Lassú eszmélés

Olyan fura az élet… Néha nem is túl jelentősnek tűnő dolgok tudnak segíteni rajtad, lendítenek előre, vagy fel, elesett állapotodból. Az egyik, szinte naponta nézett-olvasott kedvenc blogomban / http://exitfoto.blogspot.com/ / írtak gondolkodtattak el, vagy hogy is mondjam, az egy hete leblokkolt agyamat meglódították kicsit, s kényszerítettek arra, hogy ne csak a megtörténtekre gondoljak, hanem az elkövetkezendőkre is – és azok közül is a jó dolgok megtervezésére.  

Exit ezt írja: „…Ha tehetem, akkor minden szabadidőmet arra fogom felhasználni, hogy hasznosan töltsem….” Igaz ugyan, hogy a tél és a rossz idő közeleg, de amikor nem lesznek fagyos-jeges-csúszós napok, akkor én is megpróbálok majd kimozdulni ebből a „ketrecből” amiben egy ideje élek. Talán egy kis változatosság jót fog nekem tenni, fel fog tölteni, mert most valahogy totál lemerültnek érzem az összes elememet…  

És egy másik téma: /micsoda banális igazság, de leírom/ az ember akkor jön rá, hogy valami milyen fontos volt az életében, amikor elveszti. Nos, nekem a kis fényképezőm /eltűnéséről majd egyszer később…../ rettenetesen hiányzik. Szinte naponta használtam, játszottam vele feladatot adott és végtelen sok örömöt, még így is, hogy igazán nem nevezhettem magam profinak e téren. 

De – remélem – hamarosan valami módon ezt a hiányt pótolni fogom/tudom, és akkor újult erővel kattintgatom a világ szépségeire, vagyis elsősorban a szépségekre, mert a csúnyaságokból egyelőre elegem van. És egy ideig akarattal fogom ezeket kikerülni, hogy ne gyengítsék épülőfélben lévő, normalizálódó kedvemet.  
Azért, hogy lassan visszatérjek a régi „stílusomhoz” – ma végre ide csatolok egy szép képet, olyant, amire nekem most szükségem van. Semmi köze semmiféle mostanában írt témához, viszont ami megnyugtat és egy kicsi/halk boldogsággal tölt el.