 |
Csanádi Imre – Vadszőlő
Leröppentek lángbordó levelek,
lezizegtek piros levélnyelek,
mihelyt csókkal illették a derek,
majd, söprűvel, rikácsoló szelek.
A vadszőlő, egy ősi jelbeszéd
kényszerében,
meghordozta tüzét,
aztán
– szórva-rongyolva szerteszét –
eljátszotta idei sztriptizét.
Indák hálója, rút váz feketéll
helyén eztán,
csak azt leli a tél,
tekergőző,
töméntelen kötél –
kusza képlet,
kilobbant szenvedély.
De, rügyét rejtve, azt merészeli
hinni,
hogy a telet átvészeli –
hacsak…
hacsak holmi házmesteri
bosszú
tőben el nem fűrészeli.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése