Bocs, ehhez nincs kép...

2008.03.21.péntek

Tegnap du. véletlenül /nem szokásom, de épp a konyhában adódott hosszasabb tennivalóm/, szóval bekapcsoltam egy kicsike időre a rádiót. A következő híreket hallottam: elloptak egy több tonna súlyú árokásó gépet, ellopták egy zeneiskola teljes hangszer-felszerelését, felszántották a szigorúan védett területet, megmérgezték a sasokat…
Nem akarok én most erről hosszan értekezni, nem illik blogom „profiljába” – egyszerűen csak leírtam, mert annyira nyomja a lelkemet, mintha egy nagy követ dobot volna rá valaki. Holott tudom, igenis tudom, hogy mi felé megyünk, s a jelek egyre csak szaporodnak.
De hát ki az az őrült, aki lélekrezdülés nélkül képes ilyesmiket tudomásul venni ?
És kik azok, akik mindezt /millió mással együtt/ birka módjára tűrik ?
És itt az égető kérdés: én, én egyedül mit tudnék tenni ? Meghasad a szívem ha arra a rokonomra gondolok, aki sosem fog már visszajönni, s ugyanakkor azt kívánom, a másik három is tán legjobb lenne, ha elmenne innen.
A dolgok összefüggenek.
Itt nem csak a sasok pusztulnak.