2011. augusztus 7., vasárnap

A múlt nyomán…

Barátnőmmel tegnap felkerestük gyermekkora színtereit. Nem mondhatnám, hogy túl sok örömünk volt benne…Egyrészt ő szembesült a hajdanvolt bányavidék totális halálával, másrészt bennem csak-csak feljöttek a Lilivel való meseszép mecseki kirándulások emlékei….Nehéz, néha nagyon nehéz az elmúlás ilyen kézzelfogható dolgait tudomásul venni…
2007-ben jártam utoljára István akna - Rücker akna - Vasas felé fényképezőgéppel. Egymás mellé teszek pár fotót, hogy látni lehessen, a természet miképp veszi vissza  hatalmát…
Ha lenne még könnyem, azt is megsirathatnám, ahogy porlik-omlik-veszik a semmibe az, ami egykor embereknek otthona, kenyéradó munkahelye volt. Németországban ilyen helyen (pl. Ruhr vidék) nem hagyták szétrohadni azt, amit egykoron drága pénzen és igenis munkás-verítékkel építettek. A bányák megszűnése után kerestek azonnal más hasznosítási lehetőséget és onnan kezdve, az új tulajdonos ápolja, tartja karban az épületet. Itt  - az égtől nagyon messze -  a Jóisten se törődik már semmivel….


Aknatorony 2007 és 2011



Egy beomlott tető




Az épület egy részét már elbontották



A régi irodaépület díszei - ma már csak egy picurka látszik belőle a lomb között


 Egy régi mérnöki lakás



A Zsolnay kerámia kapudísz még senkinek nem kellett...






Romok, romok, romok....


Ennyi maradt Rücker aknából


Egyébként meg, érik a szeder….





11 megjegyzés:

  1. Ez valóban lehangoló.A képek nagyon
    beszédesen adják vissza az elmúlás,
    a pusztulás nyomait.

    VálaszTörlés
  2. Valóban borzasztóan lehangoló.
    Nem tudom mert nem járok semerre, De Pécsre jellemző hogy mindent hagynak odaveszni. Legalábbis amerre én járok.Rengeteg gyönyörű épületet hagynak lepusztulni
    Szív szorítva nézem mindig a pécsi temető felső kapujával szembe van egy gyönyörű régi típusú ház, ami anno a Tüzér laktanyához tartozott. Tartóoszlopa különösen szép.már csak ez az épület áll,mementónak, hogy valaha laktanya volt itt,bár kitűnt akkor is az egyhangú katonai épületek közül. Nem tudni mi lesz vele,de remélem megmarad.Páromat szép emlékek fűzik hozzá.

    VálaszTörlés
  3. Vera, tudom melyik épületről beszélsz, utoljára még a MIOK iroda volt benne - évek óta üresen áll és tartok tőle, előbb összedől, mintsem valaki helyrehozná. És - nyilván tudod - Pécsett nem csak egy ilyen épület van.... :-(

    VálaszTörlés
  4. Örömhír is van mára!
    Érik a szeder, nagyon szeretem...
    Lehangoló, micsoda pazarlás...:-(

    VálaszTörlés
  5. Igen tudom sajnos...ez mellett megyünk el sokszor..
    Már többször megfordult a fejembe, mikor megyünk a városba kéne fényképezni... Sokat járok a Hungária uton/Petőfi s u/ volna mit fényképezni... Katasztrofális a tisztaság is,...arra.
    Fényképeid nagyon szépek...

    VálaszTörlés
  6. Nem kellett volna megszüntetni a Ráday műsort.Legalább a figyelmet felhívta.Pedig aláírásokat is gyűjtöttek a neten.Én is aláírtam.

    VálaszTörlés
  7. 2011.08.08. (hétfő) Csak-csak szerencsésen hazaértünk ! Indulás kb. 09.30. - érkezés kb. 12.30. ( Pécs)
    Mellesleg Hévízen voltunk !
    Mit mondjak nagy hirtelen és röviden ?
    "Mindenhol jó,de a legjobb itthon !" :-)
    @Verának : Az említett épület és körülötte a terület egy része, régebben a Művészeti Szakközépiskola (?) (leány)kollégiuma volt,-de a fenntartása nem volt "gazdaságos" (?) -és azóta én sem tudom, hogy kié lett és/vagy jelenleg mire használják. (Gondolom az önkormányzat tulajdonában van)

    VálaszTörlés
  8. Sosem jártam István aknán, csak a városba vezető úton nézek mindig arra - mióta kivágták az erdőt, jól látni - és keresztapám jut eszembe, aki itt volt bányamester. Sokat mesélt róla... Nem is gondoltam, hogy ilyen szép épületek is vannak/voltak a környezetében! Nagy kár értük!!! Köszönöm a képeket!

    VálaszTörlés
  9. 08/09 (kedd) próba !- lehet-e még ma (2 nap után) beírni ?)

    VálaszTörlés
  10. Esetleg azoknak, akik nem ismernék
    A pécsi bányászatról
    Katt' egy-egy sorra és ez itt a képgaléria. A többi dolog meg a főoldal BAL szélén.
    Jelenleg sem kedvem ( időm sem)régebbi linkeket keresni és beírni!- emlékszem, milyen tervek voltak az épületek megmentésére , azaz más célra történő felhasználásra. ( pl. "filmgyár!"...és egyebek) Sajnálatos, hogy a felújított épületet ( albérlők háza - féle lett ?) - is szétverték/széthordták ... és ne soroljam. Vagy azt, hogy a "muzeálisnak" számító gépeket/berendezéseket is "széthordták!" (stb.)
    Na, talán ennyit. (...)- a témához.

    VálaszTörlés
  11. A romokkal kapcsolatban ajánlom figyelmedbe egy kedves fotós ismerősöm honlapját, ahol a romok külön menüpontot kaptak. Egyik kiállításának a címe ez volt: "Így múlik el a világ dicsősége".
    A honlap: Molnár Zoltán fotóművész blogja.

    VálaszTörlés