Esős vers

Bár ma nem esett az eső (legalábbis itt nálunk), de nincs időm a következő szövegemhez való fotókat feldolgozni, így hát meg kell elégednetek egy kis verssel. Szerintem ez is kedves:

 

Babits Mihály: A kitámasztott esernyő

Váratlan zápor zengett át a tájon,

mint szeretők között a hirtelen

pörpatvar, mely csak arra jó hogy fájjon

és még forróbb legyen a szerelem.

Nagy árnyak ingnak s apró tüzek égnek

a serdülő és könnyes pázsiton.

Az ördög veri asszonyát, s az égnek

egyik fele nevet a másikon.

Tornác kövén egy kitámasztott női

esernyő guggol, mint barna kutya.

A kerti lombot látni szinte nőni.

Megtört fű csúcsán lógáz a csiga. -

Tapadva himbál, lassan nyúl ki szarva

s az érzékeny világba ágazik.

Most megrázza magát egy fiatal fa

s egyszerre szökőkúttá változik.

Itt is egy, ott is... minden kicsi szélre

megremeg és könnyekbe öltözik.

Ideges az egész táj, mintha félne

a gonosz nyártól amely érkezik.

Kép: https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgwMuZjhe7BSj26JOJU6hgziD2s9FKjgZDGMb4iqjVL1kdOMdQTWSPewWlDpEIRJQeZUsV71TCcKwKeZWoltPDBFazUQqbry3Qgni0yD4Gr5V2NY7TO-dGkgjkJgZA6ucgD1XZpSPAYSqVY/s400/csiga.jpg

Deszka, gipsz, ceruza

A Parti galériában pár napja Kudor Duka István és Kotormán László  kiállításának volt a megnyitója, s mivel ma bent jártunk barátnőmmel a városban, gondoltuk, megér az nekünk egy „lépcsős-pince-túrát” hogy megnézzük ezeket az új képeket. (Szűk és meredek lépcsősoron lehet a kiállításhoz lejutni – írom ezt annak, aki nem ismerné a helyszínt.)

Én mindig el tudok ámulni, amikor mások fejéből kipattant „szikrákat” látok világolni, olyasmiket, ami nekem – állítom egy hét gondolkodás után se jutottak volna eszembe. Nagyon kellene törnöm a fejemet, ha valaki felkérne, hogy alkossak valami újszerűt – s nem biztos, hogy ilyesmik eszembe jutnának, mint amit ma itt láttunk. Pl. két képen is egy-egy öreg kabát van ügyesen felragasztva a vászonra(vagy fára ? már nem is tudom pontosan) és az van bemaszatolva festékkel. Keszekusza vonalak sűrűjéből gesztenye, gránátalma, édeskömény vonalai lesznek egyszer csak felismerhetők. Vagy egy újabb, egészen vad, absztrakt technika: ócska, szétvert  deszkaládák falát kell gipsszel bekenni és erre ceruzával rajzolni, majd kapirgálni kicsit, mígnem alakká, arccá változik a vonalak kuszasága. Bármennyire is furán hangzik, nagyon érdekes hatásúak ezek a képek is. Azt nem mondanám, hogy ezekből bármelyiket is szerettem volna ma hazavinni, de arra jó volt, hogy az emberi képzelőerő határtalanságához egy picit közelebb kerülhessek.

Hosszú bökvers

Wikipedia: „A bökvers rövid, tömör, általában kétsoros, csattanós, gunyoros költemény valaki kárára, esetleg a szerző, vagy a leíró vagy elmesélő feszültségének oldására, érzelmei ventillálására.”

Ma sehol se voltam,
itthon lébecoltam,
voltam házam őre,
vártam a vízvezeték-szerelőre.
Fejem fölött lóg a kard
ki a fene, ki akart
csőtörést a falba ?
Ó én szegény balga !
Azt hittem a festéssel
idei munkám lesz készen.
De most szorulok rendesen,
fogyni fog jópár ezresem,
hogy vinné el a kánya !
Ez az öreg házak hibája.


Ezt a kis szösszenetet ma alkottam, miközben vártam a vízvezeték szerelőre, s akkor még valóban azt hittem, csőtörés van a falban. Én kis naiv…

Aki régi olvasó, tudja, két éve sok-sok kemény ezerért szigeteltettem az előszobának ezt a falát – s azóta nem hogy lejjebb menne, hanem egyre csak emelkedik a víz szintjét mutató „görbe”.
Míg meg nem jött a vízvezeték szerelő, abban „reménykedtem”, majd kiderül, hogy ha szétveretem a konyhát és a fürdőszobát, megtaláljuk a csőtörést. Ennek dokumentálására elkezdtem méri a csapok lezárt állapotában a vízóra mozgását. Éjjelente 3 dl. „fogyott” gondoltam, ez van a falban…
Ám jött a mester és semmi perc alatt meggyőzött tévedésemről.
Tanácsára ma délután a bojler túlfolyó csöve alá tettem egy mérőpoharat, s 3 óra alatt jó 2,5 dl. víz csöpögött bele. Ergo, a fent jelzett 3 dl. víz nem a falba szivárgott (mint hittem), hanem elfolyt a bojler-túlfolyón.

Most következik a vakolat leverése a teljes falfelületről, mert amit 2 éve raktak fel, az sajnos vízzáró és nem levegőző vakolat, ezért is kúszik egyre feljebb a vízvonal. A belső helyiségek (fürdő, konyha) csempézettek, tehát csakis az előszoba felől tud/na „lélegezni”, szellőzni a fal. Nem is tudom, tetetek-e ide majd egyáltalán valamit, vagy marad ez a fal téglásan, natúr.

Időközben megtudtam azt is, hogy Pécsett egyre több helyen jelentkezik a megemelkedő talajvíz a pincékben, mélygarázsokban. A gyükési bányából való vízkitermelés leállt, a Zsolnay gyár a forrásaiból szintén nem vesz ki vizet, s én épp e kettő között lakom. Tehát ok az öreg házban a talajvízszint megemelkedésére megmagyaráztatott.
Sajnáljatok.
Legalább egy kicsit…

Kép: http://www.szarazfal-paratlanitas-penesztelenites.hu/indexae4c.html  (Az enyém azért ennyire még nem ronda, viszont nincs róla fotóm...)

ef.Zámbó a pincében

Még pénteken jártam egyik kedvenc kiállítóhelyemen az orrszarvús NemArt Pincegalériában az Irgalmasok útján. Most is érdemes volt megmászni a lépcsőket. Az orrszarvú még megvan, ámbár tervbe vették elbontását.
Most ef. Zámbó István kiállítása látható. Bár elég ismert személyiség, aki nem tudna róla,
itt olvashat az alkotóról: http://www.efzambo.hu/  http://www.artendre.hu/html/efzambo.html
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/zambo_istvan_ef
Nem hétköznapi és sablonos képek, mégis közel állnak hozzám, vidámak és gunyorosak, absztraktak, színesek, egy ember különös gondolatvilágáról szólnak.
Meleg napokon a pince hűvöse miatt ajánlom, egyéb napokon meg melegen ajánlom…

Képes kis beszámoló

Már nem kellett keresnem a Pécsi Infopontot a Széchenyi téren, ahol most Jegenyés Diána szobrai láthatók. Ez csak egy termecske, ahová sok mindent nem lehet bezsúfolni, ezért az alkotások csak hatan vannak. Az én kedvencem a „Tavasz” lett, a két aranyos kis csírájával. Még ezeket láttam:

Jegenyés Diána pécsi szobrászművész, Rétfalvi Sándor szobrászművész tanítványa volt a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán 1997-től 2002-ig. 2004-ben diplomázott a PTE MK-án vizuális nevelőtanárként. Számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt itthon és külföldön is. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Pécs-Baranya Művészeinek Társaságának. Alkotó tevékenysége mellett jelenleg díszítő-szobrászatot tanít a Kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti Szakközépiskolában, korábban a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karán tanított szobrászatot. (ilovepecs.hu)
http://jegenyes-moker.mindenkilapja.hu/#/gallery/19785023/renderimages/17203410/diana

Az alábbi képeken a Széchenyi térig vezető utamat dokumentáltam:

Varázskert - lehet, hogy este hangulatosabb, nappal elég ronda. Bármilyen hihetetlen, itt már pár napja előadások vannak…     Búzatéri bicajtárolók – jópofák, ötletesek

A Keleti kapu – sose fog megépülni. A török időkben állítom előbb felhúzták volna.

„Pocsolyás-csorgó” a Széchenyi téren, ami az építők szaktudását dicséri, viszont nyáron lehet lábat mosni is benne...

Tudósítás a svéd királylány esküvőjéről

Ebéd után elkezdtem készülődni…Felvettem a legszebb (itthoni) ruhámat, kényelmesen beültem a díszpáholy(nak kinevezett) fotelomba, enni-innivalót készítettem magam mellé és bekapcsoltam a TV-t. Hivatalos voltam ugyanis 13 órától Viktória koronahercegnő esküvőjére Stockholmba… Szeretem a svédeket. Volt egyszer egy kedves barátom, akivel évekig leveleztem, onnan datálódik a vonzalom. Eléggé képben vagyok az európai királyi családokat illetően – engem spec érdekel az életük, a mostani fiatal generáció mindegyik tagjának láttam az esküvőjét, némelyiknek a sajtó-berkeket felizgató kisebb-nagyobb ügyecskéiről is tudok.
Annyit előrebocsáthatok, semmi pénzért nem lennék hercegnő. Koronahercegnő (=leendő királynő) meg végképp nem…De tényleg…
Ez a szegény kis Viktória is, több mint 6 évet várt arra, hogy összeköthesse sorsát választott (most már) hercegével. És mit szekírozták a fiút, fitneszedzősége miatt… Az egész világ ezen csámcsogott…És mégis győzött a szerelem. Daniel Vestling, egy egyszerű svéd család gyermeke, (ma már Västergötland hercege) Svédország leendő királynőjének férje lett.

Stockholm zsúfolva volt svédekkel és vendégekkel. Európa uralkodói (a spanyol király kivételével, aki beteg) mind ott voltak, idősek, fiatalok, sőt még a legkisebbek is, hiszen ezek közül többen Victoria keresztgyerekei, s ők kísérték a menyasszonyt a templomba való bevonuláskor. 950 személy kapott meghívót az esküvői szertartáson való részvételre, e nagy létszám miatt a templomban is voltak kivetítők, hogy a hátsó sorokba szorult vendégek is lássanak valamit.
Bár nem láttam, de a tudósítók szerint Angliából Edward herceg, Wessex grófja volt itt, s felmerült a kérdés, hogy tán azért nem jött Károly és Kamilla, mert a svéd királyi családból az ő esküvőjükön sem vett részt - ha jól értettem - senki, vagy nem megfelelő rangú személy volt csak ott. (…jaj, édes kis pletykák…)
Ugyanabban a templomban volt az esküvő, ahol 1976-ban Victoria szülei is esküdtek, s ugyanazt a fejéket viselte ő is, mint amit az édesanyja annak idején, csak a fátyla volt 1 m-rel hosszabb. (=5 m-es)
Szerencséjük volt az időjárással, bár a templomi szertartás idejére beborult, de mire a 7 km-es nyitott-hintós körútra került sor, kisütött a nap. Végül egy 18 evezős hajóba szálltak, s a királyi családi hagyományoknak megfelelően, ezzel a csónakkal tértek vissza a királyi palotába, 21 dísz-ágyúlövés közepette, miközben láthattuk a tiszteletükre felsorakozott svéd hadi és tengeri flotta szebbnél szebb hajóin hurrázó tengerészeket. Végül 18 gripen húzott át felettük, ami nagyjából a közönségnek szánt műsor végét is jelentette.
Azt olvastam valahol, Charles és Diana esküvője óta nem volt ilyen nagy szabású királyi esküvő.
Hát ez igaz.
A 400 fős vacsorára nem kaptam meghívót, helyette tudósítottalak Benneteket az eseményekről..
Egyébként érdemes elolvasni a Bernadotte család történetét ( Annemarie Selinko: Desirée), hogy megtudja ez ember, hogy is kerültek az ősök Svédországba…

Itt egy kis összeállítás(om) a jelenlévő királyi családtagokról, és házastársaik eredetéről. Elolvasva, kiderül, igazán nincs semmi elítélni való abban, hogy Victoria egy „egyszerű polgár” felesége lett. Frissíteni kell néha a királyi vért.
Svédország : XVI. Károly Gusztáv svéd király felesége Silvia Renate Sommerlath - német polgári származású
Norvégia: Haakon koronaherceg és felesége Mette Marit Tjessem Høibyt - polgári származású
Hollandia: Beatrix királynő (férje már meghalt) fia Villem Alexander koronaherceg és felesége Máxima Zorreguieta argentin polgári származású
Dánia: Margit királynő (özvegy) fia Frederik koronaherceg felesége Mary Elizabeth Donaldson ausztrál polgári származású
Belgium: II.Albert felesége Paola olasz hercegnő
Spanyolország:  I. János Károly (betegsége miatt nem volt jelen)felesége Zsófia görög és dán királyi hercegnő fia Fülöp trónörökös felesége Letizia Ortiz Rocasolano polgári származású
Jorádánia: II. Abdullah király felesége Ránija Ál Jasin palesztin polgári származású
Monaco: II. Albert monacói herceg Charlene Wittstock rodéziai polgári származású egyelőre csak barátnő, nem feleség

Egyelőre esküvői kép nincs a neten, csak ez: http://cdn.picapp.com/ftp/Images/e/9/6/4/Swedish_Royal_Family_ff4a.jpg

A Gotthard erőd

Tudom, a világ legnagyobb disznósága, hogy nem írom meg részletesen, mi mindent láttam ma hajnali 5-és 6 óra között, de ez most legyen „házi feladat” annak, akit érdekel a téma.
Előre bocsátom, tátott szájal néztem/hallgattam, mert én még életemben ilyesmit se nem láttam, se nem hallottam. A 2009-es film megmutatja a 65 évvel ezelőtt épült svájci erődöket – mellesleg a mai napig többségük fantasztikusan jól karban van tartva, a legnagyobbakat a mai napig használják. És mint a filmből kiderült, még ma is vannak „titkos” bunkerek, melyek hollétéről, az ott tárolt „dolgokról” csak a kiválasztott személyek tudhatnak.
Bár a film dütsch nyelvű (=svájci német) – aki németül ért, annak számára azért élvezhető, de aki nem ismeri a nyelvet, az is meg fog lepődni néhány képkoca láttán, azt garantálom…

Az 50 perces video itt megnézhető !
http://videoportal.sf.tv/video?id=5fe8cdfe-c027-4e1a-acc8-452ee0d58d19 
(Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy ezen a weblapon – a jobb oldalon – számtalan a Gotthard-dal foglalkozó hasonló témájú videó látható még.)

Ezeken a linkeken számos érdekesség olvasható a témával kapcsolatban:
http://www.bunkermuzeum.hu/Bunkermuzeum/vonalak/svajc/svajc01.htm
http://www.bunkermuzeum.hu/Bunkermuzeum/vonalak/svajc/svajc03.htm http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Gotth%C3%A1rd-h%C3%A1g%C3%B3
http://hu.wikipedia.org/wiki/Bellinzona
http://www.ng.hu/index.php?act=napi&id=5304
http://hu.wikipedia.org/wiki/Morgarteni_csata

3SAT műsorprogram részletes:
http://www.sendungen.sf.tv/dok/Sendungen/dok/Archiv/Geheimsache-Gotthardfestung.-Kathrin-Winzenried-auf-den-Spuren-des-Reduit-national

P.s. Ma tanultam egy új szót is: bunkerológus. Ha-ha-ha ! A Gugli nem ismer ilyen szót – vagyis én vagyok a felfedezője magyar nyelven…

Ez még egy jó oldal: http://www.festungswelt.de/schweiz/schweiz.htm  a csatolt kép is innen való.
http://www.festungswelt.de/  ez az eredeti oldal, itt több országról is vannak adatok/képek.

Látod ? Nem látod ?    Na látod !!!!

Bányász múzeum

Tulajdonképpen már napokkal ezelőtt jártam az újra megnyitott Bányászati Múzeumban, de nem jutottam hozzá, hogy feldolgozzam a fotóimat.

Sajnos megint gyenge minőségűek, de a körülmények, melyek között próbáltam dokumentálni a látottakat – egyenesen elképesztőek voltak (hideg, meleg, pára, légbefúvás, stb…)

Eleve úgy kezdődött, hogy vasárnap de. 10-kor már volt legalább 28 fok, s először, amikor az udvar szintjén lévő termekben jártam, csak az zavart, hogy 1. meg sem mozdul bent a levegő, 2. minden üveges tárlóban van, és egyszerűen lehetetlenség fotózni. Pedig voltak itt is érdekességek, iratok, szerszámok, ásványok, több mindenféle.
Aztán megmutatták, hol kell lemenni az „igazi” bányamúzeumba, (első 25 lépcső). Itt meglepetésemre találtam egy Bocz szobrot, (bár egy lent a vágatban is volt később) illetve láttam dino lábnyomokat, hatalmas csontmaradványokat, óriáscsigát. Majd újabb lépcső (40) következett és itt már eléret „a bánya szele”. Ment a szellőztető rendesen, azt hittem kivisz a cug…
Ide már nem kísért senki sem, mivel voltam olyan könnyelmű, s mondtam, egyedül is elboldogulok és ezt komolyan így is gondoltam (habár még sosem jártam itt)…. Hát, ha nem én vagyok, tutti, visszafordulok és nem járom végig ezt a varázslatosan félelmetes labirintust. A járatok, a bánya hajdani, illetve modernebb kori járataihoz hasonlóan vannak kiácsolva, fával, illetve később fém elemekkel, támokkal. Ha nem lenne olyan hideg - akkor akár egy igazi bányában is érezhetné magát az ember, tényleg szinte csak a hőmérséklet a különbség. Bár ebben bizonytalan vagyok kicsit, mert ezt a múzeumlátogatást egy évekkel ezelőtti urános bányalátogatással hasonlítottam össze, ahol igen mélyre (több száz m) mentünk le. Ott már izzasztó forróság fogadott minket, ellentétben ezzel a hűvössel. Aztán a barlangozós időszakom is eszembe jutott – csúsztam-másztam én épp eleget 6 éven át minden vasárnap, meg nyaranta két hétig a Mecsek barlangjaiban – na ott, aztán nem lehetett mondani, hogy leizzadtuk a ruhánkat.
Szóval, ahogy mentem a vágatokon végig, sorra előbukkantak a régi szép élményeim. Nem, sose féltem, se a bányában, se a barlangban, és most itt se. Csak már amikor kijöttem, villant át az agyamon, mi lett volna, ha pl. elaszik a villany ?....Mert ugye elemlámpa, az bizony nem volt nálam…
A vágatban több tárló ( üveges, vitrinszerű szekrény)volt, ahol ásványokat lehetett látni a párás üvegen át, másutt különféle bányászeszközöket (fúrók, csákányok, lapátok, stb.) mutattak be. Aztán oldalvágatok ágaztak ki a fővágatból, és ezekben különböző bányagépek, fejtési módok, eszközök és a csoda tudja mi minden volt látható. Elértem egy lejtaknához, tényleg kapaszkodnom kellett, olyan meredek volt. Mellette csillék, felvonók, és mindenféle egyszerűbb eszköz állt, mintha a bányászok épp az előbb, pár pillanatra mentek volna innen csak el. Volt egy kis kanyar is, egy elágazás a járatban, még jó, hogy ott legalább volt egy iránymutató tábla, merre tovább.
Hamarosan „átértem” a szénbányából az uránbányába. Itt már nagyon modern berendezések voltak csak, vágatbiztosítók, különféle réselők, fúrók, csőtámok és egyebek. Elég jól ki van táblázva minden, de nem bántam volna, ha velem van egy szakember, aki kicsit még magyarázhatott volna egyik-másik eszközről.
Elértem a kisvonatig, aminek ha jól emlékszem „népes” volt a neve, de nem vagyok ebben 100 %-ig biztos. Azt tudom, hogy a lift, ami lefelé visz, amiben egymáshoz zsúfolódva állnak a bányászok, az a kas. (Ilyen nincs a kiállításon.) Volt egy ősrégi könyvünk a bányászkodásról, emlékszem, méregzöld volt a teteje, és mindenféle baleset-elhárítással kapcsolatos, könnyen megjegyezhető mondóka volt benne. Egyben tele volt szakszavakkal is – abból akár egy kisgyerek is megtanulhatott „bányás”-ul.
Hm… hol lehet ez a könyv ??? Majd érdeklődöm a családomban…
A kisvasútnál lettem először bizonytalan, nem tudtam, jó irányba megyek-e ? Eszembe jutott, hogy „Ariadne” fonalam sincs, amit felgöngyölve visszamehetnék a régi úton. – Na jó, ezt most csak viccnek szánva írom, de azért tény, akkor, ott, volt egy kellemetlen másodpercem és feltettem magamnak a kérdést, vénségemre miért vagyok én még mindig ilyen „kalandvágyó”? (Csak zárójelben jegyzem meg, egy jó éve, majdnem elmentem a fiatal rokonaimmal egy csúszós-mászós barlangtúrára – amiről jobb érzésű és normális idősebb rokonaim nagy nehezen lebeszéltek. Mondom ma: szerencsére, mert azt, a mesék alapján már biztos nem tudtam volna végigcsinálni…)
Mindig benne vagyok az ilyesféle kalandokban. Kár, hogy nincs valaki, aki felajánlaná: felvisz hőlégballonnal, mert abba is azonnal beszállnék. Nagy vágyam, hogy egyszer repüljek is vele, mert vagy 20 éve egy földhöz kötöttben már felemelkedtem, az is nagyszerű érzés volt (Orfűn) – de mégse repültem. Márpedig repülni imádok…(hja, vagy tízszer ha volt benne részem, katonai helikoptertől, Pilatuson át a nagy TU-k-ig..) Áh, de ez „légi” történet, s most meg épp a föld alatt vagyunk.

Szóval – mivel most itt ülök, s verem a billentyűket, ez azt bizonyítja, kitaláltam a „bányából” s feljöttem a napra. Míg lent már-már reszkettem a kifejezetten hideg légáramlatoktól (persze semmi kabát nem volt velem!!! Elég meggondolatlanság volt ez is !!!) szóval kijöttem a 30 fokba – majd elájultam… Még szerencse, hogy egy nagy csapat diák volt a Vasarely múzeumban. S míg én a kapu mellett álltam, hogy kijöhessek, ők a világ legtermészetesebb nyugalmával mind a kb.80-an kisétáltak előttem, mintha nem is emberből, hanem levegőből készült, átlátszó alak, vagy a kiállítás egyik udvari dísztárgya lettem volna…vagyis, kipihenhettem pár percig kalandjaimat.
Mindent egybevetve azért jó volt. Ha valaki most kedvet kapna hozzá, két dolgot javaslok:
Kérje, hogy egy múzeumi ember kísérje el, és vigyen magával kabátot ! A fényképezőgép nem annyira fontos, mint ez a kettő.
Leghűségesebb olvasómnak ezúton is üzenem, klopacska nem volt a kiállításon – pedig igazán lehetett volna.
(Gyengébbek és tájékozatlanok kedvéért:
A klopacska annak idején nem csak a közeledő műszakváltást adta tudtul. A madzaghurokkal felfüggesztett nyolcvan centi hosszú, másfél colos szögletes fadarabot ütötték meg fakalapáccsal akkor is, ha szerencsétlenség történt a bányában, ha meghalt valaki. A 250 éves szén-, és a 40 éves uránbányászat a Mecsekben bizony több száz áldozatot követelt. A fakalapács ütemes kopogása ma már nem mozgósít, nem jelez veszélyt vagy tragédiát, pusztán rájuk, a bányászokra emlékeztetnek a klopacska hangjai. http://www.bama.hu/helyi-ertek/velem-en/a-klopacska-hangjai-91367 )
http://mek.niif.hu/02100/02152/html/08/140.html
A ráérő érdeklődőknek itt egy kis böngésznivaló: http://mek.oszk.hu/05100/05155/05155.pdf  
A Dunántúlon egyedülálló földalatti múzeum 1981-ben nyílt meg Pécs belvárosában - lejárata a város híres "múzeum utcájában", a Káptalan utcában, a Vasarely-kiállítás udvarán található. A kiállítás 2004-től a Központi Bányászati Múzeum fenntartásában működik.
http://www.vendegvaro.hu/KBM-Mecseki-Banyaszati-Muzeum-Foldalatti-Banyaszati-Kiallitas

A múzeumban látható még Bocz Gyulának két alkotása: