2008. november 30., vasárnap

Boooooooooooldogsáááááááááááááág!!!!!!!!!!!!


Régen voltam ilyen boldog! Nos, mit gondoltok mi történt ? Megjött hozzám a Jézuska és elhozta már ma az ajándékomat, mert tudta, hogy nagyon szenvedek a hiánya miatt ! Igen, igen, igen!!! Fényképezőt kaptam karácsonyra, vagyis mára ! Olyan boldog vagyok !
Két imádott unokaöcsémnek és annak, aki ezt lehetővé tette, köszönöm!
Gyorsan ide teszem az utolsó és a ma készült első fotót:


 2008.november 3. du. 

 2008. november 30. du. 

Az új németországi szupertehetség: Michael Hirte.

Ha nem beszélsz németül, akkor is kérlek, kattints erre a linkre, s benne a videóra. Ez az első válogatón készült, melyen Michel továbbjutott. Ha nem érinti meg a zene a szívedet, hát bizony csodálkozni fogok…
Az előadóművészről a csak magyarul beszélőknek ennyit: 44 éves volt kamionsofőr, 1991-ben balesetet szenvedett, két hónapig feküdt kómában, fél szemére vak, komoly járáshibával küszködik, munkanélküli utcai muzsikus. http://weblogger.joaquinenriquez.com/archives/911-Das-Supertalent-Michael-Hirte-auf-der-Mundharmonika.html



És ő lett a németországi szupertehetség ez évben. Habár hihetetlen tehetséges „ellenfelei” voltak, megérdemelte a 100.000.- Eurót. /Csak zárójelben és tán csak magamnak: nem tudod, akik melletted elmennek az utcán, nem rejtegetnek-e magukban valami csodás tehetséget. Néha tényleg „angyalok” járnak közöttünk…..
Akit esetleg érdekelek a többiek is, az itt megnézheti: http://www.rtl.de/tv/dassupertalent08_975102.php /

2008. november 29., szombat

November vége

Sajog a szívem, hogy a ma reggeli alkotásaimat nem tudom megmutatni… Elkészültek ugyanis „kis öregjeimnek” /egy 88-95 éves házaspárnak és egy 94 éves szomszédnéni-barátnőnek/ az adventi koszorúk. Magamnak pedig a megmaradt fenyőágat dekoráltam kicsit fel, illetve kiraktam kedvenc karácsony-váró/idéző díszeimet.
Szeretem azt a szekrényt kinyitni, amihez tavaly december óta nem nagyon nyúltam, a dobozokban mindig találok valami meglepetést, aminek ott-létéről megfeledkeztem egy év alatt. Most ilyenek voltak a vastag gyertyák. És milyen jó, hogy rájuk bukkantam ! Az történt ugyanis, hogy az eredeti /kicsit vékonyabb/ gyertyákat egy purhab /? nem biztos, hogy ez a neve, olyan puha, morzsolható izé, amivel a házakat is szigetelik/ szóval abba akartam beleapplikálni, és mivel a kivágott lyukakban kicsit mozogtak a gyertyák, gondoltam körbe-technokolozom. Na, aki nem tudná, most mondom, a technokol ezt a műhab izét teljesen feloldja L És ezek után találtam a stabilan álló, vastagabb, tavaly fel nem használt gyertyákat. Hát bizony megörültem nekik./Ez ↓ nem az enyém.../
 

 Amúgy meg hajnalban megjártam már a piacot, legnagyobb örömömre elfogadható áron van már a kínai kel. Ebből szoktam ilyentájt készíteni legislegislegkedvesebb salátámat, amibe minden elképzelhető /itthon lévő/ zöldséget beleaprítok, /most: sárgarépa, uborka, karalábé, zöldpaprika, pici hagyma, csepp fokhagyma, + sajtkocák és egy kis csíráztatott zab/ és az egészet nem majonézzel keverem /azt nem szeretem/, hanem egyszerűen a tejfölbe beleszitálok egy kevés vegetát és ezzel öntöm nyakon a zöldségeket. Egyébként a végtelenségig lehet variálni a belevaló dolgokat, a dió se rossz bele, vagy alma, de csináltam már főtt árpagyönggyel is. Hatalmas adag lesz belőle, ám képes vagyok napokig nagy örömmel ezt enni. Fotó sajna erről se lesz, a képzelőerőtökre van bízva az eredmény. No meg az ízlelő-bimbóitokra. /Ez se az én konyhaasztalom.../



 

2008. november 28., péntek

Talán Ti is örömmel hallgatjátok...

Ebben a hideg téli estében ezzel melengettem a szívemet:



Ez is az is

Visszakanyarodva Babitshoz, köszönöm Nektek a sok szép, ajánlott verset ! Hadd tegyek ide még egyet, ami nekem kedves - a sok egyéb kedves közt:

Húnyt szemmel...
Húnyt szemmel bérceken futunk
s mindig csodára vágy szivünk:  
a legjobb, amit nem tudunk,
a legszebb, amit nem hiszünk.
Az álmok síkos gyöngyeit szorítsd,
ki únod a valót: hímezz belőlük  
fázó lelkedre gyöngyös takarót.

És lehetne folytatni, de talán majd egy másik alkalommal tovább "mazsolázok" belőle...  

Ide pedig nagy nagy örömmel beteszem a Szurikátától kapott hangulatos képet, melyet köszönök és mely egyben bizonyíték, hogy ő már tényleg eteti a madarakat. Bevallom én még nem kezdtem el, igazi hideg se volt, hó meg pláne nem, kivárok még. 



 

2008. november 26., szerda

125 éve

Babits Mihály (szentistváni) (Szekszárd, 1883. november 26. – Budapest, 1941. augusztus 4.) költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a 20. század eleji magyar irodalom jelentős alakja, a Nyugat első nemzedékének tagja.  

Édesapja, id. Babits Mihály törvényszéki bíró volt (később a budapesti ítélőtáblához nevezték ki, majd a királyi tábla decentralizációja következtében Pécsre helyezték), édesanyja Kelemen Auróra (művelt, versszerető - könyv nélkül tudta az Anyegint, a Toldi szerelmét, A délibábok hősét). Tanulmányait Pesten, Pécsett, a ciszterciek gimnáziumában (ma: Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma) végezte, majd érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar-francia (az utóbbi helyett később latin) szakos hallgató lett. 
Négyesy László híres stílusgyakorlatóráin ismerkedett meg Juhász Gyulával és Kosztolányi Dezsővel. Latin-magyar szakon szerzett diplomát. A századfordulótól írt verseket, de ezeket nem publikálta. Baján, Szekszárdon, Újpesten, Pesten, Szegeden (1906–1908) dolgozott gimnáziumi tanárként. Ez után Fogarason, majd 1911-1916 között az újpesti Könyves Kálmán, a budapesti tisztviselőtelepi, végül a Munkácsy utcai gimnáziumban tanított. Első műveivel A Holnap című antológiában jelent meg (1908).  
1909-ben jelent meg első kötete Levelek Iris koszorújából címmel. 1911 folyamán jelent meg második kötete (Herceg, hátha megjön a tél is). Ekkor még főállásban tanító, az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban. 1913-ban fantasztikus regénye jelent meg, A gólyakalifa címmel. Ebben az évben kezdi el lefordítani Dante Isteni színjátékát olaszról magyarra (1913-ban jelenik meg a Pokol, 1920-ban a Purgatórium, 1923-ban a Paradicsom). 
Fordításáért az olasz állam kitünteti, megkapja a San Remo-díjat (1940-ben utazik ki érte, San Remoba). Egy verse (Játszottam a kezével) megjelenésekor hazafiatlansággal vádolták, s bár a vers sokkal inkább volt háborúellenes, elvesztette tanári állását. Harmadik verseskötete, a Recitativ 1916-ban jelent meg. 1918-as megalakulásakor a Vörösmarty Akadémia alelnöke, 1925-ben elnöke. 
1930-ban a Kisfaludy Társaság rendes tagja. 1920. februárjától kizárásáig rendes tagja volt a Petőfi Társaságnak. A Nyugat főmunkatársa, majd 1919-ben egyetemi tanár, de csak a Tanácsköztársaság bukásáig. 1921 folyamán házasodott össze Tanner Ilonával. 1924-ben az esztergomi Előhegyen vettek nyaralót, ahol a költő haláláig sokat időztek, Babits sok műve itt született. Ettől kezdve Babits a város kulturális életének meghatározó alakja lett. 
Alapítótagja volt a városban máig működő Balassa Társaságnak. Esztergomi házában több híres írót, költőt, művészt fogadott, akik mind aláírták az úgynevezett autogram-falat. A nyaraló ma Babits-múzeumként működik. Babits Mihály és feleségének, Török Sophie-nak (azaz Tanner Ilonának) sírja Budapesten. Kerepesi temető: 34-1-30. 1933-ban írta utolsó regényét, az Elza pilóta, vagy a tökéletes társadalom című antiutópiát egy állandó háborúban élő kilátástalan világról. 
Az események egy meghatározatlan társadalomban játszódnak, ahol a háborúban a férfiak zöme már meghalt, így a nők is katonai szolgálatot teljesítenek. Elza pilótaként fogságba kerül és így saját szülővárosát kell bombáznia. 1929-től lett főszerkesztője a Nyugatnak, a kor legmeghatározóbb magyar irodalmi folyóiratának. Lírájára amúgy is jellemző pesszimizmusát tovább fokozta a diagnózis, hogy gégerákban szenved. 1938-ban gégemetszést hajtottak végre rajta, képtelen volt beszélni, ezért beszélgetőfüzetén keresztül érintkezett a külvilággal. 1938-ban jelent meg a Jónás könyve. 
1941. augusztus 4-én halt meg. /Wikipedia/
Utca, estefelé
Már esteledik; a tereket autók
nyilalva szeldesik lánggal a tejszerű
szürkeségben; egy bérkocsis hajókáz,
ostorát nyujtva mint árbocot; tűz-sebek
gyúlnak mint búvárlámpák a víz alatt;
kis nők surrannak, tarka halacskák, sietős
lengéssel, mintha nem is lábakon mennének.
Az ilyen esték az emlék estéi! Bágyadt
csilingeléssel mint báránykák vagy késett
villamosok hívják és vonják a régi
esték hosszú uszályát és nyáját. Ki látta
pécsi utcán a Babits Misit, sötétedő
pécsi utcán, a nagy rajztáblával, öt után,
mert énekóra is volt? Szegény kisfiú
legkisebb az osztályban - ment szédülve haza,
fáradtan s izgatottan; nézte a lámpagyujtó
botját, s még fülében az énekóra
foszlányai: »Este van már, késő
este - Pásztortüzek égnek messze« - Óh
dalrongyok, kik mint esteli bogarak búgva és
donogva ütődtök a lélek falaihoz! Mennyi
este és mennyi bogár, a Tibullus latin
pilléitől, melyek bácskai szerelmes
alkonyaimon az óriás rózsakert
illatában kábultak, háborús
esték száz titkos és babonás
dongásáig, mikor kedves életek felé
halál riadt a plakátokról - emlékeztek?
Óh mennyi este és esteli bogár! S már lelkünk
olyan mint régen tisztított ívlámpa az évek
zajos körútján: körüle dróthálóban
ezer döglött dongó és hullott pille szennyes
maradványai ködlenek és gáncsolják a fényt.
Egyszer tűzbe kellene dobni mind!
Levenni a dróthálót és szabadon és tisztán
tárni ki fényünket
az új esték új pillangói elé!

Egy kis zene


Bármilyen hihetetlen, Tina Turner amerikai popsztár, énekes, dalszövegíró, zenész, producer, táncos, színésznő ma 69 éves.
Anna Mae Bullock néven született, a Tennessee-beli Nutbushban, 1939. november 26-án.




2008. november 25., kedd

Pilinszky

Pilinszky János (Budapest, 1921. november 25. – Budapest, 1981. május 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb, katolikus érzésű magyar költője.



Értelmiségi családban született Budapesten. Édesapja, Pilinszky János mérnök és jogász volt, aki harcolt az első világháborúban, majd annak befejeztével egy budapesti postán helyezkedett el, később posta-főfelügyelő lett, gyomorfekélyben halt meg 1937-ben. Édesanyja, Baitz Veronika is a postán dolgozott, és önkéntes ápolónőként vett rész a háborúban.
 A Cukor utcai elemi iskolában (1927–1931) kezdte tanulmányait, majd a budapesti piarista gimnáziumban (1931–1939) folytatta. Ott érettségizett 1939-ben. A középiskola befejeztével a Pázmány Péter Tudományegyetemen a jogon kezdte, majd a bölcsészkaron, magyar–olasz–művészettörténet szakon folytatta. Az egyetemet 1944-ben befejezte, de diplomát nem szerzett. Első versei 1938–1939-ben jelentek meg a Napkelet, az Élet és a Vigilia nevű lapokban. 1941–1944-ben az Élet segédszerkesztője volt. 1944 novemberében behívták katonának. 
1945 februárjában került a németországi Harbach faluba, ahol – itt és más lágerekben betegeskedve – megláthatta a koncentrációs táborok szörnyű világát, ami meghatározta egész életét és a költészetét. 1945 őszén térhetett vissza szülővárosába. 1946–1948-ban az Újhold társszerkesztője volt, de erős kötődések fűzték a Vigilia és a Válasz csoportulásaihoz. Az utóbbi és a Magyarok közölte verseit. Első verseskötetét a Szent István Társulat adta ki 1946-ban, mellyel a következő évben Baumgarten-díjat kapott. 1947–1948-ban római ösztöndíjjal több hónapot Olaszországban töltött. 
1949-től nem publikálhatott. Ez idő alatt verses meséket írt, és egy ilyen típusú könyvvel (Aranymadár) térhetett vissza az irodalmi életbe. 1955. október 12-én feleségül vette Márkus Anna színésznőt, de néhány hónap múlva el is váltak. (Anna az 56-os forradalom után Párizsba emigrált, ahol újból férjhez ment, de Pilinszkyvel mindvégig jó barátságban maradtak.) 1956-ban rövid ideig a Magvető Kiadó lektora. 1957-től az Új Ember katolikus hetilap belső munkatársa volt. Nagyrészt itt jelentek meg tárcái, vallásos és bölcseleti elmélkedései, művészeti kritikái. 
A hatvanas évek elejétől többször utazott Nyugat-Európába (Lengyelország, Svájc, Belgium, Újvidék, Bécs, London, Róma), főleg Párizsban töltött hosszabb időt, sőt még az USA-ba is eljutott. Nővérének 1975-ös öngyilkossága is talán hozzájárulhatott ahhoz, hogy nem írt több verset. A hetvenes évek végén ismerkedett meg Jutta Scherrer német vallástörténésszel. Szerelmük idejére esett utolsó költői korszaka. 1971-ben József Attila-díjjal, 1980-ban pedig Kossuth-díjjal tüntették ki. 
1978-ban ismerkedett meg Párizsban Ingrid Ficheux-vel, akivel 1980 júniusában házasságot kötött. Második szívinfarktusának következtében hunyt el hatvanéves korában. A halál váratlanul érte, tele volt tervekkel. Június 4-én hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára a Farkasréti temetőben. Homoszexuális irányultságával élete végéig sem tudott megbékélni. Vallásos meggyőződése nem tette lehetővé számára, hogy megélje, de leküzdenie sem sikerült. /Wikipedia/  
Nehéz lenne "vidám" verset találni az ő versei közt. Ez csak azért került be, mert eddig még nem szerepelt a blogban:
Tilos csillagon

Én tiltott csillagon születtem,
a partra űzve ballagok,
az égi semmi habja elkap,
játszik velem és visszadob.

Nem is tudom, miért vezeklek?
Itt minden szisszenő talány,
ne fusson el, ki lenn a parton,
e süppedt parton rámtalál.

S ne félj te sem, ne fuss előlem,
inkább csittítsd a szenvedést,
csukott szemmel szoríts magadhoz,
szoríts merészen, mint a kést.

Légy vakmerő, itélj tiédnek,
mint holtak lenn az éjszakát,
vállad segítse gyenge vállam,
magam már nem birom tovább!

Én nem kivántam megszületni,
a semmi szült és szoptatott,
szeress sötéten és kegyetlen,

2008. november 24., hétfő

Hódara

Csak hogy valami életszerű, friss fotó is bekerüljön, ma kaptam az alábbi képeket, mintegy bizonyítékául az idei első hó/dara/ esésnek:


  

  



Figyelitek a dátumot ?
16.22 és 16.31 között történt...

Könyvek, könyvek, könyvek



Elfeledtem megírni, hogy a napokban befejeztem a leghíresebb magyar regény /???!!!/ elolvasását, nevezetesen A vörös Pimpernel-t. Orczy Emma bárónő regénye olvasmányos, kicsit régimódi krimi, de azért annál sokkal többre nem tartanám. Egyszer azért persze érdemes elolvasni. 
Akit a szerző élete is érdekel, itt olvashat róla: http://www.netnap.hu/kezdolap/4942  

Amit viszont ma a gipszlevételre meg a kontroll-röntgenre várva kezdtem el, még nem tudom, milyen lesz, de találtam benne néhány mondatot, s ha az összes többi szöveg semmit se fog érni, ezekért már érdemes volt a könyvet kézbe vennem. Szeretem az ilyen sorokat, meglódítják a fantáziámat…  

Tehát a könyv: Feliks Netz: Dysharmonia Caelestis A bizonyos részletek pedig: /Egy régiségkereskedésben vásárolt tölgyfa asztalról van szó/ „…..Vagy egy év múlva vettem észre, hogy a jobb első asztalláb kicsikét ferdén áll. Egy centire, nem többre.  
Nem olyan nagy baj, ha egy kicsit hibás az, amit szeretünk. A kis hiba alázattal párosul, csak akkorával, mint amekkora a hiba, de az elég…”  
A másik: „….Ó milyen kicsi a választék a rohadt almák között…”…….
De hisz ez Shakespeare !....” Ezt sem ismertem, és örülök, hogy rábukkantam. Nos, mára ennyi jutott, millió dolgom van és sose érek a végére, ha folyton a gép előtt ülök :-)  
Szurikáta jelmondatával egyetértve: „Olvassatok sokat!” – Érdemes.

2008. november 23., vasárnap

Még egy Baranyi vers



 Gondolkodtam kis ideig, meg olvasgattam az előző bejegyzésem után ezt-azt, végül csak-csak eldöntöttem: mégis beteszem ide még ezt a Baranyi verset. Csak úgy…minden különösebb kommentár nélkül… Talán hozzáteszem, érdemes elolvasni Szurikáta egyik ajánlatát is:
http://nol.hu/velemeny/lap-20081122-20081122hv-23

Baranyi Ferenc: Elvtársi kérés  

"Ti, kik úgy felfuvalkodátok,
Tudjátok-e, mik vagytok ti?  
Az apró napi események  
Mulandó pásztortüzei."  
(Petőfi: A magyar politikusokhoz) 


Nem kérek többet, istenemre,  
csak azt, hogy békén hagyjatok -  
nem hallgat rátok már szívem se,
bár most is baloldalt dobog.  
Sütitek zsíros pecsenyétek  
szegények vézna rőzselángján,  
s nekik lassan alig jut étek.  
Ha megkínálnátok - kihánynám.  
Ahogy harsogtatok nevükben:  
megbabonázott engem is.  
Nem a dal, mely még cseng fülünkben,  
hanem a dalnok volt hamis.  
Kiálltam veletek a gátra,  
s otthagytatok az ár vonultán.  
Már nincs a földnek az a pártja,  
melynek ügyét vállalni tudnám.  
Rátok szavazok ezután is -  
más választásom mi maradhat?  
A jég - ha rá volt eszmetárs visz -  
elvszerűbben törik alattad.  
Énrám hiába vár emelvény:  
fórumokon nem verselek.  
Hitelemet kockára tenném,  
ha mutatkoznék veletek.  
Réz mellett a pléh is vöröslő -  
ki látja, hogy csalóka máz az?  
Csaló tehát, csaló a költő,  
ki politikust feláraz.  
Nem kérek többet, istenemre,
csak azt, hogy békén hagyjatok -  
nem hallgat rátok már szívem se,  
bár most is baloldalt dobog.  
/2004/

http://www.aszabadsag.hu/Archiv/Dokumentumok/2005_33sz.pdf

Téli délután, verssel

Miután a mai délutánom jelentős részét a /nekem/ új mobiltelefonnal való ismerkedéssel és a számok bevitelével töltöttem - rettentő idegesen, mert teljesen más ez a telefon, mint a régi - a Lili-séta után úgy gondoltam, megérdemlek egy kis ajándékot. Nagyon szeretek téli időben kintről bejönni a meleg lakásba. Sokszor hálát adok a Teremtőmnek, hogy erre lehetőségem van és sokszor eszembe jutnak ilyenkor azok, akiknek ez – a biztonságos, meleg szoba/otthon öröme - nem adatott meg. Szóval egy ilyen hálával teli pillanatban a jó melegben leülni és verseskönyvet forgatni ujjaid között – kevés ennél boldogítóbb érzést ismerek. A könyvtárból kihoztam Baranyi Ferenc: A keresztesvitéz keresztje c. könyvet, mely egy sajátos versgyűjtemény, ő maga gyűjtötte – témánként rendszerezve – életművéből. Olvasgatva a verseket, nem ismertekre is bukkantam, pl. erre:

Baranyi Ferenc: Valami mindig közbejön
Valami mindig közbejön: távolban tengő vén apádnak
sós parlaggá szikesedett magánya fehérlik utánad,
futnál hozzája bűntudattal, autóbuszon vagy gőzösön,
futnál hozzája szüntelen, de valami mindig közbejön.
 
Valami mindig közbejön: mosolyognál az elesettre
s nem lelné arcodon helyét a köznapok csip-csup keserve,
a csüggedőkre bíztatón, a lányokra ingerkedőn
mosolyognál szíved szerint, de valami mindig közbejön.
 
Valami mindig közbejön: lehetne felbujtó az álom
s nem csillapító szunnyadás koncul kapott, kényelmes ágyon,
álmodhatnál egy igazit vetetlen, parttalan mezőn,
álmodhatnál, mert volna mit, de valami mindig közbejön.
 
Valami mindig közbejön: forró igazra nyílna ajkad,
de mielőtt kimondanád, engedsz a langyos féligaznak,
hisz a gyereknek bunda kell, meg kiscipő is télidőn,
lehetnél hős, nemcsak derék, de valami mindig közbejön.
 
Valami mindig közbejön: létfontosságú semmiségek
miatt halasztjuk mindig azt, mi életté tenné a létet,
pedig adódna még idő kifogni az adott időn,
igen, adódna még idő, de valami mindig közbejön.



(1972)



Macska kaland

Tegnap estefelé, amikor a géphez ültem, nem volt netünk és fogalmam sincs, mitől lett aztán úgy 9 után, akkor meg már én mást akartam csinálni /=Tv nézés/ s emiatt maradt el a „szokásos” napi szövegem. Be akartam volna számolni Berci sikeres műtétjéről /12 ezer/ de aztán ma reggelre produkáltak a Samuval együtt olyant, hogy inkább arról írok.

Gipsz nélkül vagyok végre, /Istennek hála, nem is fáj a csuklóm/- ezért már kocsival vittem a macskát az állatorvoshoz is, illetve tegnap meg a barátnőmet vittem bevásárló-körútra, s ekkor vettem az állataimnak egy csomag sertésvesét. Mellesleg meglepődve /?/ tapasztaltam, hogy ennek is jócskán feljebb ment az ára. A vesét én jó alaposan ki szoktam áztatni, többször cserélt vízben, és egy részét nyersen egy részét főzve teszem el kiadagolva a mélyhűtőbe. 
Most is arra gondoltam, éjjel kiázik, s reggel majd folyatom vele a tevékenységet. A lábost a vízben ázó vesével kiraktam az előszobába, a hidegre, rá a fedőt – nehogy kiszedjék szegény éheztetett állataim…. Fogalmam nincs, hogy mi és hogyan történt az éjszaka – felteszem jól aludtam, mert semmit se hallottam - de ma reggelre négy vesét horgásztak ki valami hihetetlenül ügyes módon, hiszen a fedő alig csúszott félre. 

Persze kihorgászni nem volt elég, kettőt kint az előszobában „megkezdtek” kettőt behoztak a melegebb konyhába – egyszóval önkiszolgálták magukat. Megint csak azt mondhatom, kár, hogy nincs meg a gépem, dokumentálhattam volna az éjszakai kaland következményét….  
Most aztán kedvenc helyeiken elnyúlva szunyálnak, szerintem estig nem is kell enni adnom nekik. Ez egy régebbi kép:


 

2008. november 21., péntek

Játszottam a scennerrel

Ez lett belőle....

Rajtam kívül senkinek nem mond semmit. Mégis itt hagyom. Egy pillanat az életemből....


2008. november 20., csütörtök

"Te csak most aludjál Liliom"

Ma fejeztem be Sárközi Mátyás: Liliom öt asszonya c. életrajzi /?/ regényt. Az unoka írta a nagypapáról. Mindenesetre érdemes elolvasni, ha valaki hozzájut, /2008-as kiadás, 2499.- Ft/ számomra voltak benne meglepő információk. Molnár Ferencről pedig ezt írja röviden a Wikipedia:

Molnár Ferenc 1878. január 12-én, egy német eredetű zsidó polgárcsaládban született Budapesten. Édesapja, Neumann Mór (1848–1907) valójában sebész volt, de sokáig üzemorvosként dolgozott előbb a Margit híd építésénél, majd a Ganz Gyárban. Édesanyja Wallfisch Jozefa volt. Középiskolai tanulmányait 1887 és 1895 között a Lónyai utcai Református Gimnáziumban végezte. Ekkor már aktívan újságírónak készült, de szülei nyomására 1896-tól egy évig a genfi egyetemen, később Budapesten jogot tanult. 

Ebben az időszakban már cikkei jelentek meg budapesti napilapokban, többek közt a Pesti Hírlapban, hazatérte után a Budapesti Naplóban. Ezzel párhuzamosan irodalmi műveken és idegen nyelvű színdarabok fordításán is dolgozott. Ekkoriban magyarosította nevét, azzal az indokkal, hogy felmenői közt akadt molnár. Első nagy feltűnést keltő írása az 1901-ben megjelent szatirikus regénye, Az éhes város volt. Ugyanebből az esztendőből származik az Egy gazdátlan csónak története című lírai kisregénye, melyben egy 15 éves lány tragikus szerelmi történetét beszéli el. 

Első önálló színpadi műve A doktor úr volt, amely nagy sikert aratott az 1902. novemberi Vígszínházbeli bemutatón. 1906-ban feleségül vette Vészi Margit festő-írónőt, főszerkesztője, Vészi József leányát, ez a házasság azonban nem volt tartós. Fél év után különköltöztek, bár a válásra csak négy év múlva került sor. Egy lányuk született, Molnár Márta aki később Sárközi György író felesége lett. Első külföldi színpadi sikerét 1907-ben aratta Az ördög című színdarabjával. 

1908-tól már több városban is játszották színpadi műveit (Bécs és Berlin mellett Olaszországban és az Egyesült Államokban is), de a polgári társadalom kritikája miatt az előadások nem mindig találtak kedvező fogadtatásra. Legnagyobb sikerét a Liliommal aratta. Az 1909-es budapesti bemutató után 1912-ben a bécsi előadás következett. 1934-ben Fritz Lang megfilmesítette, és alapjául szolgált az 1945-ben a Broadwayen bemutatott Carousel (Körhinta) című musicalnek. Molnár Ferenc 1907-ben írta meg mindmáig népszerű A Pál utcai fiúk című regényét. Az első világháború alatt Galíciában volt haditudósító; erről írta 1916-ban az Egy haditudósító emlékiratai című könyvét. 

1922-ben feleségül vette Fedák Sárit, de ez a házasság is hamarosan válással végződött. Az 1920-as és 30-as években sok könnyed színdarabot írt, amelyek korának legnépszerűbb színpadi szerzőjévé tették. A fenyegető nemzetiszocializmus elől 1937-ben Svájcba, majd 1939-ben New Yorkba menekült. Amerikában súlyos depressziója ellenére forgatókönyveket és színdarabokat írt. 1949-ben mutatták be a Broadway-en Panoptikum című darabját. Harmadik felesége Darvas Lili színésznő volt. 1952. április 1-jén New Yorkban halt meg. /Unokái Horváth Ádám Kossuth-díjas filmrendező és Sárközi Mátyás író./ Megjegyz.: Ami pedig a mai post címét illeti, özvegye ezt a mondatot vésette a sírjára /részlet MF. Liliom c.művéből/.

2008. november 19., szerda

A tegnapi címmel ellentétben: Ez valóság, nem mese !



http://www.harsfafogado.hu/ Ez a fogadó még tavaly, vagy tán tavasszal is, a Támasz alapítvány Családok Átmeneti Otthonaként működött.
Innen kezdve mindenkinek fantáziájára bízom, mi is történhetett, hogy a dolgok így alakultak, és vajon ki lehet a tulajdonos ?
Az ismert okok miatt képem ide sincs...
Nehogy má' azt mondd erre, hogy örüljek a fogadónak !
Az örömöt nem ilyesminek ismerem, mint amit most érzek....

2008. november 18., kedd

Mese, nem valóság...

Az ismert történet szerint 1307. november 18-án az Uri kantonban uralkodó zsarnok Gessler puszta gonoszságból arra kényszerítette az ijász Tell Vilmost, hogy az a saját fia fejére helyezett almát nyilával átlője. Tell hiába könyörgött kegyelemért, a zsarnok megparancsolta, hogy célozzon. 
Az íjász egy nyilat tett az íj idegére, majd egy másikat is a keze ügyébe készítet. Tell nyila 100 lépés távolságból hasította ketté az almát. Gessler gratulált a nagyszerű lövéshez és azt kérdezte Telltől, hogy miért készítette elő a második nyílvesszőt is. Tell azt válaszolta, hogy ha az első nyila a fiút találta volna el, akkor a másodikkal magát Gesslert ölte volna meg. A zsarnok dühében börtönbe vetette az íjászt, ám az a Vierwaldstätti-tavon kitört vihar közben megszökött. 
Tell bosszút forralva Gessler vára felé indult. Egy völgyszorosban lesből lelőtte a zsarnokot, aki haldoklása közben még hallotta, amint Tell felfedi kilétét. Tell Vilmos második nyíllövése szabadságharcot robbantott ki Svájcban, ami az ország függetlenné válásához vezetett. A gyermeke fején nagyon apró célpontot eltaláló hős legendája a germán mitológiából származik. 
Több germán nép körében található hasonló történet, így Németország, Norvégia, Dánia, Izland és Anglia szájhagyományaiban is. A legenda a 15. század első felében két változatban tűnt fel. Az első a Tell-ének nevű népszerű balladában terjedt, de 1512-től kezdve már színdarabként is ismert volt. Más művekben a Habsburgok ellen szőtt összeesküvőként szólnak Tell Vilmosról. 
Már e korai történetek központi cselekménye is a Tell és Gessler közötti konfliktus, illetve a híres nyíllövés, ám a történet más részei eltérnek a ma elterjedt változattól, de léteztek mesék Tell Vilmos későbbi kalandjairól is. A svájci Aegidius Tschudi 1570 körül számos írásban és közszájon keringő Tell-történetet dolgozott össze egyetlen művé, amelyek Friedrich Schiller feldolgozása nyomán és egész Európában, majd később az egész világon ismertté váltak.  
A svájciak sokáig vakon hittek a legenda valóságában és törvény büntette azokat, akik kétségbe merték vonni. Idővel azonban a történettudomány arra a meggyőződésre jutott, hogy Tell Vilmos kitalált alak, soha nem is élt. Lassan a svájci közvélemény javarésze ezt elfogadta. /Wikipedia/

Számomra ez újdonság volt. Eddig én is igaznak hittem a történetet.

2008. november 17., hétfő

A varjú okosabb, mint a holló ? /La Fontaine/

Sajnos – a közismert okok miatt – dokumentálni nem tudom Nektek, de elhihetitek a sztorit…





Napok, sőt hetek óta látom a Kiss E. utcában, hogy az egyik villanyoszlop alatt széttört diók hevernek. Többségük üresen, de némelyikben dió is van. El nem tudtam képzelni, hogy ki dobálja épp itt, vagy épp csak egy oszlop körül szét a diókat.  
Aztán tegnap lebukott az illető. Lilivel sétálni indultunk, s látom ám, hogy arra a bizonyos villanyoszlopra egy varjú száll, csőrében valamivel. Lassan mentünk, így volt lehetőségem kifigyelni, hogy miután kicsit megpihent az oszlopon, egyszer csak elejtette amit a csőrében hozott. 
Na mit gondoltok mi volt ? Hát persze, hogy egy dió. Kétségtelen, a továbbiakban – nevezetesen a dió kipiszkálásában és felfalásában - megakadályoztuk, de biztos, hogy hamarosan visszatért befejezni a munkát, mert ma amikor arra mentünk, már csak üres dióhéjak voltak megint a földön.

Ezt írja róla a wiki: A varjú szó többes száma varjak, nyelvjárási változatai: varnyú, vargyú, vartyú. A szó feltehetően finnugor eredetű hangutánzó szó. A varjú mordvin nyelven vartsi, finn nyelven varis. Mindezek eredete a madár hangjának vár-vár formában történő utánzása lehetett. A vargyú alakból származik az erdélyi Vargyas település neve. A magyarban a madár hangját a „kár”, „károg”, „káricsál” szavak jelölik. Más nyelvekben is a hasonló kor, kró, kre hangutánzó szavakból származik a madár neve, pl. latin cornix, angol crow, francia corneille, német Krähe és holland kraai. S aki meg nem ismerné a La Fontaine mesét, íme:  
La Fontaine: A holló meg a róka  

Holló úr ült a fatetőn  
Csőrébe sajt volt, jókora,  
S kit a jóillat csalt oda,  
A róka szólt hízelkedőn: 
"Á, jónapot, te drága holló!  
Mi szép vagy! nincsen is hozzád hasonló!  
Nem tódítok, de hogyha hangod  
Olyan, mint rajtad ez a toll, ó  
Akkor a madarak között első a rangod."  
A holló erre rendkívül örül,  
Torkán egy hangot köszörül,  
Kitátja csőrét, földre hull a sajtja  
A róka felveszi és egyre hajtja.  
"A hizelgő, akármi fajta,  
Azokból él, akiknek hízeleg:  
Felér a sajttal ez a lecke - vedd."  
A holló ámul, pironkodva, végre  
Megesküszik, hogy nem megy soha jégre.  

Fordította: Kosztolányi Dezső

2008. november 16., vasárnap

Hajnali Tv-zés

Már megint korán kapcsoltam be, és addig nyomogattam, míg kedvemre való/nak tűnő/ adást nem találtam. Csodás képek, de ahogy a szövegre kezdtem figyelni, azonnal tudtam, hogy itt leragadok. Az elsivatagosodás kapcsán a környezetünk tudatos tönkretétele volt a téma.

Rögtön eszembe jutott egy, a napokban olvasott blog, amiből ide másolok egy részt: „…..Egy megdöbbentő adat: A WHO adatai szerint egyetlen csésze kávé előállításához 140 liternyi vízre van szükség, egy kilogramm marhahúshoz pedig 16 ezer liter víz fogy el.
Aki egy hamburgert eszik, az képletesen 2400 liter vizet fogyaszt, ugyanis ennyi kell összesen a húspogácsa, a zsem­le és a saláta elő­állításához­. Az egyes ember ivóvízhez jutását tovább korlátozza, hogy az édesvíz-készletet fogyasztók száma világszerte ugrásszerűen nő.
A jelenlegi 6,6 milliárd földi lakosból 2,3 milliárd már most sem jut elegendő vízhez. Ötven év múlva pedig már 9 milliárdan fogyasztjuk az egyre apadó készleteket, amelyek ráadásul egyenetlenül oszlanak meg. 2030-ra már két Föld bolygó kéne, hogy korlátlan, habzsoló fogyasztásunkat kielégítse….” / http://zetabicikle.blogspot.com/ /
A /pl./ Spanyolország egyes részeit nagyon is fenyegető katasztrófára igen jó példa volt a filmnek az a része, amikor megszólaltattak egy ott élő falusi embert, aki a csonttá száradt folyómederben állva mesélte el, hogy ő 30 éve azért jött le a hegyekből, mert úgy gondolta, az ottani nehéz élet helyett itt könnyebbet talál. Apja rendszeresen járt ehhez a folyóhoz halászni.
Néhány valóban könnyebb év után a tragédia viszont épp itt következett be, az életet jelentő/segítő folyó egyszerűen eltűnt, erről a területről. A Spanyolországi vízhiány oka a túlzott méretű zöldségtermesztés és a mérhetetlen módon előretörő turizmus-fejlesztés – amivel pedig épp a bevételeiket szeretnék növelni.
De Európa legnagyobb sivataga tulajdonképpen Izland – habár bőséges mennyiségű vízzel rendelkezik – már az itt megtelepül vikingek kezdték a rablógazdálkodást, az erdők irtásával és a túlzott mértékű birka-legeltetéssel. Az erózió ezek után megtette, amit megtehetett. / http://www.phoenix.de/tv_programm/2008/11/16/0/1.1.htm /

Látjuk, halljuk a fenyegető jeleket és valahogy mégse tanulunk belőle. Én se. Kipróbáltam nyáron egy hónapig, hogy visszatérek nagymama „vájdlingos” mosogatási rendszeréhez. Aztán ivás előtt a csapból /régebben csak úgy kifolyatott „állott”/ vizet egy tálba felfogva, vödörbe gyűjtöttem és este a virágokat ezzel öntöztem meg. Ha hiszitek, ha nem, ezzel a két dologgal egy hónap alatt 3 m3-t tudtam spórolni. /= közel 2000.- Ft. megtakarítás!/
Magam se nagyon akartam hinni, ám a próbát megismételve ez tény, elhihetitek. Bevallom, lelkiismeret furdalással ugyan, de azóta visszatértem a folyóvizes mosogatáshoz – mert hát kétségtelen, ez kényelmesebb. De legalább lelkiismeret furdalásom van – amiből víz ugyan nem lesz, de talán rá tudom magam majd újra szedni, s talán hozzá is tudok szokni.
Ráadásul anélkül, hogy egy vállrándítással intézzem el, mert hát mi az én havi 3 m3-em ? De mit tudnék tenni annak érdekében, hogy más is képes legyen „csak” ennyit spórolni ? Mert akkor az már tisztességes mennyiséget tenne ki, és hát ugye még millió módja lenne a víz-takarékosságnak…Meg másik millió módja a környezetünk megvédésének.
Nem akarok én itt most belebonyolódni /újra/ a parlagfű témába, de most is csak azt mondhatom, azokban az utcákban, ahol én sétálok a Lilivel, ott nincs parlagfű, s nem azért, mert nem nő, hanem mert én kiszedtem. De hol a többi don Quijote ???



2008. november 15., szombat

Egy mozgalmas élet

32 éve halt meg Jean Gabin (eredeti nevén: Jean Alexis Moncorgé) (Párizs, 1904. május 17. – Neuilly-sur-Seine, 1976. november 15.) francia színész.
 
Apja, Ferdinand Joseph Moncorgé, kerékgyártó, aki Ferdinand Gabin néven lett kabarészínész. Anyja, Hélène Petit, kávéházi énekesnő volt. Gyermekkorát vidéken, a Párizstól mintegy 35 kilométerre, északra fekvő falucskában, Mériel-ben töltötte, ahol nővére nevelte. 1915-ben, amikor szülei ismét Párizsban rendezkedtek be, magukhoz vették. Azt szerették volna, hogy fiukból is előadóművész legyen. 1917-ben azonban abbahagyta iskolai tanulmányait és irodaszolgaként a párizsi elektromos műveknél helyezkedett el. 1918-ban elvesztette édesanyját. 
Apja taníttatni akarta, ezért 1919-ben beíratta egy neves gimnáziumba, ahonnan még abban az évben megszökött, és ismét Mériel-ben, nővérénél húzódott meg. 1920 és 1922 között kétkezi munkával kereste kenyerét: volt anyagmozgató, dolgozott cementgyárban, majd újságárus, kifutófiú és raktáros lett. Igazából azonban csak a boksz érdekelte. Már 10 éves korában eltört az orrcsontja egy bokszmérkőzés során. Apja unszolására és beajánlására végül is 1923-ban a Folies Bergères zenés színház statisztája lett.1924-25-ben a haditengerészetnél töltötte sorkatonai idejét. 1925-ben elvette feleségül Gaby Basset színésznőt, akitől két gyermeke született. 1930-ban elváltak. 1927-ben debütált táncos-komikus színészként kisebb operett-szerepekben. Még ebben az évben az ünnepelt énekesnő, Mistinguett partnere lett a Moulin Rouge-ban. 1928-ban forgat először filmet: két néma bohózatban kapott szerepet. 
A hangos film 1930-ban fedezte fel: a Pathé fivérek produkciójában, a „Mindenkinek a maga eséje” című filmben kapott szerepet; az első nagy játékfilmje a „Méphisto” volt, azonban igazi nagy ismeretséget a Maria Chapdelaine-ben nyújtott alakításával szerzett 1934-ben. Ezt követően valódi sikerfilmek következtek: „A nagy ábránd”, „Ködös utak”, „Állat az emberben”. 1933-ban feleségül vette Jeanne Mauchain revütáncosnőt. 1939-től külön éltek, 1943-ban hivatalosan is elváltak. Közben 1937-ben kérészéletű kapcsolata volt Mireille Balin, majd 1939-ben Michèle Morgan színésznőkkel.  
1939 szeptemberében mozgósítják: Cherbourg-ba vonul be a haditengerészethez. Franciaország német megszállása után, 1940-ben az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Filmrendező barátaihoz csatlakozva Hollywoodba ment, ahol két középszerű filmet forgatott. Ott találkozott Marlène Dietrich-hel, akivel 1947-ig együtt élt. A háború után két közös filmet is forgattak, de az átütő siker elmaradt. A már ünnepelt színész 1943-ban csatlakozott a De Gaulle tábornok által vezetett Szabad Francia Erőkhöz. 
Előbb Észak-Afrikában harcolt, majd Leclerc tábornok híres 2. páncélos hadosztályában szolgál, tengerészgyalogosként. Ott volt Párizs bevételénél. A háborúban tanúsított hősiességéért megkapta a katonai érdemrendet és a hadikeresztet. Amikor 1945-ben harckocsi-parancsnokként leszerelt és visszatért a "világot jelentő deszkákra", haja már hófehér volt. 1947-ben ismét színpadra lépett „A szomj” című darabban, közben filmezett. 
A szerény sikerű, kisebb filmek után 1954-ben érkezett újból a siker, a „Ne nyúlj a szajréhoz!” című filmmel. Innen karrierje ismét töretlen. 1949-ben feleségül vette Christiane Fournier-t, a Lanvin-divatház vezető modelljét. Ebből a házasságából három gyermeke született, közülük Florence Moncorgé-Gabin ma elismert forgatókönyvíró. Általában szerette a vidéki életet, különösen kedvelte a lótenyésztést. Egy nagy farmot vezetett Moulins-la-Marche-ban, de a környék parasztjai ellenségesen viselkedtek vele szemben. 
1962-ben még tüntetést is szerveztek ellene, több száz földbérletet szerezni akaró gazda napokon át blokkolta a farmját, melyet halála után a családja gyorsan el is adott. Több dalt írtak számára, melyeknek jellemzője, hogy Gabin nem énekli, hanem elmondja a szöveget, közülük a legsikeresebb a „Most már tudom…” című lett.  
1963-ban barátjával, az ugyancsak világhírű Fernandellel együtt „GAFER” néven filmprodukciós céget alapított. Sokszínű egyéniségével meggyőzően alakította mind a csirkefogó, mind a Maigret-féle zsaru szerepét. A II. világháború előtt inkább a tragikus hősök szerepében tündökölt, utána inkább intellektuális szerepeket kapott (elnök, rendőrfelügyelő, igazgató). E szerepei nagyban járultak hozzá mítoszának megteremtéséhez. Egyike azon színészeknek, akik végig jelen voltak a francia filmgyártás nagy pillanatainál, forgattak vele némafilmet, de színes kópiát is. 
Olyan nagy személyiségekkel dolgozott együtt, mint Jean Renoir, Marcel Carné, Jacques Prévert, később pedig Michel Audiard, Alain Delon illetve Jean-Paul Belmondo csodálhatta nagyszerű jellemábrázolását és egyedi játékstílusát. Alakításaiért több fesztiválsikert könyvelhetett el: főszereplője volt a legjobb idegen nyelvű filmként 1949-ben Oscar-díjat nyert „A feledés útján” című filmnek. 1951-ben és 1954-ben Velencében kapott nagydíjat, 1959-ben és 1971-ben Berlinben.1958-ban, majd 1960-ban is jelölt volt a Brit Filmakadémia legjobb külföldi színész díjára. 
Több állami kitüntetésben részesült. 1960-ban a Becsületrend lovagja lett, 1976-ban pedig a Nemzeti Érdemrend tiszti rendjelét vehette át. Halálát tüdővértolulás és szívelégtelenség okozta. Temetése háborús hősnek kijáró katonai tiszteletadással történt, hamvait – kívánsága szerint – Brest-től mintegy 20 mérföldre az Atlanti-óceánba szórták. A filmes szakma megbecsülését a mai napig élvezi. 1976-ban ő vezethette az első César-díj átadást, halálának tizedik évfordulóján, 1987-ben pedig ő maga is megkapta életművéért a Tiszteletbeli Césart. Nevét adja a Jean Gabin-díjnak, melyet minden évben egy ígéretes fiatal színész kap meg. /wikipedia/


 

2008. november 14., péntek

Válogatás

Hálás köszönettel tegnap megkaptam Similistől Móra Magda összes versét. Ezúton is nagyon köszönöm. Még nem értem teljesen a végére, de ez az a stílus, ez az a mondanivaló-megfogalmazás, ami közel áll hozzám. Nem is értem, miért nem kapott ő nagyobb nyilvánosságot. Bár most a neten igencsak „terjed” ! Életrajzi adatai itt olvashatók: http://miisvagyunk.freeblog.hu/ a november 6.-i bejegyzésnél.
Én pedig mára ezt a verset választottam:
  
Válogatás
Az este babot válogattam:
fényes, kis, fehér szemeket.
Az asztal sarkán külön raktam
a jó babot s a szemetet.
Mindnyájunk Bírája és Atyja,
hol méred majd ki helyemet,
ha egy intésed elválasztja
a jó magtól a szemetet?!

2008. november 13., csütörtök

Jön ! Jön !! Jön !!!


Magam sem tudom miért, s mióta, de nekem így ősz végén-tél elején a dél felé vonuló vadlúd-csapat mindig megdobogtatja a szívem. Talán a gyermekkori Nils Holgerson történet miatt, vagy nem tudom miért. Több évtizede vezetek egy u.n. "Természettudományos érdekességek" című naplót, ide szoktam beírni ami furcsaságot látok a természetben. Ide kerül minden évben az az első alkalom, amikor a város fölött átrepülő vadlúd csapatot látok/hallok.
Többnyire valóban jó időjós ez az esemény, mert hamarosan tényleg jönnek a hideg napok. Nos a tegnapi napon délelőtti Lili-séta alkalmával csak kettőt láttam, egészen alacsonyan szállva, de az esti séta alkalmával - bár nem láttam őket - visszahangzó gágogásuk elárulta, hogy K-Ny-i irányban egy nagy csapat szállt át felettünk. Vagyis: készülhetünk. Idén is jön a tél.




2008. november 12., szerda

Minden relatív

A félkezű


Aki ebben a városban él, biztos ismeri. Idős, szemüveges férfi, jobb karja hiányzik. Bal kezében nagy szatyrot cipel állandóan, s abban a csoda-tudja honnan össze-szedegetett reklámújságokkal ajándékozza meg a boltosokat, a piaci kofákat. Jópofizik , bárkivel szóba-elegyedik, aki csak egy picit is hajlandó arra, hogy meghallgassa, de gyakran monologizál magában is, - egyszóval eléggé fura szerzet. 
Őszinte leszek: nem kedveltem. Kicsit erőszakosnak is éreztem: most mit teszi-veszi itt magát ? – merült fel bennem, számtalanszor. Nyilván senki se kért tőle újságokat, és valahogy úgy éreztem, mindenki egy picit zavarban van, ha ő megszólítja, már bocsánat, de valahogy az az érzésem volt, hogy olyan, mint a légy, mely kéretlenül telepszik az árura, s el lehet/kell hessenteni….  
És akkor ugye 3 hete egy picikét én is „félkezű” lettem. Hála Istennek nem annyira, mint ő, de amikor első alkalommal találkoztunk, belém hasított a gondolat: Uramisten, hogy élhet ez az ember ? Miképp lehet jobb kéz nélkül élni ? És végig gondoltam, hogy nekem milyen nehézségeim vannak – s mennyire várom, már most az elején, hogy elteljen az előírt 4 hét. Ő nem várhat semmire. Neki semmiféle gipszlevétel nem oldhatja meg a gondját. Azóta más szemmel látom őt /is/. Már nem is csodálkozom annyira, hogy olyan, amilyen. És hálás vagyok, hogy nekem csak 4 nehéz hetem van. „…
Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán se nő egyforma két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló...” /Kosztolányi D.: Halotti beszéd/

2008. november 11., kedd

Akkor elmesélem...


Na essünk túl rajta gyorsan ! Ma már kicsit könnyebben vagyok – köszönhetően azoknak is, akik erősítették a lelkemet…. Az egész sztorit azért írom meg – hogy tanuljatok belőle ! – mert amúgy nem mondanám, hogy dicsekvésre méltó eset… Tehát: nov. 3-án este ½ 6 és ¾ 7 között az utcán söpörtem a faleveleket. /Azért ennyi ideig, mert ugye „félkezű” vagyok csak./ Sajnos ez idő alatt nem zártam be kulccsal sem a kaput, sem a lakásom ajtaját. 
Mivel "sarokházban" lakom, volt egy időtartam, amikor nem láttam rá a kapura. Ezen idő alatt valaki beosont a lakásba, az étkezőből elvitte a pénztárcámat, kb. 30 ezer Ft-ot, a mobilomat és a fényképezőmet, valamit az igazolványtárcámat az összes iratommal. 
Úgy gondolom, ismerős volt az illető – járt már nálam, hiszen nem tartott a kutyától / bent aludt a szobában /. Gyanúm is van, ki lehetett, de hát ezzel most már nem sokra megyek…. A tanulságok levonva, lakásriasztó felszerelve, belső rács az ajtóra készül. /Ez utóbbi azért, hogy tavasztól őszig legalább az ajtót nyitva tarthassam, ha már kertes házban lakom./ Azt meg ne tudjátok meg, mibe kerül /anyagilag és időben/ az összes irat beszerzése !  
A lelki terheket jó darabig fogom még cipelni, mert elmondhatatlan a tudat, hogy valaki kifigyelt, s bent járt a lakásomban. Igazán mondom, senkinek se kívánom – ámbár úgy hallom, sokaknak ismerős /sajnos/ ez az érzés….  
Tehát bezárkózni, rács, riasztó nem baj ha van, és soha semmi ne legyen túlságosan szem előtt ! Az élet pedig megy tovább…

2008. november 10., hétfő

Trabi

Tündéri sztori,  érdemes elolvasni ! :-)

http://totalcar.hu/magazin/szerelem/drtrabi/


.
Hiába no, a jobbaknak Trabantjuk van !

Lassú eszmélés

Olyan fura az élet… Néha nem is túl jelentősnek tűnő dolgok tudnak segíteni rajtad, lendítenek előre, vagy fel, elesett állapotodból. Az egyik, szinte naponta nézett-olvasott kedvenc blogomban / http://exitfoto.blogspot.com/ / írtak gondolkodtattak el, vagy hogy is mondjam, az egy hete leblokkolt agyamat meglódították kicsit, s kényszerítettek arra, hogy ne csak a megtörténtekre gondoljak, hanem az elkövetkezendőkre is – és azok közül is a jó dolgok megtervezésére.  

Exit ezt írja: „…Ha tehetem, akkor minden szabadidőmet arra fogom felhasználni, hogy hasznosan töltsem….” Igaz ugyan, hogy a tél és a rossz idő közeleg, de amikor nem lesznek fagyos-jeges-csúszós napok, akkor én is megpróbálok majd kimozdulni ebből a „ketrecből” amiben egy ideje élek. Talán egy kis változatosság jót fog nekem tenni, fel fog tölteni, mert most valahogy totál lemerültnek érzem az összes elememet…  

És egy másik téma: /micsoda banális igazság, de leírom/ az ember akkor jön rá, hogy valami milyen fontos volt az életében, amikor elveszti. Nos, nekem a kis fényképezőm /eltűnéséről majd egyszer később…../ rettenetesen hiányzik. Szinte naponta használtam, játszottam vele feladatot adott és végtelen sok örömöt, még így is, hogy igazán nem nevezhettem magam profinak e téren. 

De – remélem – hamarosan valami módon ezt a hiányt pótolni fogom/tudom, és akkor újult erővel kattintgatom a világ szépségeire, vagyis elsősorban a szépségekre, mert a csúnyaságokból egyelőre elegem van. És egy ideig akarattal fogom ezeket kikerülni, hogy ne gyengítsék épülőfélben lévő, normalizálódó kedvemet.  
Azért, hogy lassan visszatérjek a régi „stílusomhoz” – ma végre ide csatolok egy szép képet, olyant, amire nekem most szükségem van. Semmi köze semmiféle mostanában írt témához, viszont ami megnyugtat és egy kicsi/halk boldogsággal tölt el. 
 

2008. november 9., vasárnap

"...Ellenségeskedésünk háza gyűlöletvirágokkal díszített..."

Míg egy kicsit összekanalazom szétesett lelkem és idegrendszerem, küldök Nektek egy olvasnivalót. /Természetesen Szurikáta ajánlata - de nekem nagyon tetszett./ Nem csak a webhelyet gépelem be, hanem ide másolom az egész szöveget. Érdemes végigolvasni:

Utazás a jövő körül Lengyel László Népszabadság 2008. november 8.
A jövő feltáratlan kontinens. Most egy pillanatra, az új amerikai elnökkel megláthattuk az ismeretlen föld körvonalait. Az amerikai választók, rácáfolva előítéleteinkre, változásra, kalandra, előítélet nélküli világra szavaztak. Reményt adtak nemcsak maguknak, a világnak is. Ránk fér. Ki ne kérdezné magától: hol lesz a helyünk, merre lesz az utunk, kivel megyünk együtt, a jövő körül utazva? Származik-e az amerikai, és a belőle következő világméretű változásokból nekünk is hasznunk? Amerika és a világ nagy lehetőséget kapott. Az Obama-jelenség a Kennedy-jelenséghez hasonlatos: legalább akkora lelkesedést vált ki a világban, mint otthon. 
Amerika és a világ nem fogja visszagombolni a rosszul begombolt mellényt Roosevelt-ig és a harmincas évekig, de a Clinton-Carter gomboktól tovább gombol a Kennedy testvérekig. Ha a válság inkább emlékeztet a vietnami háború utáni, nixoni, hetvenes évekbeli válságra, úgy a demokratáknak Nixon elé kell menniük, tanulva az elmúlt évtizedekből. Ez sok tekintetben igazolja az elmúlt évek nagy európai kritikusait, Helmudt Schmidtet és Jacques Delors-t. 
Amerika és Európa baloldali gondolkodói újra gondolhatják a jövő távlatait, nem Clinton-Blair-Schröder évtizedes mértékkel, hanem fél évszázad tapasztalatait figyelembe véve. Reménykedem a gazdasági válság megoldása mellett egy új, elfogulatlan, az erő- és erőszakelvű politika helyetti tárgyalás- és békés megoldás elvű kultúrában, mint az életvilágok nagy átalakulásában. Ahogy a hatvanas évek radikálisan megváltoztatta a mindennapi életről kialakított felfogásunkat, majd az elmúlt húsz év megint más kultúrát virágoztatott fel, hiszem, hogy a legnagyobb változás kulturális lesz, megint Amerikából kiindulva, de Európával és Ázsiával karöltve. Soha többé nem gondolkodhatunk majd a mai módon nők és férfiak, szülők és gyermekek, öregek és fiatalok, különböző nemzetiségűek, fajúak, vallásúak egymás közti viszonyáról.  
Obama aggasztó üzenete a magyar politikai elitnek. Olyan politikus, aki nem folytatója az elmúlt évtizednek, aki képesnek látszik nemcsak a válság kezelésére, de új amerikai és világrendszer kialakítására. A magyar politikusok valamennyien az elmúlt évtizedbe gyökeresedtek. Külön-külön és együtt megöregedtek, kifakultak, egy meghaladott történelmi korszak emberei. 
Hogyan adhatná elő Orbán Viktor, hogy ő a jövő ígérete, amikor húsz éve van a színpadon? De Gyurcsány Ferenc se léphet elő a függöny mögül, s énekelheti a "most jöttem" nagyáriát, mert már minden énekes-táncos szerepet előadott. Érdekes Tölgyessy hasonlata a válságkezelő Kádár János és Gyurcsány között. Két politikus, akik rugalmasan reagálnak rendszereik bukására, és sikeresen hosszabbítják meg a haldoklást. Demokráciánk állapotát mutatja, hogy Tölgyessynek igaza van. Kádárnak nem lehetett, de Gyurcsánynak vajon miért nincs alternatívája. Igen, a pénzpiaci szereplők és a nemzetközi életet meghatározó politikusok leértékelték Gyurcsányt, de tudomásul vették, hogy rosszabbul járnának Orbánnal. 
Ha akarták volna, az IMF-EU-csomagot új kormányhoz kötik, választással vagy anélkül. De Orbán nem kellett se Amerikának, se Európának. Amerika politikusai nem méltatták arra, hogy fogadják. Merkel és Sarkozy nem is válaszoltak levelére. Obama vagy Brown, Steinmeier vagy Zapatero bizonyosan nem Gyurcsányban gondolkodnak majd, de nem sikerült senkit találni a baloldalon, akit a helyére behívhattak volna. Obama úgy győzött a megosztott Amerikában, hogy sikerült megőrizni egységét. 
Egy fekete elnökjelölt nem megosztó, hanem öszszekapcsoló jelöltnek bizonyult. Soha nem merte, akarta, tudta fölvetni republikánus politikus, hogy Obama és választói ne tartoznának a nemzethez, ne lennének amerikaiak. De senki nem vetette a McCain és a republikánusok szemére, hogy nem részei az amerikai demokráciának, mert fundamentalista keresztény vagy szélsőséges nemzeti választóik vannak. Magyarországon az egyik fél megtagadja a másiktól a nemzethez tartozást. 
Ha Gyurcsányra és a szocialistákra szavazol, nem vagy magyar. A másik oldal kizár a demokráciából. Ha Orbánra és a Fideszre voksolsz, nem vagy demokrata. És ugyan elfogadhatja-e a nem magyarok, az idegen szívűek bármilyen gondolatát, eszméjét, tettét, aki igaz magyar? Lehet-e igaza bármiben egy nem demokratának, aki diktatúrát, a nemzetből való kitaszítást készíti elő az egyedüli demokraták számára? Nem, nem soha. Obama és McCain meg tudtak állapodni a pénzügyi válság megoldásáról a kampány kellős közepén. És bizonyosak lehetünk, hogy Amerikában nem következik "egész pályás letámadás". 
Gyurcsány és Orbán nem tudtak megegyezni. És biztosak lehetnek abban, hogy a másik lerohan mindent és mindenkit, ha győz. Hatalom, pénz, intézményi háló, információ sajátokról és a másikról - a győztes mindent visz. Itt kizárólag az erő(szak) számít. Ész, érdem, igazság nincs. Lesz-e rövid időn belül olyan 35 és 45 közötti szocialista és/vagy baloldali politikus nő vagy férfi csapatjátékos, akit nem láttunk a politikai színpad közepén az elmúlt években, és aki kellően képzett a nagypolitika ügyeiben, képes egy csapatot koordinálni, eszméit és gyakorlati instrukcióit magáévá tenni. 
Aki tudja, hol van Magyarország, aki látta már Európát és Amerikát, dolgozott már önkormányzatban vagy minisztériumban. Aki nem okosabb, szebb, erőszakosabb mindenkinél, de képes egy szobában megmaradni nála okosabb, szebb és erőszakosabb emberekkel, nem maga gondol ki, dönt el, intéz mindent. A körülötte ülők pedig nem a történelem bizalmasainak képzelik magukat, hanem olyan "hercegi tanácsadóknak", akik értik a politikai realitások és a szakmai elvek különbözőségét. 
Lesz-e olyan politikus, aki nem(csak) kampányra, szereplésre készül és vágyik, hanem valamilyen személyes és közösségi programot is meg szeretne valósítani. Aki nem szétválasztani, hanem összekötni akar. Meg van győződve róla, hogy a jobboldaliak is demokraták, a demokrácia nem a baloldaliak monopóliuma. Támad-e a jobboldalon ugyanilyen korú női vagy férfi politikus, aki megismerte Európában a modern jobboldalt, aki polgári és nem nemzeti Magyarországot akar? 
Aki gyakorlati munkában felismerte, hogy a politika nem tagadás, obstrukció, hanem építés, az ellenzék nem ellenség, hanem bíráló partner. Aki nem népgyűlésekre öblögeti a torkát, hanem helyre akarja állítani a magyar konzervatív tábor jó hírét a világban. Aki csillapítja, és nem hergeli a nemzeti radikális szavazókat, aki nem kizár a nemzetből, hanem kilép a nemzeti és vallási gettóból a többiek felé. Ugye, lehetetlen. Hiába mondta Paul Ricoeur, hogy embernek lenni annyi, hogy képesek vagyunk a másik nézőpontjába helyezkedni - nem ránk gondolt. 
Ellenségeskedésünk háza gyűlöletvirágokkal díszített. Ki akarna belépni ide?

2008. november 6., csütörtök

Nem tudom, milyen címet adjak ennek a szövegnek...

Gondolkodtam, mit is kellene beírnom több napos hallgatásom okául – ami úgy látom/tapasztalom nem sok olvasómnak okozott álmatlan éjszakát… Megírtam vagy hatféle variációban a velem történteket – de úgy látom a téma még mindig „nem elég érett” a leírásra. Az események lelki feldolgozásától meg csillagévnyi messzeségben vagyok… Fentiek miatt egyelőre a blogírás szünetel, ha ugyan végleg be nem fejezem….

2008. november 2., vasárnap

Friss fotó - csak úgy


Felirat hozzáadása
  Weöres Sándor: Ballada három falevélről

Lehullott három falevél  
észrevétlen az őszi ágról.  
És jött a szél, a messzi szél,  
egy messzi, másik, új világból 
Elröpült három falevél 
Az egyik magasba vágyott:  
talált a felhők közt új világot,  
emelte, emelte a szél.  
A másik rohanni vágyott:  
magasba hágott és mélybe szállott,  
sodorta, sodorta a szél.  
Harmadik szédülni vágyott:  
szemét lehúnyta, semmit se látott,  
kavarta, kavarta a szél.  
Lobogott három falevél.  
Lehullott három falevél 
tehetetlenül a világból.  
Ott lenn a sár, fekete, mély – 
ki emel fel az őszi sárból,  
ti szegény három falevél?
*
Festeni se tudnék szebbet. Most szedtem a ház falára futtatott vadszőlőről...

Variációk egy témára...



Egy ilyen kép láttán milyen reakciók lehetnek ?  
Aki arra jár:  
* Észre se veszi  
* Észreveszi, de mert rossz napja van, belerúg, amitől még csálébban áll a csatorna
* Észreveszi és elgondolkodik azon, hogy mennyit adhat érte a fémgyűjtő, s mikor lenne érdemes visszajönni érte – felnéz a kissé távolabb álló utcai lámpára  
* Észreveszi és elgondolkodik azon, hogy a Józsinak épp egy ekkora darab kéne, pár forintot akár kereshet is rajta, mondván kéz alatt, használtan vette  
* Észreveszi, de nem érdekli, ránéz, de semmi gondolat nem kél az agyában, -gondokkal van tele  
* Észreveszi, ránt egyet a vállán, mondván nem az ő eresze és házfala
 * Észreveszi, tudja, hogy figyelmeztetni kéne a tulajdonost, de minek, hisz biztos benne, hogy hiába szól, úgyse történik semmi /szokás szerint/  
* Észreveszi és szól a portásnak, hogy figyelmeztesse a hibára a gondnokot. Pár nap múlva visszamegy és ellenőrzi, történt-e valami ?

Itt a mese vége. Több variáció nem jutott eszembe. Azok között, akik kitalálják, hogy én melyik variációt választottam, kisorsolok egy Sport szeletet !

2008. november 1., szombat

Kereszt

Most kaptam @m-től, s azonnal továbbadom, engem annyira "eltalált" a szöveg...



Egyszer egy férfinél betelt a pohár, térde borult a szobájában és így imádkozott Jézushoz:
"Nem bírom tovább! A keresztem túl nehéz Uram, elfáradtam! Kérlek, hadd tegyem le és kaphassak egy másikat." "Rendben van gyermekem!" - válaszolta Jézus és levette róla a keresztet. Ezután, Jézus elvitte egy nagy helyiségbe a férfit, hogy választhasson egy másik keresztet. Hatalmas terem volt telis-tele különböző nagyságú keresztekkel. Volt olyan hatalmas is, melynek a tetejét nem is lehetett látni. A férfi bóklászott a sok kereszt között, mire nagy nehezen a sarokban meglátott egy aprócska kis keresztet. "Azt kérem, ott, ami a sarokban van!" "Drága gyermekem, ez az a kereszt, amit éppen az előbb adtál vissza!" - felelte Jézus. . . . . . Legyen tanulság számunkra, hogy amikor úgy érezzük, hogy nekünk túl nehéz, és már kibírhatatlan a fájdalom. Nézzünk egy kicsit körül, hogy mi folyik körülöttünk. Nézzük, meg, hogy mások mivel küszködnek. Ne csak a saját "keresztünk" súlyával legyünk elfoglalva! És meglátjuk, hogy amit nehéznek hittünk, nem is annyira nehéz...  

És egy vers...  

Reményik Sándor:

Ne ítélj

Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.
Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak –
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.
Istenem, add, hogy minél halkabb legyek –
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.