2009. augusztus 8., szombat

Magyaregregy

Tudod, milyen az, amikor gyűrődésmentesen simára vasalódnak az idegeid ? Jóleső űr tölti be a fejedet, az erdő-rét-jólevegő illata csak úgy ki be jár a tüdődbe. Beszélgetsz. Mesélsz, meghallgatsz – de még a gondolatok is olyanok, mint egy lágyan hullámzó tó csendes nyári este. Azt eszed, amit szeretsz. Ha lassan is, de megsül a csirkeszárny és mézédes a cukordinnye. A kávéra kétadagnyi habot nyomsz és teszel a fogyókúrára. Ebéd után elnyúlsz az ágyon, a vastag vályogfalu házban kellemes a hőmérséklet, habár kint tűz a nap. A függönyök lengedeznek, olyan az egész, mintha álmodnád…Szinte úgy érzed ég és föld, múlt és jövő közt lebegsz a valószerűtlen jelenben. Kicsit bánt, hogy a kutyád nem a legjobb napját fogta ki, de megpróbálod nyugtatni, gyógyszerrel-simogatással csillapítani a fájdalmát. Úgy tűnik, nagyjából sikerül is. És szállnak az órák. Hitetlenkedve nézed, már fél hat lenne ? Hiszen most jöttünk… Mintha valami odaragasztva tartana, először nehezen akarsz indulni, aztán meg szélsebesen bepakolsz mindent – mert még a végén meggondolod magad, s örökre itt maradsz… Igaz, hogy cuccaid egyikét-másikát ottfelejted, de még hazaérve is akkora béke van benned, hogy nem zaklat fel a saját feledékenységed. Majd valahogy hazaérnek azok a dolgok. Nincs „ideged” a TV-hez, felteszel egy kedvenc-lemezt, halkan hallgatod, nézed az egész napos „túrától” szinte ájultan alvó kiskutyádat. Aztán kimész meglocsolni a virágaidat, köztük azt a nagy cserép borsikafüvet, amit Egregyről épp most hoztál. Állsz a hűvösen párálló kertben. Szívszorítóan csodálatos ennek a borsikának az illata, - jó mélyen leszívod, mint valami narkotikumot, amitől aztán megint képes vagy lehunyt szemed mögé képzelni az egész egregyi völgyet, a fák lombja közt bujkáló napsugarat, a napon sétáló macskát, és az egészet úgy egyben látod, mintha valami varázsgömbbe lenne zárva, s ott pihenne a tenyeredben. Gyönyörű nap volt. Köszönöm.

1 megjegyzés: