Az úgy volt, hogy a mára /kedd/ tervezett program elcsúszott szerdára, így már hétfő este tudtam, hogy szabad leszek. De nem akartam az itthon-levős szabadságot, ezért egy gyors elhatározással reggel beültem az autóba, s lementem Drávasztárára.
Közben a sellyei arborétumban fotóztam is kicsit. A felújított strandra ugyan nem mentem el, de ezt így egyben, - arborétum, drávaiványi fakazettás templom, a Dráva-part Drávasztáránál és sellyei fürdőzés – nyugodt szívvel tudom bárkinek ajánlani akár több napos programként is.
A Vajszló felé vezető út nem forgalmas, ki tudtam próbálni az autót – hát nem nagyon kell a gázra lépnem és már százzal tép a kis kocsi.
Az arborétum még nekem is meglepetés volt – dacára hogy százszor is elmentem előtte, bent még sosem jártam. Gyönyörűen karbantartott, tiszta, ember sehol, mindössze négy takarító személyzettel találkoztam. Volt ízlése a hajdani grófnak, pénze is, jó kertésze is – igazán hálás voltam ma azért, amit több évtizeddel ezelőtt – és most mindegy, hogy önös érdekből – de egyáltalán megcselekedett. Nem tudom, a mai milliomosok ültetnek-e arborétumot – s ha igen, akkor egyszer eljön-e annak az ideje, hogy oda is bejuthassanak hozzám hasonló pórnépek.
Természetesen nem volt utam könny-mentes, hiszen ezen az úton is többször jártam Lilivel, s bizony összeszorult a szívem, ahol két évvel ezelőtt is megálltunk pihenni….Csak a kis teste ment el, a lelke velem volt most is, az emlékeimben….
Jó volt öreg sztárai barátnémmal beszélgetni, visszaidézni az kis híján 40 évvel ezelőtt történteket, nevezetesen megismerkedésünk körülményeit. Aki régóta olvassa a blogot, tán tudja is, de röviden megismétlem, az 1972-es nagy drávai árvízkor náluk voltam elszállásolva, barátságunk igazán tartósnak mondható…Felidéztük az akkori izgalmas napokat, a régi kollégákat, akik – szerencsére – egyelőre még mind élnek, habár igencsak korosak.
Hazafelé Szigetvárnak jöttem, itt felkerestem volt osztálytársamat, akivel jó három órányit beszélgettünk. Fél éve veszítette el párját, nagyon nehezen viseli a magányos életet. Gyereke, unokája más városban él, nagyon hirtelen maradt egyedül. Megbeszéltük, hogy legközelebb egy egész napra megyek hozzá, megnézegetjük akkor a szigetvári szobrokat is, vagy akár a melegvizes strandot ? Még magam sem tudom, mert nem vagyok valami nagy strand-kedvelő….
Nagyon jó nap volt. Imádok vezetni, ha valami, hát épp a vezetés az, ami a legtökéletesebben kikapcsolt. Nekem 80 km/ó a kellemes utazó-tempóm, nem nagyon érdekel, ha leelőznek, de szerencsére épp ezeken az útszakaszokon /nem autóutak, csak afféle másodrendűek/ normális emberek közlekednek. Néha lassítani kell, mert jön egy hatalmas munkagép, szoktam nekik köszönettel integetni, mert szinte mindegyik, ahogy meglátja a szembejövő autómat, lehúzódik.
Láttam a levegyszerezett napraforgótáblákat, s nagyon elgondolkodtam azon, hogy a jövőben teljesen leállok a napraforgó olaj és mindenféle margarin evéséről. Hát kell az nekem, hogy úgy járjak, mint sztárai barátnőm fia mesélte: tengerimalacokat /ha jól emlékszem/ etetett lepermetezett napraforgóból kicsépelt maggal, s láss csodát, 4 nap múlva elpusztultak.
Ők már semmi húsárut nem vásárolnak boltban, csak saját hízlalásu disznóból, saját maguk által feldolgozott húsárut esznek, tehénből való tejet vesznek, saját gyümölcsöt fogyasztanak.
Van birkájuk, kecskéjük, és persze baromfi is. Hajnaltól vakulásig dolgoznak, nyaralni sehová és semmikor se tudnak elmenni, hiszen az állatokat nem lehet magukra hagyni.
Elgondolkodik az ember ezeken a dolgokon… Pro és kontra….
A Drávára most nem mentem le. Megelégedtem azzal, hogy az épp nyitva-lévő iványi fakazettás templomba csendben be tudtam osonni egy kis pihenőre. Sajnos valami csoport volt épp ott, akik egy előadót hallgattak a Dráva-menti vidék elnéptelenedéséről. Emiatt aztán nem nagyon tudtam fényképezni…
Láttam a dróton gyülekező fecskéket, viszont egyetlen gólyát sem – nem tudom merre jártak, mert üres fészek azért volt jónéhány útközben. Van bokor, ami már piroslik és volt fa, mely sárguló levelét hullatta elém. Hiába volt a hőmérséklet 30 fok fölött, ez azért már augusztus vége, csak megjön lassan az ősz.
Elfáradtam, de valahogy az élmények, a látottak be/kitöltötték a bennem lévő űrt.
Ezt is Lilinek köszönhetem.
A 2000. éves emlékmű
Madár - a nekem nagyon tetsző szobrok egyike
Ikarusz
Küzdelem
A drávaiványi templom fakazettás mennyezetének részlete
Gyülekeznek
Ez a ráadás kép...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése