Semmi
sem december harmincegyedikén ér véget, és semmi sem január elsején kezdődik
el, kivéve a naptárt.
Végül is a holnap is csak egy újabb nap.
Semmi
sem december harmincegyedikén ér véget, és semmi sem január elsején kezdődik
el, kivéve a naptárt.
Végül is a holnap is csak egy újabb nap.
Azt hiszem, szerencsém volt, hogy hallgattam a barátnőmre, s tegnap elmentünk ismét a Malom-völgybe. Nemrég a kettes tavat, most az egyeset jártuk körül. Olyan régen voltam erre, hogy szinte nem is emlékeztem rá. Azt sajnálom, hogy nem néztem meg indulás előtt a 2009-es fotóimat, mert akkor több „összehasonlító” képet tudtam volna készíteni. Mindegy, mert végülis csodálatos, ragyogó napsütésben sétáltunk, és most ha kinézek az ablakon, búbánatos, esős, borús az idő. Jó volt a tegnapi képeket rendezgetni a meleg szobában. Nem hinném, hogy másnak különösebben érdekesek, csak az esemény „megörökítése” érdekében teszek ide pár fotót. Végülis ki tudja, hogy élek-e 11 év múlva ? Mert milyen vicces lenne, ha össze tudnám hasonlítani a 2009-es, a 2020-as és a 2031-es fotókat J
(Csak érdekességként jegyzem meg, hogy a 2009-es képek november 5-én készültek – nos, meglehetősen „őszies” volt akkor is még az idő. Most, december 29-én már lombtalanok a fák.)
Töredelmesen bevallom, nem nyomoztam utána, hogy ez a kis patakocska honnan hová folyik...A gát mellett láttam és olyan szép zöld volt körülötte minden...
Ezen a képen nem a vadkacsák az érdekesek, hanem a szomorúfűz lelógó ágainak tükröződése a vízben. (Kinagyítva érdekesebb.) Varázslatos volt, igazából a képen tán nem is látható az a meseszerű libegő-csíkos vízfelület, amit szerettem volna megörökíteni...
![]() |
Érdemes elolvasni:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Napfordul%C3%B3
...már ha lehetséges lesz, mert mostanában olyan "sötétségben" ködben, felhőben élünk napok óta, hogy nem tudom, van-e reményünk egy darabka tiszta ég látására....
https://www.mcse.hu/egyesulet/eszlelesi-ajanlat/egi-kalendarium-2020-december/
http://vcse.hu/hogyan-lathatjuk-a-2020-december-21-i-jupiter-szaturnusz-egyuttallast/
"Hónapok óta figyelhetjük a kora esti égen, ahogy két legnagyobb bolygónk, a Jupiter és a Szaturnusz egyre jobban megközelíti egymást.
Miért is olyan különleges esemény ez? A belső bolygók – Nap körüli keringési idejük rövidsége miatt – viszonylag gyakran kerülnek együttállásba akár egymással, akár a külső bolygókkal. A Jupiter és a Szaturnusz arról is nevezetes, hogy – viszonylag hosszabb Nap körüli keringési idejük miatt – együttállásukra is meglehetősen sokat kell várni, ugyanakkor mégis emberi léptékű periódusidőről van szó.
Mivel a Jupiter és a Szaturnusz sem pontosan az ekliptika síkjában kering, a különböző konjunkciók alkalmával a két égitest – Földről látható – legkisebb szögtávolsága is eltérő. Az idei esztendő különlegesnek számít abban, hogy a szögtávolság minimuma jóval kisebb az átlagosnál: mindössze 6 ívpercet tesz ki!
Ilyen közelségre 1623 óta nem volt példa, legközelebb pedig 2080-ban fordul majd elő, hogy a két égitest ennyire közel látszik egymáshoz a földi égbolton. Legutóbb 2000 tavaszán „körözte le” a Jupiter a Szaturnuszt. Akkor a média leginkább attól volt hangos, hogy – mivel több más bolygó is egy irányban látszott – az összeadódó gravitációs erők nagy kalamajkát okoznak, és ehhez talán a bűvös 2000-es szám is további alapos indokot szolgáltathatott… A 2000 tavaszán bekövetkezett együttállással valóban volt probléma, leginkább az, hogy nem sokat láthattunk belőle, hiszen a bolygók Naptól mért szögtávolsága nagyon kicsi volt. Idén ennél lényegesen jobb lesz a helyzet, mivel a szép jelenség a Naptól mintegy 30 foknyira látszik majd..."
Ajánlom, a fenti linkeket olvasd el ! (Már ha érdekel a dolog...)
Egy napon érkezett a két kép: az elsőn Mancika látható, aki tegnap vett búcsút a földi élettől, hogy angyalka legyen a kutya-mennyországban, a másodikhoz azt hiszem nem kell külön kommentárt írnom.