Első karácsony(om) - meg a többi...

(Néha elbizonytalanodik az ember -én- hogy mi az, amit lehet/kell/szabad megosztani egy blogban. Ez talán túl "személyes" szöveg - mégis valahogy annyit járt az eszemben a történet most az elmúlt  napokban,  hogy vágyam támadt  leírni ide. Aztán úgy gondoltam, tán mégse érdekes ez másoknak...De úgy látom, azért van néhány olvasóm, akit mégiscsak érdekelne...

Nos, akkor nektek kedves kíváncsiak...szeretettel - utólagos karácsonyi ajándékként...  Morzsák az életemből....)  

Karácsonyok 1944 - 2024

1944.december (Részlet Édesanyám naplójából.)

„….Este épp vacsorához készülünk Lukácséknál, amikor a kutya őrülten ugat. Verik az ajtót.  És próbálkoznak bejönni az oroszok. Mindannyian egy szobába, egy sarokba húzódunk. Vagy negyed órát verték, rúgták az ajtókat, s hogy nem tudtak bejönni, elmentek. Persze a kerítésen keresztül. De hogy mit álltunk ki, az rémes. Mindannyian remegtünk, még az ágyban is. Szörnyű volt. Másnap reggel láttuk, hogy Sebőkéknél betörték az ajtót. A Berger villából mindent elhordtak. Elmentünk a rendőrségre, hogy nem lehetne-e őrt állítani, de azt mondták, a rendőrök magukat sem tudják megvédeni.

Mamival felmentünk a Molnárhoz egy délelőtt. Attól is elhordtak mindent. Persze semmit nem kaptunk. Nagy rábeszélésre 1 l. bort hoztunk - hogy minél előbb elfogyjon már nekik. Alig hogy kilépünk a kapun, irtó ordítással jön lefelé egy orosz a hátunk megett. Valamit kiabált, valószínű nekünk. Hirtelen elhatározással berohantunk Józsáékhoz. Mindig zárva szokott lenni a kapujuk. Most a Jó Isten különös kegyelméből nyitva volt. Bementünk, de épp hogy a kamrájuk ajtaját becsukták mögöttünk, máris bent volt az orosz a konyhába. Fel a padlásra, s a másik kijáratnál kuksoltunk, hogy szükség esetén ki tudjunk szaladni a szöllőbe. Kb. egy fél óráig voltunk ott, mire az orosz elment. De előbb körüljárta az egész házat, egy másikat be is hívott még. Minden tagunkban remegve jöttünk le. Vajon melyikőtök imádkozott épp akkor értünk?

Egy hete kb. hogy nem volt kenyér. Épp a Bogdánékhoz készültünk, hogy talán ők már sütnek. A gáz egyáltalán nem működik, nem lehet sütni, no meg hát élesztő sincs. Le is mentünk Mamival, mert egyedül nem lehet járni. Végig az egész Klimo út tele van nagyobbnál nagyobb autókkal, kis tankokkal, harckocsikkal. Alig mertünk menni. A bolt sajnos zárva volt. Rém el voltunk már keseredve, hisz olyan elhagyatottak voltunk, senki felénk se néz! Nagy elkeseredetten mentünk haza. Az asztalon azonban ott van két fehér zacskó, egy kiló cukor, meg 2 kiló liszt és egy 2 kilós kenyér. Bogdánék küldték fel. Ez oly végtelenül jól esett, hogy ki sem tudom mondani. Vad idegen emberek, igaz Apusnak valami nagyot köszönhetnek, de mégis. Másnap azonnal el is mentünk megköszönni. Akkor is  amit csak tudott, adott abból ami maradt. Bizony azoktól is jóformán mindent elszedtek.

December 8-án voltunk először templomban. A Pálosok felé nem lehetett menni, annyi ott az orosz. Mivel az emberek jószántukból nem akarnak dolgozni menni, házról házra járnak s írják össze, hogy kinek kell menni. Én Mihályitól orvosi bizonyítványt kaptam, hogy nem mehetek, Anyu meg 40-en túl, hát nem kell mennie. De így is örökös rettegésben voltunk, hogy az utcán elfognak bennünket, s valahová elvisznek mosni, vagy takarítani. Lassan lassan megindul az élet. Az utcákat kitakarítják, megindul a villamos, lassan itt is elcsendesedik minden. Már el is határoztuk, hogy hazajövünk aludni. Vissza is hurcolkodtunk szépen. Jó is ha itthon vagyunk, mert az üres lakásokba oroszokat raknak. Bercsényiékhez betörnek, de szerencsére nem vittek el semmit, csak mindent felforgattak és szétszórtak. Lukácsékhoz 3 oroszt szállásoltak be. A Berec villa tetejére egy légvédelmi ágyút állítottak. Ezek is keresztül-kasul drótoznak mindent. A Zádoréknál és a Nagyéknál iroda van, a Krasznaiéknál szintén. Az utca sarkán állandóan puskás őr áll, a Magaslati úton puskás őrjárat jár éjjel - nappal. Már kezd nyugodtabb lenni minden.

Bár betörések napirenden vannak. Laci szaladt fel egyik nap, ők 1 hétig voltak pincében, a ház egyik fele aknatalálatot kapott. Itt voltak Kaplonyiék is, hogy mit tudunk, Apusék hogy, mikor mentek el ? Persze mi sem tudunk semmit. Amióta itt vannak az oroszok, folyton esik az eső. A nap még csak véletlenül sem bújik ki. Az első kissé derűsebb nap 2 német gép géppuskázott, kis bombát és röpcédulát szórt. Nagyon féltünk, mert itt volt egy ágyú a bányánál és egy a Berec tetején 3 pedig az előtte lévő térségen, Még most is megvannak a beásás helyei. De a géppuskázás utáni napon minden ágyú eltűnt. Sok a szerb a városban. Állítólag ők lesznek a megszállók. Az első ténykedésük, hogy a tényleges és tart. tisztek névsorát követelik a városházán. De ez nincs meg. Bercsényiékhez nagyon magas rangú tisztet szállásolnak be. Sebőkéknél is van egy. Most Cica az anyjával haza megy aludni, hogy ne egyedül legyen a tiszt a házban. Ekkor Baba jött értünk, hogy megint menjünk át aludni, hogy ő se legyen egyedül az oroszokkal a házban. Át kellett mennünk. Nagyon rendes emberek laktak ott, csak éjjel úgy mulattak, hogy az egész ház remegett belé. De soha semmi baj nem volt.

Egy délután épp megyünk át, amikor is a Magaslatin egy részeg szerb irtó lövöldözéssel jön velünk szembe. Koda, koda - ordítja és őrült nagy 2 csövű pisztolyát Ómamára, rám és végül Mamira fogja. Nem is tudom, miért nem ijedtem meg, pedig a fejem és  szívem felett járt a pisztoly. Emberek jöttek munkáról és akkor ez is elszelelt. Mami azonban olyan rosszul lett, hogy alig bírt Lukácsékig bejönni, olyan volt mint a fal, s úgy remegett, mint a kocsonya. Rummal, meg idegcsillapítóval tudtuk csak kicsit megnyugtatni. Lassan ezt is kihevertük. Az idő lassan múlik. Még mindig nem tudunk semmit rólatok. Már már arra gondolunk, hogy talán sikerült megúszni beszállásolás nélkül, amikor az egyik nap délben egy orosz veri rémesen a kaput és nem akar tovább menni. Muszáj volt beengedni. Az ebédlő sezlont választotta ki magának. Gondoltuk, hogy amíg elmegy a holmijáért, majd a hálószoba ajtaja elé húzzuk a szekrényeket és majd csak megsegít a Jó Isten bennünket. Átmentünk Lakácsékhoz az ágyneműért. Én elmentem kenyérért. Az orosz nem mozdul. Elmondja, hogy Zorkának hívják. És sok mindent lotyogott, de persze nem értettük. Semmit nem tudtunk elrakni, mert Mamit nem engedte elmozdulni maga mellől. Ómamát ki akarta küldeni a szobából, hogy anyuval egyedül maradhasson. Mami valamilyen ürüggyel kijött a szobából és átment a szomszédba. Józan sógora jól beszél szerbül és ez át is jött. De mire ideértek a Zorka már a kapuban volt és mutatja, hogy 8 órára visszajön. Persze mi gyorsan az összes szekrények tartalmát behordtuk a hálóba, a szekrényeket az ajtóhoz húztuk.

Ekkor jöttek Lukácsék, hogy csak akkor szabad szállást adni, ha írása van a kat. parancsnokságtól. Ez plakáton is megjelent. Rábeszéltek bennünket, hogy ne várjuk meg, hogy az orosz visszajön, hanem zárjunk be, és menjünk át. Mi úgy is tettünk. Ajtókat kívülről, belülről eltorlaszoltuk és átmentünk. 6 órakor nagy rohanva jön Józan, hogy feltörte az orosz a lakást és bement. Ezért halálbüntetés jár nekik. Azonnal szóltunk Lukácséknál az egyik muszkinak, ez az őrjáratnak és Mamiékkal együtt hazajöttek. Géppisztollyal még az ágy alatt is keresték a muszkát, de nem találták már meg. Lent a szobaajtót törte fel és a belső lépcsőn feljött a szobába, eltolta a szekrényt, kinyitotta az ajtót, eltolta a másik szekrényt is, szóval végigjárta az egész házat. Fickó kutya mindenhol a nyomában lehetett, mert a lépések jól látszottak a padlón. Egy géppuskás orosz itt volt egész éjjel, de nem jött vissza a muszka. Ha el akart volna vinni valamit, könnyen elvihetett volna, alvásra a sezlon is el volt készítve, de nem feküdt le. A Jó Isten megint csak megsegített bennünket.

Most megint nagyon félünk, s tovább is átmentünk aludni. Közeledik karácsony semmi hírt nem kaptunk még mindig. Pedig Apus utolsó szava is az volt, hogy karácsonyra hazahoz Benneteket. Az oroszok készülődnek. Mind azt mondják Pestre mennek. A legutolsó levelet 3 héttel az oroszok bejövetele után kaptuk meg. Ezt kikézbesítették még. De se Öcsitől se Apustól nem jött semmi. Sok mindent beszélnek, sok az orosz halott, lázadoznak, stb.stb. Megint reménykedünk. Mindig rólatok álmodunk, hogy itthon vagytok, megjöttetek. Apusékról az első bizonytalan hír is megjött, hogy Kaposvárt elérték. Leesik lassan az első hó. Az oroszok egyik napról a másikra mind eltűntek. Lukácséktól is elmentek már. Cicától, Sebőkéktől is. Egyszerre halálos csend lesz az utcában. A nyitva hagyott lakásokból most a jó magyarok hordják el azt, amit az oroszok még itt hagytak. A kiköltözötteknek vissza lehet menni a kifosztott üres lakásukba.

Karácsonykor már alig van orosz a városban. Új bejentőlapokat kell kitölteni, állítólag az élelmiszerjegyek végett. Megindul az első újság az Újdunántúl. De az ember jobb, ha el sem olvassa. Mozi, színház játszik. Kávéházak, vendéglők éjjel 11-ig nyitva vannak. Hogy ki mer elmenni, azt nem tudom. Karácsony előtt való héten, az első falusi emberek is bebátorkodtak. Tejet, tejfelt, tojást lehet kapni, de csak sóért, petróleumért gyufáért és dohányért. Így szereztem karácsonyra 2 l. tejet meg 1/2 l. tejfelt, 8 dl. petróleumért. Egy hónapja az első tej ! Húst Bogdánéktól kaptunk. És így ünnepi volt az ebéd. Karácsony megjött és mi egyedül voltunk. Két fenyőfaág volt a karácsonyfánk és egy kicsi jászol az ajándékunk. És a rettentő nagy szomorúság. Már korán délután átmentünk Lukácsékhoz, hogy a gyerekekkel legalább jobban elmúlik az idő. Nagyon helyesek voltak és végtelenül kedvesek. Az ő bajuk mellett mégis szép, hogy így igyekeztek a mi szomorúságunkat is kissé enyhíteni.

Karácsony előtt való napon 10 q szenet hoztak, de az egészet leöntötték a kapuba. Egy teremtő lélek nem volt, aki segített volna behordani. Pénzért sem. Mamival és Ómamával hordtuk hárman, egész sötétedésig. Akkor jöttek Lukácsék segíteni és így egy-kettő készen lettünk, ami még vissza volt. Rémes volt. Az ünnepek alatt első nap lemerészkedtünk Laciékhoz, másnap meg Kaplonyiékhoz. Az ünnepek után pedig véglegesen hazajöttünk már. Karácsony után való napon jött a varrónő. A Tőled kapott anyagból varrt egy pongyolát. Meg több apróságot. Vasárnap, Szilveszter napján ismét Lukácséknál voltunk. Legalább gyorsabban elmúlott az év utolsó napja. Újév napján pedig Merklééknél voltunk délután. Egész sokáig, 1/2 7-ig ott voltunk, mert mindannyian hazakísértek bennünket. Sokat emlegettünk benneteket. Vajon merre vagytok, mit csináltok? Az új év kissé már nyugalmasabban indult. Csaknem minden nap be kell mennem a városba, most még lehet ezt, azt kapni. Babusnak csaknem mindent megszereztem már. Micsoda öröm ez így is, hát még ha együtt szedegethettük volna össze a gumipelenkákat, púdert, szappant, cuclisüveget, cuclikat. Sok sok utánjárás, sok beszéd után sikerült ezeket megszereznem. De most már csaknem minden megvan. Sok nagy szomorúságunk közepette ez az egyetlen örömünk…”

Ez volt életem első Karácsonya.... Édesanyám hasában.

Aztán következett 10 másik  - gyönyörű, otthon a családommal (igaz, 1945-ben Édesapám még nem volt velünk, ő Langlauban „ünnepelt” egy amerikai hadifogoly táborban 1946 tavaszáig) de Nagyapám és Nagybátyám már otthon voltak.  SOHA, soha nem fogom ezeket elfeledni. Kisgyerekként az angyalvárás izgalmát, a csengőszó izgatott figyelését, azt a varázslatos fenyő- és süti-illatot, ami a karácsonyfás szobába lépve fogadott, a csillagszórók szikrázását és  füstjét, nagyapám hegedülését, és a közös éneklés örömét, a mindig szegényes ajándékot tartalmazó, de selyempapírba szépen becsomagolt dobozok izgatott bontogatását..

Aztán szétszakadt a családom – és megszaporodtak a karácsonyozásaim: egy volt Apáméknál, majd hazajöttünk  és otthon volt a második, Anyámékkal, Nagyszüleimmel. Aztán később a sorba Anyósomék is bekapcsolódtak, s a mi saját (=férjemmel közös) karácsonyunkra csak a délutáni-esti körbe-karácsonyozás után került sor. Fárasztó volt, de az öröm, hogy ezen a napon mindenkivel egy kicsi időt töltöttünk, mégis nagyon jó volt.

Aztán változni kezdett a világ, testvéreim külön családot alapítottak. Az öregek fogyni kezdtek körülöttem: mégis olyan szerencsés voltam, hogy az egyik húgommal és az ő családjával együtt lehettem 33 karácsony esten. És velük minden úgy volt, mint rég, csengő-lesés, csillagszórózás, közös éneklés - ami valószínű manapság már nem sok helyen szokás és nem divatos még szűk családi körben sem. Nekem talán ez, az éneklés jelentette a legtöbbet, az összekapcsolást a régmúlttal… Aztán az izgatott csomagbontogatás, egymás átölelése (ó ez is mily ritka alkalom! Ajándékszámba megy!) és az ajándékok megköszönése és boldog ünnep kívánás.

Így volt. Ez volt. Boldog voltam.

Pár éve családom fiatal tagjai elhatározták, hogy december 24 este csak az övék. Nem akarnak ide-oda futkosni és egy este két/több karácsonyt (szülők, anyósék + a sajátjuk)végigjátszani. Nekik volt bátorságuk meghozni azt a döntést, amit én szeretetből? gyengeségből?  SOHA nem tettem meg...

Így hát egyedül karácsonyozok. Magamnak nem fogok énekelni, magamat nem tudom átölelni. Magamban csak sírni tudok. Azt  mondogatom - vigaszként,  hogy azért mégiscsak volt - legalább az elején - néhány szép karácsonyom.

És akinek egy se volt, az mit szóljon ?

Egyébként - mindenkinek boldog ünnepet kívánok !

U.i. Az először megjelent  anyaghoz írt kommenteket csak "másolva" tudom ide betenni - Bocsánat...