Soha többé....

Köszönöm mindenkinek a vigasztaló sorokat és külön köszönöm, hogy nem mondtátok: "Vegyek másikat!" Az alábbi vers nem azt jelenti, hogy én is halni készülök, - bár ami történt, azért abba picit csak csak belehaltam... Ám egy kutyát nem tudnék én itthagyni erre a világra, egyedül.

  Tudor Arghezi: Gyászos kapu 

 Szegény öregasszony kimúlt.

Tudta, hogy meghal óhatatlanul,

Mint érzik mind a vének megmeredve,

S kezükkel lassan eltűnvén a ködbe.

Láttam, amint épp átlebeg

Lelke a másvilágra.

A kéklő, sűrű ültetett

Nyárfákon által.

Egy orvos ápolá elsorvadt lábait,

Egy lányka s egy kövér nővérke.

Mint egy idegen hűlt ki itt,

A gyertyák fénykörében.  

A kis kutya maradt asszonya nélkül. 

 Az orra már kezéig nem ér föl,

Melyet keblén a nagy imára tettek Keresztbe.

Engedelmet. Teste, melyet a kín özvegyül itthagy,

S tiszta fehérneműben húzatik majd,

Nem érez föl, ha az óra felet ver

Nyolc óra után, sok-sok rejtelemmel.

Búbánatos a kutya, már ma

Se teje, se vacsorája,

A háztartás abbamaradva,

Zárva a szekrény, zárva a konyha, kamra.

Polcán a rézmozsárka

Mint egy magányos csillag, úgy ragyog.

A hold lámpává változott

A fénybeszőtt toronyra szállva.