2012. június 9., szombat

Gondolataim Gebauer Ernő kiállításáról


Nem tudok és legfőképp nem is akarok mást és máshogy írni, mint ahogy érzek, gondolkodom. Máskor sem tettem, most sem fogom.

Kifejezett kíváncsi várakozással mentem a Gebauer Ernő emlék-kiállításra, kivárva a  nyitvatartás végéhez közeledő időpontot, mert  utálom, ha sokan vannak a képek, az alkotó és énköztem. Nos ebben az egyben szerencsém volt, teljesen egyedül voltam.

Előkészültem én Gebauerből, amennyire a netről lehetett, közülük csak néhány:  
Egyéb sajtóhelyek itt: http://www.gebauer2012.hu/sajto.html

Előkészültem, mégis  - vagy tán épp ezért ? – csalódás ért.


Nagyon örülök, hogy legalább a kiállításon Komlós Attila fotóiból készített (picurka) tablókon a templomi Gebauer-freskók egy része  látható volt de sokkal jobban szomorú vagyok amiatt, hogy nem mind, és legfőképp azért, hogy a középületekben lévő freskókról egyetlen fotó sem volt kiállítva.

Kétségtelen, hogy itt: http://www.gebauer2012.hu/galeria.html sok minden látható, de vagy én voltam felületes és ügyetlen, vagy ezekről tényleg nem volt (fény)kép a kiállításon.
Ezek a hatalmas freskók olyan látványosak, miért nem lehetett egyikéről- másikáról egy egy nagyobb, poszter-szerű képet készíteni ? És az a sok templomi freskó ? Tényleg örülök, hogy ezekről néhány ici-pici fénykép a falra került, de hát a festő – szerintem – épp a hatalmas műveiről volt híres !!  Olyan érzéssel jöttem ki a kiállításról, hogy én egy nagy festő kicsike „képecskéit” láttam.  Aranyosak, meg kedvesek, hiszen a régi Pécset mutatják – no de szerintem NEM ezektől volt Gebauer Ernő híres festő.

Persze lehet, hogy az én elvárásaimmal volt (megint) baj. Vállalom.


"Játszásiból" megpróbáltam a régen készült festményekhez fotókat keresni - több-kevesebb sikerrel: (Előrebocsátom, fél napom ráment a keresésre, és nem írtam fel, melyik képet hol találtam. Elnézést. Azt, amelyik nem az enyém, jelzem.)


 Talán a legkedvesebb kép: a Jókai térről
(Mármint nem a mostani kép a legkedvesebb.... a régire gondoltam.) 


A Zsolnay Múzeum bejárata a Káptalan utcában


A Székesegyház a Sétatéren (nem saját fotó)


Az aranyos (Keresztelő Szent János) kút


Tettyei romok


A Havihegyi templom (nem saját fotó)
(Nem találtam olyan képet, amely K-ÉK felől mutatná a templomot...)


Ehhez nem fűznék hosszabb kommentárt.
 Széchenyi tér (nem saját fotó - és nem azért ronda)


A Hunyadi út torkolatához sehol sem találtam képet. Az csatolt kép egyike a Városháza tornyából  készült, a másik a Boldogság háza előtt - de nem az a szög, ahonnan a festmény készült - ráadásul már teljesen megváltozott a környék. (Mellesleg elgondolkodtam, hogy milyen érdekes: a térről millió fotó van fent, de erről a Mecsek felé tartó, kivezető útról és környékéről egy sincs...)


Ez egy nagyon kedves kép - kb. ott ülhetett a festő, ahonnan én a fényképet készítettem több évtized múltával.


Erről az egyről képtelen voltam megállapítani, hol készült ? 
Gyanús nekem, hogy valahol a Felsőmalom utca Rákóczi u. sarkán ? Valamikor nagyon rég...Jobb oldalon hátul mintha az egyetem épülete lenne látható (?)

 Végezetül egy kedves tavaszi és egy nyári erdőrészlet. Bennem kellemes emlékeket ébresztettek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése