Mivel a média tele van visszaemlékezésekkel, én is emlékezem… 1956-ból emlékezem a félelemre. Háború-végi gyerek vagyok, még a béke első napja előtt születem, igaz, nem sokkal…Ám a háborút Édesanyám hasában vészelve át, és kisgyermek koromban a magukra maradt asszonyok /dédanyám-nagyanyám-anyám/ rém-meséit hallgatva, én csak a félelemre emlékszem 1956-ból.
Csodaszép volt 56 ősze.Az iskolában az udvarban tartották a tornaórát, és a szemközti épület ablakaiba kitett rádiók ordították a friss híreket, amit igazából nem is értettünk, csak a felnőttek szinte kézzel fogható félelme ragadt át ránk.
Aztán napokig nem mehettünk iskolába – de hogy ez mennyi idő volt pontosan, már nem emlékszem. Csak a torokszorító félelem, csak mindig az jön elő belőlem ha valaki kimondja: „Ötvenhatban…” A Mecsek-oldalban lakva, talán volt is okunk a félelemre.
Titokban és csendesen hallgattuk Szabad Európa rádió sustorgó, el-elhalkuló adásait…amiből én, mint kisgyerek semmit se értettem, csak azt, hogy ezt nem lenne szabad hallgatni. Akkor már emiatt is féltem. Miért csinálnak a felnőttek olyant, ami tilos ? Aztán emlékszem a suttogva és rémült arccal kiejtett mondatra: „A Széchenyi téren tankok állnak…”
Ezen, vagy ezen időhöz közel egy-két nap este, ruhástól a konyhában, /= a földszinten/ nyugágyban meg a csoda tudja miféle ideiglenes fekhelyeken aludtunk. /Emeletes volt a ház, talán valami belövéstől féltek a felnőttek…/ Öcsémmel az un. fölső udvar fölötti „hegyen” a játékvárunkban, a hecsedlibokor tövében titokban élelmet gyűjtöttünk.
Feltehetőleg a háborús mesékből az éhezés, az élelemhez jutás nehézségei fenyegető élményként éltek bennünk. Vittünk fel almát, babot, kockacukrot, meg a csoda tudja még mit. Kislábost.
És nagyon meg voltunk elégedve magunkkal, hogy milyen jó tartalékot gyűjtöttünk, amit majd „ínséges” időkben felkínálhatunk a felnőtteknek.
Egyedüli bánatunk volt, hogy gyufát nem tudtunk keríteni. Talán őrizték, mert az „kincs” volt akkor, nem tudom. Bár nem emlékszem, hogy repülőt láttam volna, mégis, valami miatt az én képzeletemben a háború és a bombázás az egy és ugyanaz volt, én még a ráadásul ettől is féltem.
Hát beszélhet nekem bárki, bármiféle 56-os élményéről, őszintén szólva az enyémek rettenetesek.
Soha, SOHA nem tudok jó szívvel arra az időre visszaemlékezni….
Aztán napokig nem mehettünk iskolába – de hogy ez mennyi idő volt pontosan, már nem emlékszem. Csak a torokszorító félelem, csak mindig az jön elő belőlem ha valaki kimondja: „Ötvenhatban…” A Mecsek-oldalban lakva, talán volt is okunk a félelemre.
Titokban és csendesen hallgattuk Szabad Európa rádió sustorgó, el-elhalkuló adásait…amiből én, mint kisgyerek semmit se értettem, csak azt, hogy ezt nem lenne szabad hallgatni. Akkor már emiatt is féltem. Miért csinálnak a felnőttek olyant, ami tilos ? Aztán emlékszem a suttogva és rémült arccal kiejtett mondatra: „A Széchenyi téren tankok állnak…”
Ezen, vagy ezen időhöz közel egy-két nap este, ruhástól a konyhában, /= a földszinten/ nyugágyban meg a csoda tudja miféle ideiglenes fekhelyeken aludtunk. /Emeletes volt a ház, talán valami belövéstől féltek a felnőttek…/ Öcsémmel az un. fölső udvar fölötti „hegyen” a játékvárunkban, a hecsedlibokor tövében titokban élelmet gyűjtöttünk.
Feltehetőleg a háborús mesékből az éhezés, az élelemhez jutás nehézségei fenyegető élményként éltek bennünk. Vittünk fel almát, babot, kockacukrot, meg a csoda tudja még mit. Kislábost.
És nagyon meg voltunk elégedve magunkkal, hogy milyen jó tartalékot gyűjtöttünk, amit majd „ínséges” időkben felkínálhatunk a felnőtteknek.
Egyedüli bánatunk volt, hogy gyufát nem tudtunk keríteni. Talán őrizték, mert az „kincs” volt akkor, nem tudom. Bár nem emlékszem, hogy repülőt láttam volna, mégis, valami miatt az én képzeletemben a háború és a bombázás az egy és ugyanaz volt, én még a ráadásul ettől is féltem.
Hát beszélhet nekem bárki, bármiféle 56-os élményéről, őszintén szólva az enyémek rettenetesek.
Soha, SOHA nem tudok jó szívvel arra az időre visszaemlékezni….
Ez feledhetetlen....
...mert ez volt a természetes
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése