2012. szeptember 28., péntek

Mazsolázás



Kihoztam a könyvtárból Moldova György : Üres telken ház alakú köd című könyvét.
Aki szereti az aforizmákat, feltétlenül olvassa el – briliáns ! (Szokás szerint.)
Nagyon élveztem, egy párat bemásolok belőlük:

Rosszabb már nem lehet !
Ez látszik az optimizmus legmegalapozottabb formájának, mégis ebben is gyakran csalódnunk kell. Minden gödör alján lehet még egy további mélyedés.

Akárhogy is ejted le az üres kenyeredet, nem eshet a vajas felére
- mivel hogy nincs neki. Ha úgy vesszük: a nyomor is kizárhat bizonyos kockázatokat.

A liba tollát úgy kell kitépni, hogy közben minél kevesebbet gágogjon.
Így lehet csökkenteni az állatvédők felháborodását. Legcélszerűbben akkor jársz el, ha magukat a libákat  győzöd meg, hogy a tollfosztás végső fokon az ő javukat szolgálja – például kevesebbet izzadnak majd.

Ne vágd ki a fákat, mert lehet, hogy egyszer még vissza kell másznod rájuk.
Az is lehet, hogy egyáltalán kár volt lejönnöd róluk, biztonságosabb és természetesebb közeget adtak, mint a mostani városi életformák.

A győztes római hadvezérek diadalmenetében mindig ott haladt egy szolga is, aki megállás nélkül ismételgette az ünnepeltnek: „uram ne felejtsd el,  hogy te is csak ember vagy !”
Azóta ez a feladatkör megszűnt. A győztesek már nem tartják magukat embernek – nem is azok.

Egy országról sokkal többet elmond az a tény, hogy hány későbbi Nobel-díjat elnyerő polgára halt  meg otthon, mint  született a határai között.
Megbízhatóbban fejezi ki az adott ország szellemi éghajlatát, a benne való érvényesülés lehetőségét. Csak úgy mellékesen jegyzem meg: tudomásom szerint egyetlen magyar Nobel-díjas sem halt meg itthon, legfeljebb a hamvait hozták haza.

Japánban van egy templom, az ott szolgáló papoknak egyetlen feladatuk van, folyamatosan körbejárják az épületet és azt kiabálják: amit MI teszünk, az helyes és hasznos.
Teendőikről, működésükről nem beszélnek bővebben. Nálunk számos ilyen épület áll, csak nem templomnak hívják őket.

Ne igyál hideg, szaharinnal édesített pótkávét törött csészéből egy sírkövön ülve.
Előfordulhat, hogy engedned kell az igényeiből, de ha leszállsz egy bizonyos szint alá, a világ úgy fog elkönyvelni és többé nem tudsz felemelkedni.

Az öregség az az időszak, amikor a szokatlan rosszullétek megszokottá válnak.
A természet így szoktat hozzá minket a véghez.

Ne térj vissza az egykori, mára már kiapadt forrásaidhoz !
Bár a lábad ellenállás nélkül szinte magától végigvisz a már sokszor bejárt úton, de célhoz érve a kiszáradt forrás látványa még nyomottabbá teszi a szomjúságodat. Amíg futja az erődből, tarts új források felé.

Amíg az egészségügy egyik napról a másikra él, addig a betegek egyik napról a másikra meghalnak.
Életben maradásunk attól függ, hogy mennyi pénz jut a kórházaknak, orvosoknak, gyógyszerre, műszakra és így tovább.

Ha öregkorodra tested lelked minden porcikája sérülések nyomait viseli – ez bizonyság arra, hogy valóban éltél.
Helyesen és bátran használtad fel erőidet, nem hátráltál meg az összecsapásai  elől – bármilyen természetűek is lettek volna azok.


Egyébként a mai esős időben nem is nagyon lehet mást csinálni, mint olvasni.
Meg szundizni.
Hol ?
Hát a piaci bevásárlókosárban !

Meg a varrógép tetején.

 Avagy ágyban, párnák között....


Ugye szeretnél nálam cica lenni ??????  :-)

3 megjegyzés:

  1. A tegnapi (csütörtök) és mai (péntek) programomat ismered. Így aztán most csak annyit,- ( azt a könyvet nem ismertem...) -viszont,ha érdekel(ne) majd kölcsönadhatom M.Gy. : Kis aljasságok leányaimnak =- bár az 1994-es kiadás) - Ennyit - most.

    VálaszTörlés
  2. Egy mosolygót tennék, ha tudnám hogyan kell. A cicákat lányom imádná. Nekünk is van(nak). (Megjavítottam a felső menümet is, köszönöm,hogy szóltál)

    VálaszTörlés
  3. A cicák,ha szeretik a lasagnet,akkor akár Garfield is lehetne a nevük.:-)
    Az idézetek meg jók!Azt hittem,hogy Moldova összes könyve megvan,de ezt nem ismertem.
    kisbela

    VálaszTörlés