...ma ismét az égen találtam meg a napi gyönyörűségemet. Ahogy visszanéztem az anyagaimat, egyre többször fordulok arrafelé, (vagy feléjük ?) ... el is gondolkodtam ennek lehetséges okán....
Szóval ma este megint csoda várt. Sajnálom, hogy az "érzést" leírni/visszaadni nem tudom, de nekem ilyenkor biztos megugrik a szívverésem és a vérnyomásom. Olyan fantasztikus volt ugyanis ma este is az égbolt, hogy hideg ide-meg oda, nagykabátban ácsorogtam jó ideig. Igaz, csillaghullás is volt ígérve és azt egyet se láttam, de őszintén szólva én sokkal, se sokkal jobban szeretem, ha a csillagaim nem hulladoznak, hanem maradnak szépen a helyükön, hogy én minél tovább tudjam csodálni őket.
Ez a téli égbolt amúgy is sokkal jobban tetszik, kedvesebb nekem, mint a nyári - habár akkor a hőmérséklet miatt akár órák hosszat is nézhetném őket, szemben a téli hideg éjszakával. Naszóval tegnap a Hold és a Vénusz a szemem láttára randevúztak - sajnos a randi végét nem láttam, mert hát olyan pozícióba kerültek, hogy eltűntek diszkréten a házak mögött. Nem baj, a találkozó elejéről SIKERÜLT egy elég jó képet készítenem.
Álldogáltam még egy ideig, szemrevételezve az ilyenkor (=télen) szerintem szebb, díszesebb égboltot, hiszen annyi gyönyörűség látható ilyenkor... A Szaturnusz is kibújt a szomszéd házteteje mögül, és hát előttem büszkélkedett szerelmem az Orion, lábánál hevert csillagszemű kutyája (Fő csillaga a Szíriusz, ez a Földről látható csillagok között ez a legfényesebb - a Napot kivéve).
Boldog voltam.
Itt a mese vége.