Nem tudtam aludni ...és hajnalok hajnalán újra egyetlen megbízható jó-barátom, a gépem mellé ültem....Talán vigaszt keresni, talán csak sürgetni az időt...Vannak ritka alkalmak, amikor kis időközzel, két bejegyzés is bekéretőzik a blogomba...mert az éjszakai kóborlásom során az alábbi "bíztatót" találtam:
"......Gyönyörködj kedvesed arcában - ki tudja, meddig láthatod. Örvendj az életednek - ki tudja, meddig tart még. A horizonton lebukó nap a leggyönyörűbb.
Ez egy kissé szomorú útravalónak tűnik, pedig nem az. Amikor a hétköznapokban élsz, nem gondolsz a múlandóságra. Olyan természetes az egész. Tegnap, ma, holnap, holnapután - tipeg az idő előre, közönyösen, magától értetődően. Így is mondjuk: szürke hétköznapok. A ma, a holnap és a tegnap is az volt. Így élsz. Eszedbe sem jut, hogy ünnepben létezel.
Néha unatkozol, néha izgulsz, gyakran türelmetlenül lesed az órádat, várod, hogy múljon az idő. Így, ilyen siváran pereg le a por életed homokóráján. Percek, órák, napok, néha hónapok kincseit szórod szerteszét, nem is veszed észre, milyen csodában élsz.
Azt hiszed, a jókedvhez kell még valami plusz. Valami ráadás, valami ajándék, valami kis beteljesedés, vagy váratlan öröm, de ha például egy hosszú sebészeti kezelés után először kilépsz a kórház kapuján, hirtelen megörülsz a friss levegőnek, a zsúfolt villamosoknak, a szürke aszfaltnak, a közönyös járókelőknek. Úgy érzed, visszafogadott az Élet! Csodában jársz.
Az idegenek hirtelen nem is olyan idegenek, hanem az embertársaid. A hosszú traumatológiai kezelés után úgy érzed: szeretsz közöttük lenni.
Boldog vagy, hogy ha sántikálva is, de tudsz járni. A 'fog ez menni!' örömét érzed. Élvezed a lépéseidet, és irigyeled az utcán igyekvőket.
Nem is tudják - gondolod -, milyen nagy dolog, hogy tudnak járni, futni, fölmászni a villamos lépcsőjén! Egyiküknek sem jut eszébe hálát adni az Istennek azért, mert működik a lába! Köszönöm, Uram, hogy járok! A gyógyuló ember tekintete az igazi: elkezd látni.
Látja, azt, hogy hány csoda és milyen szenvedés kell ahhoz, hogy az ember kimásszon a pokolból, feltámadjon a halálból. Örülsz, hogy cipő van a lábadon. Akit megcsap a múlandóság szele, rájön, milyen csoda élni.
Az Emlékezz a halálra! mondás nem fenyegetést jelent, hanem azt, hogy szüntelenül tartsd ajándéknak az életedet - mert minden nap ünnepnap!"
/Müller Péter/
1875. február 21-én született Arles-ban, Franciaországban. Gyerekkorában még nem létezett az Eiffel-torony, Vincent van Gogh pedig már az első remekműveit festette. Jeanne egész életében tanúja volt a világ átalakulásának a forradalmi technológiák létrehozásától a nagy társadalmi változásokig.
Hogyan ismerhetjük fel?
Kisebb, mint az európai lódarázs (kb. 2,5-3 cm hosszú).
Mit tegyünk, ha látjuk?
Fotózzuk le a rovart vagy a fészket.
Küldjük el a képet és az észlelés helyszínét az OMME e-mail címére: velutina@omme.hu.
