Inkább "lapozz" - a következő bejegyzést talán érdemesebb megnézni....
(...ezt csak magamnak mentem el, mert én nagyon érdekesnek találtam, és mert ezekről eddig ilyen összefoglaltan sehol sem olvastam.Ugyan helyenként nem a legjobb fordítás, de a semminél azért több...)
Tudósok tanulmányozták az észak-Új-Zélandi vizes élőhelyeken talált ősi kauri fákat. Ezek a fák éltek a Laschamp eseménykor. A növekedési gyűrűk elemzésével a kutatók a légköri radiokarbonszint emelkedését mérték, ami a Föld mágneses mezejének gyengülését mutatja. Ez segített nekik részletes idővonalat létrehozni a változásokról.
Korábbi tanulmányok arra fókuszáltak, hogy mi történt a mágneses pólusok megfordítása közben, mely során a Föld mágneses mezeje csak 28%-ban volt olyan erős, mint most. Ez az új kutatás azonban kiderült, hogy a legnagyobb változások egy Adams Event nevű átmeneti időszakban történtek. Ez idő alatt a mágneses mező jelenlegi erejének mindössze 0-6%-ára csökkent.
A kutatók összehasonlították megállapításaikat más csendes-óceáni oldalak adataival, és klímamodelleket használtak, hogy bemutassák, hogyan okozott nagyobb környezeti változásokat az Adams. Ezek közé tartozik a jégtakarók növekedése Észak-Amerikában, a szélminták és a trópusi viharrendszerek változása.
Anthony Dosseto professzor a Wollongongongi Egyetem előadója elmagyarázta, hogy az Adams-esemény drámai változásokat okozott a bolygó klímájában. Ausztráliában például sokkal szárazabb lett. Ez az esemény megmagyarázhatja a megafauna kihalását Ausztráliában és a neandervölgyiek eltűnését Európában.
Az esemény megmagyarázhatja a barlangművészet hirtelen felemelkedését is ez idő alatt. Ahogy növekedett a kozmikus sugárzás, az emberek valószínűleg barlangokban kerestek menedéket, ami a barlangfestés hullámához vezetett.
A tanulmány arra figyelmeztet, hogy ha ma is hasonló mágneses téreltolódás történne, a hatás pusztító lenne. A kozmikus sugárzás elpusztíthatja az elektromos hálózatokat és a műholdas rendszereket, miközben gyors klímaváltozást indíthat el.
Dosseto professzor hangsúlyozta az esemény megértésének fontosságát: „Ami 42 000 évvel ezelőtt történt, az félelmetes, és újra megtörténhet. A mágneses mező gyengülése csak néhány száz évig tartott, de hatása az éghajlatra, környezetre és élettartamra több ezer évig. Ez egy figyelmeztetés a mai bolygónk számára. ”
CCTO
Néhány évvel ezelőtt egy új-zélandi erőmű építésén dolgozó munkások elveszett idők egyik leletére bukkantak: egy 60 tonnás törzsre egy kauri fára, Új-Zéland legnagyobb fafajára. A 42 000 évvel ezelőtt nőtt fa egy mocsárban őrződött meg, évgyűrűi 1700 évet öleltek fel, megörökítve azt a viharos időszakot, amikor a világ a feje tetejére állt – legalábbis mágneses szempontból. A radiokarbon szintje ebben és számos más fadarabban az űrből érkező sugárzás növekedését mutatja, ahogy a Föld védő mágneses mezeje gyengült, és pólusai felcserélődtek – jelentette be egy tudóscsoport a Science című folyóiratban.
A sugárzás légkörre gyakorolt hatásának modellezésével a csapat azt sugallja, hogy a Föld éghajlata rövid időre megváltozott, ami talán hozzájárult a nagy emlősök eltűnéséhez Ausztráliában és a neandervölgyiek eltűnéséhez Európában. „Csak a felszínét kapargatjuk annak, amit a geomágneses változás okozott” – mondja Alan Cooper, a Dél-Ausztrál Múzeum ősi DNS-kutatója és a tanulmány egyik vezető szerzője.
A tanulmány
nemcsak a Föld történetében a legutóbbi mágneses csere időzítését és nagyságát
részletezi, hanem az elsők között is hihető, bár spekulatív állítást hoz fel
arra vonatkozóan, hogy ezek a felcserélődések befolyásolhatják a globális
éghajlatot – mondja Quentin Simon, a franciaországi Aix-en-Provence-i
Környezeti Geotudományi Kutató- és Oktatóközpont paleomágneses kutatója. Egyes paleoklíma-tudósok azonban
szkeptikusak a csapat szélesebb körű állításaival kapcsolatban, mondván, hogy
más feljegyzések kevés nyomát mutatják az éghajlati felfordulásnak.
A Föld mágneses mezejét a külső magban lévő olvadt vas áramlása hozza létre, amely hajlamos a kaotikus ingadozásokra, amelyek nemcsak gyengítik a mezőt, hanem a pólusok elvándorlását, sőt néha teljesen átfordulását is okozzák. A kőzetekben található ásványok mágneses orientációja hosszú ideig tartó átfordulásokat mutat, de nem képes megragadni egy több száz évig tartó átfordulás részleteit, mint amilyen a 42 000 évvel ezelőtti volt. A radioaktív szén-14 azonban képes ezeket a rövidebb ingadozásokat jelezni.
Az izotóp akkor keletkezik, amikor a kozmikus sugarak – a világűrből származó töltéssel rendelkező részecskék – átsuhannak a mágneses mezőn és eltalálják a légkört. Az élőlények felveszik, és specifikus felezési ideje szabványos órává teszi. A csapat radiokarbont használt a kauri fa korának meghatározásához, a kínai pontos, de durva radiokarbon barlangi feljegyzésekkel összehangolva. A gyűrűkben mért finomabb szén-14 változásokkal nyomon követték, hogyan változott a termelése 40 éves időközönként, ahogy a mágneses mező apadt és emelkedett. „Egyszerűen elképesztő, hogy ezt vissza lehet tenni 42 000 évvel ezelőttre” – mondja Lawrence Edwards, a Minnesotai Egyetem geokémikusa, aki a kínai barlangi feljegyzéseken dolgozott.
A radiokarbon csúcsai azt mutatták, hogy a mágneses mező 41 500 évvel ezelőttre a jelenlegi erejének mintegy 6%-ára gyengült. Ekkor a pólusok felcserélődtek, és a mező némileg visszanyerte erejét, mielőtt 500 évvel később összeomlott és visszafordult volna. Cooper megjegyzi, hogy nemcsak a Föld kozmikus sugárzás elleni védőpajzsa szűnt meg, hanem a Napé is.
A jégmagokból származó bizonyítékok arra utalnak, hogy nagyjából ugyanebben az időben a Nap több „nagy minimumot” – alacsony mágneses aktivitású epizódot – tapasztalt. Az ebből eredő kozmikus sugárzási támadás olyan mértékben töltötte fel a légkört, ami a mai elektromos hálózatot is kiiktatta volna, és sarki fényt hozott volna létre a szubtrópusokon, mondja Cooper. „Mi történik, ha a légkör ennyire ionizált?” – kérdezi. „Csak Isten tudja.”
A következmények feltárása érdekében a csapat egy klímamodellt futtatott, amely azt sugallta, hogy a kozmikus sugárzás bombázása erodálta az ózonréteget, csökkentve az ultraibolya sugarakból általában befogott hőt. A nagy magasságban bekövetkező lehűlés megváltoztatta a széláramlásokat, ami viszont „drasztikus változásokhoz” vezethetett a felszínen, beleértve Észak-Amerika hűvösebbé és Európává melegebbé válását – mondja Marina Friedel, a csapat tagja és az ETH Zürich sztratoszférikus kémia szakos doktorandusz hallgatója.
Más tudósok szerint a tanulmány itt válik túlságosan spekulatívvá. A grönlandi és antarktiszi jégmagok, amelyek az elmúlt 100 000 évet ölelik fel, néhány ezer évente éles hőmérséklet-ingadozásokat mutatnak. De 42 000 évvel ezelőttről nem mutatnak eltolódást. Néhány csendes-óceáni feljegyzés ingadozásokat mutat. De még ha az eltolódás főként a trópusokon történt is, ahogy Cooper és kollégái sugallják, akkor is láthatónak kellene lennie a jégben – mondja Anders Svensson, a Koppenhágai Egyetem gleccserkutatója. „Ezt egyszerűen nem látjuk.”
A kutatócsoport továbbmegy, és azt állítja, hogy az
éghajlatváltozás számos különös eseményt magyarázhat 42 000 évvel ezelőtt. A legfigyelemreméltóbb, hogy
Ausztráliában a nagy emlősök nagyjából ekkor haltak ki. A neandervölgyiek eltűntek Európából, és
bonyolult barlangfestmények kezdtek megjelenni Európában és Ázsiában. Mégis, az emberi evolúció egyik
mérföldköve sem illik jól a 42 000 évvel ezelőtti fordulathoz, és egyik sem
volt hirtelen – mondja Thomas Higham, az Oxfordi Egyetem régésze és
radiokarbon-szakértője. A
terepi megfordulással való összekapcsolásuk szerinte „túlzott bizonyítéknak
tűnik számomra”.
Na, akkor most döntsd el, kinek van igaza..........
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése