Király Lajos élt 23 évet

Egy 23 évesen elhalt fiatalember hagyatéka. Elgondolkodtató e kor. Ha ma élne, épp befejezte volna a főiskolát, épp nekikezdhetett volna valami nagyszabású képnek, és egyáltalán, épp elkezdhette volna az életét.

A kiállítás prospektusából nem sok derül ki a képek alkotójáról, bár annyi megtudható, hogy a háború előtt már szerepelt Király Lajos neve a Pécsi Képzőművészek és Műbarátok Társaságának kiállításán, illetve, hogy a most kiállított képek, egy kiégett balatoni ház padlásáról kerültek elő. Milyen különös véletlen, hogy a tűz pár alkotását megkímélte, őt magát nem…

Ezt olvasom: „Édesapjánál volt éppen Budapesten, amikor a deportálások megkezdődtek, de a híreket hallva hazautazott Édesanyjához és nővéréhez. Együtt deportálták őket.”
És mi van, ha a fiút nem hajtja az aggodalom haza szülőanyjához ?
Hiábavaló kérdés…
Elnéztem a kisgyerekkori, öreg-papírra rajzol vonatot…
Egy ilyen, vagy hasonló vagonban utazott aztán 20 év múlva élete végállomása felé…
Elgondolkodik az ember néha, egy-egy rajz/kép sorsán, jelentésén, jelentőségén. És elgondolkodik a semmibe-hullt életeken.

„…Este van, egy nappal rövidebb, lásd, ujra a fogság
és egy nappal az élet is. Alszik a tábor. A tájra
rásüt a hold s fényében a drótok ujra feszülnek,
s látni az ablakon át, hogy a fegyveres őrszemek árnya
lépdel a falra vetődve az éjszaka hangjai közben….”
(Radnóti Miklós: Hetedik ecloga)

„Rácz Aladár” pici kincsei

Én néha teljességgel képtelen vagyok megérteni, követni azt a zűrzavart és alkalmanként tájékozatlanságot, amivel az idei rendezvénydömping során találkozom. Oké, sok van, de…
Ha én festő, kiállító, szóval olyan személy(cég) lennék, aki mutogatni akarok valamit, erőt, energiát és pénzt fektetek abba, hogy összehozzak egy kiállítást, akkor az tutti, hogy legalább egy helyen, a saját weblapomon meghirdetném, és JÓL hirdetném meg.
De látom én, hiába írunk 2010-et, az internetes kultúra területén még rengeteg hátrányunk van. Pontosabban szólva egyes cégek nem veszik komolyan az Internetet, a net adta lehetőségeket, pedig nem hinném, hogy én vagyok az egyedüli neten programot kereső ember.

Az, hogy mai napra eső programomat/kiállításomat megtaláltam, kifejezetten @x-nek köszönhetem. És próbáltam most is keresgélni, de vagy tök béna vagyok, vagy tényleg semmi nincs fent sehol erről a kiállításról, a PécsTv tegnapi egyetlen nyúlfarknyi kis riportján kívül. (http://www.pecstv.hu/archivum/?vid=cnFkAhA= )
Pedig nagyon is érdemes ide ellátogatni.
A József utcában van a Rácz Aladár Közösségi Ház, itt nyílott tegnap a miniatűröket és miniatúrákat bemutató tárlat. (Nyitva naponta 8-14 között, hétvégén zárva – nincs belépő)
Nem számoltam, de hihetetlenül sok alkotás van kiállítva. Az akvarelltől a zománcon át a textilművekig és a mini-kerámiákig, ikonokig hihetetlen mennyiségű anyag ! És nagyon sok közöttük az igazán szép, - legalábbis szerintem – értékes alkotás. (Már nem is nagyon akarom írni, hogy fotózni milyen nehéz, olyanok a képek, amilyenek, jobbat nem tudok.) Majd egy órát töltöttem itt, voltak képek, melyekhez többször is visszamentem, jaj de tudtam volna válogatni !
Egyébként a kiállított tárgyak eladók, el lehet kérni a katalógust a rendezőktől. Komolyan mondom, ha nem olyan a gazdagsági helyzetem, amilyen, most elbuktam volna 4 ezret. Mert hát persze megint csak kiszúrtam magamnak valamit, - és őszintén szólva nem vagyok biztos benne, hogy sokak ízlésével találkozik ez esetben az enyém, de nem zavar.
Elöljáróban annyit azért tudni kell hozzá, hogy sok mindennel próbáltam én már pénzt keresni hosszú és kalandos életem során, és volt idő, amikor préselt levelekből készített képeket adtam el. Nos, itt most találtam valakit, aki ezt a kép-készítési módot igen magas szinten űzi. Préselt pipacs és rózsa a bájos kis képek alapanyaga – de valóban meseszépek. Roppantul irigykedtem, mert ez a variáció nekem nem jutott anno eszembe. Természetesen először ezeket mutatom meg, aztán a többit is. Persze ez csak kis része az ott látható anyagnak.

Emlékmű

Nem volt lelkierőm ma déli 12-kor nekiindulni és résztvenni az emlékmű-avatón... Annyira nehezen viselem ezt a dög meleget (pedig igazi kánikulát csak a jövő hétre ígérnek), hogy  ha nem feltétlenül muszáj, akkor ki sem lépek napközben a lakásból. Kora reggel igyekszem elintézni, ami fontos, vagy muszáj, aztán csak tespedés, olvasás, olvasás, olvasás, tv, gépezés...
De azért csak csak beindult a lelkiismeretem délutánra, s elmentem le az állomásra megnézni a felavatott zsidó mártírok emlékművét.
"Az áldozatoknak egy keresztény szellemiségű civil szervezet, a Pécs Emlékezete Alapítvány állít mementót. Korinek László kriminológus, egyetemi tanár és Varga Jenő vállalkozó 2009-ben azzal a céllal hozta létre az alapítványt, hogy város nem zsidó polgárai hajtsanak fejet a holokauszt pécsi áldozatai előtt. A szoborállítás 12 milliós költségét az alapítvány adományokból gyűjtötte össze. A betonból öntött, gránit borítású emlékművet Illa Gábor képzőművész terve alapján a pécsi állomás délnyugati részén, a városhoz legközelebb álló vágány mellett építették meg. A helyválasztást az indokolta, hogy az elhurcoltak innen vetettek utolsó szempillantást szűkebb hazájukra. A szobor egy vagont jelképez, amelyben öttagú csoport sziluettje látszik."
( http://nol.hu/lap/kult/20100702-fohajtas_a_martiroknak )
Én persze már megint  úgy érzem nem jó helyen áll az emlékmű, mert pont a hatalmas sárgacsempés MÁV épület Ny-i oldalára tették, aki jön, vagy megy a vonatokhoz, tutti, hogy nem látja. De hát nyilván volt oka annak, hogy ide került, és én azt hiszem nem elsősorban az, ami a fenti cikkben olvasható.
No erről tán elég is ennyi.
Íme a képek:

Ökörfarkkóró szesz

Nem emlékszem pontosan, de azt hiszem, nem írtam még le részletesen az ilyenkor aktuális ökörfarkkóró-szesz elkészítését. (A pitypangmézről írtam, azt megtaláltam…)
Az ökörfarkkóró kétnyári virág, azt jelenti, hogy egyik évben kifejlődik a növény, de virágot csak a következő évben hoz. Itthon a szöszös ökörfarkkóró az elterjedtebb, de van többféle változata is, sőt lila színű virágokkal pompázó is létezik. (A nevét egyébként az ökör farkához való hasonlatossága miatt kapta.) A sárga virágúról van most szó, amit én már évek óra rendszeresen gyűjtők így a nyár közepén.
Egy jó nagy marék virágsziromra (csak a szirmot kell leszedni!) ráöntök 2 dl. alkoholt (jelen esetben más nem lévén, 2 kis üveg vodkát), és 24 óráig állni hagyom. Ezalatt a szép sárga virágokból kiázik valami, amitől a szesz megbarnul. Ezt teszem sötét, jól záródó üvegbe, s amikor jön a torokfájás télen, ebből a szeszből keverek el egy kanálnyit egy kis mézben és elszopogatom. Hatásos a torokfájás ellen. Egyébként megfázás és köhögés elleni gyógyteák alkotórésze, vizes kivonata pedig állítólag gyulladáscsökkentő. (Ezt én még nem próbáltam.)

Szokás szerint, a régi lelőhelyre mentem kora reggel érte, de bizony megnehezült a szívem a szirmok tépkedése közben. Csodálatosan tiszta, üde, nyári-fű-illatú volt a levegő, még nem is volt meleg. Cipőm, nadrágom szára vizes lett a nagy harmattól. Egy őzcsapáson mentem át a derékig érő fűben – a rétnek csak kis része van lekaszálva. Hiába, mi már nem járunk arra, s nem taposunk ösvényeket, mint a boldog időkben. Merthogy sírnom kellett, nem figyeltem eléggé a virágfürtre, és szerencsétlen módon egy olyan virágszálról szedtem a szirmot, amin egy méhecske is gyűjtötte a virágport. Két hátsó lábán hatalmas narancssárga pollenzacskó feszült, szeretett volna hazamenni a közeli akácosban álló kaptárak egyikébe, ehelyett ott halt meg a virágszirmok között, a szemem láttára, hiszen belém döfte a fullánkját, s ez a méh halálát jelenti.
No így legalább kétszeresen is volt okom a sírásra…
Nem maradtam sokáig, mert Ady szerint is „minden önkínzás, ének” hiábavaló…

Zsolnay-negyed 2010.nyár

Perszehogymármegint @x találta, de én is olvasásra ajánlanám ezt: http://koos.hu/2010/06/29/ekf-kinek-epult-ez-a-kerekpar-ut
Elég jó részletesen le van írva benne közvetlen környezetem számtalan visszássága.
Az tisztára véletlen, hogy pár nappal ezelőtt, amikor a Színerő-s kiállítást nézni indultam, magam is készítettem pár fotót, bár ezek inkább csak a Zsolnay domb, ill. a mauzóleum környékére korlátozódtak. (Tudtátok-e, hogy hajdanában danában ez volt a városi kivégzőhely, itt álltak a bitófák ???)
Néhányat beteszek a saját képeim közül ide – de az ajánlott cikkben is vannak hasonlók.
Érdemes elmeditálni azon, amit ott olvashattok – ámbár a meditálás (így utólag meg pláne) semmit sem segít a kialakult helyzeten.

Egy ősrégi kép és a ma alakuló új kerítés

Kerítésrészletek - olyanok, mint régen

A mauzóleum déli oldalán még van munka...

"Lázas tempóban" folyik az építkezés

A régi focipálya, ahol Lilivel olyan sokat sétáltam,

illetve mossák  a kerítés-elemeket

Fű, fa, virág...

Olvasom itt: http://www.pecsiujsag.hu/index.php?p=article&aid=30656   hogy zöldbe borul(HAT) Pécs belvárosa.
Nagyon jó kis téma ahhoz, hogy elmeséljem egy régi élményemet. A tér, ahol 40 évig dolgoztam, a kezdetekkor, (1964) a hozzá vezető úttal együtt gyönyörű fákkal volt szegélyezett. Aki elég öreg, emlékezhet arra az időre, amikor még a Rét utca mindkét oldalán gesztenyefák álltak, s tavasztól-őszig csodálatos zöld alagútban haladt, aki erre járt. (Mellesleg tudnátok mondani ma egy ilyen utcát ? Nekem ugyanis nem jut egy se eszembe.) Szóval a téren körben fák álltak, igaz, nem cikkcakkos dekoratív fenyők, nem is illatos hársak, nem büszke tölgyek, hanem csak olyan egyszerű juharfák. Tudjátok az, amelyiknek a termése olyan mókásan pörögve, mint a helikopter propellere, hullik a földre, s amelyiknek ifjúkori termését körömmel szétfeszítve kiskakas taréjét lehetett az orrunkra ragasztani. Egy véletlenül, tán madár által elhullajtott magból, a déli oldalon egy kicsi girbe-gurba mandulafa is állt itt.

Szóval én szerettem ezeket a fákat (is). Csakhogy az idő fölöttük is eljárt, egy-egy vihar alkalmával elkezdett csökkeni a számuk, megpudvásodott törzsük nem bírta a hatalmas ázott lombkoronát, s eltörtek. Aztán elkezdték a „lomb-igazítást” hivatalosan is, egyes ágakat levágtak, másikat megkurtították. Amikor már több fa is hiányzott, a munkahelyem egyik vezető beosztású alakjának javasoltam, hogy szervezzünk egy „kommunista műszakot” – bár akkor már a kommunizmus már letűnt a történelmi színpadról, de igazán jó kifejezést nem találtam helyette. (Nem is tudom, mi van manapság e szó helyett, mert demokrata műszak nincs, az tutti…) Legfeljebb társadalmi munkának lehetett volna még nevezni, (bár sokkal az sem szebb kifejezés) szóval, javasoltam, ültessen a cégünk a hiányzók helyére kis facsemetéket, s mivel akkoriban még nem volt divat az „állami” locsoló-kocsiból való öntözés, még azt is vállaltam volna, hogy a nyári forróságban azt a pár kis tövet 2-3 naponta egy vödör vízzel megöntözöm. Hát nem aratott sikert a javaslatom, egy „majd megbeszéljük”-kel lettem lerázva. Azóta sok sok év eltelt, a fák még kevesebben vannak, és változatlanul nem jut senkinek eszébe ilyesféle akció. A téren dolgozóknak (sajnos) a legkevésbé.

A fenti cikkben is az a baj, hogy hiába „áldoz” a parképítő vállalat (vagy bárki) pénzt arra, hogy ládákba kitelepít növényeket, ha azokat nem ápolják, öntözik, nyugodtan mondhatom, ha nem becsülik és szeretik eléggé, akkor azoknak annyi. Egy növény, a kő-városban, emberi gondozással is csak vegetál, de ha még azt a picurka szükséges szeretetet, figyelmet sem kapja meg, akkor elpusztul.

Amúgy elképesztően sivár a városom. Valamiféle kősivatagra kezd emlékeztetni, a nyári hőségben izzó fehér-sárga-szürke köveivel. Sehol egy árnyékot adó lombos fa, vagy csak nagyon nagyon kevés helyen van ilyen. Arról hogy „fű” már ne is beszéljünk. Kinevetnének a mai ifjak, ha az mondanám, volt idő, amikor a fű zöld volt, rendszeresen kaszálták, táblácskák álltak rajta, hogy „Fűre lépni tilos !” és igenis volt parkőr, szöges végű botjától féltünk mi gyerekek, akik mindig készek voltunk valamiféle huncutságra, pedig ezzel a bottal azt hiszem inkább csak az elhullajtott szemét került felszurkálásra, és sosem kisgyerek. De hol van már ez az idő, vissza sosem fog jönni…

Tudom, nem vagyok egyedül, aki pl. többek között azért sem nagyon szereti elhagyni az otthonát, mert a virágait nem szívesen hagyja másokra. Ha nincs olyan barátod, akire nyugodt szívvel rábízhatod a virágokat, míg te kalandozol erre-arra, akkor bizony keserűen meg fogod bánni, esetleg hosszú évek féltő szeretete, gondos munkája mehet tönkre 1-2 hét alatt.

Hát én szurkolok, hogy ébredjenek már fel az emberek, ne csak beszéljenek arról, hogy milyennek kellene lenni egy kulturált városnak, hanem tegyenek is érte valamit ebben a vonatkozásban is. Nem akarok most kedvenc szokásom szerint, a tőlünk Ny-ra élők szemléletével példálózni….Komolyan mondom, ha ide elém hoznának konténeres virágokat, boldogan öntözném. Még a 700 Ft/m3-es vízzel is.

(Kép régi, eredeti helyét helyét nem tudom...)

Mellesleg pl. Te kint mernéd hagyni így (mint a képen) virágaidat a ház előtt ???