2010. december 10., péntek

Kedvenc rádióm

Hahó netes társaim !

Ki tudja, hogy az "oldaldobozba" miképp lehet beilleszteni a kedvenc rádióm címét úgy, hogy rákattintva azonnal kapcsolódni lehessen ?
Előre is köszönet annak, aki megírja, mit, hogyan...

http://www.eviva.ch/webradio/index.htm

4 megjegyzés:

  1. Bocsánat, elkéstem...
    Többet nem teszek ilyent, eddig sem szoktam, de ez annyira kívánkozott a "szerkentyűkhöz", hogy be kellett raknom.
    Legfeljebb a BLOGTULAJ kitörli...:

    KORSZELLEM - Trillió év
    Szerző:
    Pozsonyi Ádám
    Találkoztam a buszon Pepével. Pepe nem egy rajzfilmfigura, létező alak, élő ember, mondhatnám férfi ember, csak azért nem mondom, mert harmincas hímneműek manapság ritkán férfiak, inkább gyereknek lehetne őket nevezni. De hát a korszellem megköveteli, hogy a férfi ne nőjön fel, maradjon óvodás, harminc körül is a fesztiválokon csináljon hülyét magából, hadd fogyjon a magyar, hadd fogyjon a fehér ember, no, de ez már messzire vezet, lapozzunk is.
    Pepét jó négy éve nem láttam. Ezt ő maga mondta, míg a lukasztóba csimpaszkodva álldogáltunk a piros lámpának hála. Erről megvallom, fogalmam sem volt. Én csak arra emlékeztem, hogy valamikor az ókorban, egy másik világegyetemben, egész más dolgok érdekeltek, mint ma. Egész máshogy láttam a világot, majdhogynem teljes ismeretségi köröm másokból állt, más helyen laktam, és másik párt volt hatalmon. Történt közben haláleset, kórház, lánykérés, szakítás, élet és halál. Négy, azaz négy év telt el, mindössze négy év, s most itt áll ez a Pepe – kinek valódi nevét máig nem tudom, mert mi csak így neveztük –, mesél francia útjáról, engem meg nem nagyon érdekel, bár igyekszem titkolni, együttesekről, miket nem hallgatok, emberekről kérdez, akikről nem tudok semmit, de nem is érdekel semelyik sorsa, legfeljebb ha nincs más dolgom, mint a zöld jelzésre várni egy harmincas fiatalemberrel, akit nem láttam négy éve, s éppen dugó van.
    „Háromtrillió év múlva galaxis forgása, és a kvazárok, meg a kihűlő nap felszínének hőmérséklete…”. Ilyen és ehhez hasonló baromságokat olvastam a minap egy tudományos cikkben. Háromtrillió év! Könyörgöm, itt ez a Pepe. Nem láttam négy éve, mindössze négy év telt el, s egy világ választ el tőle. S attól az univerzumtól is, amely bennem létezett fél évtizednek előtte. Háromtrillió év! Normális az, aki tudománnyal foglalkozik? Aki merészel belekezdeni? Nincs ebben valami végtelen önhittség, pimaszság, és szűklátókörű önelégültség? Isten szerepkörének arcátlan bitorlása? Tegyük már helyre magunkat, emberek.

    VálaszTörlés
  2. Re: @porgab ... ( természetesen ne kövessen senki sem, ha nem akar)- kb. ilyesmik miatt (?) - én egyre ritkábban járok "emberek társaságába" - viszont nem feledni (?) - "mindenki a maga baját tartja/érzi a legsúlyosabbnak." ) amit még úgy-ahogy elviselek,- de ahogy ők sem, úgy én sem szívesen hallgatom meg más "okoskodásait" pl. arról, hogy ő hogyan oldaná meg az én problémáimat.
    Mellesleg - amit te érezhettél a buszon - kb. azt érzem én a "közösségi oldalakon!" - ( iWiW ls Facebook... stb.) -
    Mellesleg :
    Na, majd a linket - talán - később!- ha megtalálom...

    VálaszTörlés
  3. Valami ilyesmire céloztam
    Van ilyesmi is

    VálaszTörlés
  4. Porgab, ez egy nyitott blog - bárki (normális ember) megírhatja a véleményét. Legfeljebb nem egyezik az enyémmel, s akkor azon vagy elvitatkozgatunk, vagy se. Írjál máskor is ! :-)

    VálaszTörlés