2009. december 14., hétfő

Bepaliznak

Este csengettek. Nem szívesen nyitok ajtót, de mivel a szomszédom is kijött, - merthogy hozzájuk is becsengettek – a beengedés kérdése magától megoldódott. Hárman is jöttek, gondolom, hogy erősítsék egymást !!! A lakásajtóban állva kérdezték, hogy milyen telefon-előfizetésem van ? Mondom: T-home, vagy T-com /Képtelen vagyok megjegyezni, különben is folyton változtatják a nevüket…/ Akkor most itt az alkalom, hogy egy új, kiegészítő szerződést köthessek, amivel egész nap ingyen telefonálhatok, és alig pár száz forint lesz az alapdíjam. Mondom, de hát most nemrég beszéltem az ügyintézőjükkel, hogy számomra a jelenlegi csomag a legelőnyösebb, akkor ez most mit ? /Ugyanis a múltkor, a net-előfizetés-váltásnál szó került erre is – nem hazudtam !/ Szóval, mitől lenne ez jobb, mint pár nappal ezelőtt volt a mostani ?
Hozzam ki az utolsó számlámat, akkor azon elmagyarázzák. Mivel csepergett az eső, tök sötét meg hideg volt, mondtam, jöjjenek akkor már be a konyhába, ott jobban látunk. /Én marha, holott megfogadtam, hogy soha senkit nem engedek be…/ Na mindegy, a számlát elővettem, s hármújuk közül az egyik megnézte, s mutogatta, hogy látja, ez, ez az invitel hívásainak a díja, ez teljesen ingyenes lesz, és az alapdíja is csökkenni fog. /Írd és mondd, a számlán 91.- Ft szerepelt ebben a bizonyos sorban./
Honnan jöttek, kérdeztem, a T-com-tól ? Igen, annak egyik cége vagyunk. Mondom: nézzék én ezt nem értem. Egyszer már valami tele2 vagy mi átvert engem, alig tudtam megszabadulni tőlük, nem akarok én másik előfizetést ! A legegyszerűbb, ha felhívjuk a 1412-t, a T-com segélyszámát, s akkor ott tisztázzuk, mi is a helyzet az én csomagommal, meg a maguk ajánlatával.
Hát látnotok kellett volna a kis szemüveges viperát, azt hittem szétdurran.... Nem kell, nem kell telefonálni ! Ha maga nem akarja a jót, akkor mi nem kényszerítjük rá ! - és már fordult is meg, és sipirc húztak mindhárman kifelé.
Naná, hogy azonnal felhívtam a 1412-őt és elmondtam a történetet. Természetesen kiderült, hogy nem a T-com-tól jöttek, hanem az Inviteltől, s ha velük kötök szerződést, akkor csak rosszul tudtam volna járni, nemám, hogy csökkent volna a számlám, hanem még nőtt volna…
Azt hittem szétdurranok. Jól sejtettem, hogy egy újabb átverés akart ez lenni…. És milyen ravaszul adják be ! Félelmetes. És undorító. Hányakat fognak átverni ezzel a lehengerlő szöveggel, a hozzám hasonlókat, akik a tetejében még valójában fel se fogják, amit hadarva elmondanak. Gyávák, vagy csak egyszerűen lusták a dolgot alaposan megfontolni. Csak gyorsan, gyorsan, essünk már túl rajta. Ha azt mondják nekem jó lesz, akkor aláírom….




Hát figyeljetek, és gondoljátok meg, hogy átmentek-e más szolgáltatóhoz, s ha igen, milyen árat fogtok majd fizetni érte… Legalább az új szerződés aláírása előtt érdeklődjetek !
Kép: http://www.udvari-ec.hu/rendeles.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése