2009. augusztus 19., szerda

Spirálos, betűrendes

Hogy ez miért van így, nem tudom, nem értem… vagy mégis ? Tán mindez a nagy össznépi átverőshow része ? Bizony könnyen lehetséges…. 
 Valamikor régen volt egy spirálos A5-ös méretű betűrendes telefonfüzetem. Hosszú évek használata után tönkrement, a számok egy része is elavult, gondoltam, veszek újat. Vettem. Igaz, akkor sehol se lehetett spirálosat kapni, csak azt a „kötött” formát /Kép bal oldalán/. Ez nem tartott 3 évig se ! A lapok kiesnek, kész idegbaj ha kézbe veszem… 
No, gondoltam, úgyis annyi az időm, mint a pelyva, elmegyek és veszek egy másikat, de most aztán keresek ám egy spirálost ! Első bolt: nincs. Második bolt: van, de francia (!!!ezt háromszor is tudomásomra hozta az eladó!!!) miután közölte az árát: 1850.- Ft Ez egyébként az Átrium üzletházban lévő papírboltban volt, ha nem hinné el valaki, megnézheti, biztos ott van még, mert arra megesküszöm, hogy egy ilyen sz… füzetet ért senki sem fog ennyi pénzt kiadni… 
Na, végre a harmadik boltban sikerrel jártam, ott volt, 650.- Ft-ért. Az 1800 után már nem is sokalltam… 
Szóval a költői kérdésem ez: a régi, jól bevált tartós dolgok miért tűnnek el, s van helyettük a gyenge minőségű, hamar elkopó/tönkremenő és ráadásul még így is drága ??? 
És az abszolút megválaszolhatatlan: Miért is tűrjük ezt mi ? És meddig is tűrjük ? Hja, Istenem, ha csak ez a két kérdésem lenne.....




2009. augusztus 18., kedd

Tervek/vágyak

Tegnap egész nap dolgoztam, rendesen el is fáradtam estére. Közben Hubert /von Goisern/ CD-it hallgattam, és mi sem természetesebb, hogy ezt a zenét hallva, gondolataim elkalandoztak a hegyek felé. Amúgy is gondoltam arra, hogy akkor most itt az ideje nekiindulni és emiatt aztán szinte az egész napomat Szlovénia töltötte ki. Azt hiszem ma elő is szedem a térképeimet, megnézem, mi az, ahová még el szeretnék jutni, persze úgy, hogy közben a kedvenc helyeimet is felkeresem. Talán szeptemberben el tudnék menni pár napra. Még csak 50 %-os az elhatározás, de azt hiszem fog ez még erősödni. Olvasom a wikiben, hogy a mai napon kezdődött 1917 – ben a tizenegyedik isonzói csata Az olasz hadsereg nagyerejű támadása nyomán az osztrák–magyar haderő jelentős területet veszít Tolmein és Görz (Gorizia) között. Trieszt is veszélybe kerül.

A Doberdói csata emlékhelye

Jártam én ott is, de épp ezt az emlékművet valahogy nem sikerült akkor megtalálnom. Meglehet, lemegyek arrafelé is. Kevés szebb hely van /számomra/ az Isonzó völgyénél. De nem maradhat ki a Vintgar völgy, mert oda minden alkalommal elmegyek, amikor Szlovéniában vagyok, és természetesen kedvenc uskovnicai turistaházamat is felkeresném. Na meg hát hogy is maradhatna ki a Radovna, Krma és Vrata völgy ? Minimum öt napra kellene mennem, az ugye csak 3 ott töltött teljes napot jelent, jól be kellene osztanom, hogy hová is akarok eljutni. Bár csak 500 km a táv, de mivel nem szoktam száguldozni, nekem egy-egy nap kell az oda és haza utazásra, hiszen útközben meg-megállok, főleg amikor már a hegyek közelébe érek. Ó de jó is lenne, ha sikerülne !


Ezek a képek a Kluze-i erődnél készültek a Koritnica
völgyében. /Az erőd, egy sziklába vájt bunker és
a még meglévő vaslétrák./
Isonzói kép: http://www.pmkiweb.extra.hu/news.php?lng=hu A többi kép saját.










2009. augusztus 17., hétfő

Bumeráng

Bizonyos dolgok néha fura módon köszönnek vissza az életemben. Csak a legfrissebb példa. Van egy rokonom, akinek mániája a takarítás. De tényleg. Szinte másról nem is tud beszélni, mint hogy mit, hogyan, mikor, hányszor, miképp mosott, törölt, vasalt, ki, be, le… 
Én egyszer voltam nála, tény, tisztaság van. Szerintem nagyjából nálam is az van, habár nem csiszikoltam egész nap a lakásomat, egyetlen mániám a kétnaponként porszívózás volt. 
 És akkor tegnap este láttam egy foltot a konyhaszekrény ajtaján. Rögtön nekiestem, és ha már az ajtót letöröltem, valami furcsa kényszert éreztem, hogy ne hagyjam abba. Tehát kiszedtem az edényeket, elmostam a tányérokat, eltörölve mindet visszaraktam, és elhatároztam, hogy ma a többi konyhaszekrénnyel is ezt fogom csinálni. 9-re végeztem, egész belefáradtam – viszont (tán épp emiatt?) könnyen, altató nélkül tudtam végre elaludni. (Nem tudom ugyan, miért magyarázkodom, de elhihetitek, valamikor tavasszal pucoltam végig a konyhát, akkora nagy „kosz” nincs sehol, mégis van valami kényszerem, hogy most újra meg kell csinálni….) 
Mivel két napja a ruhás szekrényeket pakoltam, meg vagyok győződve, hogy délutánra, vagy holnapra megint eszembe fog jutni valami, amit átrakni, selejtezni, lemosni, kimosni, pucolni, törölni kell. Érzem, hogy ez fog szembe jutni. (Micsoda szerencse, hogy csak másfél szobás a lakásom…) Ja, tudom is már, a mélyhűtőt kell leolvasztani…. Szóval amikor ezt az egész dolgot így szépen végiggondoltam, majdnem felkiáltottam, hiszen hát ezt teszi a rokonom is ! SEMMI dolga, tehát megállás nélkül, ha kell, ha nem pucolja a lakását, jobb elfoglaltság híján. 
Hát nem tudom, ez az állapot nálam meddig fog tartani, nagyon remélem, nem sokáig, mert abba bele lehet bolondulni, legalábbis azt hiszem. A kosz ugyanis állandóan újra termelődik, s bár eddig is takarítottam én rendesen, de hogy ilyen pucoló-mániássá váljak, hát nem, azt azért tán mégse kéne megérnem, vagy elszenvednem…
Kép: http://image.hotdog.hu/_data/members3/303/457303/images/vicces8.gif

2009. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap

Nem találom a helyem. Reggel „gépeztem” egy darabig, aztán nagy levegőt véve, abbahagyására kényszerítettem magam. /Vigyáznom kell erre, mert most nincs kiért-miért abbahagyni !/ Aztán vasárnap ide, vagy oda, ma szétdúltam a szekrényeimet, átválogattam a vackaimat, ruhákat, törölközőket, mittudoménmiket. Selejteztem. Nem akar múlni az idő. Olyan nehezen lett dél. Ebédet nem is kellett főznöm, ott a tegnapi maradék. Délután olvastam. Különös, hogy épp mostanra esett, a közvetlen házbéli szomszédaim is, a mellettem lévő ház lakói is elutaztak. Épp tegnap este gondoltam arra, hogy elég rendesen „egyedül maradtam”, a szó fizikai értelmében is. Olyan mélységes mély csönd van. /Kívül is, belül is…./ Nem merek lehúzott redőnyök nélkül aludni, ami azért rossz, mert szeretem, ha jár a levegő a lakásban. Na, hát most az sincs. El kéne mennem valahová, csakhogy viszonylag meleg van, nem túl nagy a kedvem…Meg hát hová is, ahol Lili ne lenne velem. Hiszen viszem. „Magammal viszem” mindenhová. Hiába vettem le a pórázt az előszoba fogasról három nappal ezelőtt, ha indulok, még felnyúlok érte…

Vajda János: Magány Az emberek beszélnek fájdalomról, Rakásra hordva sok bút, bánatot; És mondja mindenik a magáéról, Hogy már a földön az a legnagyobb. Hallgatva némán ennyi bút, keservet, A magamét én el nem mondhatom. Keresem a magányt, a véghetetlent, Csak ottan önthetem ki bánatom. Hol legsürűbb az erdő, legsötétebb, S a szél elalszik a falevelen, Mintha megállna percre idő, élet, - Leborulok sohajtva: "istenem, Hát e világon semmi sem tökélyes! Nincs alkotásod kifogástalan. Ha fogyatékos minden, ami véges, Teljes talán, ami határtalan? Te, aki ülsz ott arany fellegtrónon, Teremt, változtat, öl vezényszavad; Míg lényeid itt hánykolódnak gyarlón, Elégedett volnál te egymagad?" És láthatatlan elborul az égbolt. Valami árny vonul el odafönt. A mozdulatlan levegő meredt, holt. Mintha befagyna, dermesztő a csönd. És mintha megszólamlanék az isten, És hallanék fohászt, mélyet, nagyot: "Hozzám hasonló e világon nincsen; Mindig magamban, egyedül vagyok!"

Kép: Nem tudom honnan, régi "gyűjtés", még a megtalálási hely címe nélkül.

2009. augusztus 15., szombat

Szederszüret

Sehol se jó most nekem, de a legrosszabb itthon. Ezért határoztam el, hogy menni fogok, szinte mindegy, hogy hová /ámbár vannak elképzeléseim és vágyaim/. A lényeg, hogy menjek. Igenám, de NINCS olyan Pécsről kivezető út, amit mi Lilivel együtt ne tettünk volna meg, így hát míg el nem hagyom a várost, /persze még sok más helyen is/ velem van és sokáig lesz is még. Így hát ma „ketten mentünk” egy kedves, sétahelyünkre, mert itt az ideje a szederszüretnek. Kicsit félve hagytam kint az autót – /lám a jobb kocsinak egy újabb „hátránya”, jobban féltem/ de hát a Magasságosra bíztam és elindultam azon az úton, amerre szedret szoktam szedni. Őszintén szólva, a fő helyem az a Gyükés, de oda egyelőre nincs erőm még kimenni. Viszonylag korán indultam, reggel 9-kor, hogy még a tűző déli nap előtt végezzek. Nagy siettemben /de komolyan mondom mindig így járok, csak azt tudnám, miért, s hova sietek mindig/ szóval itthon maradt a napszemüveg is, meg a siltes sapka. . . . . . . . . . . . . . Az út elején, az árnyékban vadmenta nőtt, rajta lepke hintázott. Mivel tegnap volt egy kis eső, az erdei avar szaga beburkolt engem, mint valami puha takaró, sárga varádicsok, aranyvesszők, két katángok gyalogoltak mellettem. . . . . . . . . . . . . . . . . Amikor elértem a szedres útszakaszt, láttam, járt már előttem valaki. Biztos nem csak a vaddisznó /bár tán az is/, mert a mélyebben ülő ágakról az illető lusta volt leszedni a szemeket. Odafelé menet az út bal oldalát szüreteltem. Az árnyékban nagy volt a harmat, vizes lett a cipőm. Figyeltem, hogy kikerüljem a fűvel jól álcázott gödröket, no meg a szederbokor közé bújt csalánt. . . . . . . . . . . . . . . . . Végtelen csend volt, madárhang is csak alig-alig hallatszott. Valami halkan kaparászott egy fának tán az odvában, hallgatóztam, leskelődtem, de nem láttam a hang okozóját. Olyan mélységes béke ült tájon, hogy szinte megkönnyebbült a lelkem, dacára, hogy számtalanszor mozdult bennem egy mélyen rögzült kérdés, hogy hol vannak a kutyák ? Hiszen ezen az úton mindig különösen figyeltünk rájuk, hiszen szívesen elkalandoztak a vadcsapásokon. . . . . . . . . . . . . . . ¾ óra alatt majdnem tele lett a „kaskám” – ami persze nem az, mert ugye a kaska az egy kicsi kosár, - szóval én egy 20 éve csak erre a célra használt öregecske alumínium fazekat használok, fülére kötve egy hajdanvolt nyári ruha derékpántja. Mert szedrezni tudni kell. Nylonzacskóval nem lehet, mert ez első öt percben a tüskékbe akadva szétszakad, vászonszatyor a fekete szedertől használhatatlanná válna, meg át is ázna, tehát a fémedény a jó. Láttam már, hogy tejeskannába szedett valaki szedret, az is jó megoldás. Én a kaskámat a bal karomra akasztom, ezzel a kezemmel fogom le a kiválasztott ágat, vagy fürtöt és jobb kézzel szedegettem a szemeket. Nem mindegy ám a technika, meg kell azt is tanulni. Gyakorlom én már pár éve, mégis volt, hogy kiborult a zsákmány, aztán milyen nehéz a földről egyenként felszedegetni…. . . . . . . . . . . . . . . . . . Az árnyékban kicsit pihentem, s elgondolkodtam, hogy milyen jó is lenne most a sapka, hiszen visszafelé a nappal szemben megyek, majd jó leég a képem…Node… Node ott billegette magát mellettem néhány hatalmas illatos hunyor levél. Nosza, letéptem egyet és mint valami szalmakalapot, a fejemre illesztettem, csatjaimmal odatűzve. Pompás látvány voltam, csináltam is egy „önfotót” de nem teszem be, nehogy valaki annak láttán nevetőgörcsöt kapjon itt a gép előtt…. Szerencsére csak egy autóval találkoztam visszafelé menet, aztán különben is, kit érdekel ? Gondolják/mondják: találkoztunk egy bolond öregasszonnyal… Istenem, vagyunk többen… 11-kor már kint voltam az úton, autóm megvolt szerencsére. Innen már nem érdekes a történet, hazajöttem, ebéd után megcsináltam a lekvárt, most a nagy paplan alatt pihen. Majd télen lesz ez csudijó. Nagyon szeretem pl. sült húshoz, összefut a nyál a számban, ha rágondolok egy szelet sültre, amin ott pompázik a kanálka mélylila szederdzsem, a nyár minden pompás ízével-illatával…De csak úgy nyalakodni is, „jutalomfalatként” szoktam magamat ilyesmivel megajándékozni, ha nagyon el vagyok valami miatt szontyolodva. Két éve nem tudtam már csinálni, a gyükési szedrek a forróságban kiszáradtak, most örülök, hogy újra kerül a polcomra ebből a pompás csemegéből pár üveg.

2009. augusztus 14., péntek

Soha többé....

Köszönöm mindenkinek a vigasztaló sorokat és külön köszönöm, hogy nem mondtátok: "Vegyek másikat!" Az alábbi vers nem azt jelenti, hogy én is halni készülök, - bár ami történt, azért abba picit csak csak belehaltam... Ám egy kutyát nem tudnék én itthagyni erre a világra, egyedül.

  Tudor Arghezi: Gyászos kapu 
 Szegény öregasszony kimúlt.
Tudta, hogy meghal óhatatlanul,
Mint érzik mind a vének megmeredve,
S kezükkel lassan eltűnvén a ködbe.
Láttam, amint épp átlebeg
Lelke a másvilágra.
A kéklő, sűrű ültetett
Nyárfákon által.
Egy orvos ápolá elsorvadt lábait,
Egy lányka s egy kövér nővérke.
Mint egy idegen hűlt ki itt,
A gyertyák fénykörében.  
A kis kutya maradt asszonya nélkül. 
 Az orra már kezéig nem ér föl,
Melyet keblén a nagy imára tettek Keresztbe.
Engedelmet. Teste, melyet a kín özvegyül itthagy,
S tiszta fehérneműben húzatik majd,
Nem érez föl, ha az óra felet ver
Nyolc óra után, sok-sok rejtelemmel.
Búbánatos a kutya, már ma
Se teje, se vacsorája,
A háztartás abbamaradva,
Zárva a szekrény, zárva a konyha, kamra.
Polcán a rézmozsárka
Mint egy magányos csillag, úgy ragyog.
A hold lámpává változott
A fénybeszőtt toronyra szállva.












2009. augusztus 12., szerda

2009. augusztus 9., vasárnap

Kedvenc reklámom

... hozzá kell tegyem, hogy "mostanában", hiszen nem is olyan régen írtam márt egy másikról is. Sokszor van, hogy elkapcsolom a reklámokat, de ezt véletlenül láttam, megmosolyogtatott. Olyan jó, hogy azt hiszem, nem kell lefordítani.

..azt dédelgeted, ami gátol...

A napokban verset ígértem. Íme:

Baranyi Ferenc: Elmondhatatlan vallomás 

Van szerelem bevallhatatlan, 
vállalt nyugalmad őrzöd abban, 
te döntöttél ekként magadban: 
titok legyen. Bevallhatatlan. 
Azt dédelgeted ami gátol, 
ami megóv a kimondástól, 
úgy őrzöd, mint koldus a rongyát, 
hogy tested pucérnak ne mondják. 
Észrevétlenebb a fedettség, 
a megtagadott meztelenség, 
a félbenyelt döbbentő - mondat, 
ára behódolt nyugalomnak. 
Elhessegetsz sok sas szerelmet 
ha kotlós biztonság melenget, 
moccanna vágyad bár: 
cseréld el a meleget a repüléssel. . . 
A szárny alatt a szárnyalás-vágy: 
gyutacsát vesztett bamba gránát, 
sorsától fél, robbanni reszket, 
magát alázza játékszernek. 
Élve maradt szomorú bomba, 
egykedvű csirke, puha tollban, 
szélárnyékban delelő koldus, 
vigyázatodban egyszer fölbuksz! 
Félelmed rongyod - óva koldul- 
szabályos koldus. Sose fordul senki feléd. 
Nincs szava, élce, 
nincs tetteden meghökkenése.
 Örülsz, ha rád se pillant senki, 
ha nem kényszerül észrevenni, 
tekintetek pergőtüzének körében 
kényelmetlen élned. 
Magaddal is hitetve vallod, 
hogy bőröddel egy már a rongyod, 
kínok nélkül letéphetetlen, 
benne szíved elérhetetlen. 
Miről titkon vallod: bolondság - 
őrzöd, akár koldus a rongyát, 
talpig beléje öltözötten lapulsz 
ártalmatlan közönyben. 
Van szerelem bevallhatatlan, 
vágyol rá - s benned van, magadban, 
ragyogását rongy alá loptad, 
magad előtt is letagadtad.

http://www.fotocommunity.de/search?q=knospe&index=fotos&pos=6&display=13544360
 

2009. augusztus 8., szombat

Magyaregregy

Tudod, milyen az, amikor gyűrődésmentesen simára vasalódnak az idegeid ? Jóleső űr tölti be a fejedet, az erdő-rét-jólevegő illata csak úgy ki be jár a tüdődbe. Beszélgetsz. Mesélsz, meghallgatsz – de még a gondolatok is olyanok, mint egy lágyan hullámzó tó csendes nyári este.
Azt eszed, amit szeretsz. Ha lassan is, de megsül a csirkeszárny és mézédes a cukordinnye. A kávéra kétadagnyi habot nyomsz és teszel a fogyókúrára. Ebéd után elnyúlsz az ágyon, a vastag vályogfalu házban kellemes a hőmérséklet, habár kint tűz a nap.
A függönyök lengedeznek, olyan az egész, mintha álmodnád…Szinte úgy érzed ég és föld, múlt és jövő közt lebegsz a valószerűtlen jelenben.
Kicsit bánt, hogy a kutyád nem a legjobb napját fogta ki, de megpróbálod nyugtatni, gyógyszerrel-simogatással csillapítani a fájdalmát. Úgy tűnik, nagyjából sikerül is.
És szállnak az órák. Hitetlenkedve nézed, már fél hat lenne ? Hiszen most jöttünk… Mintha valami odaragasztva tartana, először nehezen akarsz indulni, aztán meg szélsebesen bepakolsz mindent – mert még a végén meggondolod magad, s örökre itt maradsz… Igaz, hogy cuccaid egyikét-másikát ottfelejted, de még hazaérve is akkora béke van benned, hogy nem zaklat fel a saját feledékenységed. Majd valahogy hazaérnek azok a dolgok.
 Nincs „ideged” a TV-hez, felteszel egy kedvenc-lemezt, halkan hallgatod, nézed az egész napos „túrától” szinte ájultan alvó kiskutyádat.
Aztán kimész meglocsolni a virágaidat, köztük azt a nagy cserép borsikafüvet, amit Egregyről épp most hoztál. Állsz a hűvösen párálló kertben. Szívszorítóan csodálatos ennek a borsikának az illata, - jó mélyen leszívod, mint valami narkotikumot, amitől aztán megint képes vagy lehunyt szemed mögé képzelni az egész egregyi völgyet, a fák lombja közt bujkáló napsugarat, a napon sétáló macskát, és az egészet úgy egyben látod, mintha valami varázsgömbbe lenne zárva, s ott pihenne a tenyeredben.
Gyönyörű nap volt. Köszönöm.
 
Hazafelé. A patak völgyét ilyen lapulevelek díszítik.


 Kép: http://baranyaban.bloglap.hu/oldalak/turistautak-manfarol-1-31595/