2007. december 2., vasárnap

Maria Callas

2007.12.02.vasárnap
1923.december 2-án görög szülők gyermekeként látta meg a napvilágot New Yorkban, Cecilia Sofia Anna Maria Kalogeropulosz néven. Tizennégy éves volt, amikor édesanyja visszaköltözött Görögországba, ahová ő is vele tartott. 

Az Athéni Konzervatóriumban tanult énekelni Maria Trivella, majd Elvira de Hidalgo énekesnők tanítványaként. Először 1940 novemberében állt színpadra a Boccaccio című operettben az athéni Nemzeti Dalszínházban. Az első jelentős sikert pedig 1942-ben érte el, amikor Tosca szerepében mutatkozott be az athéni operában 1945-ben visszatért Amerikába, hogy részt vegyen a New York-i Metropolitan Opera meghallgatásán. Sikerrel is járt, felajánlották neki a Pillangókisasszonyának címszerepét. Ám ő elutasította, egyrészt nem akarta angol nyelven énekelni, másrészt pedig úgy vélte, hogy egyénisége nem alkalmas arra, hogy a törékeny Pillangókisasszonyt hitelesen megjelenítse. 

Így New Yorkban a színpadi csillogás helyett Sergio Failoni, a pesti Opera vezető karmesterének lánya mellett dolgozott baby-sitterként, de Failoni nem hagyta annyiban a dolgot, s a veronai opera intendánsának figyelmébe ajánlotta a tehetséges lányt. Majd Olaszországba utazott, hogy 1947-ben Veronában a Giocondában mutatkozzon be. Verona azonban magánéletében is változást hozott, ugyanis ott ismerkedett meg a nála 30 évvel idősebb Giovanni Battista Meneghini téglagyárossal, akivel 1949. április 21-én össze is kötötte életét. Zenei fejlődésének irányítását a híres karnagy, Tullio Serafin vette kézbe, színészi képességeit pedig Lucchino Visconti bontakoztatta ki.

Munkájuk meg is hozta gyümölcsét, Callas ugyanis sorra hódította meg Milánó, Párizs, London, Chicago, Dallas, New York, Buenos Aires, Los Angeles és más operaházak közönségét. Édesanyjával megromlot a viszonya, melyről nyíltan beszélt, emiatt a Time magazin rideg, hálátlan lányként jellemezte Callast, akit a New York-i közönség meglehetősen hűvösen fogadott, de csodálatos hangjának azonban ők sem tudtak ellenállni. De nem csak ez volt az egyedüli botrány, mi a címlapokra emelte. 1958. január 2-án a Római Operaházban lépett föl a Norma gálaelőadásán, ahol jelen volt Olaszország akkori elnöke is. Callas azonban szilveszter éjjel egy divatos római szórakozóhelyen pezsgőzött, s a mulatozás miatt elment a hangja. Beugró énekesnőt nem találtak, s mivel az előadást kockázatos lett volna elhalasztani, Callas az orvosok javaslata ellenére mégis kiállt a színpadra. 
Az első felvonás végére a közönség fele gúnyos kiabálásba kezdett, míg a másik fele döbbent csendben ült. Maria a hátsó kijáraton távozott, az előadást megszakították. 1962-ben Párizsban telepedett le, élete utolsó éveit ott töltötte Giuseppe di Stefanó tenorral. Már egyre ritkábban énekelt. Lelkileg és idegileg is tönkrement. Utolsó operai fellépésén 1965-ben a Toscát énekelte a londoni Covent Gardenben. 1969 júniusában Pier Paolo Pasolinivel közösen láttak neki a Medea című film elkészítéséhez. Akkor már alig tudott énekelni, de megfeszítetten dolgozott, ám a film ennek ellenére sem aratott nagy sikert.

Az egykori dívát altatószerek túladagolása miatt 1970-ben kórházba szállították, tettét öngyilkossági kísérletnek könyvelték el. 1977. szeptember 16-án halt meg, orvosi jelentések szerint idegösszeomlás következtében. Ám többen - közöttük Sergio Segalini zenekritikus, a művésznő egyik bizalmas barátja is - kételkedett ebben, s ők öngyilkosságra gyanakodtak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése