2018. augusztus 25., szombat

Luxusebédem lesz….


Imádom a sóskát. Akár leves, akár mártás formájában. Én már csak ilyen vagyok, nálunk a mártások az ételek rangsorában elöl szerepeltek – és már nem hinném, hogy ez a hátralévő időmben megváltozik.
Ennek megfelelően van a mélyhűtőmben meggy, kapor és mindig volt sóska is. Most kifogytam – és pár apja a piacon egy, azaz egyetlen árusnál találtam is két zacskó (kb. fél kilónyi) sóskát. Zacskója 300, azaz kb. 1200.- Ft/kg volt. Tavaly nyáron már a nagyobb tételben árusítótól is 1000.- Ft/kg-ért vettem – hát, ahogy alakulnak az árak, és a sóskaállomány, megadtam érte ezt az összeget.

      
Miután megpucoltam, megdinszteltem, ennyi lett belőle. (Tudom, a mirelittel nem vacakolnak ennyit, de nekem ahhoz épp ezért nincs gusztusom, mert mindig arra gondolok, bele van abba darálva esetleg egy két hernyó is…) Szóval csak saját készítésűt eszem.
Ebből kb. 4 tányérnyi sóskamártást/vagy levest tudok főzni. 


Nem tudom miért, de valahogy egy tányér sóskamártásért kissé sokallom az árát. A sóskához ugyanis hozzá kell adni a zsiradék, a liszt, a tejföl és a gáz árát, hogy ehető valami legyen belőle. Vagyis egy tányér sóskamártás (krumpli és tojás nélkül) igencsak tisztességes árú eledel lesz.

Na ja, így mulat egy magyar nyugdíjas. Sóskamártást eszik. 


Most már csak azt szeretném tudni, hogy bizonyos újságok honnan veszik az adataikat ?
Pl: "a sóska termelői ára 16 százalékkal emelkedett (643 forint/kilogramm)" írja 2018.05.08-án a https://www.agrotrend.hu/gazdalkodas/kerteszet/emelkedoben-a-spenot-es-a-soska-ara

Jó lenne tudni, ők hol szerzik be és persze milyen minőségben ?
És azt se tudom, hogy 45 dk. kész sóskamártást miképp tudnak a gyárak kihozni ennyi pénzből:
Jégtrade: 279.- Ft/45 dk.
Family Frost: 269.- Ft/45 dk.
Mert ugye ebben az árban benne van a feldolgozás és minden egyéb költség ára. 

Szóval ezeket az adatokat is figyelembe véve, én maradok a hagyományos sóskamártás elkészítési módomnál - miképp az összes többi ételemet is magam főzöm, mert én már nem fogok megváltozni. Nem hiszek el már semmit senkinek.  

U.i. Egyszer kipróbáltam már a Takarékoskonyha Évájának receptjét: 
http://takarekoskonyha.blogspot.com/2013/04/soskamartas-rantott-krumplival.html és meg kell mondjam, sikere volt nálam. Valószínű holnap is ez lesz az ebéd. Néha jó kicsit kísérletezni, lám, a rántott kovászos uborka is "bejött"...

 

19 megjegyzés:

  1. A sóska évelő és igénytelen,minden talajon megterem.Ha most vetnél egy félreeső helyre egy sort,tavaszra bőségesen ellát a levelével.Minél gyakrabban levelezed annál jobban terem.Ha csak pár tőre van helyed,azt is megéri vetni.
    Én is imádom.A tyúkhús leveshez a többieknek paradicsommártás,nekem sóska volt,mert éppen friss sóskánk volt.
    Lélekajtós.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó pár éve kísérleteztem vele, de talán nem a legjobb helyre ültettem (árnyékba) - és nem mentem sokra vele. Lehet, jövőre - a virágok hátrányára - keresek neki valami jobb helyet. Végülis virágot enni nem lehet, sóskát meg igen.

      Törlés
  2. Pontosan erre gondoltam én is, mint Lélekajtós, miért is nincs neked saját sóskád? Abban a csepp kerben annak is lenne helye.

    Jól látom, Te kitépkeded az erek közül a fennmaradót? Ez még nem hallottam. Mi durván felvágjuk, ahogy a spenótot is és dinszteljük, ízesítjük.
    Imádom a sóska minden fajta elkészítését. Az idén kóstoltam egy újabb ízét tökmagolajjal és nekem az is bejött. Itt írtam róla: https://kavicsokesgondolatok.blogspot.com/2018/07/sztereotipiak-nelkul-muncheniek-tava-2.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lásd fentebb: ki fogom próbálni újra jobb helyet keresve neki....
      Igen, mi kitépjük az "erét" - én nem turmixolom/paszírozom és akkor nagyon nem szeretem, ha azok a szálkák -mint valami hajszál- a számba kerülnek. Igaz, felaprítással még nem próbálkoztam. Én az egész ill. félbeszakadt leveleket párolom olajon, és kevergetés közben lesz az állaga olyan, amilyennek én szeretem.
      De ki fogom próbálni egyszer az aprítást, hátha jó lesz úgy is, és munkát, "anyagot" spórolnék meg vele.

      Törlés
    2. Nem emlékszem, hogy valaha is feltűnt volna "szálka/hajszál" az erek miatt. Vagy zsengén szedi Anya vagy az apróra vágástól, de mi sem turmixoljuk és ehető. Esetleg próbáld ki egyszer, megspórolhatod a tépkedés idejét és több vitamin is marad benne. :-)

      Törlés
    3. Az a megérzésem, hogy a feldarabolással vágod el ezeket az "ereket" aztán megfő és már nem érzékelhető "hajszálnak". Mindenképp kipróbálom. Nyilván a sóskalevél "fiatalsága" is számít - de általában a fiatalabb leveleket szedik/árulják.

      Törlés
  3. Az a legjobb, akiknek van ideje és kedve magának vagy a család számára főzni, minél természetesebb alapanyagokból, már amennyire lehet. Én is ennek híve vagyok, bár sajnos ezt csak részben tehetem meg. Munka, és sok-sok egyéb kötöttség, korlát mellett (pl. reggel 7-től este 6-ig elvagyok a munkában, olyan helyen, ahol még bolt sincs), tehát sajnos nincs időm módom mindig magam elkészíteni ételeimet. Hét közben marad a futár által hozott készétel, ami egyébként nem túl drága és nagyon finom, változatos, csak hát nem voltunk ott a készítésénél, valójában mi honnan és hogyan került bele... Néha esténként vagy hétvégén próbálok én is magam készíteni, de akkor ez a programok lemondásával jár. Szóval nem könnyű, annak akiknek nem sok szabadidő áll rendelkezésre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így igaz - a fiatalok - ahogy hallom, látom - élnek/dolgoznak/programjaik, feladataik vannak... De az idősebbek közül se főz mindenki, - amit én nem értek ugyan, de elfogadom. Én azt mondom, 40 évig ettem az üzemi ebédet, elég volt. A hátralévő időben (remélem lesz is rá lehetőségem) szívesebben eszem a magam főztjét. Amúgy régen, amikor üzemiebédelő voltam, hét végén akkor is szívesen főztem. És a befőzés munka mellett is sikerült mindig.

      Törlés
  4. Azért a sóska nem olyan egyszerű, mint gondolnánk és mint fent írják. Nekem 2 helyen is volt, sőt, egyik helyen (Székesfehérváron) 4-szer vetettem az utóbbi 2 évben, próbáltam ősszel és tavasszal is, nulla kelt ki. Jelenleg a 2 városban van összesen 5 bokrom, az is úgy, hogy kettőt a húgom hozott. Szeptemberben újra próbálkozom a vetéssel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No majd beszámolók róla.Elsőre nekem se jött be - de akkor arra gondoltam (mint fentebb írtam), hogy én ültettem rossz helyre. De lehet, hogy mégse ? És a sóska igényes növény ? Majd kiderül.....

      Törlés
    2. Szerintem nem mondható igényesnek. Nekem is van, a helye inkább árnyékos.Elég "mostohán" szoktam vele bánni. Tavasszal megkapálom, aztán csak néha kap vizet. Bőségesen hozza a leveleket. Amikor hozza a magszárakat, akkor tövig levágom, s újra hajt. Én kis üvegekben tartósítom, felhasználáskor nem kell arra várnom, hogy kiengedjen. Dinsztelve, még forrón teszem az üvegekbe, ugyanúgy, mint a lekvárokat.
      Most újra szedésre vár, szép üde levelei vannak, de most a paradicsommal vagyok inkább elfoglalva, lecsóeltevés következik először.
      Ha nem sikerülne a vetésed, szívesen küldök töveket.
      Marika

      Törlés
    3. Előre is köszönöm, de mindenképp próbálkozni fogok, hátha mégis...De lám, nem gondoltam, hogy ennyire megoszlanak a vélemények a sóska igényeit illetően. Talán a föld se mindegy, amibe ülteted - beszámolok róla jövőre mindenképp, mire mentem. Nekem nagy hűtőm van, épp ezért, hogy sok mindent bele tudjak pakolni. Egy egész 'zöldségbolt' van már most is benne, részben nyers, részben félkész állapotban.
      Lecsón, paprika lekváron, gulyáskrémen én már túlvagyok :-)

      Törlés
  5. Kedves Fodorka, ha itt lennél, állandó sóska ellátmányban részesülnél, ugyanis nálam meg itt megy tönkre a kertben, nincs már ezt sem aki egye. Nagyon ritkán készítem el, pedig imádom, de annyira "megdobja" a savamat, hogy bizony már félek ezt is enni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is kitépkedem a szárát, otthon így láttam :)

      Törlés
    2. Lehet, meglátogatlak :-) és leszedem a sóskádat... Nekem szerencsére egy-egy tányérnyi leves, vagy mártás nem okoz gondot.A paradicsom se, pedig érdekes módon néha van problémám a gyomorsavammal. Szoktam is mondani, a gyomrom se tudja igazán, mit is akar...De én dirigálok. És különben mindig van itthon Salvus. Ez a csodaszerem.

      Törlés
  6. Válaszok
    1. :-) Majd szólok, ha megalapítom a sóska-kedvelők klubját. Ha nem is sokan, de leszünk néhányan.

      Törlés
    2. Sóskaleves zsemlekockával, lehet klubtag? :-)
      PZs

      Törlés