Tudom/látom, ez a blog-dolog teljesen "kiment a divatból". Viszont belenézve a FB-ba - az valahogy "nem az én világom"...
Ha lesznek olvasóim, mindenkinek, minden sor kommentnek örülök. Ha nem, vagy ha nincs kedve velem "beszédbe elegyedni" - azt is elfogadom.... Rövidre fogva: maradok én itt, így, ahogy 2007 óta játszadozom a betűkkel.
Egészen biztos vagyok abban, hogy ezt a kis történetet sokan ismerik. Mégis bemásolom, mert most a lelkemnek ez esik jól:
“Vak vagyok. Kérem, segítsenek!”
Arra ment egy újságíró, és látta, hogy a kalapban alig van pénz, csak pár fillér. Lehajolt, dobott a kalapba pár koronát, s anélkül, hogy megkérdezte volna, elvette a táblát, és a másik oldalára írt egy mondatot. Délután visszatért a vak emberhez, és látta, a kalapban sok pénz van. A vak felismerte a lépteit, s megkérdezte tőle, hogy ő írt-e a táblára, s ha ő volt, akkor mit. Az újságíró így válaszolt:
“Semmi olyat, ami nem lenne igaz. Csak soraidnak kicsit más formát adtam.”
Mosollyal az arcán távozott. A vak soha nem tudta meg, hogy a táblán ez állt:
“Tavasz van, és én nem láthatom.”
Változtass a stratégiádon, ha valami nem sikerül, és meglátod, minden jobbra fordul!
(Popper Péter)
Szükségem lenne valakire, aki átírná a "táblámat".... De néha tán az is elég, ha felidézek ilyesféle gondolatokat, mint a fenti történet...
Vagy jöjjön már a tavasz....