2011. február 28., hétfő

Mérgező higanygáz az energia-takarékos izzókban !

Ma minden híradóban,  amit láttam (német Tv adók, reggel, délben, este) téma volt ez.
Nem árt, ha tudtok róla,  ugyanis az izzók dobozán „véletlenül” a higany, mint összetevő nem szerepel….

„Új bizonyítékot tárt fel a német környezetvédelmi hivatal (UBA) az energiatakarékos izzók veszélyességét illetően: törésük esetén jelentős mennyiségű mérgező higany juthat a helyiség levegőjébe.

Az UBA egy kísérletben kimutatta, hogy az izzók törését követően a higanyterhelés az ajánlott maximum - 0,35 mikrogramm/köbméter - húszszorosára növekszik a beltérben. A higany az energiatakarékos izzók gyenge pontja - fogalmazott az UBA igazgatója, Jochen Flasbarth a Die WElt című német lap internetes kiadása szerint. Ezért középtávon olyan technológia kifejlesztését tartja szükségesnek, amely nem jár higanyterheléssel.

Az igazgató szerint a hagyományos izzókhoz viszonyított akár 80 százalékos energia-megtakarítást biztonságos termékekkel kell elérni. A fogyasztóknak azt tanácsolta, hogy a gyerekszobában és más helyiségekben, ahol magas a törés kockázata, olyan energiatakarékos izzókat alkalmazzanak, amelyeket műanyag borítás véd a sérüléstől. Az iparágat Flasbarth arra szólította fel, hogy több biztonságos terméket forgalmazzon. Amennyiben a cégek ezt önként nem teljesítenék, akkor uniós jogszabállyal kellene őket erre kötelezni - hangsúlyozta, hozzáfűzve: középtávon teljesen ki kell vonni a higanyt az izzógyártásból.

Jelenleg öt milligramm higanyt tartalmazhatnak az energiatakarékos lámpatestek. A teszt során két márkás európai energiatakarékos izzót vizsgáltak meg - az egyik kettő, a másik öt milligramm higanyt tartalmazott. Egyik körül sem volt védőborítás, és forró állapotban törték szét őket. Öt perccel, sőt öt órával a törést követően egy méterrel a padló felett mért higanykoncentráció hatással lehet a várandós anyák, a kisgyermekek és az arra érzékeny emberek egészségi állapotára.”
Kép: http://www.argep.hu/trend/E14E/E14-energiatakarekos-izzo-9w.html

10 megjegyzés:

  1. Lehet, hogy ez életem egyik szégyenfoltja, de én utálom az energiatakarékos izzókat. Mire az energiatakarékos fényleni kezd, már el is intéztem a dolgom, persze sötétben. Ha világosságot szeretnék, akkor hosszútávon égnie kell a lámpának, akkor is , ha senki nincs azon a helyen. Nem hiszem, hogy ez takarékos lenne. Pláne nem az ára.

    VálaszTörlés
  2. Sajnos... Egy hónappal ezelőtt olvastam erről ugyanilyeneket! Nálunk egy - ilyen takarékos - kör alakú "hurka" robbant fel a kamrában és büdös füstje volt. Gondoltam, valami gáz, gyors szellőztetés, de ezzel nem oldottam meg a helyzetet! Utólag meg rá se merek gondolni, hogy mi minden volt ott, amit azóta megfogtunk, megettünk, kivittünk, betettünk...
    Alig bevezették, már ki is vonhatnák! Arról nem beszélve, hogy ha látni szeretnék, akkor várakoznom kell a hideg kamra küszöbén, mire "megvilágosodik"!!! Még nem derült ki, hogy mennyit tudunk spórolni vele, de én nagyon fúrom, mert a szemem is romlik tőle! Ezek után meg mit mondjak??? Esetleg komolyabban kéne venni a "meózást", mielőtt valamit bevezetnek!:(

    VálaszTörlés
  3. Szokás szerint mindenkitől bocs'!
    Első gondolataim :
    pl.a már betiltott higanyos lázmérőre sincs ráírva,hogy higany van benne!:-) (mellesleg kb. 0m5-1,5 g (!) higanyt tartalmaz. Akinek még az van, esetleg az is legalább akkora "veszélyforrás!"- de ne bonyolítsam.
    "Szerencsés" vagyok ?- munkahelyemen összetört egy kb. 1 dl.-t (!) tartalmazó higanyos valami és tudom mi a teendő! ( KÉNPOR !- szellőztetés - stb.)
    Na, akkor :
    Minden újat "szokni" kell! -és majdnem minden "újdonság" ellen berzenkedünk ?- (főleg mi szépkorúak ?) -
    Nem kritika!- kb. 2008-ban már az angolok kezdték ezt mondogatni, amit most a németek!
    Megjegyzem : én sem túlzottan szeretem !- nekem is ment tönkre 2-3 db. rövid idő alatt - stb.
    Na, igen ! - mert pl. a 500-600 Ft-os (?) "olcsóbb" kínait (!) vette meg ismerősöm... nem én !
    Na, itt van mellettem egy TUNGSRAM doboz ! (60W =11 W) - mi van rajta ? Made in China ! -
    Sajnos, mivel az áram ára is változott (nem egyszer)- ill. takarékosabban is élünk... ( éjszakára a jelzőfények lekapcsolva és egyebek)- nem tudom megállapítani, mennyit takarékoskodhattunk ezen.
    Minden bizonnyal - az évek múlásával - majd javul a műszaki állapotuk is,- ill. már vannak azok a LED-es izzók is !- (Na,igen- nem 500-ért !)
    Kimaradt : Googleba írva : Higanymérgezés : eltört a lázmérő
    ***********************************

    VálaszTörlés
  4. Esetleg TyfanyIda ( de mások is )
    Érdemes időnként megnézni az ilyen fénycsöveket,-(legyen az hurka - és egyéb)- ha a végüknél,tövénél látod,hogy feketedik,szürkül,elváltozott a színe, akkor számíthatsz arra, előbb-utóbb kiég,- vagy ahogy írod, felrobban. Esetleg érdemes gyakrabban nézegetni,- ill. emlékezni, kb. mikor is vetted ?
    Más : nem tudom, ki nézegette (alaposabban!) az energt.izzók dobozát ! Le van rajzolva ,hogy fogjuk meg!-és,hogy csavarjuk be !
    A "tövénél!"- ahol van az a vastagabb rész,- (abban van az elektronika) ott fogjátok meg !
    Kicsavarásnál is !- mert ha nem így tesztek, könnyen a kezetekben maradhat ! (eltörik)
    ************************************
    TUNGSRAM dobozomon van vagy 8-9 "piktogram!" (?) - illik ismerni a jelentésüket!- (ki nézegeti ?...)
    Nem az a nagy gond, hogy otthon összetörik!- az a nagy gond,hogy azután hova teszed ? (leadod ?- E-hulladék - stb.) -vagy a kukába dobod ? - (hát,ki-ki válaszoljon önmaga! - erre )
    *********************************

    VálaszTörlés
  5. Kedvelt mondásom, "nekem már nem trombitálnak"... ill. nem lennék meglepődve, ha a most elkezdődött "mizéria" mögött is egy "lobbi csoport" állna ! - meglepett volna, ha nem megint a németek !...
    (Szót sem, hogy inkább ne etessék az állataikat (disznó/baromfi) stb. olyan táppal !- amilyennel. -de az egy más téma! )
    Lesz majd EU-rendelet ! - na,képzelem! ... ha a mi politikusaink meghallják... a mi rendeletünk lesz majd a világ legszigorúbb rendelete !
    (Basszus !- tipp: (V.Trvitko) ne dohányozzon a vezető az autóban!-ha gyerek is ül mellette... OK - de még büntetve is legyen ? - miközben nem egy ember telefonálgat vezetés közben... de az is más téma.)
    Friss hír : (?) dehőny ártalmas a spenót !- és a vízben lévő nitrát sem ! (bár a nitritet meg a nitrátot ne keverjük) - pontosan én sem tudom. Vég nélkül tudnám sorolni... így aztán "azzal zárom soraimat"... megint egy téma, amiről ki-ki a saját "vérmérséklete" szerint vélekedjen ! Tegnapi cselekedetem : ( hülyének is tartottam magam...) megnéztem, mennyi cukrunk és olajunk van itthon... (ki is röhögtem magam! )- OK!- legalább találtam 2 üveg 2010-ig szavatos étolajat...
    (Ja !- ez is tegnapi hír volt... nem cukrot gyárt Brazília - inkább etnaolt. (?)- így aztán megint mennyivel egészségesebben fogunk élni... (cukor nélkül...) stb.
    Na, futás tankolni ! - (szerdától emelés...)

    VálaszTörlés
  6. Aki nem olvasta volna (tegnap) - ill. majd ma este !- bővebben!
    Érzékeny csapás az egészségügyre
    ( - a mai - kedd- cikkeket meg nem tudom megnézni, dögledezik a net.)
    Érdekesség : (cikk) Az inzulin alkonya (?)
    Rokk. nyudíjasok : (mert mindig csúsztatnak...) a 700 valahányezer rokkantnak kb.48%-a olyan, aki még nem töltötte be a korhatárt !- és közülük akarnának 100 ezret visszavezeti a "munka világába!"
    Tegnap - végre - elmondta valaki a tv-ben,- hogy a korhatárt betöltött rokkantakat miért nem nevezik /minősítik át "öregkori nyugdíjasra!" - [- lehet, az illető ma már nem dogozik ott... ahol tegnap... ] :-) (?)
    Na, nem mintha engem érdekelne... amúgy is elég közel állok már a ffi. halálozási korhoz !- má' majd minden nap - ajándék! ( bár ... nem egészen ilyen befejezésre gondoltam...)

    VálaszTörlés
  7. Savanyúcukor ( - még telefonvonalam sincs...) - nem mintha hiányozna...
    Javítom a linket :
    Érzékeny csapás - stb.
    Humoros : (?) épp' nézem a kezdődő -új- 60 részes koreai (!) sorozatot (hétfő) - az elején (első 5 percben) telefon ! Téma : valamilyen láboskészletet "nyert" ismerősöm... (persze +termékbemutató...) - válaszom (kb.) "anyád!" - stb. Mindez este !- Na, ennyit.

    VálaszTörlés
  8. Utólag - be kell valljam, nekem egyetlen takarékos izzóm sincs. Sőt, vagy 30 db. 1000-as normál izzó van "bespájzolva" - ami remélem elég lesz életem végéig...Bajban leszek, ha túl soká élek !

    VálaszTörlés
  9. (kedd)
    Gondolom,csak melléütés.
    Minden bizonnyal 100 W-os izzóid lehetnek.
    Megjegyzem, a Tungsram Supebalux 100W valamivel jobb,mint a normál,de lényegtelen. Hát... "az örök világosság fényeskedjen neked ! " :-)
    aztán áram is legyen ! :-)

    VálaszTörlés