A víz lesz a legnagyobb kincs a Kárpát-medencében?

2007.10.12.péntek
Az elmúlt évmilliók alatt számtalan klímaváltozás történt a Földön. Ezek emlékeit őrzik többek között a cseppkövek, az édesvízi mészkövek, a kagylóhéjak, és a talaj ásványai. Napjaikban a tudósok zöme úgy véli, hogy legalább 90-95 százalék a valószínűsége annak, hogy az ember jelentősen hozzájárul a – minden korábbi időszakhoz képest sokkal rohamosabb – klímaváltozáshoz. A világon több mint 100 ország több ezer kutatója, geológusok, meteorológusok, történészek elemzik a múltbéli éghajlatváltozásokat, hogy a világ különböző területein fel lehessen készülni a drámai következményeket sejtető változásokra.

„A múltban lezajlott folyamatokat szinte napról-napra végigkísérhetjük: a cseppkövek éves szinten, a kagylóhéjak egy-két hetes pontossággal tükrözik a hőmérsékleti és csapadékbeli változásokat. A kutatások során vizsgált legrégibb cseppkövünk 600 ezer éves, de a mindenki számára ismerős aggtelek-jósvafői Baradla-barlangból is több, tíz- és százezer évek klímaváltozásait tükröző mintákkal foglalkozunk. 

A cseppkövek tükrözik a jégkorszakhoz vezető fokozatos lehűlések időszakát, a hosszú hideg időszakot és a gyors felmelegedési periódusokat. Vizsgálunk a Mecsekből 5 ezer éves, a Bükkből 2500 éves cseppköveket is, amelyek a 10 ezer éve tartó meleg időszak, az úgynevezett Holocén klímaoptimum időjárásáról árulkodnak. Az elmúlt 5-15 ezer év évszakos változásait a Kárpát-medence folyóiban, állóvizeiben élt kagylók héja tükrözi. Stabilizotóp-összetételükből a nyári, tavaszi csapadék mennyisége is kikövetkeztethető, akár hetekre bontott pontossággal” – mondja dr. Demény Attila, a Magyar Tudományos 

Akadémia Geokémiai Kutatóintézetében 2006. februárjában megalakult Geokémia és Paleoklíma Kutatócsoport vezetője.

A         Kutatócsoport munkájának összegzésére még legalább két évig várni kell. Ám az már az eddigi vizsgálataik alapján is bizonyosnak látszik, hogy a múltbéli klímaváltozások arra figyelmeztetnek, hogy a Kárpát-medence vízrajza megváltozhat.

Várható a nyári csapadék csökkenése, amelyet nem ellensúlyoz a téli csapadék kismértékű növekedése. Fel kell készülni a nyári aszályos időszakokra, az ivóvízkészlet fogyatkozására és szennyeződésére is. A Kárpát-medence vízrajzát, a folyók eloszlását is megváltoztathatja a klímaváltozás. A gyors ütemben lezajló környezeti változások pedig társadalmi változásokhoz vezethetnek. /National Geographic/

Elolvasásra ajánlom még: „Sivatag születik a Kárpát-medencében?”

 

Ma van a ....

2007.10.12. péntek

... szóval ma van a TOJÁS világnapja - akár hiszed, akár nem. Ez nem vicc és nem én találtam ki, utánanézhetsz. Na, ha ez van, akkor itt van egy kis olvasnivaló: A mai napon /is/ érdemes megnézni a Tojásmúzeumot, Zengővárkonyban

 Egyéb infók: http://www.kul-tura.hu/index.php?varos=110847076923539

A Míves Tojás Gyűjtemény az ország első és Európában is ritkaságnak számító állandó hímestojás-kiállítása. A gyűjtemény darabjai 19 ország 55 tájegységéből származnak.

Dr. Nienhaus Rózsa magángyűjtő több mint 5000 darabos míves tojás gyűjteményéből mintegy 3000 darabot adott át az állandó kiállítás céljára. A vitrinekben közel 2100 alkotás látható, a további mintegy 900 díszített tojás a fióktárlókba került.

A gyűjtemény darabjait 160 ismert és több ismeretlen tojásdíszítő több mint 30 különféle technikával készítette. Sok a viaszlevonatos, de van számos berzselt, batikolt, maratott, karcolt díszítmény is.

A legszebb darabokról képeslapok illetve másodpéldányok vásárolhatók a helyszínen. Az otthoni tojásfestéshez mintalapot, festéket, írókát és hasznos tanácsokat tartalmazó egységcsomagot és képes albumot kínál a múzeum.

A helyi népművészeti hagyományokat bemutató tájház udvarán lévő egykori pajtában található múzeum a nyitvatartási időn kívül bejelentkezéssel látogatható.

Azért figyelmedbe ajánlom az alábbi cikket is - már ott nem igazán a tojásokról van

szó :-) http://www.nol.hu/cikk/460916/

Gondolatok reggel

2007.10.11.csütörtök

Herford 65 ezer lakosú kisváros Észak-Rajna-Westfáliban. Sose tudtam volna meg, hogy létezik egy ilyen nevű település valahol, ha ma reggel nem látom a TV-ben egy olyan akciójukat, melyért részben irigylem őket, részben hosszas merengésre késztetett a dolog.

Történt, hogy valamilyen elektromos zárlat következtében leégett egy család háza, ahol kisgyerekek is éltek. Szerencsére senki életébe nem került a baleset, de ott állt a család semmi nélkül.

És akkor a helyi óvoda – ahová a szerencsétlenül járt család kisgyereke járt – akcióba kezdett. Az óvodás gyerekek /természetesen a felnőttek segítségével/ keksz-szíveket sütöttek és azt 1 Euróért árulták. A kisvárosban gyűjtési akció indult, ki mit tudott nélkülözni, felajánlotta a szerencsétlenül jártaknak.

Ennyi volt a hír, láttam a kicsiket, akik az utcán ajánlgatták ügyetlenül, de szeretettel sütött kekszeiket és hallottam az egyik talán 5 éves kisfiút, aki azt mondta, hogy „nekik nincs semmijük, azért kell, hogy mi segítsünk rajtuk”….

Nos igen, a szemlélet….. A jó időben elkezdett példamutató nevelés….

Egy másik kép is beugrott hirtelen: Sok sok évvel ezelőtt, nyári kánikula, Klágenfurt, Minimundus. Egy csapat gyerek fagyizik az árnyékban. Egy kutya is van velük. Az egyik kis srác a fagyi végét felajánlja a kutyának, a kutya nagy hevesen nyal a fagyiba, a tölcsér a földre esik. A kutya a fagyit ugyan felnyalogatta még, de a tölcsér ott maradt. És akkor… És akkor… és akkor: igen és akkor a kisfiú lehajolt, felvette a tölcsért és a szemétgyűjtőbe dobta. Látott valaki ilyesmit, vagy a fent írtakhoz hasonlót tapasztalt valaki itt nálunk ? Ugyan, kérem írja már meg, mikor ? Hol ?

Mellesleg tényleg örülnék, ha csak egy példát is tudna írni valaki, mert nekem hirtelenjében hasonló hazai esetek valahogy nem jutnak eszembe.

Van, ahol ilyen kedves kukabékák várják a szemetet. Az ember szinte sajnálja, hogy nincs mit beledobni. 

A berlini  ...

és a bledi kuka-béka

Mókus

2007.10.11.szerda

Kedvenc lapomban, a National Geographic-ban olvasom: Hogyan ijeszti el a mókus a csörgőkígyót? A kaliforniai földimókusok sajátságos védekezési stratégiát dolgoztak ki a csörgőkígyók ellen. Farkukat „felmelegítve” közlik a ragadozóval, hogy készek felvenni a harcot. A csörgőkígyók hőérzékelő képességük segítségével vadásznak. Ezt a fejükön található úgynevezett gödörszervek teszik lehetővé. 

 

 

A földimókusok ezt a hőérzékelést használják ki, és ennek segítségéve „kommunikálnak” támadójukkal. Amint a mókus fenyegetően előre-hátra csapdosta a farkát, az egyre melegebb lesz. Ez úgy valósulhat meg, hogy a rágcsáló felborzolja a farkán a szőrt, így nagyobb bőrfelület válik szabaddá, másrészt valószínűleg kitágítja a farok bőr alatti ereit. /Infrakamerával filmezve figyelték meg mindezt./ Nagyon fontos megjegyezni, hogy a földimókus ezt a magatartást csak a csörgőkígyó jelenlétében mutatta, bikakígyó esetén nem. A bikakígyónak ugyanis nincs gödörszerve, így hőérzékelése se.  

MÁS: A sci-fi filmekből ismert kép, ahogyan a hosszú utazásra induló űrhajósok hibernálják magukat az útra. És ez talán nem is olyan távoli fikció. Közelebb lennénk a célhoz, ha valaki kiderítené, hogy néhány állat, pl. a földimókus pontosan hogyan altatja el magát a téli hónapokra és ébred fel az első tavaszi napsugárra. Jelenleg egy egész sor tudós tanulmányozza a mókusok téli álmát, ami a kulcs lehet a megoldáshoz. 
  Egyenlőre csak találgatják, hogy a kutatás milyen eredményre vezethet, de elképzelhető, hogy a tudósok rájönnek mi a kis mókus titka, és ennek segítségével képesek leszünk meghosszabbítani az emberi szervek élettartamát a transzplantációs folyamat során. De ez nem minden. Ha megértenénk, hogy ezek az állatok milyen módon mennek át szélsőséges változásokon évről évre óramű pontossággal, új terápiákat lehetne kidolgozni trauma helyzetekben lévő emberek és más állatok számára.  
A mókus „téli álma” az egyik legfantasztikusabb fiziológiai jelenség a természetben, hiszen a kis állat képes megóvni és fenntartani kritikus szerveinek működését szélsőséges biológiai hatások alatt, hónapokon keresztül. A kutatók azt gondolják, hogy titkának megfejtése segítség lehetne olyan módszerek kidolgozásában, mellyel tovább meg lehetne őrizni az emberi szerveket, és átültetni azokat a rászorulókba.  

Ezeket olvasva eszembe jutott, hogy nekünk is volt mókusunk. Édesapám a zsebében hozta haza Mókit, aki alig volt nagyobb egy gyufa-skatulyánál. Felneveltük – bár nem volt vele könnyű az élet, hiszen nem kalitkában, hanem szabadon tartottuk. Amikor megerősödött, felnőtt, visszavittük az erdőbe. Ma is sokszor eszembe jut az Állatkert-Dömörkapu közti szakaszon sétálva – ahol visszaadtuk a szabadságát…

Őszi reggeli

2007.10.11.szerda

Kosztolányi Dezső: Őszi reggeli  

Ezt hozta az ősz. 

Hűs gyümölcsöket üvegtálon. 

Nehéz, sötét-smaragd szőlőt, 

hatalmas, jáspisfényü körtét,  

megannyi dús, tündöklő ékszerét.  

Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról  

és elgurul, akár a brilliáns.  

A pompa ez, részvéttelen, derült, 

magába-forduló tökéletesség. 

Jobb volna élni. 

Ámde túl a fák már aranykezükkel 

intenek nekem.

 

Ismered-e a gyöngytyúkot ?

2007.10.11.szerda

Őszintén szólva én nem sokat tudtam róla, csak mivel társaságban került szóba a minap, ennek kapcsán néztem utána. Amit „találtam” róla, szerintem érdekes. Megosztom Veletek az infóimat: A gyöngytyúk őse a vizsgálatok szerinti a Szaharától délre élő sisakos gyöngytyúk. A háziasított változat szinte alig különbözik vadon élő ősétől. Domesztikációja nem eredeti élőhelyén folyt le, hanem egy, a Földközi-tenger partvidékén élő, máig ismeretlen nép által. Amikor az ókori Egyiptomban vallási okokból betiltották a tyúktartást a Kr. e. 2. évezredben, szerepét egyes adatok szerint a gyöngytyúk vehette át. Valódi háziasítása majd egy évezreddel később ment végbe. A görögöknél már a Kr. e. 4. században háziállat volt. A monda szerint tollazatának fehér pöttyei a halott Meleagrosz királyfit sirató lánytestvéreinek könnyeiből keletkeztek. A rómaiak valószínűleg a görögök vagy az egyiptomiak közvetítésével ismerték meg. Kr. u. 1. században már a birodalom távolabbi részein is ismerték. Magyarországon a gyöngytyúk a 13. században már jelen volt, elsősorban a kolostorok és a főúri vadaskertek tartották díszmadárként. A paraszti gazdaságokban a 19. század végén terjedt el, elsősorban a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon. A gyarmatosítás kedvezett elterjedésének világszerte. Így került Kínába, majd Indiába, a rabszolgaszállító hajókon pedig Amerikába. Tenyésztésének virágkora a 20. század első fele volt, ekkor Magyarország is Európa élvonalába tartozott. Vadmadárként szállították külföldre. Tenyésztésének központja a II. világháború után a Hortobágyi Állami Gazdaság volt. A hanyatlás a nagyüzemi baromfitenyésztés elterjedésével következett be.

.

A gyöngytyúk feltűnő, szép küllemű baromfi. Az apró fejükön lévő sisak a kakasoknál nagyobb méretű. Kétoldali állebenyük fehér, vöröses szélekkel. Tollazatuk általában kékesszürke fehér, apró pöttyökkel. Gyakori a fehér alapszín is, tejföl-sárga ezüstfehér pöttyökkel. A tyúkénál finomabb, könnyebb a csontozata.

Húsa finom, nagyon hasonlít a vadmadarak, pl. a fácán húsára. Április végén kezd tojni, 60-80 tojást rak. Tojása kisméretű, feltűnő tulajdonsága rendkívül vastag héja, ezért hosszú ideig eltartható. Tojásait mindig elrejtett fészekbe rakja.

Van néhány hátrányos tulajdonsága, ami miatt sokan nem szívesen tartják. Domesztikációja alacsony fokú, vadmadár-ösztöneit, természetes viselkedési formáit megtartotta. Ijedős, minden szokatlan zajra, mozgásra rémült menekülésbe kezd. Hangja kellemetlenül hangos, rikácsoló, nem "szomszédbarát". Veszekedős, tartásához nagy térre van szükség. Jól repül. Ha a gazda nem vigyáz, hajlamos arra, hogy éjszakára az ólon kívül gallyazzon fel. Viszont nagyon edzett, kitűnő élelemkereső és rovarirtó. Mindezen tulajdonságai a természetes baromfitartás elsőrendű alanyává teszik.

Vadszőlő

2007.10.08.hétfő

 

Csanádi Imre – Vadszőlő 

Leröppentek lángbordó levelek, 

lezizegtek piros levélnyelek, 

mihelyt csókkal illették a derek,  

majd, söprűvel, rikácsoló szelek.  

A vadszőlő, egy ősi jelbeszéd kényszerében, 

meghordozta tüzét, aztán 

– szórva-rongyolva szerteszét –  

eljátszotta idei sztriptizét.  

Indák hálója, rút váz feketéll helyén eztán, 

csak azt leli a tél, tekergőző, 

töméntelen kötél – kusza képlet, 

kilobbant szenvedély.  

De, rügyét rejtve, azt merészeli hinni, 

hogy a telet átvészeli – hacsak… 

hacsak holmi házmesteri bosszú 

tőben el nem fűrészeli.

Lepkék: csillogó előkelőségek a rovarok között

2007.10.08.hétfő
Jól kezdődött a mai napom, csodaszép filmet láttam a lepkékről.

 A Kárpát-medencében 3500 fajta él. Méretük a néhány cm-től 30 cm-ig terjed. Szabadon mozgatható fejük két oldalán nagy, félgömb alakú szemek ülnek; sok faj feje tetején még két pontszem is van. Csápjuk néha megmutatja nemüket: mert nem ritka az ivari kétalakúság, nagy felületű, tollas csápja többnyire a hímeknek van, a nőstényeké fonalas. Ez a kétalakúság a szárnyak alakjára is kiterjed. A szárnyakat szőrök és zsindelyszerű pikkelyek (hímpor) borítják. Három pár járólábuk két-két karomban végződik. A lábak aránylag gyengék: inkább alkalmasak kapaszkodásra, mint járásra. A nőstény által rakott petékből fejlődik a hernyó, majd bebábozódik, s ez után „születik meg” a lepke. /Ez varázslatos folyamat – akinek volt szerencséje filmen, gyorsítva végignézni – gondolom érti, miről beszélek…/ Számos lepke kiválóan idomult környezetéhez úgy, hogy felvette annak színezetét, illetve valamilyen, az adott környezetben gyakori vagy jellemző tárgyat, élőlényt utánoz. Egyes lepkék olyan színűek, mint az a fatörzs, amin pihenni szoktak, mások fullánkos rovarra, falevélre stb. emlékeztetnek — a feltűnő pápaszemes lepkék szemfoltjai például ragadozó madár szemére. Egyes fajok nappal, mások éjszaka repülnek. A nappali lepkék többsége élénk színű, az éjszakaiak viszont többnyire barnásszürkék.
  

A petezsák

 

...és ami lesz belőle

A báb...

 

...és ami lesz belőle.

/Schmetterlinge - farbenprächtig und anmutig, Zauberwesen aus einer fremden Welt. Mit geschätzten 160.000 Arten gehört der "schillernde Adel unter den Insekten" zu den vielfältigsten Tiergruppen unseres Planeten. Kein Wunder! Die bunten Flatterwesen haben fast alle Lebensräume - ob arktische Tundra, Hochgebirge oder tropischen Regenwald - erobert. - Phoenix TV/

Edgar Allan Poe

Egy híres ember kalandos életéről - halálának 158.évfordulója alkalmából

Edgar Allan amerikai író, költő, novellista és kritikus volt, az amerikai romantika egyik legnagyobb alakja. Művei a detektívregény, a krimi és a sci-fi előfutárai. Massachusetts-ben skót-ír családba született 1809.01.19-én Szülei vándorszínészek voltak. Édesapja -David Poe - 1810-ben elhagyta a családot. Édesanyja 1811-ben tuberkulózisban meghalt, majd John Allan – egy gazdag richmond-i dohánytermesztő – fogadta örökbe. 
Az Allan-család Angliába költözött, így Poe ott járt iskolába. Hazatérve Virginiába költöztek, majd a középiskola elvégzése után egy évig a charlottesville-i University of Virginia-ra járt, amelyet játékszenvedélye miatt kellett abbahagynia. Ezután 1827-ben Edgar A. Perry néven bevonult a hadseregbe, majd még ebben az évben kiadta első kötetét Tamerlane és más versek – Tamerlane and Other Poems címmel. 

Két év szolgálat és a törzsőrmesteri rang elérése után kivált a hadseregből. 1829-ben adta ki második kötetét Al Araaf címmel, és ekkor halt meg mostohaanyja, akinek utolsó kívánságát próbálta teljesíteni és beiratkozott a west point-i katonai akadémiára, de többszöri kihágások miatt innen is kicsapták. Ezután nevelőapjával nem találkozott. Az akadémia elhagyása után megözvegyült nagynénjéhez és unokatestvéréhez, Viginia Eliza Clemm-hez költözött Baltimore-ba. 1835 decemberében a Southern Literary Messenger szerkesztője lett, majd 1836.máj.16-án feleségül vette Virginiát, aki ekkor mindössze 13 éves volt. Poe 1838-ban kiadta az Arthur Gordon Pym, a tengerész c. regényét, amellyel kritikai sikereket ért el, majd a következő év nyarán a Burton's Gentleman's Magazine segédszerkesztője lett. 
Ezévben adta ki 2 kötetben Groteszk és arabeszk című novelagyűjteményét, amely – habár nem volt pénzügyileg sikeres – mégis az amerikai irodalom mérföldköve lett, olyan klasszikus történetekkel, mint az Usher-ház vége, A palackba zárt kézirat, Berenice, Ligeia és a William Wilson. Otthagyta korábbi állását és még ugyanabban az évben a Graham's Magazine segédszerkesztője lett. 1842-ben Poe alkoholista lett, mivel kiderült Virginiáról, hogy TBC-ben szenved. Otthagyta a Graham's-t és visszatért New York-ba, ott újságíróskodott. Ekkor találkozott és kötött örök barátságot Henry Wadsworth Longfellow-val. 1845, Január 29-én jelent meg „A holló” (The Raven) című verse az Evening Mirror-ban és hatalmas siker övezte. 

A Broadway Journal csődbe ment 1846-ban és Poe Bronx-ba költözött, ahol rendszeresen beszélgetett a Fordham University jezsuita tanáraival és diákjaival egyaránt. Az egyetem harangtornya ihlette A harangok – The Bells c. mű megírására. Akkori lakhelye ma emlékhelyként funkcionál. Virginia 1847-ben bekövetkezett halála után Sarah Helen Whitman-nek kezdett el udvarolni. Eljegyzésüket felbontásáért Poe alkoholizmusa, féltékeny természete és Sarah anyjának mesterkedése volt a felelős. Ezután visszatért Richmond-ba és udvarolni kezdett gyermekkori szerelmének, Sarah Elmira Royster-nek, aki ekkor már özvegy volt. 1849. október 3-án eszméletét vesztve találták meg Baltimore egyik utcáján, majd a Washington College Hospital-ba vitték, ahol október 7-én hajnalban halt meg. 

Poe sosem tudta elmondani hogyan került olyan siralmas állapotba és miért volt rajta más ruhája. Többek szerint a Reynolds nevet emlegette kórházi napjai alatt, egyik tanítványa viszont Poe bácsikája nevét vélte hallani. Egyes források megemlítik, hogy utolsó szavai ,,Istenem mentsd meg szegény lelkem" voltak. Halálának oka vitatott, de egyik orvosa szerint az alkoholizmus következménye volt, habár ugyanez a doktor volt az alkohol ellen és írt könyvet Poe példájával, ezért későbbi kutatók megcáfolták ezt az álláspontot. Dr. John Moran – aki Poe pszichológusa volt – kijelentette, hogy ,,Poe testében nem találták alkohol nyomát és likőr szaga sem volt". 
Számos más teória is elterjedt az idők során, például ritka agybetegség, magas vérnyomás, hormonzavar, szifilisz, drog, választási csalás miatti gyilkosság (másnap szavazás volt), és gyakrabban veszettség. A veszettség a leginkább elképzelhető, mivel akkoriban sok veszett háziállat volt. Poe a Westminster Apátság temetőjébe lett eltemetve, de 1875-ben egyetemi hallgatók által indított gyűjtés során újratemették közelebb a bejárati kapuhoz. Halála után népszerű turistalátványosság lett sírhelye és 1949-től minden évben Poe születésnapján hajnalban óriási tömegek kíváncsiak az ún. "Poe-tószt"-jelenségre. Ez abból áll, hogy egy feketébe öltözött ember egy üveg Martel Cognac-kal mond köszöntőt,de otthagyja a félig üres üveget és három szál rózsát. A rózsák Poe-t, nevelőanyját és Virginiát jelképezik. /Wikipedia/

Edgar Allan Poe: A holló 

Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón mintha roppant halkan roppanna a zár,
"Vendég lesz az", így tűnődtem, "azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelmmel húnyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár
S földi néven senki már.

S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymű zengés
Fájó, vájó, sose sejtett torz iszonyt suhogva jár, -
Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csitítottam:
"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
S "Uram", kezdtem, "avagy Úrnőm, megbocsátja ugyebár,
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant
Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
Nem is hittem a fülemnek." S ajtót tártam, nyílt a zár,
Éj volt künn, más semmi már.

S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,
Látást vártam, milyet gyáva földi álom sose tár,
Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
Nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra!", - halk, sóvár
Hangon én búgtam: "Lenóra!" s visszhang kelt rá, halk, sóvár,
Ez hangzott s más semmi már.

S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent némi zár,
S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajta kaplak, híres titkod most lejár,
Csitt szívem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár,
Szél lesz az, más semmi már!"

Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár, -
Ajtóm felett Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár,-
Ült, nem is moccanva már.

S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár,
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord Holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói, mély, vad ár?"
S szólt a Holló: "Sohamár!"

Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny, vagy madár,
Kinek neve: "Sohamár."

S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már,
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sóhajtva. "Majd csak elmegy, messziszáll,
Mint remények, mint barátok...holnap ez is messziszáll."
S szólt a Holló: "Soha már!"

Megriadtam: csend ziláló replikája mily találó,
"Úgy lesz", szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár,
Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
Ajkán leste el e jajszót, mást nem is hallhatva már,
Csak rémének gyászdalát, csak terjes jajt hallhatva már,
Ezt, hogy: "Soha - soha már!"

S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár,
És a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,
Elmerengtem, eltűnődtem: mily borongó nyitra jár,
Átkos, ős, vad, furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár,
Mért károgja: "Soha már!"

Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,
Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már,
S fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,
Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
Ő nem nyomja, - soha már!

Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyalok halk lépte jár,
"Bús szív!", búgtam, "ím, a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét, felejtést ád e pohár!
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", nyögtem, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár:
Van...van balzsam Gileádban?...mondd meg!...lelkem esdve vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Hogyha istent úgy félsz mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messzi Mennyben vár-e jó rám,
Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
Szólt a Holló. "Soha már!"

"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csőröd a szívemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

A szárnyán többé toll se lendül és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt pallaszáról el nem űzi tél, se nyár,
Szörnyű szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló,
Míg a lámpa rája omló fényén roppant árnya száll
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen, - soha már!

Fordította: Tóth Árpád

 

Néhány elképesztő tény

2007.10.07.vasárnap

- A tornádók más-más irányba forognak az Egyenlítőtől északra, illetve délre.  
- Ugyanazt a szivárványt minden ember különbözőnek látja.
  - Az ámbrásceteknek van a legnehezebb agyuk a Földön.
 - A hernyónak van szájnyílása, de a lepkének nincs.
- Az ember képtelen egyszerre lélegezni és nyelni.  
- Egy 45 kilogrammos ember a Marson csak 17 kilogramm.  
- A trópusi hangya 230 kilométer/óra sebességgel képes összecsukni a rágóit, gyorsabban, mint bármely más állat! /Istenkém, csak tudnám, ezt hogy mérték meg ?!/  
- A méz sosem romlik meg.  
- A zsiráf az egyetlen állat, amely szarvval születik.  
- Ha 32 millió ember kézen fogná egymást, körbeérnék az Egyenlítőt.
 - A Földet megkerülő űrhajósok naponta 16 naplementét és napfelkeltét látnak.  
- A legtöbb ember mintegy öt évet tölt az életéből evéssel.
 - Az elefánt foga olyan nehéz lehet, mint egy kugligolyó.
- A Föl magja közel akkora, mint a Mars.  
- Az emberi szem másodpercenként több mint 120 millió bit információt dolgoz fel.
- A kenguru nem tud hátrafelé ugrálni.  
- A víziló olyan gyorsan fut, mint az ember. /National Geographic/