2019. február 4., hétfő

Átalakítok



Nem tudom szoktatok-e maradékokat rendszeresen „átalakítani”. Az egy személyes háztartás kreatívvá teszi az embert, ha csak nem akarja 3-4 napig ugyanazt enni. Bár sok mindent készen eltárolok a hatalmas mélyhűtőmben is – de amikor pl. egy babfőzelék (amit pedig szeretek) harmadszor kerül elém, akkor valahogy az jár a fejemben, mit tudnék varázsolni belőle  ? De csak egy tányérnyi babfőzeléket, meg nem tudok főzni….
Ilyenkor szoktam babpüré levest csinálni, egy húsleves kockával és vízzel felhígítom a főzeléket, majd átpasszírozom és kenyérkockát pirítok hozzá, vagy ha találok a hűtőben felkarikázok bele egy szál virslit. Olyan kiadós leves, hogy ez után, egy ugyancsak mélyhűtőből elővarázsolt régebbi sütésű és mikróban átmelegített darázsfészek, pompás ebéd. Nem mellesleg 15 perc alatt elkészül.

Nagyon „mártásos” vagyok – már régebben is írtam róla, nálunk, gyerekkoromban nagy divat volt a mindenféle mártás. Meggy-birsalma-sóska mártásból tejjel, kis vízzel hígítva igen finom leves készülhet.
Akár egészben hagyva, akár leturmixolva a gyümölcsöket, élvezetes étel.

A „simán” megsült hús számtalan változatban újra hasznosíthatom. Ugyan szeletben sütöm, de felkockázva brassói lehet belőle, ledarálva rakott zöldségfélék alkatrésze lehet, volt, hogy vékonyabb sült hús szeletet felcsíkoztam, két félig főtt kelkáposztalevébe becsavartam, paníroztam, kisütöttem. (Virsli is helyettesítheti a húst.) Egyébként a „csak” natúran, hús nélkül kirántott kelkáposztát is nagyon szeretem: a félig főtt levelet felcsavarom, összetűzöm, panírozom, kisütöm, majd egy kis vegetás tejföllel meglocsolom. Ha még nem ettetek ilyent, egyszeri kipróbálást megér !

Na, most hirtelen ezek jutottak eszembe, és be is fejezem, mert ma meglepetés nap van. SÜTEMÉNYT sütök ! (Érzem már az illatát!) Karácsony óta semmi édesség nem került az asztalomra – most a megsütött két kalácsból az egyiket, de legalább az egyik felét megtartom magamnak….
Mert megérdemlem….




 

8 megjegyzés:

  1. Már a múltkor meg akartam sütni ezt a kalácsodat, de rájöttem, hogy nincs otthon elég vaj. Most nem megint itt vigyorog nekem szemtelenül? :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig milyen finom lett ! Egyszemélyes háztartás eltartási trükkje a kalácshoz (is): felszeletelem, lefagyasztom, s amikor enni akarom, a grillezőben kicsit átsütöm. Olyan, mint a friss!(Egy fél kalács nekem egy hétig elég reggelire)

      Törlés
  2. Nagyon guszta ! Múlt héten maradék kalácsból csináltam máglya rakást.A karácsonyról,bejgliből kimaradt diót is rászórtam a baracklekvár után.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aki egy személyes háztartást vezet (bár talán igaz a két személyesre is) jó ha megtanulja az újra-felhasználás trükkjeit. Mert ételt NEM dobunk ki.
      Mi. Öregek....

      Törlés
  3. Töltött korong, keress rá, ez is melegítős, elállós, nekem ez volt az utolsó ilyen ténykedésem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, ez nagyon jól hangzik, megnéztem. Hamarosan kipróbálom, gyakorlatilag egy étel van aminek képtelen vagyok ellenállni és ez a sajt, ill. a sajtos ételek. Köszi !

      Törlés
  4. Mindig átalakítok, én is... egy pl. a sok közül: ha készítek avokádó krémet abból mindig marad és másnap/harmadnapra erősen elszíneződik. Akkor már esik olyan jól kenyérre kenni. De hogy ne kelljen kidobni, akkor valamilyen szószos tésztát csinálok és a szószalapnak tökéletesen megfelel a maradék krém. Vagy ha sült csirkét sütök a másnapos hideg mellett mindig apróra összevágom és az is tésztára kerül egy szósz alappal, ahogy Te is csinálod. Még több tucat hasonló "újrahasznosítást" végzek én is a konyhában és minden tippnek örülök. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó olvasni ezeket az ötleteket - csak az a kár, hogy egyik kommentelőm sem a mai ifjak közül való (bocs...) - mert úgy gondolom, ott, náluk legnagyobb a pazarlás.
      Avokádó "újrahasznosítást" nem próbáltam - igaz, nem is tartozik igazán a kedvenceim közé.De ez a szószos megoldás talán másféle zöldséggel is jó lehet.

      Törlés