden egyes szomszéd,

aki széppé varázsolta gyermekkorom létét