A létra (Happy End)

Amikor egy házfalakkal teljesen körbezárt udvarban a megszokott helyéről elveszed a falhoz támasztott létrát, gondolj arra, hogy ezzel az aprócska mozdulattal gondot (is) okozhatsz…

Igazán nem kívánom senkinek az én elmúlt három napomat.

Vélhetőleg Berci se érezte túlságosan jó magát, amikor nem találta helyén a „kiutat”, mert a létrán még le tudott mászni a szomszéd  udvarába, de egyszer csak „eltűnt” a visszaút….a szomszéd néni elvette szokott (nyári) helyéről, a fal mellől, a létrát és berakta a fészerbe…

Közben én a környék összes postaládáját teledobáltam röpcédulákkal, villanyoszlopokra és mindenféle helyekre felragasztottam a hirdetést, beadtam a közeli kis boltokba is…

És lám elért az üzenet ahhoz is, akihez kellett….a szomszéd nénihez….

Amikor szombat délután több helyre is becsöngetem, nem volt otthon. Amikor vasárnap délelőtt ismét más lakásokba és intézményekbe csengettem be, akkor sem volt otthon. Viszont  este megtalálta a levelemet. Neki  nincs cicája, ezért tűnt fel másnap délelőtt (ma, hétfő), hogy macskanyávogást hallott a fáskamrájából. Megpróbálta ugyan a macskát hívni, de se kijönni nem akart, se megfogni nem engedte magát. Gondolta, hogy ez lehet a keresett macska – felhívta a megadott telefonszámot.  (Persze nem tudva, hogy a szomszéd vagyok, mert csak telefonszámot adtam meg, címemet és nevemet nem.)

Gondolhatjátok, két percen belül ott voltam és hazahoztam  halálra rémült cicámat.

Igazán mondom, nem tudom, melyikünknek volt rosszabb az elmúlt idő. Neki, aki sehogy se tudott kiszabadulni onnan, ahová három napja még be tudott mászni, vagy nekem, akinek a lelki szemei előtt a legborzalmasabb képek sora futott le naponta százszor….

Nos, én már semmit nem kérek karácsonyra, nekem  ennél szebb ajándékot senki nem tud adni.

Mindig csak a baj...

Mintha nem lenne elég bajom amúgy is - most meg elveszett a Berci. Ilyen még sosem volt, tegnap dél óta nem jött haza. Nagyon aggódom és végtelenül szomorú vagyok.

Használt elem = naptej

Ma némiképp időigényes feladatom lesz, elkezdem a karácsonyi sütik gyártását, s (részben emiatt) csak egy rövid kis firkára van időm. Az pedig csak a véletlen műve, hogy ez a nyári téma épp most került sorra  – amikor tegnap Pécsett  leesett az idei tél első havacskája….ami szerencsére, gyorsan el is olvadt.

Tényleg, bármilyen hihetetlen is, az elhasznált elemekből pl. naptej is készíthető. Egy  ismeretterjesztő kisfilmben láttam, mi lesz az elemgyűjtőbe dobott elemek sorsa, miként osztályozzák, majd nyerik ki belőle a különféle nyersanyagokat, ezek közül is legnagyobb arányban a cinket.

A filmből aztán az is kiderült, hogy a naptejek cinket (is) tartalmaznak – méghozzá, minél erősebb a napvédő faktoruk, annál többet.

Néhány olvasnivaló a témához: 

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=290149  bár itt nem a bőrre kenésről van szó http://cosmio.blog.hu/2010/05/30/naptej_esoben itt megtanulhatod, miképp készíthető otthon.

http://index.hu/tudomany/2010/07/01/eleg_a_legolcsobb_naptej  itt meg egy kis teszt.

Komolyan mondom, nap mint nap érnek meglepetések…

Képek: http://index.hu/tudomany/2010/07/01/eleg_a_legolcsobb_naptej

http://www.akkumulator.bolt.hu/index.php?cPath=27


Remélem Te is szelektív gyűjtőbe teszed a használt elemet ? 

Halk megjegyzés: és hová kerül a cink a naptejből ? A vízbe. És ott jó helyen van ?  

Kedvenc rádióm

Hahó netes társaim !

Ki tudja, hogy az "oldaldobozba" miképp lehet beilleszteni a kedvenc rádióm címét úgy, hogy rákattintva azonnal kapcsolódni lehessen ?

Előre is köszönet annak, aki megírja, mit, hogyan...

http://www.eviva.ch/webradio/index.htm

(sütő-)Tökös

Imádom a sütőtököt. Nem azt a narancsszínű  hosszúkásat, hanem a szürke héjú nagy, duci, vastag és lisztes húsút. A baj csak az, hogy mostanság ilyen tököt képtelen vagyok találni. Már tavaly sem sikerült, fogalmam nincs mit hoz az idei szezon.

Szerdán a piacon, a külső soron vettem egy darabot  (kb.1/2 kg  170.- Ft)  de aztán  bent is láttam, épp akkor pakolták ki.

Kérdeztem a pasast:

-         Maga termeli, vagy eladja ?

-         Termelem is, el is adom – volt a válasz.

-         Na jó, akkor mondja már meg nekem, hová tűnt a lisztes húsú, édes sütőtök ?

-         Hát olyant már ritkán lehet kifogni, mert az egy régi fajta. Az viszont, hogy édes-e csak attól függ, hogy mikor szedték le. Ha túl korán, akkor semmi íze, de ha időben, akkor jó édes.

-         És a magáé milyen ?

-         Az enyém az érett.

-         Na jó, ha nem, visszahozom.

És ezzel tőle is vettem egy darabot, kb. ugyanakkorát, mint a kinti, de ez csak 120.- Ft-ba került. (Költői kérdés: képtelen vagyok megérteni, hogy zöldségekből, gyümölcsökből miért kell mindig valami új ? Vagy ha kell, akkor a régiek miért nem maradhatnak meg ?)

Itthon aztán megsütöttem mindkettőt. Amit kint vettem, a drágább, tisztára ízetlen volt. A másik, az valóban igen finom, édes. Meséltem a húgomnak, hogy jártam a tökkel. Azt mondja, az ócskábbikból csináljak mártást. Miiit? Majd eldobtam a telefont, mert én még tök-mártást nem ettem. Próbáld csak ki, nagyon finom ! Főzd meg a tököt, passzírozd át, nagyon pici sót-cukrot tegyél bele, és habard be. Főzz hozzá egy krumplit, és valamilyen hússal egyed, sült csibével, vagy fasírttal !

No, ma ez lett az ebéd, de előkészítettem a savanyúságot is, hogy ha „nem jön be” a tökmártás, akkor majd eszem a húshoz, meg a krumplihoz savanyút. Hát, erre nem volt szükség. Az a tökmártás olyan finom volt, hogy legközelebb ha tököt veszek, újra csinálok ilyent,  nem csak megsütöm.

Délután meg eszembe jutott, - talán mert hirtelen téliesre fordult az idő, szállingózni kezdett a hó – hogy idén még nem is csináltam sült almát. Kivájtam a csutkáját, diót tettem a hegyére, s amikor megsült egy kevéske karamellizált cukorral locsoltam meg.

Akinek nincs ebéd-ötlete holnapra, mindkettőt jó szívvel ajánlom.

Hárpia

Kép:  http://travel.mongabay.com/colombia/600/co06-1327.jpg

Nem tehetek róla, ha a hárpia  szót meghallottam, nekem eddig csak, és kizárólag valami fertelmes, átkozódó, ronda, gonosz nőszemély jutott az eszembe.

Őszintén szólva arról is rémlett valami, hogy a görög mitológiában is szerepel, bajt, szerencsétlenséget hozó, szárnyas, karmos asszonyi szörnyeteg jelentéssel is bírt. (Én se tudhatok mindent.)

Na, de mától kezdve más a helyzet. Merthogy láttam a  Phoenix TV Starship  sorozatából egy részt, egy  csodálatos filmet, mely az Ecuador őserdeiben élő hárpiát mutatta be. Sajnos a sorozatnak ez a része a youtube-on nincs (még ) fent, de tudok csatolni egy másikat. Ezen felül  betettem róla még, a fenti  csodaszép fotót, hogy lássátok miről is beszélek.  Olvasni itt is lehet róla: 

http://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%A1rpia_%28mad%C3%A1r%29

 

Szerintem maga a madár egyáltalán nem ronda – még akkor sem, ha felborzolja tolldíszét a fején. Hatalmas méretű, szárny-fesztávolsága a 2 m-t is elérheti. Általában egy fiókát nevel, és  mivel dögökkel eteti a kicsit, a fészek „fertőtlenítésére” időközönként egy bizonyos fa ágait ügyesen letöri, és mintegy „dezodoráló szert” elhelyezi a kicsi madár mellett, hogy az oda gyülekező legyeket ezzel tartsa távol.  Kedvenc étele a lajhár, a 3-5 kg-os majmot egy villámgyors mozdulattal kapja el, kicsit megnyomorgatja, míg elpusztul, aztán egyik karmába fogva felviszi a fészekbe, ahol mini-falatokat készít a fiókájának belőle. A fiókát egyébként 2 évig etetik, néha az apa is besegít – de ő még csak a fészek közelében sem tartózkodhat – az anyamadár csak azt tűri meg, hogy néha egy-egy falatot hozzon utódjának.

Bár nem tudom, a mitológiai, vagy a madár elnevezése a régebbi, egyszerűen fel nem foghatom,  mi összefüggés lehet kettejük között ? …Igazán nem érdemelte meg szegény madár ezt a negatív előítéletet hordozó nevet….

Angyal-hang

Tiffanyu Ilditől kaptam egy meghallgatni valót - és azonnal megosztom Veletek, vagyis azokkal, akik esetleg még nem hallották. Nekem mindenesetre új volt. Ilyenkor egészen biztos vagyok abban, hogy van újjászületés, és ennek a kislánynak a torkából egy hajdani csodálatos tehetségű énekesnő "énekel ki" - mert másképp ez nem is magyarázható !

Tényleg fantasztikus !

A videót sajnos beilleszteni nem lehet, kattintsatok a linkre és hallgassátok meg.

(A végén az értékelő szöveg teljesen felesleges, igazán nem is tudom, miért hagyták rajta.)

http://www.youtube.com/watch?v=SKhmFSV-XB0

Tájékozódás (Hálás vagyok a sorsnak 3.)

Legyen akkor még egy fejezete az én „örömadó” dolgaimnak, ha már belekezdtem….ez után ígérem, abbahagyom, nehogymá’ dicsekvésnek vegye valaki.Fogalmam nincs, hol olvastam, hogy a nők kevésbé jól tájékozódnak, mint a férfiak, könnyebben eltévednek, stb.. és azt sem tudom, igaz-e ez ?

Ám  nekem ezzel – egyetlen egy esetet kivéve – sosem volt problémám. 20 éves korom körül kezdtem mászkálni az erdőben. Először egy csapat fiúval, aztán később – rákapva az erdőjárás ízére, már többnyire egyedül. (Hogy a csodába lehetett, hogy akkor sose féltem ? Most a Mandulásba nem mernék egyedül felmenni….) Természetesen vannak a Mecsekben olyan utak, melyeken számtalanszor jártam, kisebb és nagyobb távok is,  és persze zömében a turistaútvonalakat követtem. De nem mondom, hogy minden esetben. Az a csavargó természetem belevitt kalandokba számtalanszor…Mégis mindig oda értem, ahová akartam.

Valahogy „érzem” az égtájakat. Jól tudok térképet olvasni. Van  pompás Mecsek térképem, s hogy a sok sok év alatt csak kettőt  „használtam el”, annak is megvan a meséje. Valahol láttam, hogy a térképeket rá lehet kasírozni vászonra. Ezt megcsináltattam mindkét térképemmel, ami az élettartamukat hihetetlenül megnövelte. (Mindenkinek ajánlom, aki gyakran használ térképet, bár ebben a GPS-es világban lassan kimegy a divatból. Hm…Jó téma  lehetne ez is. Aki GPS-sel közlekedik, az szert tud-e tenni olyan adottságra, gyakorlatra, mint én ?)

Nem tudom, más hogy van vele, de én valamiképp érzem az égtájakat. Persze biztos a Nap, vagy legalábbis a fényviszonyok rendkívül meghatározók, nagy segítséget jelentenek ebben. Sose fogom elfelejteni a szélsőségeket, ahol fizikailag éreztem a „megszokott” helyemtől való óriási távolságot.

Kairóban valahogy piszok magasan állt mindig a nap, ezzel szemben Angliában meg valahogy túl alacsonyan. Szibériában (Bajkál) meg épp a fehér éjszakák idején jártam, az se volt „természetes”.

Az egyetlen  - érthetetlen – irányvesztésem Szlovéniában történt, pont ott, ahol számtalanszor megfordultam és szinte kívülről tudom a bejárt útvonalakat. Nem is a hely megtalálásával volt gondom, hanem Kaporettoban (Kobarid) az égtájakkal. Most, legutolsó ottlétemkor jöttem rá, hogy mi is zavart meg engem. Az útvonalat térképről nagyon jól ismertem, de az Ossariumhoz felérve (ahonnan szép kilátás nyílik a környékre) a legelső alkalommal rosszul határoztam meg az érkezésem és a továbbhaladásom irányvonalát. És ez szabályosan „beleégett” az agyamba, s tán még ma sem tettem teljesen rendbe a dolgot, habár most már tudom, miben tévedtem.

Érdekes dolog ez a tájékozódás…

Persze nem tudom, erre a „tulajdonságra” lesz-e a jövőben szükség, vagy hogy egy mai fiatal miképp értékelné ezt. De, hogy őszinte legyek, nem is érdekel. Az én életemet megkönnyítette, bizonyos szinten széppé tette, s ennek csak örülni tudok.

Itt egy jó, nagyítható Mecsek térkép – csak a téma kedvéért…

http://www.omniplan.hu/Hiking/20060506-Mecsek/Mecsek-walk1-2006-05-06.jpg 

Dolgokat meglátni... (Hálás vagyok a sorsnak 2.)

Ha már tegnap az álmaimról fecsegtem, és hozzátettem, hogy a rájuk való emlékezést kvázi az Élet ajándékának tartom, akkor legyen ma szó egy másik dologról – ami (tudom) nincs meg mindenkiben. Kipróbáltam többször is.

Talán legpontosabban úgy lehetne leírni ezt, hogy  „ A meglátás képessége” . Észrevenni valamit, nem is annyira „természetes”, mint ahogy hinné az ember.

Unalomig ismételni nem akarom a száz-számra talált 4 és 5 levelű lóheréket. Ismerőseim, ha sétálok velük, és egyszer csak felkiáltok: „Ott egy négylevelű” – nem is akarják elhinni, aztán persze nekem van mindig igazam.

Nem tudom, mitől függhet ez. A felhőkbe bizonyára más is belelát alakokat, de a kövekbe talán nem olyan gyakran. Mutogattam én már ilyent a blogban, majd mindjárt beteszem ide a legújabb „szerzeményemet”.  De ezektől függetlenül is,  számtalanszor előfordul, hogy egy fal repedése, egy korhadt faág, vagy gyökér, egy koszfolt a járdán, vagy (mint a másik képen látható) egy elhajított tojásos-doboz azonnal képpé válik az agyamban. 

Jaj, hát az árnyékokról már ne is beszéljek ! Ezeket pici gyerek korom óta imádom. Tán Anyu (?) vagy nem tudom ki mutatta meg a kutyát, nyuszit,  kígyót, kezüket a lámpafény elé tartva, aminek aztán én további variációit találtam ki. (Vajon mutogatnak-e manapság még ilyesmit a mai gyerekeknek ???)

Honnan hozza az ember ezeket a tulajdonságokat ? Néha arra gondolok, tán másban is megvan, csak nem beszélnek róla ? Nekem legalábbis az életben még nem nagyon mondták, hogy nézd má’ az olyan, mintha…….lenne.

Én mindenesetre nagyon élvezem ezt az adottságot, és ezért is hálás vagyok a Sorsomnak.

Álmodom… (Hálás vagyok a sorsnak 1.)

Egy blogban olvastam nemrég az álmokról,  hát most legyen egy picit a téma ez itt is, mert ma hajnalban olyan kellemeset/szépet álmodtam….

Azt hiszem többször  írtam már, hogy nagyon „álmodós” vagyok  és igen sok álmomra vissza tudok emlékezni. Olyanokra is, melyeket korahajnali felébredés előtt álmodtam, aztán „ráaludtam” – igaz, ez esetben az újbóli elalvás  előtt átgondolom éber ésszel azt az álmot, mintegy „rögzítve”  fél-éber tudatomban is azt.

Nagyon, de tényleg nagyon szívesen beszélgetnék valakivel, aki ért az álmokhoz, persze nem álomfejtő jósnőre gondolok…

Arra már rájöttem, hogy bizonyos félelmeim és bizonyos vágyaim jelennek meg fantasztikus sztorikba illesztve.

A legvadabb képzelettel megáldott író nem lenne képes ilyen sztorikat kitalálni…Hogy az álom-városaimról már ne is beszéljek…Hovatovább olyan biztosan mozgok bennük, mint a pécsi utcákon – pedig ez a város nem Pécs, habár vannak halvány hasonlóságok.

De arra,  hogy az álmaimban  (egytől eltekintve) konstans a korom, nem találok magyarázatot. A már elmesélt boszorkányos, gyerekkori, többször visszatérő álmomban vagyok csak kisgyerek, az összes többiben olyan „harmincas” fiatal nőnek látom/érzem magam. És ha valamiféle arányt kellene adnom, az én álmaim döntő többsége „jó” álom.

Nagyon ritkán „történik” kellemetlen esemény velem, vagy kerülök szorult helyzetbe – és  minden esetben ébredés után azonnal magyarázatot találok rá, hogy miért kísértett még álmomban is az az érzés, ami egyébként ébrenlétemben is megvan – csak igyekszem elnyomni…

De jókat álmodni nagyon szeretek. (Ki nem ?) Ilyenkor ébredés után kényszerítem magam, hogy ne nyissam ki a szemem, és arra gondolok, milyen jó lenne tovább álmodni a történetet. Persze ez sosem sikerül. De azért az álom édes ízét még dajkálom kicsit magamban, míg felkelek…

Múltkor azon töprengtem, hogy írnom kellene egy listát azokról az „ajándékokról” amelyeket kaptam az életben. (értsd: a Sorstól…és nem az emberektől…)Érdekes lista lenne. De az álmokra való visszaemlékezés lehetősége biztos ezek között szerepelne.

 Kép: saját mix.

P.s. S hogy mi volt az álom ? Jajistenemdekiváncsiakvagytok ! :- )  Majd az álomfejtőnek elmesélem…