Téli délután, verssel

Miután a mai délutánom jelentős részét a /nekem/ új mobiltelefonnal való ismerkedéssel és a számok bevitelével töltöttem - rettentő idegesen, mert teljesen más ez a telefon, mint a régi - a Lili-séta után úgy gondoltam, megérdemlek egy kis ajándékot. Nagyon szeretek téli időben kintről bejönni a meleg lakásba. Sokszor hálát adok a Teremtőmnek, hogy erre lehetőségem van és sokszor eszembe jutnak ilyenkor azok, akiknek ez – a biztonságos, meleg szoba/otthon öröme - nem adatott meg. Szóval egy ilyen hálával teli pillanatban a jó melegben leülni és verseskönyvet forgatni ujjaid között – kevés ennél boldogítóbb érzést ismerek. A könyvtárból kihoztam Baranyi Ferenc: A keresztesvitéz keresztje c. könyvet, mely egy sajátos versgyűjtemény, ő maga gyűjtötte – témánként rendszerezve – életművéből. Olvasgatva a verseket, nem ismertekre is bukkantam, pl. erre:

Baranyi Ferenc: Valami mindig közbejön

Valami mindig közbejön: távolban tengő vén apádnak
sós parlaggá szikesedett magánya fehérlik utánad,
futnál hozzája bűntudattal, autóbuszon vagy gőzösön,
futnál hozzája szüntelen, de valami mindig közbejön.

 

Valami mindig közbejön: mosolyognál az elesettre
s nem lelné arcodon helyét a köznapok csip-csup keserve,
a csüggedőkre bíztatón, a lányokra ingerkedőn
mosolyognál szíved szerint, de valami mindig közbejön.

 

Valami mindig közbejön: lehetne felbujtó az álom
s nem csillapító szunnyadás koncul kapott, kényelmes ágyon,
álmodhatnál egy igazit vetetlen, parttalan mezőn,
álmodhatnál, mert volna mit, de valami mindig közbejön.

 

Valami mindig közbejön: forró igazra nyílna ajkad,
de mielőtt kimondanád, engedsz a langyos féligaznak,
hisz a gyereknek bunda kell, meg kiscipő is télidőn,
lehetnél hős, nemcsak derék, de valami mindig közbejön.

 

Valami mindig közbejön: létfontosságú semmiségek
miatt halasztjuk mindig azt, mi életté tenné a létet,
pedig adódna még idő kifogni az adott időn,
igen, adódna még idő, de valami mindig közbejön.

(1972)