2009. augusztus 19., szerda
Spirálos, betűrendes
2009. augusztus 18., kedd
Tervek/vágyak

Ezek a képek a Kluze-i erődnél készültek a Koritnica 2009. augusztus 17., hétfő
Bumeráng
Kép: http://image.hotdog.hu/_data/members3/303/457303/images/vicces8.gif 2009. augusztus 16., vasárnap
Vasárnap
Vajda János: Magány
Az emberek beszélnek fájdalomról,
Rakásra hordva sok bút, bánatot;
És mondja mindenik a magáéról,
Hogy már a földön az a legnagyobb.
Hallgatva némán ennyi bút, keservet,
A magamét én el nem mondhatom.
Keresem a magányt, a véghetetlent,
Csak ottan önthetem ki bánatom.
Hol legsürűbb az erdő, legsötétebb,
S a szél elalszik a falevelen,
Mintha megállna percre idő, élet, -
Leborulok sohajtva: "istenem,
Hát e világon semmi sem tökélyes!
Nincs alkotásod kifogástalan.
Ha fogyatékos minden, ami véges,
Teljes talán, ami határtalan?
Te, aki ülsz ott arany fellegtrónon,
Teremt, változtat, öl vezényszavad;
Míg lényeid itt hánykolódnak gyarlón,
Elégedett volnál te egymagad?"
És láthatatlan elborul az égbolt.
Valami árny vonul el odafönt.
A mozdulatlan levegő meredt, holt.
Mintha befagyna, dermesztő a csönd.
És mintha megszólamlanék az isten,
És hallanék fohászt, mélyet, nagyot:
"Hozzám hasonló e világon nincsen;
Mindig magamban, egyedül vagyok!"
Kép: Nem tudom honnan, régi "gyűjtés", még a megtalálási hely címe nélkül.
2009. augusztus 15., szombat
Szederszüret
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Az út elején, az árnyékban vadmenta nőtt, rajta lepke hintázott. Mivel tegnap volt egy kis eső, az erdei avar szaga beburkolt engem, mint valami puha takaró, sárga varádicsok, aranyvesszők, két katángok gyalogoltak mellettem.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Amikor elértem a szedres útszakaszt, láttam, járt már előttem valaki. Biztos nem csak a vaddisznó /bár tán az is/, mert a mélyebben ülő ágakról az illető lusta volt leszedni a szemeket. Odafelé menet az út bal oldalát szüreteltem. Az árnyékban nagy volt a harmat, vizes lett a cipőm. Figyeltem, hogy kikerüljem a fűvel jól álcázott gödröket, no meg a szederbokor közé bújt csalánt.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Végtelen csend volt, madárhang is csak alig-alig hallatszott. Valami halkan kaparászott egy fának tán az odvában, hallgatóztam, leskelődtem, de nem láttam a hang okozóját.
Olyan mélységes béke ült tájon, hogy szinte megkönnyebbült a lelkem, dacára, hogy számtalanszor mozdult bennem egy mélyen rögzült kérdés, hogy hol vannak a kutyák ? Hiszen ezen az úton mindig különösen figyeltünk rájuk, hiszen szívesen elkalandoztak a vadcsapásokon.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
¾ óra alatt majdnem tele lett a „kaskám” – ami persze nem az, mert ugye a kaska az egy kicsi kosár, - szóval én egy 20 éve csak erre a célra használt öregecske alumínium fazekat használok, fülére kötve egy hajdanvolt nyári ruha derékpántja. Mert szedrezni tudni kell. Nylonzacskóval nem lehet, mert ez első öt percben a tüskékbe akadva szétszakad, vászonszatyor a fekete szedertől használhatatlanná válna, meg át is ázna, tehát a fémedény a jó. Láttam már, hogy tejeskannába szedett valaki szedret, az is jó megoldás. Én a kaskámat a bal karomra akasztom, ezzel a kezemmel fogom le a kiválasztott ágat, vagy fürtöt és jobb kézzel szedegettem a szemeket. Nem mindegy ám a technika, meg kell azt is tanulni. Gyakorlom én már pár éve, mégis volt, hogy kiborult a zsákmány, aztán milyen nehéz a földről egyenként felszedegetni….
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Az árnyékban kicsit pihentem, s elgondolkodtam, hogy milyen jó is lenne most a sapka, hiszen visszafelé a nappal szemben megyek, majd jó leég a képem…Node… Node ott billegette magát mellettem néhány hatalmas illatos hunyor levél. Nosza, letéptem egyet és mint valami szalmakalapot, a fejemre illesztettem, csatjaimmal odatűzve. Pompás látvány voltam, csináltam is egy „önfotót” de nem teszem be, nehogy valaki annak láttán nevetőgörcsöt kapjon itt a gép előtt…. Szerencsére csak egy autóval találkoztam visszafelé menet, aztán különben is, kit érdekel ? Gondolják/mondják: találkoztunk egy bolond öregasszonnyal… Istenem, vagyunk többen…
11-kor már kint voltam az úton, autóm megvolt szerencsére.
Innen már nem érdekes a történet, hazajöttem, ebéd után megcsináltam a lekvárt, most a nagy paplan alatt pihen. Majd télen lesz ez csudijó. Nagyon szeretem pl. sült húshoz, összefut a nyál a számban, ha rágondolok egy szelet sültre, amin ott pompázik a kanálka mélylila szederdzsem, a nyár minden pompás ízével-illatával…De csak úgy nyalakodni is, „jutalomfalatként” szoktam magamat ilyesmivel megajándékozni, ha nagyon el vagyok valami miatt szontyolodva. Két éve nem tudtam már csinálni, a gyükési szedrek a forróságban kiszáradtak, most örülök, hogy újra kerül a polcomra ebből a pompás csemegéből pár üveg.
2009. augusztus 14., péntek
Soha többé....

2009. augusztus 12., szerda
2009. augusztus 9., vasárnap
Kedvenc reklámom
..azt dédelgeted, ami gátol...
![]() |
| http://www.fotocommunity.de/search?q=knospe&index=fotos&pos=6&display=13544360 |
2009. augusztus 8., szombat
Magyaregregy
Azt eszed, amit szeretsz. Ha lassan is, de megsül a csirkeszárny és mézédes a cukordinnye. A kávéra kétadagnyi habot nyomsz és teszel a fogyókúrára. Ebéd után elnyúlsz az ágyon, a vastag vályogfalu házban kellemes a hőmérséklet, habár kint tűz a nap.
A függönyök lengedeznek, olyan az egész, mintha álmodnád…Szinte úgy érzed ég és föld, múlt és jövő közt lebegsz a valószerűtlen jelenben.
Kicsit bánt, hogy a kutyád nem a legjobb napját fogta ki, de megpróbálod nyugtatni, gyógyszerrel-simogatással csillapítani a fájdalmát. Úgy tűnik, nagyjából sikerül is.
És szállnak az órák. Hitetlenkedve nézed, már fél hat lenne ? Hiszen most jöttünk… Mintha valami odaragasztva tartana, először nehezen akarsz indulni, aztán meg szélsebesen bepakolsz mindent – mert még a végén meggondolod magad, s örökre itt maradsz… Igaz, hogy cuccaid egyikét-másikát ottfelejted, de még hazaérve is akkora béke van benned, hogy nem zaklat fel a saját feledékenységed. Majd valahogy hazaérnek azok a dolgok.
Nincs „ideged” a TV-hez, felteszel egy kedvenc-lemezt, halkan hallgatod, nézed az egész napos „túrától” szinte ájultan alvó kiskutyádat.
Aztán kimész meglocsolni a virágaidat, köztük azt a nagy cserép borsikafüvet, amit Egregyről épp most hoztál. Állsz a hűvösen párálló kertben. Szívszorítóan csodálatos ennek a borsikának az illata, - jó mélyen leszívod, mint valami narkotikumot, amitől aztán megint képes vagy lehunyt szemed mögé képzelni az egész egregyi völgyet, a fák lombja közt bujkáló napsugarat, a napon sétáló macskát, és az egészet úgy egyben látod, mintha valami varázsgömbbe lenne zárva, s ott pihenne a tenyeredben.
Gyönyörű nap volt. Köszönöm.
![]() |
| Hazafelé. A patak völgyét ilyen lapulevelek díszítik. |
Kép: http://baranyaban.bloglap.hu/oldalak/turistautak-manfarol-1-31595/



