2010. október 30., szombat

Katasztrófa

Az indonéziai katasztrófáról szóló híreket látva és hallgatva kicsit tekeregtem a neten.
Találtam az alábbi lapot:  http://tuzhanyo.blogspot.com/2010/10/merapi-miert-es-miert-igy-tort-ki-az.html   ahol elég jól elmagyarázzák, mi, miért, hogyan történt. (Mellesleg más vulkánokról is lehet olvasni benne ! – jó blog !)
Aztán megnéztem az alábbi helyen lévő képeket

Bevallom, most nem volt lelkierőm a feketén eltakart képeket megnyitni – mert tudom, azok csak erősebb idegzetűeknek ajánlottak. De ezeken kívül is, elérve az utolsóhoz, az a gondolat merült fel bennem: hogy hát akkor tulajdonképpen mi is az én bajom ???

Azon bosszankodtam ugyanis tegnap szinte egész estre, meg még ma reggel is, hogy a lakásomat, amit 8 millióért SE lehet eladni, a lakásbiztosító cég a most megküldött kötvényben majd 12 millióra értékelte. A romló/öregedő ingóságaim „értéke” is nőtt a kötvényben. Már arra gondoltam, lemondom a fenébe az egészet, amennyi pénzt én 22 év alatt kifizettem a biztosításra, abból csak ezek a cégek gazdagodtak. Nekem mindösszesen kettő db. kicsi ablaktörésem volt ez idő alatt. Hát nem a legjobb bolt a biztosítás ? Ha nagy tragédia történik, akkor mindig kiderül, hogy: "Ja, arra ? Hát arra éppen nem érvényes a biztosítás."
Utálom a biztosítókat – de végül is nem róluk, nem erről akartam írni.
Hanem arról, hogy ma reggel aztán, a fent említett képek láttán, csak csak magamba szálltam, és azt mondtam, nincs nekem semmi okom a zúgolódása.
Ha az ember képes kitekinteni kicsit „saját fejéből” és észrevenni mások baját, az segít a megoldhatatlannak, szörnyűnek látszó történések  elviselésében.

Gondolkodjatok el néha ezen.


(Kép: a bigpicture-ből)

9 megjegyzés:

  1. (csak röviden - mert "katasztrófa-jelek" vannak itthon is !- bár még az elején tartunk! - lehet, hogy valamilyen vírus (?) is bejött a házba !- volt barátnőmmel együtt! -)
    Jó,hogy említetted a biztosítót !- nekem is jött levél ?- de még ki sem nyitottam. Most sem a mundért védem !- de az indexálás (?) az már csak ilyen ! (Csak emlékeztetnélek, hogy pl. csak-csak vettél újabb "ingóságot!" - vagy nem ? Illetve ne feledd amikor volt az a "program", hogy "mennyit is érhet" a házunk, eléggé meglepő eredmény jött ki ? - Emlékezetem szerint a házunk 2003-ban 17 millióba került + még valamennyi -(?)- [a belső szerelések/gáz és egyebek] - aztán eléggé meglepő összeg jött ki nekünk is ! - (elfelejtettem)
    Itt van pontosabban :
    Az indexálás
    Ehhez ennyit. (részemről) - P.s. : írtam előző napra - fecskeházhoz !
    *******************************

    VálaszTörlés
  2. Ezt meg az óraátállításról :
    Brit vélekedés
    magyar vélekedés
    Hát, így van ez ! Egyetértek max. a britekkel!
    ***********************************

    VálaszTörlés
  3. Kitört a Merapi
    Kimaradt : nem is a biztosító "indexálása" bosszant (?) engem, hanem inkább az a +1,1% vagy +0,6% (nyugdíj) - na, de ne fokozzam a "katasztrófákat!"

    VálaszTörlés
  4. (vasárnap) cseberből - vederbe.(?)
    Este kb. 22 órakor már aludtam,- majd ébredés 05 órakor ! - persze, az óra (vissza)állítás miatt az csak 04 óra ! - na, ne bonyolítsam. Ennyi.

    VálaszTörlés
  5. http://hu.wikipedia.org/wiki/A_reform%C3%A1ci%C3%B3_napja

    VálaszTörlés
  6. http://hu.wikipedia.org/wiki/Reform%C3%A1ci%C3%B3
    talán ideért a címem.Ma reformáció ünnepe van.

    VálaszTörlés
  7. http://hu.wikipedia.org/wiki/Reform%C3%A1ci%C3%B3

    Talán!Délim.

    VálaszTörlés
  8. Na akkor...segítek !
    A reformáció napja
    Persze, lehet, hogy még nekem sem sikerül(t)

    VálaszTörlés