Pénteki vers

Semmiféle pesszimista hangulatom nincs – még ha esetleg a vers ezt is sugallná. Nem. Egyszerűen szépnek találom, s mivel mostanában van részem néha a hajnali felébredésben, igazolom, hogy ilyenkor tényleg valami hasonlót érez az ember, mint amit leír itt Juhász Gyula.  

Juhász Gyula: Néha éjjel  

Éjszaka néha fölréved az ember.  

Az ember, aki nemsoká öreg lesz  

S míg el nem nyomja újra lassú szender,  

A gondolata motoszkálva tesz, vesz.  

S mint hirtelenül villant gyufafénynél  

Egy tájat lát, mely a szűz hóba csillan,  

Két fiatal lányt csengő szánka mélyén  

S köztük magát, megittasodva, ifjan.  

Oly lehetetlen távoli e táj már,  

Oly hihetetlen fiatal ez emlék, 

Csak jobban érzed most, ami reád vár,  

Jönni feléd a romlás fejedelmét.  

Fejed befúrod a párnádba fájón,  

Rövid fohászt sóhajtasz fázva, félve  

S a táj, a lányok, ifjúság a hóban,  

Aléltan hullanak az örök éjbe.

 

Kagylók, csigák

Rendezgettem a csigáimat tegnap, /az első fotón látsz párat közülük/ aztán eszembe jutott, hogy milyen jó lenne tudni, mi a neve annak, amelyik az alsó sor bal szélén van. Keresgélni kezdtem a neten, de hamar elvesztetem a türelmemet, viszont találtam ezt a cikket. Egyszer érdemes elolvasni:

A kagylók, csigák építőanya a mész, remekművekként tűnnek ki a természet számtalan formái és színei közül. A tudomány a Mollusca latin nevet adta nekik, csoportjukat a csigák, a kagylók és a tintahalak alkotják, vagy más néven ezek a puhatestűek. A testüket borító meszes héjak már ősidők óta bámulatba ejtik az embereket. Mexikói templomok, görög és római vázák díszítéséhez használták fel őket, reneszánsz festményeken, és szobrokon is vissza-visszatérő motívum. Kifúrt csigaházakat, szám szerint pontosan 41 darabot, láncra fűztek. Ez a legrégebbi, ismert ékszer, díszes csigahéjakból készült, s Dél-Afrikában találták. A tudósok szerint kora legalább 75 ezer évre tehető. A magángyűjteményekben is a kedvelt leletek közé tartoztak. Különösen az egzotikus tengeri kúpcsigák porcelánra emlékeztető héjai örvendtek nagy népszerűségnek. Előfordult, hogy egy-egy példány magasabb áron kelt el, mint némelyik műalkotás. Hollandiában például, 1796-ban egy árverésen Jan Vermeer van Delft barokk festő képét 43 guldenért vásárolták meg, a Conus cedonulli nevű trópusi kúpcsiga egyik példányért 273 guldent fizettek.

  .  

A puhatestűek mészváza a tudomány érdeklődését is felkeltette. A Mollusca kutatás egyik alapítójának a német-holland katonatisztet és természetbúvárt, Georg Eberhard Rumpfot tekintik. Amszterdamban, 1705-ben jelent meg műve, amely számtalan, kagylóról és csigáról mutat be ábrákat. A könyv illusztrátora Maria Sibylla Merian volt, a 1647-ben Majna-Frankfurtban született természetbúvár és művész. Korábban a Mollusca kutatás legnagyobb hiányossága az volt, hogy a kutatók csak élettelen mészhéjakat vizsgálgattak. Az állatok védelmét szolgáló külső meszes vázon kívül a puha testet nem vizsgálták. Ez alól Edgar Allan Poe (1809–1849) volt a kivétel, aki jellemző módon nem volt természettudós. Ő kezdett el a puhatestűek anatómiájával és biológiájával foglalkozni.

   Ám ennek ellenére még körülbelül egy évszázadnak kellett eltelnie, mire a biológusok intenzív vizsgálat alá vonták a puhatestűek belső felépítését is. A tudománynak ez olyan területe, amely nem kevésbé izgalmas a gyönyörű héjak tanulmányozásánál. A puhatestűek újra és újra bámulatba ejtik az embereket. Feltehetőleg a Földön élő csiga- és kagylófajoknak csak mintegy a felét ismerjük: az Északi- és a Déli-sark között, az óceánokban, a folyókban, a forrásokban és a tavakban még számtalan meglepetés vár ránk. A puhatestűek alkotják a második legnagyobb törzset az ízeltlábúak után. Meszes héjaik menedékében a Himalája hegycsúcsain és a sivatagokban is megélnek. Az első, fosszilis kagylók korát 500 millió évesre becsülik. A múzeumi példányok tárházát látva sejthető, hogy a természetben élő puhatestűek milyen rendkívüli szépséget és sokféleséget rejthetnek még magukban. /Geo/

Az árnyas oldal

Nos, hogy ne mindig csak a jót-szépet írjam, mert az életnek ugyebár van árnyas oldala is, itt van két kép, pár sor szövegel.
 

Lili itt épp „legel” a ledinai kutyafuttatón. Nem akartam botrányt, az az okos mama, aki két kisgyerekével ott felül a meredek fölötti kis úton sétált, itt nem látszanak már, mert nem akartam kiélezni a helyzetet. De mégiscsak róluk „szól” a kép. Szóval lát a mama egy „legelő” vizslát, és a rosszalkodó két kicsijét fennhangon azzal fenyegeti, hogy „Mindjárt felhívom azt a nagy kutyát és majd széttép, ha nem viselkedsz rendesen!” Na, szerintetek milyen felnőtt lesz ebből a gyerekből ?

 Ehhez a képhez talán csak annyit, hogy a címe: „A mi utcánk ó be szép”… Nagyon, nagyon szeretném, ha a környékünkre költözne valami városi potentát, jó lenne megtapasztalni, akkor is el kellene viselnünk az ilyen, s ehhez hasonló /a közeli Támasz-létesítmények miatt kialakult/ körülményeket ? Továbbá: tisztelettel érdeklődöm, hogy ha a járda takarítása állítólag az én „kötelességem” ki és milyen jogon írja elő, hogy rendszeresen és ingyen én takarítsam a mások mocskát ? És vajon a városatyák is söpörnek a maguk portája előtt ? /Pedig legalább ott söpörhetnének…./

Feledékeny vagyok...

Most lehet rajtam nevetni, de ma épp annak örültem, hogy olyan feledékeny vagyok, amilyen. Általában karácsonykor szoktam az első zöld-diós üveget kinyitni, s mint delikateszt a vendégeknek kínálni. Szóval elfeledtem, de ma azért csak csak eszembe jutott ! Na bepótoltam a karácsonyi elmaradást. Tudom, ízlés dolga, nem mindenki szereti. Nem is lehet belőle annyit megenni, amennyit itt a kistányérra tettem, de egy ebéd/vacsora után 2-3 szem nagyszerű desszertként. Ilyenkor gondolok arra, hogy sokat kellett ugyan vacakolni vele, míg eltehető állapotba került, /= majd egy hónapig naponta / de nagyon megérte !

 

Könyv

Bocs, de ma nem nagyon lesz több post, mert egy nagyon érdekes könyvet olvasok. MINDENKINEK /de tényleg mindenkinek, 15-től 95-ig/ ajánlanám, hogy olvassa el. Rajnai Péter: „Öregedő agy – idősödő elme – örökifjú /?/ lélek” a címe. Meg kell valljam olyan tükröt tart elém, amilyent én még fennállásom óta nem láttam, vagy ha pillanatokra mégis, akkor azt hittem, álmodom….Most pedig kiderült, hogy annak a tükörnek MINDEN egyes képe maga a félelmetes és valós igazság volt…. A könyvben számtalan idézet is olvasható, ami csak tovább növeli színvonalát, értékét.

 Dr. Rajna Péter (1949) a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának egyetemi tanára, az orvostudomány doktora, az Egyetem 4.sz. Interdiszciplináris (Mentális Egészségtudományok) Doktori Iskolájának vezetője. A Semmelweis Egyetem Általános Orvosi, Fogorvosi és Gyógyszerész Karának oktatója. A Clinical Neuroscience – Ideggyógyászati Szemle tudományos folyóirat főszerkesztője. Elmegyógyász, geriáter és ideggyógyász szakorvos. Több orvostársaság vezetőségének és külföldi szaklap tanácsadó testületének tagja. Nemzetközi kutatócsoportok vezetője, illetve résztvevője. Több, mint 200 tudományos közlemény önálló, vagy társszerzője, 7 könyv, illetve atlasz és 37 könyvfejezet írója magyar és angol nyelven. Tudományos munkásságáért Jendrassik, Lissák, Markusovszky és MOTESZ díjakkal tüntették ki, Széchenyi Professzori Ösztöndíjat nyert el.

Rövid híradás az érdelődőknek - kutya-ügyben

Szóval az úgy volt, hogy a nevemet, címemet természetesen megadtam az Állateü.Telep emberének. Őt kereste aztán egy kutya-gazda, akinek a kutyája szilveszter éjjelén menekült el, majd hívott engem. Megadtam neki a címet, ahová este elvittük a kutyát. A gazda szerint a kutya meg volt kötve akkor éjjel. Azt most talán ne minősítsük, hogy a láncra-kötött kutyába mekkora félelem kötözhetett, ha ki tudta rángatni fejét a nyakörvből és világnak-szaladt.

Sajnálom szegény jószágot, mert NEM szeretem a megkötött kutyákat. Azt pedig, hogy a tulajdonos bent pezsgőzött /arra már gondolni se akarok, hogy esetleg épp ő petárdázott!!!/ és eközben a kutyája frászt kapott a félelemtől - hát bizony bevallom nem vall a legjobb gazdára.
De hát a gazda jelentkezett, a kutya visszakerült hozzá.
Az ügy ezzel /részemtől/ elintézve, de a jövőre is lesz szilveszter, jövőre is lesznek őrült petárdázók, jövőre is lesznek félelmükben világgá-ment kutyák. 

Legalább az állatmenhelyen lenne valamiféle ügyeket ! Vagy a gazdákba költözne több felelősségérzet....
Ja…. mindig álmodozó voltam….

Németjuhászt találtunk Pécsett ! Folytatás: MEGVAN A GAZDA ! /már haza is vitte!/

Nem egészen ilyen, de hasonló:

Tegnap este becsengetett a kutyás barátnőm – nem először – egy talált kutyával… Gyönyörű és barátságos németjuhászt talált s annyira megsajnálta, hogy mindenképp szeretett volna segíteni rajta. Nem az első ilyen közös akciónk volt… Nekem rögtön eszembe jutott életem két Harry-ja, és valóban, ez a kutya a végtelenségig hízelgő, barátságos teremtés volt.
Nagy testű, – ha jól láttam, tiszta fekete /tán a hasa világosabb, ezt most hirtelenjében nem is tudom, meg hát már a sötétben és az izgalomban erre nem is figyeltem/. Nyakörv, biléta „természetesen” nem volt rajta. Legjellegzetesebb ismertetőjele két hatalmas, elálló füle. Ez ugyan szépségversenyen hátrány lenne, de egyébként nagyon aranyos, kedves kifejezést ad a pofijának. A nagy izgalomban persze kép nem készült róla, de még annyit tudnék elmondani, hogy 2-3 év körüli lehet, autóban nem utazott, feltehetőleg szabadban tartott, mert körmei jól lekopottak.
A viselkedése egyértelműen arra mutatott, hogy petárda-áldozat, aki félelmében kifutott a világból, s most nem talál haza. Nagyon éhes-szomjas és fáradt volt. Legnagyobb megdöbbenésemre a kutyamenhelyen senki sem vette fel a telefont, mint utóbb kiderült, ott csak egy éjjeli őr van. /Hogy normál napokon csak az van, tán még meg is értem, de hogy épp az átkozott petárdázós időben is… hát furcsállom/ A Bogádi úti Állategészségügyi Telep embere épp úton volt Hosszúheténybe, amikor utolértem telefonon, mondta, hogy ha be tudjuk fogni a kutyát, valamikor este érte jön, s elviszi az átmeneti telepre. Annyira aranyos, barátságos, már-már hízelkedő volt a kutya, ezért a barátnőm nem nagyon akarta, hogy a menhelyen kössön ki – ha csak pár napra is.
Egy ismerősét meggyőzte, hogy amíg a tulajdonosok jelentkeznek, addig fogadják be a kutyát. Ők is németjuhászosok, idén temették el mindkét öreg, beteg farkasukat, most épp kutya nélkül élnek. Elég nehéz volt a kocsiba becsalni a kutyát, ebből gondolom, hogy életében nem ült autóban, de azért egy kis falattal sikerült a csel. Aztán melléje ültem, és a hatalmas kutyát átölelve, nyugtatgatva, elvittük az ideiglenes befogadókhoz. Velük is igen barátságos volt. Biztos, hogy nem rossz helyen élt a kutya, minden jel arra mutat, hogy nagyon is normális környezetben tartották, csak akkor meg azt nem értem, hogy legalább egy vacak nyakörv egy bilétával miért nem volt rajta ? No, mindegy, most jó helyen van, remélhetőleg a gazdái keresni fogják, mert azt nem tudom, hogy az ideiglenes befogadók néhány nap után is megtartanák-e ? Márpedig nagy nagy kár lenne, ha ez a szépséges, okos, kedves kutya a nyomor-menhelyre kényszerülne.  

Aki hallja, adja át ! Aranyos, elálló fülű, 2-3 év körüli, németjuhász fiú keresi gazdáit ! Ideiglenes címe nálam !

Egy /számomra/ ismeretlen szobrász

Christian Daniel Rauch (Bad Arolsen, 1777. január 2. – Drezda, 1857. december 3.) német klasszicista szobrász. Valentin és Ruhl szobrászoknak volt tanítványa, de 1797-ben a porosz királyi udvarnál komornyik lett és csak szabad óráiban foglalkozhatott művészetével. 1802-ben azonban Lujza királyné mellszobrával olyan tetszést keltett, hogy elküldték Rómába. Itt sokat forgott Wilhelm von Humboldt, Antonio Canova és Bertel Thorvaldsen társaságában, buzgón tanulmányozta az ókori szobrászat remekeit. Már néhány kisebb domborművet és mellszobrot készített, mikor 1811-ben a porosz király Berlinbe hívatta és Lujza királyné márványsíremlékének elkészítésével bízta meg. 
Rómában készítettel el ezt a híres, klasszikus egyszerűségű és szépségű művét, amelyet 1815-ben a charlottenburgi mauzóleumban állítottak föl. 1819-ben végleg Berlinben telepedett le. Kitűnő mellszobrok hosszú sorozatán
kívül elkészítette a német szabadságharc hőseinek emlékszobrait Berlinben (a két elsőt márványból, a többi bronzból), Blücher bronzszobrát Boroszlóban, Dürer bronzszobrát Nürnbergben, Frankénak a hallei árvaház alapítójának szobrát Hallében, I. Miksa bajor király emlékszobrát Münchenben, III. Frigyes Vilmos porosz király síremlékét Charlottenburgban stb.

 Műveinek mintegy betetőzését képezi II. Frigyes porosz király hatalmas lovas szobra Berlinben (1839-51), amelyen nemcsak a nagy királyt, hanem korának legnevezetesebb embereit is megörökítette. Eszményi alakjai közül a Regensburg melletti Walhallának 6 világhirű Victoria-szobra a legjobb alkotások közé tartozik e nemben. Rauch műveiben a történelem nagy alakjainak történeti, eszményi, soha nem köznapi fölfogása nyilatkozik. Akár a valóságnak, a kornak megfelelő, akár stilizált, klasszikus öltözetben ábrázolja őket, föléje emeli a közönséges emberiségnek. /wikipedia/ Itt láthatók még szobrai: http://www.abaxjp.com/rauch-begas/rauch-begas.html

Még mindig zene

Bocs, de kicsit visszatérek még a Rieu koncerthez, mert tegnap ezt a dolgot elfelejtettem megírni, holott eléggé elgondolkodtam rajta… A három tenor többek között a Turandotból énekelte Kalaf áriáját, a Nessum Dorma-t. Szép volt, szó se róla. Azonban - és ez az ami elgondolkodtatott engem - az angol Szupersztár győztes Paul Potts előadása annyira meghatott, hogy kicsordultak a könnyeim. És ez volt az, amin elmeditáltam, t.i. hogy mi is kell ahhoz, hogy egy zeneszám ilyen mélyen megérintse az ember lelkét. Tízszer hallod, „csak” szépnek találod, tizenegyedszer meg elsírod magad hallatán… Jó lenne többet tudni a pszichém/nk/ről, talán sok mindenre magyarázatot találnék, ami előtt most csak egy nagy kérdőjellel a fejemben állok. Egy biztos: furcsa egy szerzet azért az ember…
/Mellesleg nem véletlenül ezt a variációt tettem fel, mindegyik Paul Potts-os videó jó, de ez talán a legkülönlegesebb - szerintem./

Egyébként bevalom, én nem tudtam, hogy ez volt Puccini utolsó operája, olyannyira utolsó, hogy be se tudta fejezni. A hiányzó befejező részt jegyzetek alapján Alfano készítette el. Magáról az operáról egyébként nagyszerű leírás olvasható itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Turandot Egyébként egy blogban olvastam: „…Tudjátok, mit javasolt egyszer a szövegszerkesztő helyesírás-ellenőrzője, a számára értelmetlen Turandot helyett? Túrandót…”

Szenzációs szilveszter-éj !

BOLDOG ÚJ ÉVET MINDEN OLVASÓMNAK !
Szenzációs szilveszter éjszakám volt! Mindig is élvezettel néztem/hallgattam ezeket a koncerteket, de a tegnapi különösen tetszett. Nem volt ugyan annyira látványos, mint a legutóbb látott, de talán nem is baj. A helyszín: Melbourne-ben, a Telstra Dom-ban került megrendezésre a koncert, 35 ezer néző előtt. Akit érdekelne, hogy is nézhet ki egy ilyen mega-építmény, akkor itt megnézheti: http://www.worldwideticketing.com/concerts/andre-rieu-concerts.htm#photos  

A világ legnagyobb „szállított” színpadán, mely a schönbrunni kastély mintájára épült, 250 közreműködő szerepelt, fellépett a Wiener Staatsopernballett, 80 elsőbálos-táncos, a bécsi Eiskunstlaufverein táncospárjai és több mint 100 fős skót dudás zenekar. Igaz, az előadott számok zömét ismertem, de ez nem baj, hiszen ezt a fajta zenét bármikor szívesen hallgatom újra és újra. Rieu jól bevált szokása szerint természetesen smúzolt kicsit a közönségnek, hiszen nem csak az ausztrál himnuszt játszotta el, hanem olyan – az ausztrálok számára bizonyára jól ismert és kedvelt - dalokat, melyeket a közönség egy emberként vele énekelt. /Ezeket én nem ismertem, de sebaj./ Természetesen felléptek a „Platina Tenorok” /Annak, aki nem tudná: tagjai: az ausztrál Gary Bennett, a magyar Mavrák Béla és a német Thomas Greuel.
Mavrákról itt olvashatsz: http://www.hetnap.rs/9.31/cikk13.html /



.
.Bennett..............................Mavrák.............................Greuel................


Röviden csak egy szót lehet mondani, szenzációs volt !
Ha Andre Rieuről szeretnél olvasni, itt lehet: Az életéről/karrierjéről itt: http://www.andrerieu.com/site/index.php?id=personal-my-life&L=2 /+ természetesen a wikipediában is/

Műsorterv az idei évre: http://www.andrerieu.com/site/index.php?id=agenda&L=2

/Szerintem döbbenetes – és azért ezen el is merengtem kicsit, hiszen nem egyedül utazik, ezt a vándor-muzsikus életet több százan, a stábja, a zenészei is megosztják vele…./

..

Amúgy egy különlegesség: Keukenhof, világ legnagyobb virágoskertje, hét millió tulipánnak és nárcisznak ad otthont. Haarlem-től délre, Hillegom és Lisse városok között található. Évente több mint 800 ezer embert vonz a kilenc hetes nyitvatartása alatt. Itt van egy Andre Rieu-ről elnevezett tulipán is.

Kedvencem: Ravel: Bolero

http://www.youtube.com/watch?v=nRG8WhNMEzY